6
  • seepheeerd
    #6
    Idióták (tüntetők) mindig lesznek.
  • caprine #5
    A médiával az a baj, hogy olyanok kezében van akik ellen kellene leginkább felhasználni, de most tetszésük szerint azt mutatnak be amit akarnak.
    Vegyük például izraelt. A 80-90-es években többször lehetett látni olyan videokat az esti hírekben amiben a palesztin ellenes és közelkeleti túlkapások vannak. Az utobbi 5-8 éveben hányat láttál? Egyet se. Mindenki egy kalap alá veszi a zsidókat pedig az izraeli zsidók is szoktak tömegesen tüntetni a saját kormányuk ellen, ebből is hányat láttál? A kongoi háború néhány éve valami 10 millió áldozattal a történelemkönyvbe se fog bekerülni mert itt europában gondoskodnak róla hogy ne kerüljön be a köztudatba.
    Ezek a pedofil és egyéb mesterséges kampányok csak azért vannak hogy eltereljék a figyelmet, ahogy mondták a rómaiak kenyeret és cirkuszt, na ez itt a cirkusz rész. Egyébként meg nehogy már azt higyük hogy ilyen pedofil esetek a mostani időkben nincsenek, hogy kihaltak mint a dinók. Trükkösen olyan lapokat osztanak be amikkel vagy nem, vagy csak kevésbé lesz gond.
  • Cat #4
    Meg is magyaráztad miért nem számítana semmit, ha "a hidegháború végével úgy dönt, elég a fegyverkezésből, költsük azt a pénzt a tudományokra, kutatásra."

    Szerintem tökéletesen látható mi lenne: nézd meg a fejletlen társadalmakat, melyek megkapták a nyugati világ fejlett eszközeit. Az indiaiaknak van atomfegyverük, tengeralattjárójuk, mégis az utcára szarnak. Az afrikaiaknak van mobiltelefonjuk, internetük, mégis ugyanolyan törzsi társadalmakban élnek, mint előtte.

    A technikai fejlődést fel lehet gyorsítani, a társadalmit nem. A gondolkodásmód megváltozásához évtizedek kellenek, generációknak kell kihalniuk, hogy ne ugyanazok legyenek hatalmon, mint korábban. Én egyébként látok fejlődést, nézd meg pl. a pedofilia és a nemi erőszak milyen szinten vállalhatatlanná vált. Rengeteg '60-'70-es évekbeli eset kerül mostanában napvilágra, legyen az az angol foci, vagy éppen az amerikai papi esetek. Ma már indiában is tömegtüntetések vannak a nemi erőszak miatt - ilyen egy évtizede elképzelhetetlen volt.
  • bunny
    #3
    Lényegesen mélyebb itt a dolog gyökere, ott kezdődik, hogy mi a tökömnek háborúzunk. Amíg a középkorban a földterület volt a gazdagság kulcsa, ma már a gazdaság. Lehet mondani, hogy erőforrások, nyersanyagok még mindig földterülethez kötődnek, de igazából azzal hogy pl. USA háborúzik az olajért nem az történik, hogy aztán Irak pl. USA része lett. Azt pedig, hogy egy ország hatalmonlévő vezetése pl. USA barát legyen fegyver nélkül is megoldható (mármint idegen ország fegyveres beavatkozása nélkül). A XXI. században nincs szükség országok közötti fegyveres háborúra, a gazdasági háború pont olyan hatásos, sőt hatásosabb. A háborúk egyedül a fegyvergyártók miatt vannak, és azért, mert ez a majomból kifejlődött vírus módon élősködő lény (ember) képtelen volt levetkőzni még mindig az állati területszerző ösztöneit.
    Innentől viszont baromira értelmetlen bármiről beszélni, mint megosztott felelősség az ölésért, stb.
    Csak gondoljunk bele, hol tartana az emberiség ha mondjuk a hidegháború végével - ami azért nem rég volt - úgy dönt, elég a fegyverkezésből, költsük azt a pénzt a tudományokra, kutatásra. Utópia? Igen. De a fegyvergyártók haszna pont ugyanúgy realizálódhatna a zsebükben a békés fejlett technológiák eladásával.
    Ez kb olyan, mint a magyar politika. orbán és sleppje akkor is gennyesre keresné magát, ha a kórházakat, utakat stb építene és nem stadiont.
    Vagy nézzük az afromagyarokat. Nekem ne mondja senki, hogy nem dolgoznak. Ők is energiát fektetnek a pénzkeresetbe, lopnak, csalnak, átvernek - ez is munka. Ennyi erővel tényleges, hasznos munkát is végezhetnének, de nem teszik mert a vérükben van.
    Pont ugyanúgy meggazdagodhatna az adott réteg akkoris ha hasznos dolgot végezne, az ember mégis a sza*abb utat választja. Szóval alapvetően az emberiséggel van itt a gond.
    Utoljára szerkesztette: bunny, 2017.01.07. 08:17:20
  • Ender Wiggin #2
    A drónok azért ölnek meg sok civilt, mert a célpontok mindig civilek mögé bújnak. És tudják, hogy a propaganda duma végzi a nagyobb pusztítást, nagyobbat, mint akárhány gyáván, forgalmas út mellé telepített IED. A szőnyegbombázás pontatlansága nem is említhető egy lapon egy drónnal.
  • kvp
    #1
    Anno a masodik vilaghaboruban sem igazan akarta senki megerteni a nemet civileket, sot igazabol az volt a cel, hogy minel tobbet oljenek meg kozzuluk.
    Jo pelda Drezda: http://hu.wikipedia.org/wiki/Drezda_bomb%C3%A1z%C3%A1sa

    Most sincs mashogy, csak a sima (es sokkal hatekonyabb) szonyegbombazas helyett dronokat hasznalnak, kozel sem olyan hatekonyan mint egy varos vagy egy nep teljes kiirtasa lenne. Persze ma mar egy komplett orszag teljes lakossagat nem szokas azert kiirtani, mert nem tetszenek valakinek, pedig ugy nez ki, hogy Afganisztanban is szinte csak ez lenne a mukodo strategia.

    Egyszeruen fel kellene vegre fogni, hogy a droncsapasok is kb. a celzott szonyegbombazas kategoriajaba esnek es minden orszagnak (a lakossagnak, nem a vezetoknek) el kell donteniuk, hogy akarjak-e hasznalni vagy sem.

    ps: A dronpilotak kozzul ket kategoria van, az egyik akit erdekel hogy jellemzoen sok civilt ol meg, ok egy ido utan osszeomlanak, a masik kategoriara pedig legjobb pelda egy amerikai katonano, aki meg terhesen is bejart dolgozni, ahol nap mint nap noket es gyerekeket olt meg. O a vele keszitett interju alapjan nem is ertette miert tuntetnek ellene a bazis elott, hiszen o csak a munkajat vegzi.