76
  • molnibalage83
    #36
    A Jupiterbe csapódik be az aszteroidák többsége, ami a külső zónákból jön, nem a saját sávját, hanem az egész Naprendszert takarítja.
  • gforce9
    #35
    Nem azért írtam. Hanem azért, hogy időjárás olyan égitestekre is jellemző ami nem bolygó és vannak olyan bolygók, amikre nem jellemző időjárás vagy geológiai aktivitás. Ezért írtam, hogy egy ilyen feltétel bevezetése inkább összezavaró, mert pl. a Merkúr nem igazán felel meg ennek, holott bolygó, de akár egy hold vagy esetleg egy későbbiekben felfedezésre kerülő kuiper övbéli objektum megfelelhet. Akkor van értelme egy szabály kimondásának, ha annak feltétlenül minden szereplőre vonatkoznia kell. Vagy éppenséggel a szabály alapján kérdés nélkül kizárható a csoportból.
  • NEXUS6
    #34
    No comment!
  • Irasidus
    #33
    Azzal, hogy nem értek veled egyet, és felhívom a figyelmedet a hibákra, nem kötözködök. Ezt vitának hívják, és ezt is meg kell tanulni. Amúgy meg te jöttél ide, hogy a tudományos definíció helyett, adsz valami újat, azaz te kötöttél bele a definícióba, tehát ne állítsd be magad olyan embernek aki nem akar belekötni minden baromságba.
  • NEXUS6
    #32
    Nemmondod! ;)

    "A bolygó olyan jelentősebb tömegű égitest, amely egy csillag vagy egy csillagmaradvány körül kering, elegendően nagy tömegű ahhoz, hogy kialakuljon a hidrosztatikai egyensúlyt tükröző közel gömb alak, viszont nem lehet elég nagy tömegű ahhoz, hogy belsejében meginduljon a magfúzió, valamint tisztára söpörte a pályáját övező térséget."
    Wiki

    Igen, tény hogy pongyolán van fogalmazva, de olyan embernek, aki épp nem akar minden baromságba belekötni azért lejön, hogy én, vagy a wiki írói, vagy a bolygó definíciójának megalkotói mire is gondoltak.

    Megint csak mondom, szkippelném a témát, olyan dologgal kapcsolatban, amit nem mondtam, vagy nem úgy értettem, amibe te most belekötsz.
    Kösz.

    XD
  • Irasidus
    #31
    Amúgy megértem, hogy nincs kedved vitatkozni, a definíciók pontosnak, és egyértelműnek kell lennie, ha ilyen "kötözködés" hatására megbukik, az a definíció rossz. Ezt kellene megérteni.


    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.03.01. 11:08:36
  • NEXUS6
    #30
    Látom, direkt értesz félre!

    Kösz, ma nincs kedvem veled vitatkozni.

    Bocs!
    XD
  • Irasidus
    #29
    Miért, például a Hold nem kering a Nap körül? Attól, hogy Föld körül kering, a Nap körül is kering. Nagyon sok eszed van hallod! :O
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.03.01. 10:59:13
  • NEXUS6
    #28
    A holdak mióta keringenek csillag, vagy csillagmaradvány körül?

    Konkrétan a 3. feltétel mellé gondoltam kieg feltételnek, mert a Pluto is ott vérzik el. Bocs, ha félreérthető voltam.
  • Irasidus
    #27
    A mérőszám, hogy van a pályán törmelék vagy nincs. Ennél érthetőbben nem lehet kifejezni, ha nem érted akkor gondolkozz el újra, és ha úgy sem, akkor megint. Többet nem tudok segíteni.

    "Mert a Naprendszer belső részeit a Jupiter söpri tisztára és nem a Föld... "

    Ezt az újabb gyöngyszemet honnan vetted?
  • molnibalage83
    #26
    Mi a mérőszám. Engem ez érdekelne. Mert a Naprendszer belső részeit a Jupiter söpri tisztára és nem a Föld...
  • Irasidus
    #25
    Távcsővel.

  • molnibalage83
    #24
    Akkor legyen. Bár ezt a tisztára söpörést sem értem igazán... Ezt meg mi alapján mérik?
  • Irasidus
    #23
    Honnan veszed ez a légkör meg hold kritériumot? Csak mert ilyen soha nem volt, de tudom, hiába kérdezek tőled bármit is. Kicsit bunkó dolog, visszakérdezni, és soha nem válaszolni semmire, ugye tudod? Az meg még nagyobb ostobaság, hogy úgy szóltál be nekem, hogy még ezt sem tudod, sőt valami hagymázas hülye elképzelésed van a bolygókról. A Merkúrnak sincs léköre, a Vénusznak meg holdja, te nagyon agyas. Valahol el vagy tévedve a sötétségeben. De itt van a válaszod, bár már nagyon unom, hogy csak én vagyok képes válaszolni a kérdésekre... Bukó vagy!

