77
  • NEXUS6
    #37
    F-117-est is lőttek már le, alapvetően egy évtizedekkel korábi technikával, nem kellett hozzá S-300 sem. Sok múlik azon, hogy ki ül a technikában.

    Az orosz pilóták azért valszeg gyakorolják, hogy lehet közel lopni magukat a nyugati gépekhez, amikor az F-15 volt a legnagyobb kihívás, má akkor is gyakorolták.
  • fonak
    #36
    Ahányszor sor került éles összecsapásra köztük. Eddig ezen esetek száma nulla. Ettől még ne gondold, hogy bármi esélyük lenne az előbbieknek, ha komoly meccsről van szó. Gyakorlatokon az F-15, F-16-osoknak sem volt, százból százszor "lőtték le" őket kb.
  • T2k
    #35
    Eddig hány Su-27-est mostak le az égről az F-22-esek és F-35-ösök veszteség nélkül és hányszor volt tehetetlen ezekkel szemben az S-400-as te idióta?
  • fonak
    #34
    Szerintem nem ezért, egyszerűen kiment a divatból, annyira kurrens, mint egy Sony Ericsson T610-es "okostelefon". Csak abból már nem igen van működő darab. :)
  • Tetsuo
    #33
    Na ezért tart itt az esgé, ahol...
  • Irasidus
    #32
    Nyilván arra gondolsz, hogy dilettáns Cifu barátoddal folytatott vitában, ő képtelen volt belátni a tévedését, és ezért kitiltott. Amit te, a hiányos ismereteid (és hőskultuszod) révén úgy értékelsz, hogy én tévedtem. Nézd, a privát levelezésben már kiderült, hogy egyszerűen csak talpnyalásból fröcsögsz ilyenkor kígyót-békát rám, konkrétumot ugyanúgy nem tudtál mondani, ahogy most sem, és csak ilyen nyálkásan trollkodsz tovább. De tudom, hogy én vagyok a hülye, hogy etetlek. Nesze neked, zabálj troll!


    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.07.10. 23:23:05
  • molnibalage83
    #31
    Mondja az, aki szénné égett hülyeségeival az űrhadviselés topikban..
  • Irasidus
    #30
    Off.: Nem látsz te semmit, csak nyomod a süket troll szöveget. Mindketten tudjuk, hogy érted mit mondok neked, de adod a hülyét, mint aki nem érti, hogy a "600" oldallal kitörölheted a seggedet, mert annyit ér, mint ez a szöveg. Meddig próbálod még magadat valami szakértőnek beállítani, kedves dilettáns trollkodó barátunk? Csak, mert nekem nem fog menni, és ez a süket szöveg meg maximum a szűz fórumozóknak okoz bármiféle lelki traumát. Nem jött be a süketelésed, ennyi.
  • molnibalage83
    #29
    Látom, ha csinálni is kéne valamit, akkor behúzod füled farkad...
  • Irasidus
    #28
    Grafománia.

    "Sokféle mániát, kényszert, szenvedélyt, függőséget ismer a pszichológiai és pszichiátria szakirodalom, azonban közülük a grafomániáról, az íráskényszerről – vagy inkább a kényszeres írhatnékról – kevés szó esik."
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.07.10. 17:39:10
  • molnibalage83
    #27
    Átküldjem? Elolvasod és kommenteled forrásokkal?
  • fonak
    #26
    Ez a nagy gúnyolódás addig tart majd, amíg (ne adja az isten) ismét élesben mérkőzik majd meg a kurrens amcsi és orosz reptechnika, és lemossák a "csúcs" felpimpelt Szu-27-eseket és MiG-29-eseket az égről az F-22-esek és az F-35-ösök nulla saját veszteséggel, és az Sz-400 is tehetetlen lesz ellenük...
  • Irasidus
    #25
    A te érvelési hibád: tekintélyre való hivatkozás
  • molnibalage83
    #24
    Több száz ember tudása van benne. Ennyi erővel meg akkor a te kommentjedinek miféle relevanciája van? Egyedül írsz sokszor egetrengető marhaságokat...
  • Irasidus
    #23
    Zaza64 Privát üzenete:

