Kifinomult módszerekkel befolyásolhatták az amerikai választást
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
Esendő tradicionalistának vallom magam. Ha tudod, mi az, akkor tudod, hogy - elvi szinten - nekem bármi jobban hangzik, mint egy liberalista eszmeiség. Maga a liberalizmus legalább annyit árt kultúránknak, szellemiségünknek, mint pl. a sztálinizmus vagy a német nácizmus. Jelenleg úgy látom, ez ássa meg civilizációnk sírját, míg az elődök csak kiparcellázták azt.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Trump esetén nem úgy tűnik, hogy lenne egy ilyen összetaró, tapasztalt csapat, sőt inkább hozzá hasonló (vagy még radikálisabb) kivülállókat próbál behozni (gondolom azokat jobban tudja irányitani). Majd kiderül, hogy ez hova fog vezetni.
"Előfordulhat, hogy a liberalizmus őrülete alábbhagy és jön valami normálisabb rend helyette"
Nem vagyok nagyon biztos benne hogy szeretnél megint diktatúrában élni, mivel kb. az lesz ha megszűnik a liberalizmus. A liberalizmus a humanizmusból származik, ami már több száz éves dolog. Ha ez megszűnik akkor az ember mint egyén szűnik meg, onnantól a rendszer rabszolgája leszel, mint ahogy régen is volt. Szerintem ne akarjuk teljesen megszüntetni, inkább csak a vadhajtásait nyesegessük le amikor megjelennek 😊 (pl. ultrafeministák, forditott rasszizmus, stb.)
A muszlim invázióban az az egy meglehetősen pozitív, hogy a sok bevándorló még nálam (nálunk) is jobban libsi-ellenes. :-)
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Az általad linkelt újságok eleve ellenségesek voltak Trumppal a kampány során, míg Clintont pozitív színben tüntették fel.
Abban igazad lehet, hogy mivel Trump nem volt olyan közel a tűzhöz, nem okozhatott akkora kárt, mint Clinton, de Trump eddigi lépései, nyilatkozatai (nem a kampányígéretek, azt nem is követtem) szimpatikusak, míg Clintontól viszolyogni lehet annyira műmázosan "polkorrekt", míg a szemén is látszik, több vagyonért és hatalomért simán kiirtana akár földrészeket.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Mostanában amilyen dolgokat láttam az amcsi mainstream médiában azokban általában Trump lejáratása volt a cél, ami nem meglepő, ő egy ilyen karakter és ezzel jutott oda ahova jutott. Az biztos, hogy a liberális médiának nagy sara van Trump győzelmében. Vele kapcsolatban nagyon átestek a ló túloldalára, és ez visszafele sült el.
Sajnos az emberek mindkét oldalon nagyon megvezethetőek. Elég bedobni egy eredetileg valós hirt, kicsit ferditeni rajta, belemagyarázni ezt-azt, amit az átlag ember soha nem fogja tudni leellenőrizni, és meg is van a hangulatkeltés. Nekem ez a Clinton/Podesta levelekkel kapcsolatban tűnt fel a leginkább. Egy több tizezer darabos gyüjteményről beszélünk aminek kb. 99%-a teljesen érdektelen az átlag embernek (beleolvastam, keresgéltem az arhivumban). A fennmaradó 1%-ban talán lehet találni érdekesebb dolgokat amibe bármit bele lehet magyarázni és az emberek nagy része soha nem fog utána nézni (hogy is tudna ekkora információhalmazban?), hanem csak elhiszi amit itt-ott olvas. És itt van a szivárogtatások veszélye. Jó dolog, hogy kiderülhetnek igy piszkos ügyek, de ahány ember, annyi féle képpen tud értelmezni egy szöveget, és vannak akiknek az az érdekük hogy bizonyos képpen legyenek értelmezve a dolgok.
Csak egy példa - egy vagy több nagy nyomás alatt levő beosztott véleménye alapján azt kezdjük terjeszteni, hogy Clinton pszichopata, nem beszámitható, haldoklik, stb. (mintha még soha senki nem mondott volna semmi rosszat a főnökéről amikor éppen rossz napja volt).
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.11.29. 13:04:31
Pontosan ez az a sajtó, amely tömegeket fanatizál azzal, hogy egy bűnöző lelövéséből faji kérdést csinál.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
Mindenképp kiváncsi lennék konkrét dolgokra, hogy pontosan miért is van olyan hatalmas pollkorektség. Az hogy a rendőrök ölik a fekákat és forditva, annak semmi köze semmilyen polkorektséghez (az a szegény, elmaradott réteg harca az elnyomónak hitt rendszer ellen). És lehetőleg nem valami szélsőjobb oldalakról összebányászott valótlanságokra lennék kiváncsi (mint a Tetsuo linkjén olvasható zagyvaságok/ferditések) hanem valami konkrétumokra.
