450
Mi lenne, ha ezen a héten én nyernék?
-
#50 Nekem 3+0 eurojackpototn
-
#49 Múlt héten ötöslöttón kettes, hatoslottón 3-as.
-
#48 Szelvény feladva, és akkor a kéréshez tartva magamat,
a szelvényfotó most nem publikus, inkognitóban maradó kolléga kérésére.
Annyi publikus, hogy az esetleges 462 és fél millió egy építkezés befejezésére, egy bahamai nyaralásra,
és egy hazai szállítmányozási cég bővítésére menne. Én drukkolok érte
Tehát ezen a héten, ha mi nyernénk a főnyereményt, a saját 462 és fél milliómból kiépítenék valamerre
egy go-kart pályát. Hasonlót mint ami Balatonfüreden található.
Legyen mindenkinek szerencséje, és kellemes hétvégét minden játékostársunknak.
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.05.05. 12:33:35 -
#47 Zárom a heti SG tipp játékot..
A priviben jelentkezők közül, válaszüzenetben visszaigazoltam azt az egy szerencsést, akinek a szám tippjeit ezen a hétvégén megjátsszuk.
A többieknek is köszönöm a részvételi szándékot.
Jelentkezem, amint a szelvényt játékba küldtem... -
#46 Akkor elérkeztünk ahhoz a héthez is, amikor a várható főnyeremény:
Exkluzív SG tipp játék!
És elérkezett az az idő, hogy amennyiben van rá érdeklődés, azok is kapjanak némi lehetőséget,
akik bár szeretnének nyerni valamennyi pénzt, de nem akarják még egy szelvény árát sem rákölteni.
Egy civil életben is időnként megvalósított lottó-társas játék ötletét dobom be erre a hétre.
Részedről csupán annyi a teendő, hogy megadsz 5 számkombinációt (értelemszerűen: 1 - 90-es számhatáron belül)
én pedig feladom a szelvényt. Így nem kockáztatsz semmit, de nyerhetsz.
Természetesen ebben nekem is van némi szerepem, így az esetleges nyeremény feleződik, de csak a 4-es és 5-ös találatok esetén!
Egy 3-as találat esetén kizárólag akkor igényelhető a fél nyeremény, ha valaki személyesen átveszi!
2-es találat az enyém, és aki a feltételekkel nem ért egyet, az adjon fel szelvényt önmaga.
További részletek a spoiler alatt, felmerülő egyéb kérdésekre priviben szívesen válaszolok.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Az esetleges telitalálat vagy 4-es bekövetkeztekor mindenkinek a saját érdekében,
hivatalos ügyvéd általi kapcsolattartás lehetőségéhez ragaszkodom.
Lehet nem általam választott, de lenyomozható ügyvéd is a kapcsolattartó!
Ezen a héten, erre a játékra jelentkezni legkésőbb május 5-e péntek reggel 8 óráig lehet!
Ha lesz érdeklődés, a részleteket majd közösen kidolgozzuk.
Ha nem..hát...én legalább megpróbáltam, ezt nem elfelejteni
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.05.01. 13:54:50 -
NB2 #45 Mi azért úgy látom nagyon sok mindenben egyetértünk:)
Befektetés: kb ugyanezt mondtam, mikor beszéltünk róla, hogy ácsi, nekem nem az kell egy 100 milliós ingatlannál, hogy visszahozza az árát, hanem, hogy fix jövedelmet biztosítson.
Mindazonáltal ha pl van 10 ingatlanod Mo-n (legyen egy városban) az egyiknél elfelejtették kifizetni a bérleti díjat, a másiknál a közüzeminél vannak csúszásban, a 3.-nál vízvezetékszerelőt kell hívni, a 4.-nél jön az új lakó ki kell festeni stb, stb, stb, szóval nem egyszerű ám az élet és ha nem te magad intézet, akkor az intézőt is felügyelni kell, vannak gondok:) De én nem pesti vagyok, de vidéki nagyváros egyetemmel, én is ilyenben gondolkodnék. Egy gond van vele, hogy az egyetemisták nem mindegyike vigyáz a lakásra, ahogy én vigyázok a sajátomra...
Nekem ezzel a hawaaii ingatlannak az a gondom - amit te is írtál- messze van. Bár lehet, hogy az ottani emberek nem vágnának át, de ott tényleg az intézőre vagy utalva. Ha ő hülye, cseszheted az egészet és évi 4-5 kirepülés már elég húzós pénz. Én Horvátországban gondolkodnék, egy több lakásos apartmannal, ahol te is lent lehetsz és felügyelheted a dolgokat. De tudok olyat, akinek van lent nyaralója és megbízott egy horvát csajt aki ezzel foglalkozik, hogy nyaralókban takarít, ágyneműt cserél stb.