    Miért nem bolygó a Pluto?
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.02.28. 22:50:07
  • gforce9
    #22
    Azt a kritériumot nem teljesíti, ami viszonylag újkeletűen (10 éve ha jól dereng) lett beépítve a definícióba. A saját pályáját nem uralja, nem sepri tisztára.

    Egyébként azért vették be ezt a definícióba mert ott kinn felfedeztek több hasonlót is a Kuiper övben. Félő volt, hogy onnantól lesz vagy 60 bolygólya a napnak (ki tudja mennyit találunk idővel). Valahogy ezeknek az objektumokat el kellett választani a többiektől. Ennek az elválasztóvonalnak sajnos (vagy nem sajnos, ki hogy érzi) a túloldalára szorult a Pluto.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.02.28. 20:13:31
  • molnibalage83
    #21
    Mai kritérumok és ismeremtek szerint mond már meg, hogy a Plutó miért nem bolygó. Jó lenne tudni ezt. Csak azért, mert a pályája egy ideig bentebb van, mint az Uránuszé? És...? Kicsit elliptikusabb a pályája... Na bumm. Holdjai vannak, légköre van és bőven akkora, hogy "gömb" alakja van.
  • Irasidus
    #20
    Úgy látom kérdésre csak kérdéssel tudsz felelni, legalábbis nem látom a választ... Tudod mit szoktak erre mondani, ugye? Tehát ha jól értelmezem, előbb szólaltál meg, mielőtt tudtál volna bármi érdemi is a témáról? Ezt a kérdésözönt beismerésnek veszem.

    Szóval, annak idején az összes pályaszámítással foglalkozó szaki tiltakozott, mivel sem a pályaelhajlása, sem a rezonanciája és pályameneti mozgása nem bolygókéra jellemző volt, hanem kisbolygókéra, tovább nem tudták se a tömegét se a méretét, hogy kijelentsék bolygót találtak. De hát rég volt, ki emlékszik arra már, ugye? A légkör, vagy holdak léte soha nem volt bolygónak lényegi eleme (kisbolygónak is van holdja, és bizonyos kis égitesteknek, amit Kentauroknak hívnak, még légköre is, és vannak kettős kisbolygók is). Viszont egyetlen egy bizonytalan dolog miatt lett bolygó, anno megjósolták a Uránusz pályaháborgásából, hogy kell lennie még egy bolygónak, és körülbelül arra felé volt, igaz, hogy a körülbelül jelen esetben csillagászatilag ordító különbség volt, de "kicsire" nem adunk. Szóval egy feltételezés, bizonytalan indoka volt a kiváltó ok, amit az egyik amerikai csillagvizsgáló új bolygóként jelentett be, rögtön pályázatot írt ki a névre, és már bolygó is lett. Ilyen egyszerű volt a történet... Nem tudományos okok miatt lett bolygó, hanem túlbuzgóság, és hát a kor szelleme miatt (amiben vastagon benne van a politika is, 1930 írunk.).
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.02.28. 17:03:25
  • molnibalage83
    #19
    Mitől lett volna aszteroida...? A kisbolygót akkor mire használták? Az akkori fogalmak szerint bolygó volt.

