1486
Assassin's Creed: Origins
  • Árnyvadász
    #245
    Egy Reddit-es fórumban megejtett hozzászólás végett az AI is okozhatja ezt a magas cpu használatot. (AI alatt itt az a kód értendő ami leprogramozza az emberek és az állatok mindennapjait.) Szerintem csak Alexandriában van legalább ezer NPC. Fejlesztők elmondták, hogy az lényegtelen mi épp hol tartózkodunk, a többi területen még ugyanúgy számolni kell az NPC-k napi rutinjait. Elég csak belegondolni, ha épp csinálunk egy gyors utazást akárhova, máris az adott helyzethez igazodva tárul elénk minden. Ezt pedig nem hinném, hogy akkor töltődik be. Szerintem a háttérben az még az utazásunk előtt terheli a gépet. Egyszerűen túl rövid az a kis töltési képernyő ami a gyors utazások közt van. Az inkább arra szolgál, hogy betöltse a pályán található tárgyakat, környezetet.

    Szóval részemről sem a Denuvo a ludas. Biztos az is benne van valamilyen százalékban a cpu használatban, de tuti nem attól lesz 80-100% közti terhelése a központi egységnek. Majd ha esetleg kiveszik (valami oknál fogva, mert mondjuk feltörték a játékot és értelmetlen már bent hagyni), akkor meg úgyis kiderül mennyi az annyi.

    Mindenesetre jól tartja magát. Én azt hittem 1-2 nap és már lesz tört verzió, de úgy látszik még várni kell rá.
    Utoljára szerkesztette: Árnyvadász, 2017.10.30. 13:41:26
  • Rony94
    #244
    Igazad van, nem nagyon vannak bizonyítékok efelől, mivel sokszor egy Denuvo kivételekor, magán a játékon is javítanak általában.
  • grebber
    #243
    Érdekes hogy erről sosincs videobizonyiték.... :) Vagy ha tudsz bármilyen játékkal kapcsolatban hogy denuvo vs nem denuvos fps teszt azt megnézném...
  • Rony94
    #242
    Lehet benne valami. Ha jól tudom, anno a Mass Effect Andromeda-ból kiszedték a Denuvo-t, erre az emberek teljesítmény növekedést tapasztaltak.
  • Árnyvadász
    #241
    Rony94: Lehet csak azért tűnik úgy, mert hatalmas a világ amit bejárhatunk és így szembetűnőbb. Ahol eddig megfordultam, szinte mindig az kaptam amit "elvárnék". Például a tengerparton a szegényebb rétegből az emberek napoztak, jó páran fürödtek, a gyerekek játszottak a homokos részen és élt az egész világ, ahogy annak lennie kéne. Teljesen reális ábrázolása annak, amit várnék egy ilyen helytől.

    Ahol meg munka folyik, ott is teszik az emberek a dolgukat. A farmokon gazdálkodnak, a fürdőkben a szolgák mossák a padlót, a könyvtárakban elmélyülten olvasnak és folytatnak eszmecseréket tanult emberek, míg a templomokban szól az ének, az imádkozás és sorolhatnám még. Közben az utakon a kereskedők szállítják a portékáikat, a sivatagban megpihennek a vándorok éjszaka a tábortűznél (akiket ki is lehet fosztogatni - Senu pénz ikonnal jelöli ezeket a helyeket), a hiénák napszálltakor elkezdenek falkába tömörülve vadászni. A módosabb emberek oltárok és szép rendezett, gyönyörű kilátással bíró kertekben a padokon vagy lépcsőkön ücsörögnek, beszélgetnek egymással (ha Senu-val ráközelítesz, befogod őket még a párbeszédeiket is hallani lehet), a vizeken állandó a hajóforgalom, sok helyen hadihajók kötnek ki, amiket akár a vízen, akár a kikötőben van mód megtámadni.

