49
-
#49 Steril filozofálgatás, okoskodás, igen-de-zés.
Ha van egy veszély, márpedig van, ott nem okoskodunk, hanem cselekszünk, megoldjuk a helyzetet. A magyar kormány nagyon jól jár el e téren.
Az persze baj, hogy belpolitikailag nem tesz a társadalmi igazságtalanságok ellen, mert ezen el tud hasalni minden, mint a mohácsi vész előtt. Akkor gyakorlatilag az történt, hogy a szegény rétegek kizsákmányolása, illetve az elitek pártharca miatt nem voltak érdekeltek nagy tömegek az ország megvédésében, egyszerűen már nem érdekelte őket semmi. Persze, ennek aztán megitták a levét, osztálybéli hovatartozástól függetlenül. -
gaszton421 #48 Ezeknek a gyorsulás elviseléséről szól adatoknat ellen5rizd: 7-8 g-t végtelen ideig??? Ha te erre képes vagy sürgősen jelentkez vadászgép pilótának, 10 g egy percig már a vadászpilótáknak sem megy 1 percig, túlnyomásos ruha (ezalatt a repülősök ruháját értem ami az alsó testre ellennyomással hat nagyobb gyorsulású manővereknél hogy visszapréselje a vért a fels45testbe, illet5leg a fejbe), nélkül biztos eszméletvesztés. szívesen látnék erről egy hiteles forrást. Kérlek mellékeld. -
Sequoyah #47 Az egesz gondolat ugy kezdodott, hogy nyilvan ember kilovesere nem alkalmas az erok miatt, de utanpotlasra jo lehet. Olvassatok el pls hogy mire valaszoltok...
Szamomra kerdes, hogy fel lehet-e igy juttatni darabonkent egy komplett urhajot, es csak az embert utanakuldeni a mostani, draga modon. -
Irasidus #46 Egy repülőgépről indított űrhajó, és egy ágyúból kilőtt lövedék között van egy órázási különbség, a hirtelen sebességváltózás. Viszont ha fokozatos gyorsítópálya lenne lenne, akkor meg lásd #43.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.08.04. 18:05:23 -
#45 Mell-hát irányban az átlagember is röhögve elviseli a 3G-s gyorsulást, még fej-láb irányban is. 7-8G-t kvázi végtelen ideig, de még 10G-t is 1 percig mell-hát irányban. -
T2k #44 Ezzel erősen vitatkoznék. Az ilyen kretének sosem voltak képesek a gondolkodásnak nevezett összetett funkció kivitelezésére. Ezért is szokták az ilyen hasznos idiótákat katonának beosztani. -
gaszton421 #43 Azért óvatosan azzal a néhány kilométerrel, 3g-vel gyorsulva 32 km pálya kell, méghozzá masszív pálya, mert például ezzel még nem lehetne kiváltani mondjuk még a Falcon 9 első fokozatát sem, az mondjuk 7 mach környékén válik le, úgyhogy minimum 150 tonnát kéne felgyorsítani erre a sebességre, ráadásul a gyorsítás sokkal inkább az alacsony légrétegekben történne, nagyob aerodinamikus terhelés mellett. Teherszállításnál meg lehetne célozni a 10G-t vagy esetleg nagyobbat is és a pálya jócskán lerövidülne. Annak inkább lenne értelme. -
#42 XD
"Gondolom a M4 az mach-4 akart lenni..." Talált!
"szerinted ha egy embert hirtelen - kilőve - felgyorsítunk erre a sebességre azt kibírja?" Oszt szépecsém olvasni tudol-e? Erre írtam, hogy: "Ha a gyorsítás útja pár km lenne még az utasok is túlélnék."
"És, mekkora kisebb rakéta szükséges, hogy a maradék 23000 km/h minimumot elérje, azaz föltörüli pályára álljon? Mert szerintem nem kicsi rakéta kell. Elvetélt ötlet."
Az Orosz Spiral program első lépcsőjét jelentő gép 4 M-nál engedte volna el a személyszállító űrrepülőt, egy bonyolult 100 t-ás szuper/hiperszonikus repülőt lehetne így megspórolni.
Link
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.08.04. 09:28:16 -
Irasidus #41 Mekkora kezdősebessége lenne ennek az ágyúnak, amit ember is kibír? Gondolom a M4 az mach-4 akart lenni, ami durván 5000 km/h, szerinted ha egy embert hirtelen - kilőve - felgyorsítunk erre a sebességre azt kibírja? Csak mert a szuperszonikus repülőgépek nem hirtelen kilőnek, hanem gyorsulnak. És, mekkora kisebb rakéta szükséges, hogy a maradék 23000 km/h minimumot elérje, azaz föltörüli pályára álljon? Mert szerintem nem kicsi rakéta kell. Elvetélt ötlet.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.08.03. 18:06:22 -
#40 Mount Everestre lehetne egy kilövőt rakni, ami mondjuk 4 M -ig gyorsítaná a cuccost a hegy tetejéig, olyan magasan már nem égne el ilyen sebességgel haladva. Ha a gyorsítás útja pár km lenne még az utasok is túlélnék. Utána egy kisebb rakéta már elég lenne az orbitális sebesség eléréséhez. -
Sequoyah #39 Nem mondom hogy nincs igazad, de ez nem cafolja azt amit en irtam.
Termeszetesen amit en irtam az nem az egyeduli kizrolagos igazsag, hanem egy (bar eleg fontos) tenyezo a sok kozul. Amit te irsz, az egy masik tenyezo. -
#38 Kifinomult érvrendszered van.... Oh, wait, nem... -
Whysper #37 Rakéta kilövő. Okés ,hog yembert nem löhetsz ki ekkora sebességgel ,de utánpótlást simán fellöhetsz az űrbe!! -
#36 Megint egyetértünk, az idegengyűlölet szerintem is rossz. Pláne nem jó, ha egy politikai erő nem tud jóformán semmi mást felmutatni, csak azt hogy a társadalmat egységesen tudja ebbe az irányba vinni és így tud egy jelentős szavazóbázist maga mögé gyűjteni.
Személyes tapasztalatom van nekem is dolgos, beilleszkedni akaró más országból származókkal kapcsolatban és őket becsülöm.
Azonban a mostani népvándorlás nem erről szól. Egyrészt a nagy tömegben érkező migránsokat nem tudja feldolgozni, sem a jog/bevándorlási rendszer, sem a szociális ellátó rendszer, sem a közösség, ahol letelepednek jelentős sérülés nélkül nem viseli el az ilyen nagyságú dózisban kapott idegen kultúrát.
A gond az, hogy nem úgy érkeznek, hogy eleve ismerik az adott országot, a kultúráját, nyelvét, esetleg vallását és azt a sajátjuk mellett majd valamilyen szinten magukévá teszik. Van ilyen is, de jelentős számban van olyan, aki mondjuk úgy leszarja az egészet. Nem feltétlenü tudatos hódítók ők, csak éppen élethelyzetük miatt (népességrobbanás a közelkeleten + permanens háborúk) az van, hogy mindenhol jobb, mint otthon, ezért eljöttek, talán különösebb komoly cél nélkül. 100 ezres nagyságrendben ilyen embereket viszont már egy 100 milliós ország sem tud "feldolgozni".
És akkor nem is beszéltünk még, a bizonyos szempontból tényleg túlhangsúlyozott, ám reális terror veszélyről. Lefordítva ugye az ebben a szituban a társadalom perifériájára könnyen kerülő emberkéket megtalálják a kultúrálisan hozájuk közel álló vallási fanatikusok (akiket persze valaki pénzel külföldről ezt ne feledjük, tehát ez valami ország érdekeit szolgálja) és ráveszik szegénykémet, hogy így oldja meg az egzisztenciális helyzetét.
Ne feledjük itt sem az iszlám, vagy az adott terrorista az ok és a cél, hanem valójában csak eszköz mindez valakik kezében. De a nagyszámú migráns azokat a szervezeteket is túlterheli, akiknek ezen emberek kiszűrése lenne a feladatuk. -
ostoros #35 Verd bele! -
ostoros #34 Nem igaz. Egyik félnek van, a másik fél meg be van kussoltatva és mai napig ott a megszálló haderő.. Ezt a németek is nagyon jól tudják, hiába de facto az EU vezetői, bármilyen komolyabb külső tárgyalásra kell menniük, viszik magukkal a franciákat, pl. Ukrajnába is vitték.
Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.08.03. 09:12:43 -
dyra #33 Ezek a cuccok később nemcsak a hadiiparban lesznek felhasználhatók kitudja ez a technológia hova visz. Jó kérdés, hogy a hadiipar nélkül most hol tartanánk? Véleményem szerint a Hold meghódításától az atomenergiáig igen sok mindent a hadiiparnak köszönhetünk. Már az ókorban is onnan indultak ki jelentős fejlesztések. Szükség van ezekre a kutatásokra. -
Sequoyah #32 Az hogy Nemetorszag es Franciaorszag nem tamad egymasnak, annak semmi koze az atomfegyverekhez.
Egesz egyszeruen demokratizalodtunk, es olyan nagy lett a jolet, hogy egy haborut mar nem lehet lenyomni egy nyugati polgar torkan.
-
Sequoyah #31 Mint irtam azok a nemetek voltak:) De hasonlo forgatokonyv menten ment a dolog ott is. Nalunk talan nem vilaghaboru lesz a vege, de nem is bekesseg es nyugalom.
Szemely szerint en sem akarom befogadni a migransokat. De attol felek hogy maga a gyuloletkeltes ami most folyik az orszagban (es Angliaban es ...) az mar most radikalizalodashoz vezetett, a valodi problemak pedig mar nem is olyan fontosak, mint pl az orszag szetlopasa, es a demokratikus rendszer/szabad sajto stb leepitese.
A menekulthullam karos, de ahogy reagalunk ra sokkal tobb kart okoz, mint maga a menekulthullam.
Van mar erre tortenelmi pelda, pl az arab aranykorszak is hasonlokeppen ert veget. Kulso ellenseg volt, de nem a kulso ellenseg rombolta le a joletet, hanem hogy az arabok radikalizalodtak, megvalasztottak par diktatort, akik aztan veget vetettek a joletnek es inkabb egymassal kezdtek haboruzni... -
#30 Anyám... -
#29 Emosnak tetszik lenni...? -
#28 Soha annyira kevesen nem haltak meg arányaiban konfliktusokban, mint ma és azok nagy része is népirtás és polgárháború. Szóval nincs igazad... -
ostoros #27 ATOMFEGYVEREK ÁRNYÉKÁBAN KÖTÖTT BÉKE!
Nem igazi béke. -
#26 A világháborút azért had ne mi robbantottuk már ki! :)
Nézd, engem spec nem zavarnak, hogy nincsenek itt, nem tudom ezek szerint te nem így vagy vele. Olaszországba, pl most biztos szívesen látnának, hogy segíts valamiben, mert ott már nem tudják hova rakni őket, hogy elmenjek az olcsó poénkodás irányába. Bocs!
Sajnálom a háborús menekülteket, vagy az olyan egyszerű embert, aki tényleg max jó szándékkal, a jobb élet reményében indult útnak. De ez a helyzet így kezelhetetlen, ahogy ezt nyugaton csinálják. Az, hogy kaotikus állapotokat teremtünk itthon is, attól még nem fogunk rajtuk segíteni. Az ellenkezője viszont nem hiszem, hogy világháborúhoz vezetne.
A németek más kérdés. Gyak évtizedek óta nyomják el az önérzetüket azzal, hogy ők a bűnös nép. Aztán egyszercsak rá fognak jönni, hogy ilyen, hogy bűnös nép nincs. És akkor megértik, hogy nemzedékek óta az egész világ átbaszta őket. Kire fognak vajon haragudni? Nagyjából mindenkire. Ha valami ez tényleg vezethet világháborúhoz, pláne ha valami vezető majd ezt az érzületet szépen meglovagolja, meg a migránsok miatt a németek már nem érezhetik magukat otthon a hazájukban. Egyrészt.
Az a szitu szerintem, hogy rengeteg emberi jog van, amit deklarálnak pl. az Alkotmányban is, jogod van az egészséghez, a megfelelő munkakörülményekhez, kisebbségi jogaid is vannak stb. Csak ahhoz nincs deklaráld jogod, hogy azt, ami az identitásod, önmagadat adja, a kultúrádat, a családodat, az otthonodat, a nemzetedet, a vallási közösségedet adott állapotában megőrizhesd, megvédhesd attól, aki ezt fenyegeti. Mert valójában a közösség, amihez tartozol, nem elválasztható az egyéni identitásodtól.
Gyak ez a szitu kódolja az identitás nélküli, irányítható, gyökértelen, a világban magát otthon nem érző emberek tömegét, akit egy imperialista szemléletű fazon majd felhasznál, na és abból tényleg világháború is lesz majd.
Szerintem.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.08.02. 21:41:05 -
Sequoyah #25 A magyar peldaban a kormany vegzi a tamadast a magyar nep ellen, es nyeresre all...
Sehol sem okoztak akkora karokat a migransok, mint az a gyulolkodes mint amit a kormany szitott odahaza. Mazlink hogy az orszag merete miatt globalis szinten ez nem sok vizet kavar, de pl a nemeteknel hasonlo zajlott par evtizede es egy vilaghaboru lett a vege... -
#24 Magyarország jelenleg a béke szigete olyan világban ahol a migránsok bizony egy vallási imperializmus eszközei. Azért a kormány külpolitikája bizony elég jól vizsgázott abban, hogy ne kelljen kerülgetni nap-mint-nap a Németországba való bebocsájtásra várakozó migránsokat és ne azon gondolkodjunk, hogy az általános iskolában mikor vezetik be az arab nyelv oktatását.
A jelenlegi kormánypropagandát jellemző űbermagyarkodás, meg sorosozásban én nem nagyon látok bármely más ország, vagy hatalom elleni terveket. Szerinted kit is akarunk megtámadni?
A háború, hadviselés módja megváltozott, a gazdasági, információs, vagy lásd fenn a kulturális eszközök jelenleg elsőbbséget élveznek a klasszikus katonaiakkal szemben, legalább is a fejlett országokat illetően. Ettől függetlenül ez még akkor is egy háború. Népek sorsáról van ugyan is szó. -
esztyopa #23 Igaz!
Te együtt tudsz élni ezzel,én nem,de konfliktus esetén -ettől függetlenül,együtt döglünk meg !
Ilyenek vagyunk.Csak a bunkót *csiszolgatjuk* pénzt,fáradtságot,szellemi kapacitást nem sajnálva egyre tökéletesebbre.
Azzal is együtt tudunk élni,hogy vannak gyilkosok közöttünk,de azért még nem kell elfogadni a gyilkosságokat... -
Sequoyah #22 Na most direkt utananeztem ennek az allitasodnak: "Több a konfliktus a világban, mint valaha.", es az egvilagon nem talaltam semmit ami ezt alatamasztana. Az osszes forras szerint egy tortenelmi tavlatbol nezve is kifejezetten bekes korban elunk.
Megkerdezhetem hogy mi volt a forrasod? -
Sequoyah #21 Hol? Afrikaban es a kozel keleten? A Nyugati vilagban, ahol az altalam leirtak tortennek (Europa, Amerika) reg volt utoljara barmilyen haboru, es jelen pillanatban nehezen elkepzelheto, hogy pl barmely ket EU-s orszag fegyveresen egymasnak ugorjon...
Ahogy keletebre es delebre csokkennek ezen "nyugati ertekek", ugy novekedik a konfliktusok szama.
Hozzateszem a haborus konfliktusok okozta halalozasok aranya folyamatosan csokken vilagszinten is az 50-es evek ota...
Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2017.08.02. 18:38:13 -
Sequoyah #20 Igy lenne, ha valoban lennenek benyomulo idegen erok. Nalunk utoljara az oroszok probaltak benyomulni, sajnos sikerult is nekik, akkor volt oka a nacionalizmusnak.
Most csak a nacionalizmus maga erosodik, es rengeteg kart okoz, hasznot viszont semmit.
Es a kozbeszedben a nacionalizmusnak egyaltalan nem a kulturalis ertekek megvedese van a kozeppontban, hanem a szimpla gyulolkodes. De magyarorszagon nem kelle ezt magyarazni, ez a mindennapokban nagyon jol latszik. A kormany nagysagrendekkel tobb kart okoz a migransozas es Sorosozas kozben, mint amit a migransok es Soros valaha okozhat...
Sajnos nem egy habor kezdodott igy, es nem egy fejlett civilizacio ert veget. Nem a kulso ellensegek, miatt, hanema sajat radikalizaciojuk miatt. -
ostoros #19 Kamu.
1. A békesség amiről beszélsz nem létezik. Több a konfliktus a világban, mint valaha.
2. Ahol mégis volt némi békesség, az csak azért volt mert atomfegyverek árnyékában nem mertek a nagyhatalmak ugrálni annyira. Ennek semmi köze a nacionalizmushoz. -
#18 Ezzel vitatkoznék. Az iskolákban átadott, vagy a médiából nap mint nap jövő történelem szemlélet egyértelműen imperialisztikus. Régebben a komcsi ideológia lényege az volt, hogy a jövő a nemzeteken átívelő, azokat valójában elnyomó, proletár internacionalizmusé. A jelenlegi mainstream szemlélet szerint a nemzetek, a kultúrák eltűnnek egy globalizált uniformizált világban.
Valójában egyik sem ad, adott teret a nemzeti önrendelkezésnek. És 30 éve kevesebb háború volt, vagy most kevesebb van?
A nacionalizmus reneszánsza gyakorlatilag az országokba benyomolú idegen erők elleni szabadságharc, ennek megállítása és nem más nemzetek leigázása a cél. Melyik nemzeti párt is mondja, hogy pl a migránsok ellen úgy tudunk harcolni, hogy odamegyünk a hazájukba és jól pofánbaxszuk őket?