ReszegKoldus: Erről már volt szó sokszor, ezek nem liberálisok, ezek egyszerű anarchisták, akik bármi hasonló eseményre kimennek rombolni, gyújtogatni, stb. Mindig akad egy réteg amelynek az a célja, hogy eldurvitsa a békésnek indult demonstrációkat pártállástól függetlenül.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Ez a "Flight 93 election" megközelítés viszont tetszik 😊
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
Amúgy Clinton nem különösebben nevezhető ultraliberálisnak, ő inkább mérsékelt ilyen szempontból (sokáig ellenezte a melegházasságot pl.)
fonak: Szerintem fejezzük be az ilyen összeesküvés-elméletek és kamuk terjesztését, minden hitelességet kivesz a Trump-támogatókból és még butábbnak mutatja őket. Amúgy meg melyik párt és elnök is volt hatalmon amikor az a bizonyos Flight 93 eset történt, amelyik aztán megtámadta Afganisztánt és Irakot? Valahogy nem Clinton rémik...
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.11.28. 20:09:24
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
Amúgy a magasabb dollár nem feltétlenül pozitiv dolog. Nekem személy szerint jó, mert abban számolják a fizetésem, de az USA-nak nem különösebben (azt jelenti hogy magas inflációt és nagy kiadásokat várnak a Trump intézkedések alapján).
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.11.28. 19:24:55
Trump-nak eddig sok cége csődbe ment, jóformán semmi máshoz nem ért csak az ingatlanokhoz és esetleg tévé-celebként elmegy a karaktere miatt. Amellett kb. 5 perc alatt elfelejt mindent amit mond és igér. Ezek alapján nem tudom ki milyen jóra számit tőle a jövőben. De értem én, fel kell bolygatni az állóvizet, bármi áron...anarhizmus rulez!
Trump még nem is elnök, de a sok madár már bepánikolt és Kanadába akart költözni (vajon miért nem Mexikóba?) <#nevetes1>#nevetes1>
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
Így van. És mégis az ellenzői rendesen be vannak szarva tőle. És ez a vergődés, amit bemutattak/bemutatnak, rendkívül szórakoztató, ki kell élvezni, amíg lehet. <#nevetes1>#nevetes1>
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
https://www.youtube.com/watch?v=08n4bj1Mz4A
Ez egy egyszerű figyelmeztetés egy másik ország vezetői irányába, hogy vigyázzanak mit művelnek, mert megtorlás következhet (vagy akár előzetes csapás). Semmiféle konkrét katonai akcióról nem rántotta le a leplet, inkább amolyan ultimátumként lehet értelmezni (vagy inkább üres fenyegetőzés, szerintem).
A két videót összehasonlitva szépen látszik hogy mennyire ki lehet valakinek a mondandóják csavarni és ellene felhasználni, ha egy másik valakinek épp az lenne az érdeke. Akik ehhez hasonló helyekről tájékozódnak Clintonnal kapcsolatban azoknak ajánlom hogy nézelődjenek máshol is, olvassanak többet és nézzenek több verziót az adott videóból, úgy talán átfogóbb képet kapnak.
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.11.28. 14:00:27
https://www.youtube.com/watch?v=HTBdFccqDns
Mennyire alkalmas az a jelölt, amely annyira hülye, hogy előre közli, hogy meg fogják támadni Iránt? Nincs az az agybeteg tábornok amely előre figyelmezteti az ellenséget, hogy: Figyelj, támadni fogunk!
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Utoljára szerkesztette: ReszegKoldus, 2016.11.28. 11:59:26
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
Zoliz Emlitettem a dolgot, ahogy azt is hogy bizonyitékok hiányában ezekkel az ügyekkel nem igazán érdemes foglalkozni. Amig nincs valami kézzel fogható dolog, addig inkább a Trump tábort erősitik az ilyen vádak, akár van bennük igazság, akár nincs.
往前看同志
Ahogy mondod a "rendszernek" nem volt érdeke őt jelölni, és hihetetlenül arogánsak is voltak, azt gondolták hogy Clinton simán nyer (ilyen szempontból azt mondanám hogy megérdemelték a vereséget, csak aztán eszembe jut a "győztes" és felforr az agyvizem 😊 ).