Persze olyanról beszélünk ami nincs:) de az 1-2-3 milliárd forint sok, de külföldi viszonylatban nem az. Láttam ingatlant Spanyolországban 1,5 milliárdért, luxus yachot 7 milliárdért! Arra már nem is elég a pénzed:) Vagyis Mo-n jó módú lennél, de kint annyira azért nem.
Ami még érdekes kérdés, hogy hol laknál? Bár szép hely Mo, de közelben vannak még szebb helyek, igaz drágábbak:) Ezt kéne mérlegelni, hogy hol éri meg jobban. -
#44 Én euro jackpotozom főleg,ötös/hatos lottóra csak miliárdos főnyeremény felett mozdulok rá :D Kicsire nem adunk :)
Nagy összeg bankba,befektetőbe stb berakással az a gond,hogy állambácsi 30 milláig vállal garit,ha bukik a brókercég akkor a többit buktad...
Ott az állampapír,ami szintén jó befektetésnek tűnhet.És amig állambácsi talpon van addig biztos helyen van a pénz. Viszont egy kis országot mint Magyarországot nagyon könnyű megdönteni,elég egy komolyabb gazdasági válság...aztán ha az állam csődöt jelent,bukta.
Én is ingatlanban gondolkoznék főleg.Első lépésként budapest,pár 50-60 nm lakás az egyetemek környékén diákoknak kiadva.(vagy valami nagyberuházás környékén pl kecskeméti mercigyár) Több lakás esetén már akár érdemes is egy céget alapítani ingatlan kiadás koncepcióval,oda felvenni intézőnek asszonypajtit,anyukát apukát megbízható rokont,vagy akár saját magadat is,fizetve az illetékeket ,adókat ,teljes embert kívánó feladat.
rezsiszámlák befizetését nem bíznám az albérlőre,nehogy megpattanjon pár nem fizetett hónap után,minden hónap végén tételes elszámolással lenne rendezve a lakbér és a rezsi.Szerződést is jól meg kell írni,nehogy olyan csapdába ess,hogy nem birod kirakni a nem fizető albérlőt,erre nyílván vannak ügyvédek akik segítenek ebben.
Második lépésként szintén ingatlannal mennék tovább,viszont külföldön. Iroda vásárlás bérbeadás cégeknek lenne itt a fő profil. Beszállni valami nagyváros belvárosi részében egy irodaház építésbe is akár,de itt is nagyon meg kell nézni hova/mire adod a pénzed. Alapvetően bizalmatlannak kell lenni:)
Sokan mondják hogy az ingatlan lassan térül meg,de ők úgy számolnak hogy mire visszahozza a befektetett pénz és elkezd profitot termelni. Lottónyeremény esetén úgye "ingyen pénz" amiből vásárolsz,szóval már onnantól profitot hogy amint kiadtad :)
Legvégső lépésként pedig a ingatlanturizmus jönne,felkapott frekventált helyeken tenger/óceánparti kisházak kiadása.Itt nyilván többszázmilióba is kerülhet egy felkapottabb helyen lévő tengerparti,vagy közeli ház ha nem miliárdos tétel. viszont ha olyan helyen vásárolsz ahol egész évben szezon van és rakás a túrista (pl hawaii) akkor az év 365 napján van lakód.
Álmodozásaim közepette eljutottam egy hawaii ingatlanos cég honlapjára. Ott a fő szigeten a felkapottabb északi strandokon 4 hálószobás tengerparti ház ,udvarral medencével 1.5 -2 milió dollár között lehet venni,berendezve,azonnal beköltözhetőként(most külföldiként amerikában vásárolni nemtudom mennyire lehetséges,milyen adók illetékek terhelik,de százezer dolcsinál nem hinném hogy drágább lenne,tekintve hogy félmilió dolcsi befektetésével konkrétan állampolgárságot lehet venni )és van egy olyan tengerparti házad amit szinte az egész szezonban heti 7500 dollárért ki lehet adni. És van főszezon,a decemberi karácsonyi újévi ami dupla áron számol.
Nyílván lehet venni olcsóbban is házat arrafelé,akkor is heti párezer dollár a tarifa :) Még ha ki is nullázod magad alól azt a pár miliárdot(euro jackpot min. főnyereménye 10milla euró , azaz 3miliárd forint,jó ebből még lejön az szja Viktornak ) az ingatlan megmarad ,értéke max akkor fog csökkeni ha észak korea atomot dob rá vagy épp alatta tör ki egy vulkán,és heti 2-3 000 dollárból már meg lehet élni+ a korábbi befektetések :)
Mindennel együtt ,legálisan adót fizetve ha kihozol havi 3-4 milla forintot(amit csak a hawaii ház hozna:D) akkor abból azért már megélsz ,még ha a szűkebb családot is el kell tartani,gondolok itt apuanyunagypapanagymama tesók. Mert azután hogy van hol lakni,és van valami autóféle az ember segge alatt,nagy kiadásod már úgy sincs az életben,kivéve ha valami betegség közbejön sajna.(vagy ha elszáll az emberrel a ló,és yachtot repülőt vagy hasonló szirszart vásárol,vagy rámozdul a drogra)
Ha nyernék max tesóig bezárólag mondanám el,nem vennék csicsás házat,ferrarit,az ingatlanbizniszről meg nem kell tudnia senkinek csak a családnak.
Én így képzelem el,persze az is lehet hogy jó nagy hülyeséget csinálnék.azért egy befektetési tanácsadót illik megkeresni szerintem,de tapasztalatból úgyis tőzsdére akar vinni,ahol mi kis emberek sose rúghatunk labdába,nincs kellő információnk és kapcsolatunk hozzá.
Na bocsi a wall of textet,és világosítsatok fel ha van jobb biznisz befektetni :) A cél mindenképpen az hogy stabil hátterű céget alapíts,aminek a bevételeiből bőven meg lehet élni,és nem a nyereményt fogyasztgatjuk el.
A sok ingatlan hátránya hogy kell mindenképpen megbízható ember,mert egyedül nem tudsz ottlenni mindenhol,meg azért az ember pl hawaiira sem repülget hetente hogy átvegye a lakbért,tehát oda is kell egy ember,vagy iroda aki megbízottként intézi a dolgaidat.
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2017.04.26. 18:05:37 -
#43 Aktualizáljuk magunkat erre a hétre is..
Erre a hétre ezeket a számokat tettem tétre, befutóra..
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Ismerek egy családot, (már hosszú évek óta) akiket állandóan a balszerencse kerülget minden területen.
Van gyerek, mindjárt három is, meg nagyszülő és "ángyika" is bónuszként, a lakás omladozik, a tető beázik, a ház ura reggeltől kora estig gályázik, mégis alig keres (és ennek ellenére, szemmel láthatóan örül a társaságomnak, valamint el sem akar engedni amíg legalább egy pohár sört, vagy kannás bort meg nem iszom vele. Részemről inkább a sör.)
Szóval a pali hullafáradtan este hazaesik, a gyerekek rácsimpaszkodnak, nyüstölik csórikámat mint mókus a mogyorót, de el nem hessegetné őket soha. (görcsbe szorul a gyomrom, és küszködöm a könnyeimmel mindig ha őket látom)
Ekkora szeretetet ritkán érez az ember, ami belőlük árad.
Tehát ezen a héten, amennyiben vinném a főjattot, az egész csipet csapatot elrepíteném jó messzire valami szép, meleg békés és vidám helyre, ahol sok napsütés pálmafák és tengervíz is van egy teljes hétre, és míg ők élvezik a pihenést, én pár vállalkozó szellemű szakival (persze a felügyeletem mellett) olyan családi otthont rittyentenék nekik, hogy arról még évekig mesélnének abban a kis békési faluban ahol élnek..
El ne felejtsük, a héten a várható főnyeremény:
A hatoslottón már volt 1 telitalálat április 23-án vasárnap. 1,5 milliárdot tehet zsebre a nyertes, vagy a nyertesek.
-
#42
Ez egy igen korrekt kis esszé. Már csak emiatt a vélemény miatt is érdemes volt megbolygatni ezt a témát
Ha nem is minden szavaddal értek egyet, de nagyon is át tudom érezni amire gondoltál.. -
#41 Nagyon egyszerű az ilyesmit elhessegetni - helyettesítsd be a számokat szimbólumokkal. Mennyivel valószínűbb, hogy kihúzzák a "bögre, lámpa, kisszék, létra, alma" szimbólumsort, mint a "sál, kesztyű, autó, körte, szőlő" szimbólumsort? -
#40 Az 1,2,3,4,5 egyébként nagyon jól szemlélteti, hogy mennyire marha nehéz megnyerni az 5-öst. Sokan azt mondják, azért nem játsszák, mert azt "lehetetlen", hogy kihúzzák, pedig hát tudjuk, hogy éppen annyi az esély, mint a saját számaira. Viszont amíg random számokkal játszik valaki, addig megteremti magának az illúziót, hogy "könnyű" eltalálni az 5 számot. -
NB2 #39 Nah végre van egy kis időm...
