Fogalmuk sincs az angoloknak miért szavaztak a kilépésre
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Az egészben az érdekes az, hogy ezt maguk a résztvevők sem tudatosan művelik, tehát nem egy bazinagy összeesküvésről van szó, hanem az emberi tulajdonságok tömegben, társadalomban való érvényesüléséről.
A hatalmat a tömegkommunikáció felett rendelkező 10% gyakorolja a 60% plebs és a 30% középosztály felett. Olvass Orwellt, ha nem hiszed. Tökmindegy, hogy a felső 10% képvisőit hitlernek, sztálinnak, junkernek, szecsörnek, rózeveltnek, kenedinek, bussnak, obamának, hollandnak, merkelnek, gyurcsánynak hívják. A társadalom emberi tulajdonságok és különbözőségek miatt így van és így is lesz. Persze a módszerek különbözőek, mert míg az első kettő tízmilliószám küldte halálba a neki nem tetszőket, addig az ún. "demokraták" lelkileg nyomorítanak el ugyanannyi embert, vagy még többet. Pusztán elvi alapon, a "szabadság" nevében. Valójában ők az emberiség által felhalmozott vagyon 95%-át birtokló 10% kirakatemberei. Az a feladatuk, hogy ez ne változzon meg. Nem is fog sohasem, mert ha nem ez a 10% lenne a tulajdonos, akkor más emberekből álló 10%.
Erről találtam a minap egy érdekes bejegyzést:
"http://www.origo.hu/nagyvilag/20160624-putyin-uj-torvenye-rengeteg-munkat-ad-a-hirszolgaltatoknak.html
Végre az újságírói munka oda kerül ahová való: itt az ideje dolgozni. Az elmúlt időszakban háttérbe szorult, sőt szinte kihalt oknyomozó újságírás újra fel fog lendülni.
Nem lehet többé cikket kerekíteni egy blog alapján, vagy épp megrendelésre a kívánt eredmény és kívánt cikk közlése ellehetetlenül.
Ezt hívják úgy, hogy FELELŐS sajtó!
Ha a média az egyik hatalmi ág, akkor ideje, hogy a népet szolgálja! A hatalom ugyanis a néptől ered! Tehát ha valóban hatalmuk van, azt tőlünk kapják, nekünk tartoznak felelősséggel!
És még az erkölcsösségről szót sem ejtettem, vagy arról a tényről, hogy mennyire eltorzítja az emberek világlátását, ha folyamatosan hazug információkkal találkoznak!"
Ezzel azt hiszem csak egyet érteni lehet.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
"attól még nem lesz rossz a rabszolgaság, vagy a nők eladása, ez most is így működik sok helyen. "
Valószínűleg nem ezt akartad írni, ez így ellentmondás. Olyan példát olvashattál, ahol a többség (többségi társadalom) kényszeríti az érdekeit a kisebbségre. Amiket felhoztál, azoknak nincs meg a támogatottságuk, eleve a nők többen vannak mint a fele. (olyan mint az abortuszról szavazni, ott sem kérdezik meg azokat, akiket elabortáltak)
Az meg, hogy az a jó, amit a többség megszavaz? Ez jobboldali alapvetés. A baloldali meg az, hogy lehetőleg mindenki induljon azonos körülmények között, senkinek ne legyen azáltal megszabva hogy pokol lesz az élete csak mert rabszolga volt az anyja.
Meg induljon ugyanolyan élet felé, akár szőke fiú, akár cigánylány. (minden nem biológiai különbséget igyekezzünk felszámolni, kvótákkal és propagandával)
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Az emberek egyáltalán nem buták, okosak, és fel tudják fogni a saját érdekeiket.
Persze a politika mindig abban lesz érdekelt, hogy csakis őket tekintsük a mentsvárnak a többi ember butasága elől. Mert ha kiderülne, hogy az emberek jobban tudják a saját érdekeiket, mint azt a politika akarja rájuk kényszeríteni, akkor sorra dőlnének meg a képviseleti "demokráciák".
\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy
Ez sem működne. Az értelmiségi cenzus azért ugyanilyen rossz, mert az értelmiség jelentős része teljesen elszakadt a többségi társadalomtól, saját elefántcsont tornyában él (l. "a Nagykörúton túl is van élet..."😉, ráadásul a valóság nem éppen szokta zavarni őket. Ha ez nem lenne igaz, akkor nem is lenne neoliberalizmus.
Másrészről én sokkal több kérdést dobnék nyílt tárgyalásra, de nem szólhatna bele bárki csak az adott szakterülethez konyítók.
Az a baj a jelenlegi rendszerrel, hogy aki valamihez nem ért, azt abban a témakörben bármiről meg lehet győzni és annak ellenkezőjéről is. De aki ért a szakterülethez, azt nem lehet propagandával manipulálni.
