10
  • ostoros
    #10
    Végső soron ez is kommunizmus. Az eredeti az emberek munkamorálján bukott meg. Ha viszont nem emberek dolgoznak, akkor a kommunizmus működhet, legalább is bizonyos józan keretek között.
    Három féleképpen is elvezethet ez a kommunizmushoz: az egyik, amit te is írtál, az alapjövedelem: állambácsi adóztatja a cégeket, és eltartja a polgárokat.
    A másik lehetőség az, hogy állambácsi állami tulajdonba vonja a termelést, és robotok termelnek ugyanúgy, az eredmény is hasonló.
    A harmadik lehetőség az, hogy állambácsi a multikat rendeletileg odaadja a lakosságnak, és mindenki elidegeníthetetlen résztulajdont kap a multikból. Így állami tulajdon ugyan nem lesz, de egy tőkés helyett aki a piramis csúcsán csücsül, lesz több millió tulaj. Robotmunkával ez is működőképes modell. Sőt, ha nem részesedik mindenki mindegyik cégből, ezért érdekük lesz az adott cég jó működése.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2016.07.28. 23:49:36
  • gforce9
    #9
    Igen sokan ellenzik az alapjövedelmet, de őszintén ez a folyamat, az automatizálás, robotizálás térnyerése elkerülhetetlen. Persze egyelőre még az zajlik, amit Ostoros írt. Egyértelműen. De egy idő után már nem lesz hová kitolni a gyártást. Egy idő után már túl sok ember fogja elveszíteni a munkáját. Persze lehet azt mondani, hogy menjen kreatív munkakörbe, ahol nem tudják robotok kiváltani, de sok ember ezt nem tudja megtenni, mert nincs olyan képessége, ami piacképes lenne. És hacsak nem az a terv hosszútávon, hogy aki nem találja fel magát valahogy, az dögöljön meg, ezzel a problémával foglalkoznia kell az üzleti világnak is. Jelenleg lényegében a jövedelem forrása a munka. De ha nincs elég munka az összes embernek akkor mi van? Menjenek a híd alá, hulljon a férgese, dolgozzon az evolúció? Vagy ki tudunk találni hosszútávon valamit ez ellen, ami esetleg bebizonyítaná, hogy kiemelkedtünk az állatvilágból és előre is tudunk tervezni a jövő generációira?
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.07.28. 22:15:11
  • ostoros
    #8
    Ez nem így működik. Hanem úgy, hogy valahol a drága munkaerő miatt megéri robotok vezetése, valahol meg nem. Ahol megéri, ott majd robotokkal fognak termelni exportra, és baromira tesznek rá, hogy mi a helyzet a belső piaccal. Egyébiránt a növekvő munkanélküliség csökkenteni fogja a béreket, addig a pontig, amíg ismét megéri embereket alkalmazni a robotokkal szemben. Míg az emberek egy másik része elhagyja azokat a területeket, ahol dolgoznak, ahogy az már korábban is megtörtént a mezőgazdaság gépesítésekor, milliók kezdtek el más területeken dolgozni, és lett belőlük műkörmös, pincér és sztriptíztáncos, na meg kurva.
    Most majd még többen lesznek, és elkezdenek mindenféle humbug szakmában dolgozni az emberkék a tenyérjóstól a drogkereskedőig.
    Pl. ott a mariska árus: Ha ott is betörnének a multik, akkor onnan is kiszorulnának, mennének emberrablónak, meg zsarolónak.
  • AxxE
    #7
    Pontosan ahogy írod. Skylake is levezette, hoyg az ő elméletének a vége game over, vagyis nem kívánt eredmény. Azért sejthető, hogy ez nem fog megtörténni. :) Egy emberi dolgozó nem csak a fizetésébe kerül a munkáltatónak, hanem infrastuktúra is kell neki, szükségletei vannak, helyet igényel öltözni, enni, parkolni, pihenni, stb. Ezeket a helységeket fel kell építeni, fűteni kell, takarítani, engedélyeztetni ilyesmi. Egy robot figyelembe véve a felsorolt körülmények szükségtelenségét, kb 25-30% költség mellett termel egységnyi értéket azonos idő alatt. Ehhez add hozzá, hogy átlag 95% körüli a működési óraszáma / 24óra és 100%-ban szabályozható vele a gyártás mennyisége. Például ha nem fogy az audi, akkor leáll az üzem és ez nem kerül pénzbe. Ezt ma úgy oldják meg, hogy a parkolónak/raktárnak gyártanak, mert fizut nem adhatnak gyártás nélkül, ha meg kirúgják őket, akkor hogyan indítják újra később?
    Hidd el ha az állam adja az alapjövedelem 50%-át, akkor a robotizált üzem tulajai dalolva adják majd a maradék 50-et és még ők lesznek a humanitáriusok koronázatlan királyai, miközben ez nekik még így is jelentős gyártási költség csökkenést jelent.
    Ha lehetne archiválnám ezt a kommentemet, hogy 6-8 év múlva elővehessem, hogy : Megmondtam, vagy megmondtam?? :)
    Ja és a sofőrökkel mi lesz? Taxi, busz, kamion? kb ugyanennyi idő múlva ők is mennek a levesbe.. Alapjövedelem nélkül megint az utcán fogják sepregetni a pénzt, mint annó a pengőt...
    Nem kell különösebben okosnak lenni ahhoz, hogy ezt belássa bárki.
  • Szefmester
    #6
    Már ma is dolgoznak droidok a cégeknél, csak épp nem tudják hogy ők bizony drodiok... sőt kikérik maguknak az elnevezést!