    Valahogy minden helyszínnek megvan a maga kis varázsa. Arról nem is beszélve, ha leszáll az est és a fáklyák, tüzek begyúlnak, egészen pazar hangulat járja át a városokat, templomokat vagy kultikusabb helyeket. Néha már kedvem volna ebben a korban élni, annyira hangulatos és szép az egész.

    Egyébként eszembe jutott még egy újdonság, ilyet más játékban nem igazán láttam. Ez a fegyverekkel kapcsolatos, vagy pajzsokkal. Ha valamelyik nagyon megtetszik, azt a szintedhez képest mindig fel tudod fejleszteni a kovácsnál, így maradhat veled a játék végéig. Nekem a Gold verzió által adott hatalmas bunkósbot az ami ilyen és az esetek 80%-ban azt használom harcra. Legendás, jó tulajdonságokkal és csak költeni kell rá némi pénzt így kellően elég erős marad.
  • Zegi Norbi HUN
    #240
    Ennek a processzor agyonhajtásnak nem tudom, hogy van-e ehhez köze, de azért lehet benne valami:

    "About AC: O, one guy at cs.rin.ru send me the binaries of the game and asked me which version of Denuvo the game uses, so I decided to take a look. I found it very strange when I saw that VMProtect layer over Denuvo only because Denuvo dropped VMProtect early this year. I thought it's some desperate move by Denuvo but it seems now that Ubisoft could have implemented it themselves, tanking your game performance by a lot, especially if they hooked Denuvo and VMP to time-critical functions of the game. So, if you have high cpu usage while playing the game, this is the reason.
    It seems Ubisoft simply does not care about you nor your gaming experience."
  • Rony94
    #239
    "Illetve ami feltűnt, hogy ebben a játékban tényleg reális hatása van annak, amikor napszak váltás történik. Az élet ilyenkor mintha megállna kicsit Egyiptomban. Hogy aztán másnap minden induljon elölről. Az elvégzendő feladatok szempontjából sem mindegy, hogy este vagy nappal van e."

    Na jó, ez azért nem új keletű dolog. Már a Gothic 1-ben (2001) volt napszak változás és éjszaka ott sem tudtál a legtöbb NPC-vel beszélni, mert a házukban aludtak.


    "Nem megy 500 program a háttérben? Nekem i5 4590, 8GB RAM és egy GTX 1060 (6GB), és ultrán nagyon faszán megy 1080p-n. Most azt nem tudom, fps-ben pontosan mennyi, de bőségesen 30 fölött (szerintem 40-45 minimum), az nekem általában még bassza a szemem. Annyi, hogy tesselation nem ultra, meg AA mediumra véve, mert azt mondták, hogy ezek esznek sokat, minden más az ultra beállításon hagyva."

    Ne haragudj, de PC-n ez a 40-45 fps nem számít túlzottan jónak. A 30 fps csúnyán mondva a 'konzol parasztoknak' van. Mi azért vagyunk PC-sek hogy 1080p-ben, 1440p-ben, illetve 4K-ban játszunk fix 60 fps-el. Majd ha 60 fps-el fut mindenhol és esetleg leesik maximum 55-re, akkor mondhatjuk hogy jól fut. Egyelőre eléggé kaki az optimalizálás, főleg hogy a processzort nagyon durván kihasználja, ami nem teljesen normális.
    Utoljára szerkesztette: Rony94, 2017.10.30. 10:19:25
  • Árnyvadász
    #238
    Áldom annak az embernek a nevét, aki kitalálta az íjaknál a sebzés mértékének kijelzését. Ez annyira jól működik, hogy innentől már elvárnám más játékokban is a közeljövőben. A lovasharcok pedig szintén remekül sikerültek. Még a Mount & Blade ami kifejezetten erre szakosodott is megirigyelhetné. Az is nagy könnyebbség, hogy a hátasról nem kell leszállni, ha lootolni kell. Egyébként ahogy írjátok tisztára a Witcher 3 játékmechanikája érvényesül itt is, még a nyomozós küldetések is egy az egyben azt másolják, de nem érzem azt, hogy ez baj lenne, mivel működik itt is.