Németországban sok városi gyerek azt hitte, hogy a tehén lila, a Milka reklámok miatt, de a falusi tehenész fiúnak vetíthetnének millió Milka reklámot nem fogja meggyőzni.
Bocs, de hihetetlenül naiv vagy. A társadalom 50%-a képtelen arra, hogy 10 összefüggő mondatot elmondjon, vagy megértsen, ami nem az ő legközvetlenebb környezetével van kapcsolatban. Nem csak Mo-on, hanem bárhol a világon, bármilyen oktatás mellett. Sajna, de ez van. És a "demokráciában" ilyen társadalom kezébe adjuk a döntést. Valahol ez riasztó. Ja, és azt sem szabad elfelejteni, hogy Hitler teljesen törvényesen jutott hatalomra (legalábbis nem szegte meg jobban a szabályokat, mint bármelyik másik párt). Nem véletlen, hogy ma már Montesquieu-t dobhatjuk a kukába, mert egyetlen hatalmi ág létezik, a tömegkommunikáció, a másik másik három ezáltal megszerezhető és kézben tartható.
attól még, hogy a behatárolt európai nézeteid szerint rossz, attól még nem lesz rossz a rabszolgaság, vagy a nők eladása, ez most is így működik sok helyen. ráadásul nem is biztos, hogy sokáig fennmarad a mostani civilizált Európa, tehát miről beszélünk...
‿︵‿︵‿︵‿ヽ(°□° )ノ︵‿︵‿︵‿︵
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Jo, ertem en, higy is csak a politikai hatalomrol szol, nagyjabol letojjak jo vagy rossz a polgaroknak, de akkor is .
Nalunk is kuldhetnenek valamit a migránsos agymenes melle.....
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Sőt, még erőszakkal házasságra kényszerítés is volt!4
Tyű.
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
5-ről 12-re? Ugh..
""A kilépésre voksoltam, de nem gondoltam volna, hogy számít a szavazatom" - mondja egy átlag választópolgár,"
Átlag. Ja, átlag. Az angolok hülyék (na jó, csak a kilépés-pártiak), csak a kedves cikkírónak van a seggébe' is feje.
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Másrészt meg mivel nehogy vérszemet kapjanak a franciák meg a hollandok, az EU tuti nem fogja hagyni hogy olyan viszonyuk maradjon az EU-val mint most svájcnak. Eléggé meg fogják őket fingatni.
Kegyetlenül fog eljárni az unió az angolokkal, nem fogják hagyni hogy azt üzenje az eset, hogy kiléphet bárki, és utána majd jól élvezi tovább az előnyöket ...
Angol autóipar német tulajokkal? Rolls-Royce replülőgépmotor 40 % német tulajdonrész mellett? Az európai pénzpiacot uraló City ( ami nagyon nagy részét adja abritt GDP-nek...) ? 44%-os europába irányuló angol export...? Olcsó munkaerő az unióból ? Hahaha 😄
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2016.06.24. 20:18:17
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Nem demokrácia kell, hanem normális vezetés. Alapvetően a diktatúrizmussal sincs semmi gond, ha azt nem öncélúan végzik. De az amerikai elnöki szövetségi köztársaság forma is működőképes. Ott is van egy erős látszatdemokrácia, bábuelnök meg egy rakás háttérben dolgozó döntéshozó. Az meg, hogy milyen döntéseket hoznak teljesen más téma.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.06.24. 19:08:56
[merlinw.org]
Nagyon pongyolán: Helyes, vagy helytelen attól lesz egy rendszer, hogy az irányító(i) a köz, vagy a saját érdekeit tartja szem előtt. Demokráciában az emberek minden esetben saját érdeküket nézik. Viszont nem érzik felelősnek magukat a döntésből fakadó problémákért, és a megoldást is mástól várják.
Abszurd helyzet, de hányan állnának ki ha holnap minden MSZP, és Fidesz szavazónak annyit kellene a költségvetésbe fizetnie amennyit az adott kormány értelmetlenül költött el, vagy ellopott?
De a mondandóm alapvetően arra irányult, hogy a demokráciával szembeni ellenszenv nem új keletű, hanem egyidős a létezésével.
‿︵‿︵‿︵‿ヽ(°□° )ノ︵‿︵‿︵‿︵
pl lehetne most diktatorikusan azt csinálni, hogy egy erőskezű vezető erőszakkal betiltja a szórakozást, ifont, autót, mindent, és minden pénzt az ürmeghodiccsásra költ 😊
az emberisség meghodiccsa az örüt, azaz: JÓ
míg most az emberissség elpazarolja az ifonra, autózásra meg a bulizásra azt a pénzt amivel az emberissség meghodiccshatná az üröt, ezáltal elérné az emberissség fő és egyetlen célját
XD
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
De nem GB az egyetlen, ahol a választók simán elsiklanak ilyen apróságok felett... 😄
Egy biztos, az EU nem jár jól...