Én már régóta kigondoltam, hogy mit csinálnék a pénzzel, szóval csak egy dolog hiányzik a szétosztásból! :D Én bevallom töredelmesen, hogy csak a szűk család kapna pénzt. Főleg, hogy a bővebb családban olyan pletykafészkek vannak, hogy onnantól az egész ország megtudná, hogy nyertem:)
Mondjuk külön kell választani a hatalmas nyereményt, meg az "átlagost" és a keveset. Egymillióig kevés. Nem azt mondom, hogy nem örülnék 900e-nek, de az érdemben nem változtatná meg az életem. Sőt 20 millióig sem történne drasztikusabb változás, max egy lakás és bebútorozás és el is menne. Az általam sokat gondolkodott dolog, hogy mi történne ha nyernék egy milliárdot. Én váltig hangoztatom, hogy nem mennék csődbe mint a többiek, de elismerem, hogy nem lenne egyszerű, mert nem a Mészáros és nem is a Lázár családba születtem:) Vagyis annyi volt, hogy éhen nem haltam, dolgokat tudtam venni, de ennyi. Remélem nem lenne nagy a kísértés a pénzszórásra. A lényeg, hogy sokáig élt bennem az a dolog, hogy ingatlanokba fektetni és kiadni. Probléma ott van, hogy egy ingatlant még "elmenedzselsz", de mondjuk 10 ingatlan ügyeit intézni, rohangálni, ha nem fizetnek bevasalni stb már lehet macerás. Biztos, hogy nem csak a városomban lenne ingatlanom, hanem külföldön is. Magamnak is és bérbeadásra is. Régen (10 éve) még tartotta volna magát az a dolog is, hogy a pénz egy részét bankba tenném és a kamataiból vígan ellennék, de akkor nem 1-2%-t adtak. Illetve azt nem tudom, hogy mivan ha 100 misit teszek be, arra is ilyen "horribilis" kamatot adnak? Erről ha van valakinek tapasztalata szívesen olvasom:)
Magamnak amúgy 2-3 ingatlant vennék (egy itthon, egy tengerparton, egy hegyekben) és egy jó autót. Nem hiszem, hogy 50 millióért vennék ódit, nekem már egy Mazda6 vagy egy Ford Mondeo is bőven megtenné (mondom ezt most...).
Ha mondjuk 2 milliárdot nyernék családom összes tagja (3) kapna 100-100 misit, hogy osszák be... Ha elveri, így járt, ha ügyesen beosztja, egész életében ellehet. Amúgy arra jöttem rá, hogy valamit viszont kéne kezdeni magaddal, mert az otthonüléstől totál begolyózik az ember egy idő után. Akár veszteséges vállalkozást is, csak a lényeg, hogy ne otthon ülj csak. Illetve a "hozamokból" biztos, hogy utazgatnék. Sok szép hely van a világban...
Volt a spektrumon régebben egy sorozat a milliárdosokról szólt. És nekik a legnagyobb félelmük, hogy csődbe mennek. Nah ha nyernék egy 2-3 milliárdot, az azért engem is "zavarna". Ha már megszoksz egy nívót arról nehéz lenne lemondani. -
#38 Ha így állsz hozzá, akkor te nem a legmegfelelőbb alany leszel a jövő héten induló
lottó-társas játékban amit itt szándékozom majd létrehozni..
(..zéró befektetés, busás nyeremények, pont mint a mesékben..)
Részletek később..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.04.24. 20:18:32 -
#37 Mennyire ki lehetett akadva az a 79 ember akinek 2 hete a hatos lottón 5öse volt,1,5miliárdos fődíj mellett :D inkább legyen sokszor hármasom mint egyszer így ötösöm :DD -
#36 Akkor te nyerted meg Kamionosjoe "részét" is a lottón :) Add meg a címed, hogy a matematikarendőrség kivonulhasson ;) -
#35 Nekem volt hogy hármasból 2 vagy 3 volt egy évben, kettesből meg 4-5 körül. Idén 1-2 kettes eddig. Két szelvénnyel játszom, állandó számokkal.
Tippmix-nél volt úgy hogy kb. 3/4 óra alatt csináltam 500 Ft-ból 9000valamennyit online- óvatos duhajként játszom. :) Szoktam látni lottózóban 50-100.000-eket raknak fel.
Utoljára szerkesztette: cenobite, 2017.04.24. 11:55:44 -
#34 3 találat esélye egy szelvényen 1:1231, két találathoz 1:44. Évente ötvennéhány sorsolás van, tehát matematikailag kb. 23,5 évente "kell"* egy hármasnak összejönnie egy szelvényen, míg kettesnek kb. évente, összesen kb. 1:43 az esélye, hogy egy adott szelvény egy sorsoláson nyer valamit.
A sportfogadás ezért "jobb", mert nem tisztán matekról szól, hanem van emberi része is.
*: mivel eddig alig több, mint háromezer sorsolás volt az ötöslottón a statisztikai átlagok alig-alig jelennek meg, ez nagyon kevés, így a fenti "kell" nagyon nagyon sok idézőjel mögött értendő - ráadásul a számok azon kívül, hogy nem emlékeznek, hogy múlt héten kihúzták-e, még azt se figyelik, hogy konkrétan ki játszik éppen milyen számokkal.
Utoljára szerkesztette: Dzsini, 2017.04.24. 07:46:12 -
kamionosjoe #33 Én egy olyan ismerek csak akinek egyszer hármasa volt, de az se mostanában, hanem úgy 15 évvel ezelőtt. Apám is játszik évtizedek óta, de még kettesnél több nem jött neki, tippmixen viszont szokott nyerni 30-40 ezret néha. -
#32 Szerencsés szombatot mindenkinek.
Azt azért nem szeretném, ha mindenki aki benéz ide, azt feltételezné rólam, hogy
" na megint itt van egy pali, aki máris két kézzel szórja a pénzt, pedig még meg sem nyerte.."
Ez azért nem teljesen igaz. Nem árt pár apróságot tisztán látni..
Újabb Lamborghinit inkább csak olyan vegyen (azok közül akik megtehetik) akinek már évek óta bevált,
és csak azért cserélné le, mert az újabb klasszikusokkal extrább is elődjeinél. Tudom ám, miről beszélek..
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Persze már megint csak a féligazság látszik. Kivételesen felfedem hát az összképet is:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Igen, igen tudom..pici még a szentem, de majd csak meg nő, mint a bankszámlám
A balra lévő bajnoki adag az ünnepléshez kell. A jobb oldali pedig ahhoz, hogy józan fejjel dönthessünk.
Mert mindig miénk a döntés..
Viccet valamennyire félretéve, megkértem egy régi bűvész ismerősömet,
hogy adjon már pár jó tanácsot nekünk lottófüggőknek is új témánk kapcsán...
Megtette. Sőt extraként még elárulta a heti nyerőszámokat is. Tehát én már biztosan nyerek!
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.04.22. 11:23:40 -
#31 A "bukott" lottószelvény valóban nem sok mindenre jó..
Ellenben ha egyik héten kihagyok egy sört, már futja is egy ilyenre:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
És ki tudja: ha ezen a héten én nyerném meg a telitalálatot,
vadásznék valahonnét egy LP 610-4-est, vagy ha ezt is elvinnék az orrom elől,
beérném akár egy ilyen HK100-assal is helyette..mindkettő igazi szépség.
A minap a kezemben fogtam dobozában egy utóbbihoz igen hasonló modellt..
Öt eladó darab volt még belőle ugyanebben a méretben. Másnapra mindet elvitték
A heti várható főnyeremény:
Fogadási határidő: 04.22. szombat 17:30.
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.04.21. 12:16:59 -
#30 Ha alkalmanként jól szórakozol vele, akkor nem vagy függő. Hobbira, szórakozásra költött pénzként kell rá tekinteni - ilyen alapon számítógépes játékfüggő az, aki havonta elkölti a hobbira költhető pénzét számítógépes játékra, ami számára örömet okoz? Bicikli- és biciklizésfüggő pedig az, aki a hobbira költhető pénzét biciklire, annak fejlesztésére, karbantartására költi, és az számára örömet okoz? Mindezt az anyagi lehetőségein belül, józan megfontoltsággal teszi, miért lenne függő?
A függőség az, ha nem tud meglenni nélküle, anyagi határain túl költ rá, stb. Az egy orvosilag diagnosztizálható állapot. A hobbi nem az, de vezethet oda, ha valaki nem tudja önmagát kontroll alatt tartani - de ez nem csak a szerencsejátéknál van így.
Link
Utoljára szerkesztette: Dzsini, 2017.04.20. 17:13:00 -
#29 Ez a szerencsejáték függősét tiszta jele szerintem. Én életemben nem vettem magamnak még egy lottószelvény, de még kaparós sorsejegyet sem cirka surmó korom óta. Akkor egyet, elég is volt az élményből...
A csajozáson kívül soha semmilyen szerencsejátékot nem űztem... :)
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.04.20. 17:04:09 -
#28 Van, akinek a tervezgetés (számok kitalálása), a sorsolás figyelése, drukkolás (akár a részvétel a sorsolási műsoron) örömet okoz. Az, hogy ezután nem nyer, az utólag ezt már nem teszi semmissé. Lásd #13 -
#27 A hasonlat rossz. Mert a bukott lottószelvény semmi örömöt nem ad, de napi egy üveg sör meg igen. -
#26 ezt is a Meszaros nyeri.....ennyi. -
#25 Ugye!? Egész éjjel ezen gondolkodtam! -
Ironman2 #24 Micsoda elmélet -
#23 Egyik közelebbi ismerősöm sajnál egy ezrest havi 4 szelvényre. Persze..
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!..dohányzik és minden nap legurít legalább 1 sört a torkán. Én tőle hallottam először a "bolondok adója" címzést. Viccesnek találta.
Aztán amikor sebtiben kikalkuláltam, hogy ő meg minimum havi 42000-et költ csak a cigire és a söreire, akkor már nem nevetett..
Mai találós kérdés: akkor végül is ki fizeti a "bolondok adóját" valójában?
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.04.18. 12:24:57 -
#22 Na igen. Ezért nevezik a "Bolondok adójának". Önkéntesen fizeted... várva a nagy semmit. Persze egyszer-egyszer valakinek nyernie kell, hogy fennt legyen a "látszat".