    A sztori pedig egyre erősebben vonz be, néha azon kaptam magam, szeretném egymás után csak azokat a küldetéseket csinálni, de a szintkorlát miatt muszáj a mellékeseket is elvégezni, hogy Bayek-nek esélye legyen. Ez megint jó dolog, mert így a játékosnak tényleg fel kell fedeznie a játék területeit és gyűjteni az xp pontokat, amit a program azért elég jó arányban osztogat.

    A véletlenszerű események is jól lettek implementálva. Például volt egy olyan szituációm, amikor kincseket kerestem a víz alatt, majd mikor feljöttem a felszínre egy közeli bárkán a hajóst megtámadta egy krokodil. Dönthettem segítek e neki vagy hagyom meghalni. Esetenként véletlenszerűen bekövetkező banditatámadásokat is meg lehet fékezni, segíteni ezzel a helyieken. Ezek olyan dolgok amik szerves részét képezik a világnak.

    Senu is nagy ötlet volt a készítőktől. Tényleg hasznos segítség, néha még vadászat közben is besegít, elejt néhány állatot a közelben. És ahogy az emberek a városokban, falvakban úgy az állatok is élik a mindennapi életüket. Hiénák vadásznak antilopokra falkákban, oroszlánok róják a sivatagi dűnéket és krokodilok cserkészik be a szegény vízimadarakat, sok esetben már csak az áldozat tetemével találkoztam, de megesett, hogy különböző állatok viaskodtak a tetemért. Pl. keselyűk vs hiénák. Szóval ez korrektül meg van csinálva.

    Illetve ami feltűnt, hogy ebben a játékban tényleg reális hatása van annak, amikor napszak váltás történik. Az élet ilyenkor mintha megállna kicsit Egyiptomban. Hogy aztán másnap minden induljon elölről. Az elvégzendő feladatok szempontjából sem mindegy, hogy este vagy nappal van e.
    Utoljára szerkesztette: Árnyvadász, 2017.10.30. 10:01:37
  • AnuluWork #237
    BDOból ugrok naponta át ide, és mintha ua játszanám, csak történelmi környezetben playerek és koreai baromságok nélkül. :)