    Tárgy: F35 Dátum: ma, 17:31 Te még bulvár női magazinból sem tudnál 600 oldalt írni köcsög akkor meg mit ugatsz.
    Regisztráció időpontja: 2017. 07. 09.
    --------------------------------------------------
    LOL. Szórakoztató molnibalage83 álreg. Igazi troll figura ez a Molnár Balázs.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.07.09. 18:50:17
  • T2k
    #22
    Értem, tehát a te 10 IQ-s idióta világodban ha valamivel valami történik akkor az pont ugyanaz mintha valami mással valami történik, hiszen mind a kettővel történt valami tehát akkor az ugyanaz.

    Ülj le kisfiam, elégtelen.
  • T2k
    #21
    Igen, a hozzád hasonló, semmihez sem értő de azért mindenbe beleugató faszlámákra gondoltam.

    1. A fő gond a szoftver meg a hardver. Mind a kettő úgy szar ahogy csak van.
    2. Nem, nem bonyolultabb, távolról sem. Neked minden lélegzetvételedből üvölt, hogy a lehető leghalványabb fingod sincs a kérdéshez. Megfigyeltem, az ilyen csókák valamiért ellenálhatatlan vágyat éreznek arra, hogy betonhülyét csináljanak magukból. Ebben az egyben viszont fantasztikusan sikeres vagy.
    3. Nem, nem a 2. pont a magyarázat. Az csak a te hülyeségedre a magyarázat. A magyarázat a fosákiát belülről elfoglaló és felfaló katonai-ipari komplexum rákos burjánzásként történő működése a magyarázat. A végső összeomlás előtt pont ilyeneket szoktak előadni a szétrohadó birodalmak. Az óriási pofa és a végtelen arrogancia miatt mindent már csak 2-4-5-10x drágábban hajlandóak/képesek megcsinálni és ráadásul azt is csak végtelenül szarul. Ennek tökéletes példája az f-35-nevű foshalmaz.
    4. Így van, a hozzád hasonló agyhalottak minek is keresnének felelőst. A lényeg hogy a lehető legtovább lehessen kirabolni a amerikai adófizetőket.
    5. A következmény az, hogy a foshalmazból még nagyobb foshalmaz lesz, a 20 trillió dolláros adósságba taszított és sok éve már totális csődben levő fosákia még egy lépést tesz a szakadékba.

    Utoljára szerkesztette: T2k, 2017.07.09. 11:27:11
  • coyote55
    #20
    Bezzeg a jó öreg MiG 25, MiG 31, ugye? Azokkal soha sem volt hiba, csak "véletlenül" meghaltak a berepülőpilóták. Micsoda pech...
    A Negro világít a szádban Pistike...
  • coyote55
    #19
    Pár kérdésedre válaszolnék.
    1. A fő gond a szoftver.
    2. "Kissé" bonyolultabb, mint a Windows, és abban is mennyi hiba van, még a megjelenés is után évekig foltozzák.
    3. A 2. pont a magyarázat. Egy harci gépet nem lehet bevetésre küldeni "kékhalállal" Ha a Windows lefagy, újraindítod a gépet, jóvátehetetlen kárt nem szenved. Egy harci repülőnél kissé más a leányzó fekvése.
    4. Ebben az esetben felelőst keresni... Persze lehet, de minek?
    5. A következmény? A gép drágább lesz - de remélhetőleg biztonságosabb is. Szerintem karóba húzás, élveboncolás, felnégyelés nem lesz.
  • T2k
    #18
    Megbízható ámerikányszkíj tyehnyiká, a hülyének is megéri, sőt csak annak!