De ekkora haszon mellett.... kib@szottul szürreális a nyeremény elosztása. Vicc hogy már négyesre is hatványozottan kevesebbet ad. Simán megtoldhatnák egy 0-val mind nyereményt, s megszorozhatnák 5-el.
Akkor már inkább 6-os lottó. Kevesebb számból kell többet eltalálni. Nagyob az esélyed minimálisan.
Én sztorimat le se irtam. De már nem is érdekes. Annyi a lényege, hogy én se adtam fel egy szelvényt (egyéb okok miatt) nagybátyám unszolása után, amin utólag 4-esem lett volna. Lett volna?... -
#21 Ismerek lottóötös nyertest. (Gondolom nem csak én) A nyereménye nem a kezdeti 60-80 milliós tétel volt hanem mondjuk egy 0-val több a végén. Nem zakkant meg, nem verte el a pénzt 3 hónap alatt.
Szóval az hogy "mindig csalnak" nettó baromság. -
#20 Részemről semmi gond a szkepticizmussal. Hiszen már maga a jelentése is pozitív jellegű: körbenézni, megfontolni.
Ha valamit megfontolunk, abból eddig még baj nem lett..
Bár részemről azt gondolom (és ki is fejtem mindjárt miért) , hogy semmi értelme nem lenne csalni a lottón,
azért még megértem (sőt el is fogadom) ha vannak kételkedők. Szíve-joga mindenkinek azt gondolni, amit.
2010-ig az ötöslottón a rekordnyeremény 3 milliárd 177 millió forint volt.
Az akkori sorsolás előtti estén az a Kolontár Krisztián riporter is jelen volt, akit a mellékelt tavalyi videóban is láthatunk.
(Bátor gyerek, meg kell hagyni)
Az ő 2010-es cikke a témáról itt olvasható.
Persze azóta eltelt még 7 év, de a 2003-as 5 milliárd 92 milliós rekordnyereményt azóta sem döntötte meg senki.
De ejtsünk pár szót a Szerencsejáték Zrt.-ről is. (céginfó)
Bár mint látható, csak a 2015-ös árbevételi összeget láthatjuk, azért el kell ismerni,
hogy 1702 főre kivetítve,az akkori 351 milliárd sem piskóta.
Jómagam úgy vélem (bár nem kell egyet érteni velem annak aki nem akar) ha az én cégem keresne évi 350 milliárdot,
és még ha havonta 5 milliárdot is kellene kifizetnem belőle, akkor is tojnék rá magasról.
Ráadásul, nem tudom mennyi nyereményt fizetnek ők ki havi szinten, de biztos vagyok benne, hogy még 10 milliárd sincs.
De csak a teória kedvéért legyen 20 milliárd havonta...
Akkor is maradna még vagy 110 milliárd évente..
Márpedig most a legvalószínűtlenebb elméletet vetettem fel.
Akik ennyi pénzből gazdálkodhatnak, szerintem nem fogják vállalni a kockázatot, hogy lelepleződjenek
holmi pitiáner csalással.
De még ha tévednék is, akkor pedig a tudásuk és a szerencséjük előtt kellene fejet hajtanom, tehát..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.04.18. 06:54:07 -
#19 Tételezzük fel egy pillanatra (csak a teória kedvéért) hogy az elméleted kivitelezhető..
Mivel már jártál húzáson, talán elmesélhetnéd, hogy mi a pontos menete a kézzel húzásos sorsolásnak..
Mert gondolom, csak megtudakoltad már ha benéztél?
A beépített húzós elméleteket már ki is lőhetjük. Az én egyik ismerősöm élő, kézzel húzott sorsoláson volt jelen. Legalább összevethetjük az eddig ismert információkat :) -
#18 Szerintem meg úgy csalnak a lottóhúzással, mint a huzat.
Fel se adod a szelvényt... a központban már tudják milyen számokat adtál meg. Namost a sok feladott szelvényből a gép szintúgy a másodperc tört része alatt "kidobja" (vagyis tudja) milyen számkombinációk NEM nyernek! (mi az amit ki kell húzni). A labdába van egy mikrochip (nem kell nagy, tuti megoldható, lejjebb írok róla). A gömb körül van pár érzékelő.
Az ismert (nem nyerő kombinációt) a gép simán kihúzza. Úgy, hogy érzékeli, melyik labda (szám), mikor, merre halad. Érzékelőkkel és a labdában található chip-el a gép szintén a másodperc tört része alatt kiszámolja a labda esetleges röppályáját, vagy azt, hogy mikor ér az elakpó részhez, és amikor érzékeli,, hogy mikor fog a "szippantóhoz" érni, a kompresszorral hirtelen elkapja a labdát! És már ki is van húzva a NEM nyerő számkombináció! Ennyit erről!