    A lóhívás, úszás, stb. :) Mókás feeling. :)
  • Rita79
    #236
    Igen elég sok "lopott" ötlet található benne, ami persze a játék élmény javát szolgálja. Pl. a rare. legendary cuccok is ugye.
    A Witcher 3r-a még abban is hasonlít, hogy a magasabb szinttű ellenfelek ki vannak pirosítva, kvázi legyőzhetetlenek egy bizonyos szint alatt.
  • mike01010101
    #235
    Elég kellemes Witcher3 feelingem van játék közben, ahogy a lovat hívja, a hajózás, a lovaglás, a búvárkodás meg az egész játék aprólékos kidolgozása arra emlékeztet. Nekem nagyon bejön. Érződik a két év tudatos kihagyás, minden előreléptek. Talán ha több bejárható belső tér lenne akkor tökéletes lenne. Kíváncsi vagyok ki fog-e nőni a szakálla.
  • Riddick21
    #234
    Nem megy 500 program a háttérben? Nekem i5 4590, 8GB RAM és egy GTX 1060 (6GB), és ultrán nagyon faszán megy 1080p-n. Most azt nem tudom, fps-ben pontosan mennyi, de bőségesen 30 fölött (szerintem 40-45 minimum), az nekem általában még bassza a szemem. Annyi, hogy tesselation nem ultra, meg AA mediumra véve, mert azt mondták, hogy ezek esznek sokat, minden más az ultra beállításon hagyva.
  • Voltan
    #233
    Alexandria, high beállítás, low AA, 40 alatti fps nagyrészt. 1080p.
    I7 4770k, GTX 1070, 16 ram
    WTF????
  • McFrost
    #232
    Találtam egy halottat, a nyomok egy katonai bárkára vittek Alexandria kikötőjébe. Lekaszaboltam a 3 tettest, majd az egyiket vízbe dobtam, a hullája még ott is bűzölgött, döglött halak lettek a vízfelszínen és az éppen kikötni igyekvő kereskedő is aki arra ment el, lefordult a tutajáról :D
  • mike01010101
    #231
    Nagyon tetszik a grafika eddig, az ELEX sokk után hatalmas felüdülés ez a gyönyörű, 2017-et idéző látvány. Tényleg ki van finomítva minden, beleadtak apait-anyait. A játékmenet nem ad többet mint az elöző részek, valószínűleg ebben a zsánerben ennyi van. A főhős nem egy Ezio de bőven belefér. Nekem sem a kalózos, sem a francia, sem az ír testvérpár nem jött be túlzottan az utóbbi pár évben.
  • AnuluWork #230
    Kicsit káosznak érzem egyébként magát a játékmenetet. Olyan érzésem van néha, mint amikor a gang odamegy keménykedni az ajtód elé, te pedig 150 kilós vagy, kijössz, és szétpofozod egyedül mind az összeset. Aztán megy tovább az élet, a hullákkal tarkított városkában, pedig előtte qurvára kemények voltak a tevéiken és csapatban. Valahogy nincs súlya a pofozkodásnak. De még az elején vagyok.
  • Gary
    #229
    Jaja, a leütött, fetrengő embereket nem lehet mozdítani. Ha nem akarsz ölni, el kell csalni őket füttyel. Egy sarok mögé be lehet húzni őket vagy magas fűben, bokorban nem látszanak. Persze, a leütött embert is megölheted, utána már vihető...

    Mókás, hogy a mérgező karddal lekaszabolt ellenfél teteme még tovább mérgez. A gyanútlan járókelők belesétálnak a lila ködbe és elkezdenek zöldet rókázni, majd elhullanak ők is. Az egyik a tevém előtt feküdt le, amitől a teve is böffentett majd égnek emelte a fejét, de nem ment volna arrébb! :Đ
    Utoljára szerkesztette: Gary, 2017.10.28. 23:11:40
  • wedge31
    #228
    Én kinyirok mindenkit aztán dobálom öket egy kupacba...
  • drop
    #227
    játék jó elején vagyok csak, ha valakit leütök hogy lehet felvenni? megölöm akkor engedi az e betűt,mondjuk így gáz mert kb könnyebb leütni őket XD
  • Savaran
    #226
    4K-n tényleg nincs sok értelme, szerintem fullhd-nál se sok, a cakkos szélek kevésbé zavarnak, mint a homályos élsimítás. A régebbi játékoknál sem használom ahol amúgy bírná a kártyám.
  • Rita79
    #225
    Egyébként nincsen számottevő frame visszaesés, max. olyan 2-3fps. Tehát még akadás mentesen megy úgy is. Csak egyszerűen feleslegesnek tartom ilyen nagy felbontásban a használatát, mert gyakorlatilag nincs mit simítania ( a szemnek).
  • grebber
    #224
    Ilyen játékoknál a 4K + AA az már extrém luxus ...az majd talán a köv. gen-es VGA-knak fog menni értelmes sebességgel :)
  • Rita79
    #223
    Ja valóban ennél a játéknál az élmezőnyben van a 980Ti a listákban. Az AA on-off képen látható (szvsz), hogy szebb a kép 4K-n, ha az AA off. Nekem a 26-28 fps helyett kicsit magasabb, 30-35 körül mozog, de ez a referencia 980Ti kártyától való gyári +22% boost eredménye lehet.
    Utoljára szerkesztette: Rita79, 2017.10.28. 15:50:24
  • H Ádám
    #222
    Úgy néz ki, hogy van egy alternatív megoldás a logitech fejhallgatókhoz, nálam működik, itt minden le van írva: http://forums.ubi.com/showthread.php/1774772-I-found-a-hotfix-for-the-sound-issue-for-Logitech-users-with-Voicemeeter