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.11.27. 23:53:56
- Adózás elkerülése ahol csak lehet + még a mai napig nem mutatta be az adóbevallását és visszatéritéseit (ez arrafele elvárás a jelöltektől):
http://www.slate.com/blogs/moneybox/2016/10/09/donal_trump_admitted_he_didn_t_pay_taxes_and_then_blamed_hillary.html
- Csalások a Trump egyetemen (a per a választások óta lezárult, Trump fizet ha jól tudom 30 millió dollárt, csak hogy a felperesek hallgassanak):
http://www.nytimes.com/2016/08/03/us/politics/trump-university-case.html
- Illegális munkások alkalmazása a saját vállalatában (ez szerintem nagyon égő annak tudatában hogy miket igérgetett a kampány alatt):
http://www.politifact.com/truth-o-meter/statements/2016/oct/20/hillary-clinton/hillary-clinton-correctly-claims-trump-tower-was-p/
- Hazugságok arról, hogy mennyi pézt jótékonykodott (én is jótékonykodok, pedig nincs millió vagy milliárd dollárom, ha valaki annyi pénzzel nem adakozik és még hazudik is róla, az azért sokat elárul a karakteréről):
https://www.washingtonpost.com/politics/a-portrait-of-trump-the-donor-free-rounds-of-golf-but-no-personal-cash/2016/04/10/373b9b92-fb40-11e5-9140-e61d062438bb_story.html?postshare=2581477774842775&tid=ss_tw
- Hazugság az Iraki háborúval kapcsolatban (ez azért fontos, mert lépten nyomon Clintonra próbálta nyomni a háborús felelősséget, miközben ő is támogatta):
http://www.politifact.com/truth-o-meter/statements/2016/sep/07/donald-trump/trump-repeats-wrong-claim-he-opposed-iraq-war/
- Ezt nevezném patológiai hazudozásnak:
http://www.politico.com/magazine/story/2016/09/2016-donald-trump-fact-check-week-214287
A rasszista, nőgyűlölő megjegyzései már nagyon emlitést se érdemelnek (tudom szélsőjobbosok szerint nem volt semmi kidobnivaló bennük). Komolyabban az állitólagos nemi agresszióival sem foglalkozok mivel ezek nem voltak bizonyitva (soha nem is lesznek mostmár).
Az már veszélyesebb dolog, hogy kb. minden létező kereskedelmi, klima és katonai egyezmény felrúgását kilátásba helyezte. Ezeket az igéreteit remélem elfelejti (ahogy általában elfelejt mindent amit mond), hanem hamar egy gazdasági válság, ökológiai katasztrófa, vagy akár világméretű háború elé is nézhetünk.
Ha az ember egy kicsit átgondolja akkor eléggé összeáll a kép miszerint Trump egyáltalán nem az aminek mondja magát, a nagy kampányszlogenjei üres frázisok és hazugságok, semmi más. Őt legkevésbé sem érdeklik a szegényebb emberek gondjai (ugye inkább ezek szavaztak rá), egy hideg üzletember akit kb. csak a profit érdekel, semmi más. Ez már abból is látszik hogy nem akar a fehérházba költözni, és a győzelem után is a cégeivel akar inkább foglalkozni (+ saját ingatlanjait akarja diplomácia célokra használni, ami ugye neki extra profit és értéknövekedés).
"Ha esetleg Trump kilógna a sorból és a "maffia" vagy a status quo ellen hadakozna, akkor hamar lekerül a posztról, ha nem így tesz, megkapja a jussát - szerintem."
Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy mindenféle jött-ment kétes személyt akar magas poziciókba berakni. Ha az sikerül neki akkor nem sok ellensúly marad amivel el lehetne mozditani a poziciójáról.
A Jobbikos emberek magasztalására inkább nem reagálok, nem élek Magyarországon és inkább próbálok középen maradni, nem elmenni szélsőjobb irányba 😊
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.11.27. 23:42:17
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2016.11.27. 22:21:12
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Huma Abedin pedig többször beszélt az öreglány rossz egészésgéről nyilvánosan, de az emailek között ugyancsak felbukkan, miszerint rövidíti a beszédét, mert nincs pódium stb.
Több kollégája szerint "valami nincs rendben a fejével", egy tanácsadója szerint sokat hazudik, arrogáns.
Nincs Facebook vagy Twitter profilom.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Donald Trump piszkos ügyeiről nem tudok, Clintonéról már a kampány előtt is bőven. Ráadásul amitt eddig üzent Trump, az többé-kevésbé szimpatikus is nekem; ellenben Clinton politikai iránya, nyilvánvaló mellébeszélései hányingert keltenek.