    A vérpisti faszlámák meg hogy elkezdték egyből védeni.
  • Amergin
    #17
    Ez mind nagyon szép és mind nagyon jó, de én csak az alábbiakat nem értem:
    1. Miféle hibák miatt ilyen gyenge a rendelkezésre állás?
    2. Miért van ennyi hiba?
    3. Miért jöhetett létre egy ilyen helyzet?
    4. Kik a felelősök?
    5. Lesz-e ennek bármiféle következménye, vagy a zusa is "következmények nélküli ország"?
    Ezeket sajnos nem tudtam meg a cikkből.
  • Irasidus
    #16
    Off.: "Hallod, átküldjem a készülő cirka 600 oldalas írásomat, hogy tisztában legyél azzal, hogy hozzád képest mennyivel jártasabb vagyok a témában...? Az F-111-es írásomat olvastad már a HTKA-n? Hát az F-15-öt? Mindkettő érniti a témát és a mostani Haditechnikai összefoglaló is. "

    Úgy beszélsz az internetre írogatástól, mintha az bármit érne. Figyelj már, mit ír magáról:"A HTKA, azaz a Haditechnikai Kerekasztal egy civilek által kezdeményezett oldal. A Szerkesztőség egyik tagja sem rendelkezik haditechnikával kapcsolatos végzettséggel, a Szerkesztők lelkes érdeklődőknek tekintik magukat." Az internetre irogatás nem helyettesíti a szaktudást, ugyanígy az arrogancia sem az érveket. És 600 oldal nem egyenlő azzal, hogy te bármihez is értenél... ;)
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.07.08. 17:21:42
  • molnibalage83
    #15
    Ehhez képest nem én, te hoztad elő az F-111-et, amit multirole gépnek képzeltek el egy olyan korban, amikor téveszmék voltak a légiharc rakéták képességeit illetően. Már a vietnámi háború előtt kukázták az F-111-et. mint még flottavédő vadász is, nemhogy klasszik ASF, ahol az F-4 + AIM-7 BVR képesség is leszerepelt a valóságban. A te érved kb. ez volt, de ez sem gondoltad végig.

    Aztán jössz azzal, hogy a multirole F-35 biztosan csorbát szenved azért, mert mutlirole. Az egy pillanatra sem zavar össze, hogy a világ összes 4++ gen vadászgépe multirole valamilyen szinten...

    Az F-111-et szinte senkinek nem próbálták meg eladni. A RAAF akarta és megkapta, a RAF meg a TSR.2 bukra után sem akarta. És ennyi. Más soha nem is érdeklődött a típus után és sanszosan el sem adták volna senkinek.

    Hallod, átküldjem a készülő cirka 600 oldalas írásomat, hogy tisztában legyél azzal, hogy hozzád képest mennyivel jártasabb vagyok a témában...? Az F-111-es írásomat olvastad már a HTKA-n? Hát az F-15-öt? Mindkettő érniti a témát és a mostani Haditechnikai összefoglaló is.
  • molnibalage83
    #14
    Az, hogy az A-10C-t éltetők COIN környezeten kívül nem látnak más, a szomorú igazság az, hogy az A-10C a mai orosz csapatlégvédelem vagy hasonló ellen brutális EW és SEAD supportal is fényévvekkel az F-35A túlélőképessége alatt van. Az A-10C hadrendben tartásának kb. akkor lenne értelme, ha marad kb. 3x24 (3 TFS), mert COIN célra ez elég és a gépek szinte zsír újak. Az A-10C program során teljes strukturális felújítás is volt, tehát gazdaságilag kidobni az összes A-10C-t hülyeség. 200 db hadrednben tartásának viszont sok értelme nincs. A leállított gépek donorként szolgálhatnak.
  • NEXUS6
    #13
    Tudod mi a totális ostobaság, egy piaci/politikai szitu miatt felhozott példát nem helyesen értelmezni és belemenni ilyen roppant érdekes, de momentán nem tárgyhoz tartozó technikai részletekbe, mindezt Okoskatörp nagymellényével előadva. Na ez bizony tényleg hülyeség! ;)

    Halott kiskutyát nem érdekli, hogy egy univerzális csúcsgépnek beharangozott repcsi, aztán hogy talált magának valami a kezdeti elképzelésekhez képest marginális területet és abban esetleg hogy lett jó, jobb híján, ha már annyit költöttek a fejlesztésre.