Gondolj bele! Egy mai pc-s játék mekkora számítási teljesítményt igényel. Több gép közt, több játékkal, net-en keresztül. És mégis mindenki ugyanazt látja, csinálja, arra mozog, arra lő, ugyanaz történik, stb,stb... Század másodpercek alatt közvetíti az adatot több gép közt, számlja ki mindenkinek, stb... Vagy egy időjárás előrejelzés. Mekkora pc teljesítmény kell már oda.
Azokhoz képest egy ennyi kis számolás a gépnek, hogy mikor ér oda az a "bizonyos" chip, amit el kell kapni.... ~bakfity.
Jah a chip. Pl: Láttál már olyan chip-et, ami ~ akkora mint egy "kissé megdagadt" rizsszem, kisebb mint a legkisebb gombelem.? Amit beleejtesz a füledbe... és arra wifin keresztül súgnak! (ne úgy képzeld el, mint egy hangszóróból jövő zene, nem jön át rajta a madárcsicsergés se a basszus, de mivel rátapad a ~dobhártyádra, így a minimális rezgésből, amit kiad, értelmezhető hangot kreál az agyadnak), aztán egy mágneses rúddal kiszeded. ;)
Na most ha ez ekkora... Képzelj el egy cpu belsejét! Mekkora nanométerekből áll, nézz meg egy ellenállást a vga-n. Kisebb mint 1mm... Akkor abba a labdába, nehogy már ne férjen el (akár babszem méretű) chip, amit érzékel a gép, s ami alapján számolja ki a labda helyzetét.
Azt a labdát te sose látod (meg senki se)! Nem foghatod a kezedbe! A gépet se! De még csak a közelébe se mehetsz! Érdekes... Volt "szerencsém" ismerőst vinni lottóhúzásra a stúdióba (nyerte a megjelenést). Na mondtam, ha már itt vagyok beülök a nézők közé... Semmi extra. Attól eltekintve, hogy azt is megmondják, mikor kell tapsolni, mikor nevetni. Vicc az egész.... Szóval erről ennyit.
Másik tanulság: puttó.... PFf..
Apám szokott rá költeni, de ma már egyre kevesebbet (szerencsére).
Egyik eset: Ugyanazokkal a számokkal játszott ~fél órán keresztül. Persze nem nyert, vagyis csak minimálisat adott vissza a "gép", feladta, nem fizetett be több húzásra. Na mit húztak ki??? Hát persze! Totál egy az egybe kihúzták azokat a számokat, amikkel előtte fél órán keresztül játszott! Nah. Nem lett ideges? De, megsúgom igen.
Következő eset: Szintén puttó... Ugyanúgy játszott jó pár menetet. Persze nem nyert. Bement a lottózóba a ~szomszéd nő. Kezébe nyomta fater a szelvényt, hogy adja fel, majd most nyerni fog! A nő előtt volt egy idősebb nő, addig ~molyolt a pénztárnál, míg azt a húzást lekésték. De a köv.-re sikerült feladnia a szomszéd nőnek a szelvényt, amivel apám játszott idáig. Na mit ad isten? Hát persze h kihúzták! És mit nyert? 1.5 M.-t. PFf.
Jah, van még egy "sztorim": Unokatesóm is mindíg lottózik. Persze még sose nyert. Mentek pár évvel ezelőtt nyaralni. Vonattal mentek. Persze siettek, kapkodtak az indulással. A hét folyamán nem adta fel a szelvényt... valahogy elmaradt.
Leértek (Hajdúszoboszlóra azthiszem), meglátta a lottózót! Akkor jutott eszébe, hogy nem adta fel a szelvényeket! A lista meg nincs is nála, mert otthon maradt! Mindíg ugyanazokkal a számokkal játszik. 4 mezővel. Na így mivel siettek is, otthon is maradt, sietni kellett a szállodába is... Felidegesedett és nem adta fel. Na mit húztak ki???? Hát persze, hogy 5-öse lett volna, ha akkor is feladja! (vagyis nem lett volna, mert a gép akkor nem azt a számokat húzta volna). De a fel nem adott szelvény számait húzták ki akkor.
Szóval ennyit erről! Azt a gépet ember találta ki! Amit meg ember talál ki, úgy találja ki meg úgy alkotja meg, ahogy akarja. Így meg úgy csal, ahogy azt kell.
Én egy percig se hiszek benne.
-
#17 Most ez hülyén fog hangzani, de mielőtt letorkolnál érte, azért gondold át..
A számaimat azért változatom minden héten, mert számomra is ugyan a cél a nyerés,
de az odáig vezető út az még fontosabb.
Ha így nyernék egyszer egy telitalálatot, én úgy érezném, hogy leginkább magamnak köszönhetem.
Ha állandó számokkal játszanék, úgy érezném magam, mint egy állandó munkahely dolgozója, aki folyamatosan ugyanazt csinálja hosszú hosszú évekig. Míg meg nem öregszik...vagy míg meg nem hal.
Ha állandó számokkal játszanék, csak várnék és várnék, míg egy nap megöregednék és amikor végre megnyerném a telitalálatot, végül kapnék még egy végzetes infarktust is mellé.