    Igazság szerint nem értem, hogy ma miért nem az. Még légköre is van. Holdjai is vannak. Csak azért nem bolygó, mert a Charon-nal a mérete összevethető és kettős rendszert alkotnak...?
  • Nos
    #18
    na ez jobb érvelés :)
  • Irasidus
    #17
    1930-ban is létezett a kisbolygó, illetve az angol terminusban az aszteroida kifejezés. 1802-ben a Ceres már kisbolygó volt. A kérdés, hogy miért kellet bolygónak hívni, mi volt az indok rá? Főleg több mint 70 éven keresztül... Azért nem tudsz válaszolni rá, mert nem ismered a felfedezés és kutatásának történetét. Amit szívesen elmondok, csak előtte kíváncsi vagyok, mit válaszolsz, illetve elgondolkozol-e.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.02.28. 11:42:29
  • molnibalage83
    #16
    Mert mikor felfedezték, akkor egy bolygó volt a Neptunuszon túl. Minek kellett volna hívni 1930-ban..??????
  • molnibalage83
    #15
    Ez is hülyeség. Nem a Celsiust használatát utasítja el, hanem az egész SI rendszert. (A NASA ennek ellenére SI rendszert használ már.) Rohadt nagy difi. Ráadásul a Celsius érv azért vicces, mert Farenheit az nem jenki volt...
  • Irasidus
    #14
    A kategorizálás az emberi megértést segíti, így nyilván van jelentősége. Az osztályozásnál az ésszerűséget kell elsősorban figyelembe venni, hogy megértsük a természet törvényszerűségéit, és kétségtelen, hogy az észérvek a Pluto ellen szólnak. A politika, vagy jelen esetben a tudománypolitika létező dolog, és egy bolygó státuszának kérdése mint írtad klasszifikáció, ami nagyon is politika. Egy Naprendszerbeli bolygó felfedezése nagy rangot, vagy státuszt jelent, nem sok ember, és ebből kifolyólag állam van, akik ezt elmondhatják magukról. Amikor bolygó státuszról döntöttek, akkor nyilvánvalóan "direktbe" a felfedezés státuszáról, nagyságáról is döntenek, még ha nem veszel róla tudomást, vagy szerinted ez engem valamivel(?) jellemez is, hogy ezt elmondom.

    Amikor a Quaoar-t, Eris-t és a többi nagyot felfedezték, a felfedezők amellett áltak ki, hogy ezek is legyenek bolygók. Emelet érveltek, és lobbiztak. Ugyanígy a Pluto bolygó felfedezőinek örökösei is emeltet érveltek, és tüntetéseket is szerveztek (ha a tüntetés nem politikai megmozdulás akkor nem tudom mi az?). És nem csak egyéni, hanem nemzeti érzelmek is nyilván léteznek, és befolyásoló tényező ilyen horderelyű döntés esetén. Amikor lobbit mondok elsősorban erre gondolok, de természetesen sok amerikai csillagász is ésszerűség mellet volt, vagyis, hogy a Pluto nem bolygó. Ez nyilvánvaló, amikor azt mondom nemzeti meg lobbi, nem azt mondom, hogy egységes, mivel ilyen semmilyen kérdésben nincs.

    És egy kérdés a végére neked is, szerinted, hogyan lett annó 1930-ban (szép korszak volt) bolygó Pluto?
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.02.28. 11:37:19
  • Nos
    #13
    Először is szerintem túl sok jelentősége nincs, hogy végül is hová tesszük a Plútót, egy sima klasszifikációs vitáról van szó, aminek nincs igazi tudományos jelentősége. De mivel mégiscsak egy bolygó (vagy nem), ezért viszonylag sokan érdeklődnek iránta a területen kívülről.

    Na meg ez olyan vita, aminél a témában civilek (mint én is) könnyen fel tudják venni a fonalat, ráadásul könnyű érzelmi töltést kapcsolni hozzá, tehát jöhetnek az összeesküvés elméletek, a bűnbakkeresés, ellenségkép kialakítás. Szóval a szokásos emberi reflexek, amikor az objektivitást már végleg elvesztettük.

    De hogy valakinek már megint sikerül behozni a nemzeti baszakodást ebbe a kérdésbe, az persze őt jellemzi.

    Érdemes azért megnézni, hogy a konferencián, ahol a Plútó kiesett, milyen kevés ember szavazott a kérdésről, 424 a 2700-ból. Ha az US nemzeti érdekből át akarta volna tolni, szerintem sikerült volna neki, de azt hiszem itt nem volt túl sok politikai hátszél, sőt a szakemberek részéről sem volt elsöprő érdeklődés, akkor még a súlyánál kezelték a dolgot. Később persze a média felkapta, és reflektorfénybe került.

    Azt is érdemes megnézni, hogy kik vannak ellene és mellette. Az usan belül is vitáznak páran. De attól, hogy mit szavaztak 2006-ban, vagy mostanában, vagy 100 év múlva . . . tök mindegy.

    Ha már valami fontos, akkor az a jól megfogható, könnyen alkalmazható definíció. Jelenleg ilyen sincs, és szerintem a bolygó definíció a jövőben is folyamatosan változni fog. Tehát a Plútó a jövőben többször lehet bolygó, vagy nem bolygó. Nekem meg fog felelni a konszenzus, bármi legyen is, mert valójában nem lényeges.
  • overseer-7
    #12
    én 8 bolygót ismerek el..
    ha a plutot bolygónak mondjuk.. akkor vagy több ezer bolygó lesz a végén ha minden sz*rt oda sorolunk ami a neptunusz után jön
  • wraithLord
    #11
    Jó az a név. A Földet kivéve mindegyik bolygó (khm és törpebolygó) görög vagy római istenekről lett elnevezve. A Plútó nem a kutyáról kapta a nevét, hanem a görög alvilág istenéről. Kb. i.e. 200-at megelőzően Hádész volt az alvilág istene, utána meg eufemizálták Plútóra, akit egy kicsit kellemesebb személyiséggel ruháztak fel.