    Hozod megint azt az istenverte gyökér stílusod, amiért mindenki "szeret" és közben azt hiszed, hogy az emberek valójában irigyek a tudásodra! Na ez sima lúzerség!

    Szal mégegyszer gyengébbek kedvéért (momentán csak neked): az F-111 azért érdekes példa, mert az amcsik azt is mindenkinek megpróbálták eladni, kiütött olyan gépeket mint a TSR.2, (ami azért még évtizedekig felszínen tarthatta volna az angol katonai repgép gyártást és pl Falklandnál sem jött volna rosszul), aztán a végén a remélt üzletnek a töredékét tudták csak realizálni, csak mert a gép lehet, hogy sokat tudott, de annyit nem, mint amennyire drága volt. Az utána következő specializált gépek pedig majdnem ugyan azt meg tudták csinálni, majdnem ua univerzálissá tudtak válni, csak olcsóbban.

    Lejött, vágod? Mer akkor písz, meg riszpekt, tesó! XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.07.08. 05:14:43
  • NEXUS6
    #12
    Vagy is mi a konklúzió?
  • molnibalage83
    #11
    Jaj...

    Nagyon ostoba a példa, mert az F-111 koncepció a '60-as évek technológiai szintjén volt és olyan AAM (AIM-54 rohadt nagy volt) és csapásmérő fegyverzet mennyiségnél, ami ma nem elvárás a PGM és kisebb légiharc rakéták miatt... Akkoriban a csapásmérő potenciált 4xMk84 és 12-24 Mk-82 jelenettete. Ma meg 2xGBU-31 vagy 8xSDB. Ennyi bír el az F-35 úgy, hogy a légellenállás növekmény 0.

    Ezen felül az F-111-ből olyan csapásmérő lett, hogy az USAF mai napig visszasírja hatótávolságát - F-15E közelében nincs low levben, bár erről leszoktak - és az EF-111 Raven-t is siratják, de nem telt rá. Azóta a US Navy látja el a SOJ feladatokat a légierőnek is, ami azóta is fricska a nagy USAF-nek..

    Az egy pillanatra sem zavajonr meg a koncentrálásban, hogy azóta az a legtöbb 4. gen gépnél megvan az, hogy csúcsavász is lehet és csapásmérő képessége is van. (A Hornet, Super Hornet és Gripen repteljesíménye ettől függetelnül nem királykategóriás, az Szu-27/30/35, F-15C/D és az EF terepe, nem meg a király F-22-é).

    Az F-15E CFT-vel és GE F110 hajtóművel az USAF F-15C/D repteljesítményével bír kb, CFT nélkül meg annál is jobbal. (Nemhivatalosan GE F110-zel megdöntötték a Streak Eagle emelkedési rekordjait szériagéppel, átalakítás nélkül...)

    Nagyon kérlek, hogy ne próbálj szakérteni ott, ahol láthatólag az alapok sincsenek meg...
  • molnibalage83
    #10
    Ez egy baromi kényelmes álláspont ma. Csak, ha egyszer valamikor olyan helyzet van, hogy be kell menni, akkor nettó szopás. Anno a Vsz támadás esetén ez lett volna. Elég szépen mészárolták volna a legfejlettebb légvédelmi rendszerek az A-10-et SEAD és a többi gép támogatása nélkül. Az más kérdés, hogy 1990-ben is csak mutatóban volt Buk és Sz-300V meg Tunguzka. A Tor hadrendbe állítása is a Vsz bukás után történt meg.
  • molnibalage83
    #9
    Az A-10 a bevetései kb. 99%-ban pontosan ugyanazon fegyvereket használja, mint az F-15E és F-16C/D gépek, LGD, JDAM, AGM-65. A GAU-8 használata ritka és IADS ellen kb. öngyilkosság kategória. Igazából már 30 éve is az lett volna a VSzn-él, ha a szovjet légvédelemmel futnak össze... Már akkor is az AGM-65D/D-2 volt a fő pc. elhárító fegyvere.
  • NEXUS6
    #8
    Addig nem küldik be a légtérbe, amíg az ellenséges légvédelem ki nincs ütve, ennyi.
  • NEXUS6
    #7
    Kicsit deja vu érzésem van, anno az F-111 volt ilyen univerzálisnak megálmodott repülő, ami felderítéstől csapásméréséen keresztül, vadász, halász madarász funkcióban is tervezve volt, a haditengerészet, légierő, de talán még a mélyűri felderítők kötelékében is. Aztán még se lett belőle valami korszakos csodagép.