    Skylake: Amíg a vállalkozói fejekben az van hogy az ÉN növekedésem a lényeg, addig nem is fog fizetni a közösbe. De ha elkezdi felfogni hogy ha nem fizet akkor nem lesz aki megvegye a szarjait, akkor nemhogy növekedés nem lesz, de cég sem... Sokan inkább feladnának egy jachtot vagy egy dupla garázst ha az alternatíva a csóróság lenne.
  • kvp
    #5
    Ujfent leirom, hogy ha nem lesz annyi munkas aki fizetni tudna a termekekert, akkor nem gyartanak annyit, hanem csak a tokes reteg es a kiszolgalo szemelyzet (mernokok, muveszek, stb.) ellatasara. Ezzel raadasul kevesebb termeszeti eroforrast kell felhasznalni. Csak a munka es elelem nelkul maradt emberek eltuntetesere kellhet majd valamilyen robot alapu megoldas.

    A cikk egyebkent azokrol a robotokrol ir, akik az emberekkel vegyes uzemben dolgoznak, tehat emberek mellett, nem helyett.
  • Skylake
    #4
    Egyenlőre a modern társadalmak tagjai el vannak szédülve a digitális technológia alapvetően primitív technológiai színvonalú csodáitól. A géprombolósdi újratöltve az majd kb.10 év múlva fog jönni. Persze addig a modern társadalmak informatikai értelemben síkhülye tömegei magukra húzzák a digitális technológiákon alapuló megfigyelés és rendfenntartás soha nem látott szintű mértékét, bőven többet, mint ami egy Berija agyában, egy Gestapo góré által vezetett ilyen célú bizottságban megszülethetett - azzal az elsődleges innovációs töltettel, hogy mindezt betolják a szórakoztatás és a kapcsolatban lépés díszletei mögé, ahogy ez az NSA és tsai. eddigi értékes tevékenységéből is jól látszik, illetve tökre szükségszerű. Na, ezt szorozd fel 20-al: tedd hozz az IoT-ot, aztán 20-25 év múlva az IoB / IoM-ot (Internet of Body - Internet of Mind), és kész is a tökéletes önkény megoldása: amolyan Huxley: Szép új világ stílusban: kapsz majd játékszereket, amelyekkel ellehetsz, csak azt a kérdést ne tedd fel soha, hogy miért olyan a rendszer, amilyen, illetve miért nem jó ez neked. Ehhez képest hol lesz már ilyen kérdés, hogy alapjövedelem? Inkább az lesz az érdekes, ha éppen úgy dobta neked az élet, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek digitális technológiák általi kiélesedése miatt esetleg valami nyomornegyed büszke lakója leszel, el tudd kerülni, hogy a nagyon kifinomult AI-el rendelkező rendőrdrónok ne verjenek nagyon agyon, ha valami IoT alapú megfigyelőrendszer, és annak mélytanuló k*rvagyors kiértékelő mechanizmusa alapján úgy tűnik, jobb neked megelőző testi kezelést adni - kifejezetten figyelembe véve az emberi test anatómiáját.
  • Skylake
    #3
    Semelyik tőkés sem fog azért adózni (többet), hogy az ő nézőpontjából hereveréző ingyenélők társadalmát eltartsa, függetlenül attól, hogy mennyire állt át a robotizált termelésre. Te mint vállalkozó, adnál megtermelt üzleti forgalomból olyanoknak, akik nem vettek részt ennek megtermelésében? Ugye hogy nem! És mivel nem lesz alapjövedelem a fenti ok miatt, ha túltolják a robotizált ipart, kirugdosva egész ágazatok munkavállalóit, nem lesz aki megvegye a termékeket. Game over.
  • AxxE
    #2
    Ezért kell már most bevezetni az alapjövedelmet, hogy amikor ez megtörténik (mert meg fog), akkor ne okozzon törést a társadalomban.
  • dregnarr1 #1
    "...de ez nem jelenti azt, hogy kiváltja majd az embereket. "

    Azt mindig elmondják, hogy az emberek ne kezdjenek pánikolni, de aki már most olyan területen dolgozik, ahol lényegében robotok vannak, az tudja hogy nem így van. Kiváltja.