    Úgyhogy én most kezdem a játékot, egész más normális hanggal :)
    Utoljára szerkesztette: H Ádám, 2017.10.28. 15:45:21
  • mike01010101
    #221
    Megvettem, nem birtam ki hogy ne. Az Elex-et megbántam, remélem ezt nem fogom.
  • grebber
    #220
    Assassin's Creed Origins - ezek a jelenleg ismert hibák
  • Savaran
    #219
    Most érkeztem meg először Alexandriába, valami meseszép, csak pislogtam mint hal a szatyorban
  • Kandurex
    #218
    Mondjuk a 980ti még egy-két éve a zászlóshajó volt, szóval azért annyira nem kell meglepődni, hogy jól futnak rajta a dolgok.
  • grebber
    #217
    AC Origins CPU/VGA teszt By GameGPU

    Azon kevés játékok egyike ahol számit a több mag. 980Tibe még bőven van 1.5-2 év ha így haladunk
  • Savaran
    #216
    Azt tudjuk, de azzal nem vagyunk előrébb, látom a százalékot azt viszont nem hogy mit kell hozzá csinálni hogy meglegyen a 100%, a régi ac-k ban volt haladáskövető!
  • grebber
    #215
    Nem baj vannak hazánkban szépszál legények akik majd megoldják ezt az AC-et is
  • endorphinz
    #214
    ubisoft is hanyagolja a magyar nyelvet a játékaiból ezentúl?
  • rage
    #213
    Nekem amit még egyetlen játék sem csinált:

    Indításkor rebootolja a gépet.
    Win 10, naprakész, legújabb driver, stb.

    Végül az oldotta meg, hogy window, vagy borderless window módba tettem (Ini file átírással szerencsére játékon kívül is megoldható)
    Innentől tökéletesen működik.
    Utoljára szerkesztette: rage, 2017.10.28. 01:12:30
  • AnuluWork #212
    Nem tudom mitől, de ahogy bemegyek az abilitieshez, abban a pillanatban crashel ...
  • Rita79
    #211
    4K-ban 30-35 fps az első nagyobb településen, árnyék médiumon, élsimítás OFF, minden más a maximumon.
    p1440-ben minden maximumon élsimítás is, 55 átlag fps.
    Viszont a natív felbontás miatt a 4K látványban mindent üt, szal kénytelen vagyok azon a felbontáson játszani. Végül is nem szaggat/akad.
  • AnuluWork #210
    3. UPlayen van, ahol a rewardokat is látod, kint,egy un. "Statistics" fülnél.
  • Savaran
    #209
    Azt kipróbálom én is!
  • Árnyvadász
    #208
    Ja és a futási gond megoldódott. Adaptive Quality opciót be kellett kapcsolni 60 fps-re és így akadás és fps esés nélkül folyamatosan megy, igaz nem 60 fps-el, de teljesen jól játszható. Kb. 40 körül lehet, bár valószínű kiesebb tájakon és városokon kívül a 60 is megvan, vagy akár több, mivel a Vsync off.
  • Zegi Norbi HUN
    #207
    Szívesen :)

    Rony94 #202 : Később már nekem is leesett :D

    Az én problémámra úgy tűnik az a megoldás, hogy újra kell indítanom a gépet. Ha Alt+F4 kombóval lépek viszont ki, akkor nem kell, mert az egér nem ragad be. Érdekes.
  • Árnyvadász
    #206
    Nekem is már 2 órám van benne és az első kisvárosban, vagy inkább faluban vagyok, de kb. a felét ha megcsináltam annak ami ott van. Ez durva.