    Manapság meglepően olcsón lehet előállítani specilizált kisebb teljesítményű repülőket. A lopakodó képességnek is csak a légihadművelet első szakaszában van inkább jelentősége. Ráadásul a fejlett országok éppen hogy olyan országok ellen vívnak harcot jobbára, ameyek minimális légvédelemmel rendelkeznek.

    Koncepcióját tekintve is ez az univerzális jó drága vadászgép jelentette megoldás igen csak megkérdőjelezhető.
  • starman_jones
    #6
    Az A-10esnek eselye sem lenne egy modern harcteren, olyan ellenfellel szemben, akinek van mukodo es hatekony legvedelme, vagy legiereje. Nem veletlen akarjak levaltani...
  • Ender Wiggin #5
    A Lockheed sok projectet tart a tűzben, ezért a ők a legnagyobb állami szerződők. De tény, hogy az F-35 miatt kapják a pénz javarészét. És utoljára ilyen "visszacsorgatásos" ügyük, ami napviléágra került kb. 30-40 évvel ezelőtt volt. Persze vannak SG kommentelők, akik jóértesültek...
    LOCKHEED MARTIN CORPORATION 43 milliárd
    THE BOEING COMPANY 26 milliárd
    GENERAL DYNAMICS CORPORATION 14,5 milliárd
    RAYTHEON COMPANY 13,6 milliárd
    NORTHROP GRUMMAN CORPORATION 12 milliárd
    MCKESSON CORPORATION 8,6 milliárd
    UNITED TECHNOLOGIES CORPORATION 6,4 milliárd
    BAE SYSTEMS PLC 5 milliárd
    L-3 COMMUNICATIONS HOLDINGS INC. 5 milliárd
    Az első tíz állami megrendeléses cég 2016-ban. Érdekes, hogy csak egy olyan cég van az első tízben, ami nem kapcsolódik a hadiiparhoz :-D
  • molnibalage83
    #4
    Csak böfög, igazi balfasz.
  • coyote55
    #3
    Tudsz valami konkrétumot is, vagy csak böfögsz?
    Bezzeg a Mig 29 és a Szu 27 és különböző változataik...
  • ugh
    #2
    Nalad nagyobb szopoatumatara nincs is szukseguk.
    Az f35 egy draga szar.
    Tipikus szutyok mint minden lockheed gep.
    Akik csak azert kapnak allami megrendeleseket mert visszacsorgatnak az altalaban a vegere duplajara rugo koltsegekbol.
    F35-ot akarnak az a10 helyett is.
    Kb annyi eszuk van mint neked.
    Ezert is erzed sajatodnak az orbitalis faszsaghalmazt amit becumizol toluk.
  • molnibalage83
    #1
    Ezek megszokott problémák. A huszadannyira komplex F-16A és F-15A gépek 70-es évek végén és '80-es évek végén 20-40%-os hadrafoghatóságot értek el úgy, hogy a hajótmű nélküli példányokat nem számoljuk. Az F100 hajtómű probléma és a hajtóműgyártó sztrájkra miatt kb. fél évtizedtre megtépázta ezen gépek imídzsét. Érdekes módon ma ezekre hivatkoznak mindig, hogy mekkora szar az F-35.

    A difi, hogy akkor nem volt nett és bulvár kombó... Ha ma fejlesztenék az F-15/F-16-ot, akkor a föld alá temetnék a tervezőiket. Az F-35 a világ legbrutálabb hajtóművével bír, ahhez képest komoly gond nem volt vele...

    A szofveres része miatt vannak zizik főleg a géppel.