    Szerintem nem kellene mindent bolygónak hívni csak azért, hogy a Plútó is az lehessen. Hívjanak inkább mindent a Nap holdjának, ami körülötte kering, és akkor nincs vita... :D
  • gforce9
    #10
    "Mondjuk saját időjárással rendelkező, a geológiát alakító lékégkör, mint kiegészítő és/vagy feltétel."

    Olyanja holdaknak is van, szóval sokat nem számítania, meg van olyan bolygó aminek szinten nincs :)
  • NEXUS6
    #9
    Tök mindegy, hogy milyen mesterségesen létrehozott elméleti kategóriába soroljuk, ettől még az objektum fizikai paraméterei nem változnak.

    Lehetne olyan kategória meghatározást kitalálni, amelyben a Pluto pl. még beleesne, de más hasonló égitest már nem.
    Mondjuk saját időjárással rendelkező, a geológiát alakító lékégkör, mint kiegészítő és/vagy feltétel.
    És akkor mindenki örömködhetne.
    ;)
  • Irasidus
    #8
    Rám gondoltál? Amit én írok nem összeesküvés elmélet, érdemes lenne talán a Pluto felfedezésének történetének is utánanézni, és annak ami az elmúlt 70 évben zajlott ez alatt. Amúgy csak kérdezem, szerinted miért kellet a Plutonak bolygónak lennie? Na, halljuk, mi a - idézlek - "hülye elméleted"? Mert se csillagászati, se felfedezésbeli indoka nem volt! Egyébként nem utálom az usát. Lobbi létezik, és minden állam a saját érdekeit védi. Ez alól Amerika sem kivétel, és nincs ezzel semmi baj. Hasonló helyzetben minden állam ezt csinálná. Ennyi.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.02.27. 20:14:18
  • overseer-7
    #7
    hogy lehet már plutónak hívni egy bolygót .. nem tudtak neki normális nevet adni

  • Nirz
    #6
    Egyáltalán nem hülyeség, amerikaik szokták elsősorban hangoztatni hogy márpedig a pluto akkor is bolygó.... olyan ez mint a celsius esete USA visszautasítja használatát helyette az elavult rendszert alkalmazza csakazértis... Szóval igen van alapja hogy fúj USA
  • molnibalage83
    #5
    Látom még ilyen témában is sikerüt behozni a fúj usá-t... Ez az első hely, ahol láttam leírva azt, hogy egyesek ilyen hülye elméleteket gyártanak, hogy miért gondolják ezt, hogy Plutonak miért kell bolygónak lennie,
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.02.27. 17:19:29
  • overseer-7
    #4
    felőlem az usában nevezhetik bolygónak maguk között.. engem az nem zavar.. csak itt europában ne módosítsák az usából a tananyagot meg a tudományos beszédet.
  • Irasidus
    #3
    A 134340-Pluto eddig is amerikai lobbi érdekek (meg később, történelmi okok) miatt maradt bolygó, mert az egyetlen amerikai felfedezésű bolygó. Tehát nyilvánvaló, hogy próbálkoznak még páran a tengeren túl. (Amúgy, amíg törpebolygó státuszban van, hagyományosan, eredeti alakban, azaz rövid u-val és o-val írjuk).
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.02.27. 11:52:39
  • gforce9
    #2
    "az azonban zavarja, hogy az IAU a jelek szerint a törpebolygókat nem tartja bolygóknak, ami már nyelvtani problémákat vet fel. " Eleve dwarf planetnek hívják. Milyen probléma van ezzel nyelvtanilag? A Jupitert meg gyakran hívják gas giant -nak Abban meg még nem is szerepel a bolygó szó , az nem okoz nyelvtani problémákat? :) Hát ez nagyon olyannak tűnik nekem, hogy néhányan keveset publikáltak és írni kell valamiről. Nincs jobb dolguk? :)
  • xyl
    #1
    Tehát akkor :
    Ceres, Pluto, Eris, Makemake, Haumea, Sedna, 2007 OR10 (ennek kellene még rendes név), Quaoar, Orcus.

    Ez még plusz 9 bolygó. Szegény tanárok! Szegény diákok!