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.08.02. 18:23:00 -
Sequoyah #17 Sajnos pont most van elo peldaja sok helyen, hogy a nacionalizmus milyen karos tud lenni. Mesterseges ellensegkepek illuziojanak letrehozasaval szitjak a nacionalizmust, majd a gyuloletet, es ezzel segitik a hatalomrakerulesuket/maradasukat.
Mikozben az utobbi evtizedek bekessege epp annak volt koszonheto, hogy kezdtuk levetkozni ezt a nacionalizmust, es elkezdtunk egysegesen, emberisegkent gondolkozni.
Visszafordulhatunk a regi idok nacionalizmusa fele, de ez csak noveli a haboruk eselyet... -
#16 Most sem a nacionalizmus a legnagyobb fenyegető tényező, hanem a kultúrális nézeteltérések (iszlám vs. nyugat).
De eddig is elsősorban az erőforrások miatt gyepálták egymást az emberek. Vagy azért, mert tényleg kellett, vagy terjeszkedési, vagy szimplán üzleti célból macsak-egér játék. Max. ráhúztak valami ideológiát, hogy azért mégis szebb legyen a csomagolás. -
#15 Mindenki a nacionalizmust szidja, szerintem is tök jogtalanul. A nacionalizmus gyakorlatilag akkor üti fel a fejét, ha egy egységes kultúrájú nép megszervezi önmagát és megpróbál valami más, elnyomó imperialista erőt lerázni magáról.
Más kérdés, hogy a nacionalizmust, mint erőforrást aztán a hatalomra jutó imperialisták ki fogják használni és népi imperializmust csinálnak, lásd Róma, akik pl először az Etruszkok ellen harcoltak, majd a siker nyomán el kezdtek terjeszkedni, de gondolom nem az egyszeri római fölművelő döntött így. Aztán a franciák az európai nemesi családokból álló oligarchiát rázták le, majd Napoleon kihasználta a motivált emberek jelentette erőforrást és olyan sereget állított fel, amit fizetett, zsoldosokból nem lehetett volna összehozni. Vagy Hitler kihasználta, hogy az egész világ összefogott a németek ellen, de aztán ő is az imperialista törekvéseit próbálta megvalósítani.
Sommázva, bármi is legyen a törekvés a motiváció, ha az ország határát átlepjük, akkor az már nem nacionalizmus, hanem ugyan úgy imperializmus, mint bármi más, ami lehet vallási, vagy gazdasági háttérrel támogatott világhódító törekvés.
Nürnberg pl. nagyon szép volt mert a nemzeti imperialistákat elítélték a gazdasági (USA), a faji (GB), meg a szocialista (SZU) imperialisták, biztos igazságos, morális döntés volt és nem politikai. ;) -
ostoros #14 De a kettő között voltak birodalmak. Azok is háborúztak egymással. Minél nagyobbak lettek a birodalmak, annál pusztítóbbak lettek a háborúik.
De ha túllépünk mindezen, fogadok, hogy egy távoli jövőben is lesznek olyan erőközpontok, amik háborúzni fognak egymással.
Már most mondom, hogy a Microsoft és az Apple közötti háborúban én semleges leszek :)
Ha csak be nem soroznak.
Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.08.02. 14:36:34 -
#13 És tegyük hozzá, hogy a világon minden élőlény az erőforrások maximális kihasználására törekszik, szaporodnak mint a nemzetiségiek. A fejlett civilizációkra jellemző az erőforrással történő gazdálkodás, a lerablás visszafogása.
Az esőerdők irtása pl sajnálatos dolog, de az, hogy 1 év alatt kimerül a termőföld ha mezőgazdasági művelésbe fogják az azért van, mert az esőerdő, mint ökoszisztéma mindig topon pörgeti az erőforrásokat, nincs tartalék. A mérsékelt égövön a télen leálló működés miatt szépen évről évre növekszik a termőréteg. Ez szerencsére lehetővé teszi a mezőgazdaságot, a nagyobb népességet, a civilizációt. A dinók valszeg ezért sem tudtak társadalmat létrehozni, mert akkor az egész Föld egy nagy dzsungel volt, ha kicsit tovább visszük a gondolatmenetet. ;) -
#12 Akkor máshogy hívták, nem voltak országok. Akkor egyik törzs ütötte a másikat. Bár ez a törzsi szint még mindig meg van a világ elmaradott részein. -
ostoros #11 Nem a nacionalizmuson múlik. A nacionalizmus előtt is voltak háborúk, és utána is lesznek.
Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.08.02. 11:38:42 -
#10 Ameddig olyan szintű nacionalizmus tombol a világban amilyen, addig nem is értem, hogy egyes galamblelkűek mégis miről álmodoznak....