Ángyán Józsefen és Novák Elődön (no meg Dúró Dórán, de ő nem sok vizet zavar) kívül nem ismerek tisztességes politikust. Úgy gondolom, a mai politika a világon mindenütt romlott és így vagy úgy, de a helyi és/vagy globális maffia része; vagyis a politika ott kezdődik, ahol a tisztesség véget ér...
Ha esetleg Trump kilógna a sorból és a "maffia" vagy a status quo ellen hadakozna, akkor hamar lekerül a posztról, ha nem így tesz, megkapja a jussát - szerintem.
Clinton legújabb botrányai tették az i-re a pontot, tehát a Wikileaks, vagy az orosz titkosszolgálat segítette győzelemre Trumpot és így van jól, ugyanis az igazság a lényeg, nem az, hogy kik hozták azt nyilvánosságra.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Persze Trump egy tökéletesen alkalmas, fiatalos és agyilag teljesen fitt emberke (az ne számitson hogy kb. 500-szor mondott ellent magának a kampány alatt, egy 10 éves retorikai képességeivel rendelkezik, és amúgy is idősebb mint Clinton).
Clinton nyilvánvalóan egy szemétláda politikus, pont úgy mint az összes politikusok sacc per kb. 90%-a itton és mindenhol, az email-ügy alapján is nagyjából csak ennyi derült ki. Trump ugyan úgy egy szemétláda (csak ő nem politikus, hanem üzletember-celeb) rengeteg kétes üggyel, csak neki még a munkához szükséges minimális tapasztalata sincs meg. Szóval ha a kétes ügyeket nézzük, akkor egyik kutya, másik eb (az egyik viszont legalább már megtanulta hogy nem szarik a saját szőnyegére).
Nem tudom hova tenni azt hogy mindenki mennyire meglepődött Clinton ügyein (ahogy annak idején az NSA lehallgatásokon is), nagyon naiv emberek vannak. És pont ezek a naiv ember választoták meg Trump-ot mint valami megváltót (ami a szomorú hogy ezek az általában alacsony jövedelmű emberek elhiszik hogy egy impulziv üzletember az ő érdekeiket fogja szolgálni).
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.11.27. 17:23:18
Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2016.11.27. 17:13:03
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Ami ha igaz lenne, azt jelentené, legalább van egy valamirevaló ellenpropaganda.
Trump a CNN Worldwide elnökének (Jeff Zucker): "I hate your network, everyone at CNN is a liar and you should be ashamed."
Remélem nagytakarítást végez országszerte. :-)
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
Azt, hogy inkább Trump-ról voltak kamuhirek, nem hiszem. Mi itt valószinűleg nem sok kamuhirt kaptunk, mivel nem mi voltunk a célközönsége egyik tábornak sem. Hacsak valakinek nincs rengeteg konzervativ amerikai ismerőse FB-n akkor kimarad kb. minden Clinton elleni kamuhirből (utána olvasva, volt azért ilyen rengeteg, sok megosztással). Trump-ról amiket errefele hallani lehetett azok a saját nyilatkozatai voltak amelyekre nem igazán lehet a kamuhir jelzőt ráhúzni (bár egy-egy nyilatkozata még kamuhirnek is túl meredek).
Én részemről nem voltam oda egyik jelöltért sem, összességében Sanders sokkal szimpatikusabb volt, és meg vagyok győződve, hogyha a demokraták őt jelölték volna akkor ő nyer. Igy hogy Clinton-t jelölték, elvesztettek minden demokrata szavazót akik valami változást akartak (Sanders támogatóit pedig egyenesen szembeköpte Clinton).
Ettől eltekintve, hogyha olyan választás elé állitanak, miszerint Clinton vagy Trump, akkor nekem egyértelmű, hogy az első a kissebbik rossz/kockázat. Clintonnal kb. semmi nem változott volna, vitte volna tovább a mérsékelt Obama politikát és kész. Trumpnál nagy kockázatokat látok, és nem sok esélyt arra, hogy a változások amiket hoz, jó irányba menjenek. Az eddigiek alapján inkább egy katasztrófa fele indult az egész Trump elnökség, elég csak megnézni milyen tipusú embereket jelölt bizonyos poziciókra, és azt hogy hány választási igéretétől táncolt vissza már most egy pár hét alatt (ezek után nem tudom ki veszi komolyan bármit amit mond, beleértve más államvezetőket is).
CA - Clinton, IA - Trump, IL - Clinton, MA - Clinton, MD - Clinton, ME - Clinton, MN - Clinton, NC - Trump, NM - Clinton, NE - Clinton, NJ - Clinton, NV - Trump, NY - Clinton, OR - Clinton, PA - Trump, VT - Clinton, WV - Trump, WY - Trump
Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.11.27. 05:39:19
Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams
Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk