6
  • Irasidus
    #6
    Röviden a válasz, az hogy nagyon. A Kisbolygó-övre a Jupiter ár-apály rezonanciája hat, és nem engedi, hogy nagyobb testek kialakuljanak.
  • Szuna
    #5
    Köszi a bővítést, így kicsit pontosabbak lettek az ismereteim. A Ceres törpebolgyó miért nem tud például nagyobbra nőni? Mennyire befolyásolja a Jupiter a belső aszteroida öv elemeinek az összeállását?
  • Irasidus
    #4
    Régi hipotézis, de mára már csak egy elavul tévhit (Vörösmarty Mihály óta legalább), hogy a bolygók, így a Jupiter az egy ki nem formálódott csillag. A bolygók egészen másképpen keletkeznek mint a csillagok, vagyis a Nap. A Nap egy gázköd összeomlásából keletkezik, a bolygók később az apró törmelékekből, nem örvényléssel mint a Nap, nem összeomlással, hanem lassan gravitációs, mágneses és elektromos vonzó és taszító erők növelik az apró szilárd szemcséket. Erre most már konkrét bizonyítékok is vannak, mind indirekt módon, mind távoli protoplanetáris ködök megfigyeléséből. A Juno űrszonda óta tudjuk, hogy a Jupiternek nincs olyan szilárd belső magja mint ha egy bolygó lenne, szilárd és gáz diffúz keveréke. Másrészt a bolygók nem így keletkeznek, hanem több száz Mars és Föld méretű keletkezett kaotikus pályán, aztán ezek összeolvadtak, és maradt pár tucat szuperföld, a Jupiternek több idő kellet a megszületéshez, és sokkal távolabbi pályáról spirálozott a Nap felé, végül a Jupiter szétverte ezeket és ebből a másodlagos törmelékből lett a többi ma ismert bolygó, köztük a Föld is. Vagyis a maradék. Mellesleg akármilyen nagy is a Jupiter, a Nap tömegének egy százalékát sem éri el, eltörpül mellette, porszem.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.24. 22:56:50
  • Szuna
    #3
    Ebben nem találtam meglepő dolgot, mert amikor már elkezdett növekedni a nap, szedte össze maga köré az ott található anyagot úgy tett a többi távolabb eső anyag is és elkezdtek koncentrálódni. A Jupiter és Szaturnusz valószínűleg rendelkezhetnek szilárd maggal, mert nem csak gázok voltak jelen akkoriban, hanem volt por és egyéb szilárd anyagok is, amik segítettek összeállni és onnantól kezdve elkezdhettek növekedni.

    A Jupiter közel állhatott hogy nap legyen belőle, de valamilyen folyamat miatt végül nem lett az, meg a rendszer kezdetben kaotikus volt és rengeteg proto bolygó alakult ki, amiknek a zömét vagy holdként befogták, vagy ide oda dobálták a rendszerben esetleg párat kilöktek mások egyesültek vagy megsemmisültek. Az is érdekes, hogy pl az Uránusz és a Neptunusz miért kerültek hátulra, mert lehetséges, hogy eredetileg beljebb helyezkedtek el, de valamitől peremre kerültek.

    Az a valószínűbb a Jupiternél, hogy távolabbi anyagfelhőben alakult ki és megvolt a távolsága a Naptól, viszont a "rivális" bolygók elszipkázták előle azt az anyag mennyiséget, ami kellett volna ahhoz, hogy nappá váljon.
  • Amergin
    #2
    A Nap tömege miatt lehetséges lett volna, hogy két-három vörös törpe alakuljon ki helyette. Érdekes kérdés, hogy miért nem így lett.
  • orbano
    #1
    olyan nem történhetett, hogy a Jupiter a Nappal együtt alakult ki mint egy kettős csillagnál, csak épp túl kicsi maradt? ...bár gondolom ezt a modellt már kirostálták