Persze aki megtalálná a szelvényt mellettem, biztos örülne.
Ki tudja? Talán most épp a saját jövőmet festettem le, és én leszek aki öregen a nyertes szelvénnyel összeesik...
Változtatom a számaimat, mert az élet is változik, sosem állandó.
De csak heti 1 szelvénnyel játszok. Joker nélkül. Így döntöttem és én ehhez tartom is magam. -
#16 Átfutottam Bence 2 évvel ezelőtti cikkét..
Nem ismerem a srácot (mondjuk nem is baj), de emiatt csak tippelni tudok:
szerintem valamikor, valamiért csalódott valamelyik lottóban (ez kicsit arra emlékeztet, amikor valaki a pénznyerő automatákat szidta mert százezrek életét tette tönkre..)
A pénznyerő automaták is, a lottó is és bármilyen szerencsejáték azonban csak egy játék.
Általában az ember maga dönti el beszáll-e vagy sem. Ergo: hibáztatni csak azt lehet, aki játszik. Magát a játékot okolni, balgaság.
Vannak gyenge akaratú, befolyásolható, agresszív és tetteiket át nem gondoló személyek, ez nem vita kérdése.
Hibáztathatjuk az alkoholt, be is tilthatjuk (attól még maradnak alkoholisták, lásd: gengszter korszak) de mire mennénk vele?
Hibáztathatjuk a szerencsejátékot is, de ugyanúgy semmi értelme nem lenne.
Némi korlátozásnak már látnám értelmét (mondjuk névhez kötéssel és szelvényár/hónap maximalizálással) de ezt is tesztelni kellene egy ideig még a véglegesítés előtt..talán (nagyon talán) lehetne némi foganatja.. -
#15 Ez már a te bajod :)
Ezerszer le lett már írva, hogy tökéletesen felesleges a szerencsejátékok üzemeltetésénél csalni. Anélkül is bőségesen nyereséges (az ország legnagyobb adózói és jótékonykodói között vannak, mint cég), minek bármilyen esélyt adni arra, hogy elhiteltelenítsék magukat? Elég egy valaki, aki tud valamiről és már nem dolgozik ott.
Soha nem volt szükségük csalásra, egyetlen játékuknál se. Az online fogadás bevezetése óta a legszigorúbb nemzetközi biztonsági rendszereket és ellenőrzéseket használják az SzRt-nél, a teljes működésük évek óta biztonságosabb és tisztább, mint bármelyik banké.
Az embereket pedig nem eltiltani kell dolgoktól (és nem betiltani dolgokat), hanem tanítani, hogy felelősen tudjanak viselkedni. A betegeket pedig kezelni, gyógyítani. -
kamionosjoe #14 Az emberek úgy is annyi minden haszontalan dologra költenek ami nem növeli a GDP-t, ha tényleg csak annyit játszanának akkor nem lenne baj de ugye van a sok szenvedélybeteg aki lehetőségein felül költ ilyen játékokra. Aztán ebbe még bele sincs számolva az esetleges csalás esélye. Valahogy nekem mindig gyanús volt, hogy az ország legnagyobb bankjának a vezetője és a szerencsejáték zrt. vezetője ugyanaz a személy. -
#13 Ha olyan pénzt költesz rá, amire szükséged van, az baj.
Ha olyan pénzt költesz rá, amit amúgy egy hobbira vagy egyéb szórakozásra költenél, akkor az nem baj. A sorsolás élménye, a latolgatás, esélyek számolgatása ugyanúgy lehet jó kikapcsolódás valaki számára, mint bármi más. És hogy a szolgáltató ebből él? Hogyne, egy vidámpark működtetője is abból él, hogy oda járnak az emberek összehányni a hullámvasutat :)
A probléma ott van, hogy - mint szinte mindent - ezt is lehet egészségtelen módon túlzásba vinni. Ez pedig szenvedélybetegség, ami orvosilag kezelendő probléma. A szerencsejáték ehhez viszont csak egy eszköz a sok közül. Ha betiltanák, akkor azok, akik problémásak találnának mást helyette. -
kamionosjoe #12 Attól független én is szoktam évente egyszer kétszer venni egy eurojackpot szelvényt, de inkább értelmesebb dolgokra költöm a pénzem, mint lottóra. :) -
kamionosjoe #11 A lottózás és más ilyen játékok nyomorba döntik a társadalmat. 1000 ember játszik akkor abból egy valóvan gazdag lesz, de marad 999 szegény és még az az egy gazdag se kapja meg az összes pénzt, mert a játék szervezője leveszi belőle az ő hasznát. Érdemes szerintem ebből a szempontból is megnézni a kérdést, nem csak álmodozni.
http://www.portfolio.hu/gazdasag/tiltsak_be_a_lottozast.214903.html
Utoljára szerkesztette: kamionosjoe, 2017.04.17. 12:03:23