Eddig bírták a Fukusimába küldött robotok
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
És azért kell a szénnel, mert nem nagyon van más. A szél, nap és hasonló dolgok vagy nagyon kevés helyen működnek, vagy sehol. De világszinten nem, ahogy a földrajzi adottságok miatt nálunk sem.
Igen, bőven lehetne csökkenteni. De ezt fentről nem lehet elérni, nem mondhatod azt, hogy jó, akkor mostantól a kedves állampolgár lesz szíves kevesebbet használni. Az ipart már nem is említve..
Utópiákról lehet beszélgetni, csak nem sok értelme van. Meg persze lehet szidni mindenkit, hogy de hülyék vagyunk, hogy ennyit fogyasztunk, csak ettől még nem fog változni..
往前看同志
Mégcsak arról sincs nagy eséllyel fogalma, hogy nála az átlagnál több vagy kevesebb páciens volt-e, illetve hogy hány helyen kezeltek még.
Ráadásul torzíthat ő is, szándékosan vagy sem.
És leginkább semmi jelentőssége, mert egyrészt az is emberi hülyeség volt, semmi köze a technológiához (a repülő nem biztonságos, mert belevezethető épületekbe?), másrészt azóta lényegesen biztonságosabb technológia van. A fukusimai se durrant el, példának okáért.
Lehet hogy egy széntüzelésű erőmű baleseténél kevesebben halnak meg, ezért nem is annyira felkapott téma, de lényegesen többször fordul elő, tehát összességében mégis rosszabb..
Tudod, mint a repülő meg az autó, előbbi ritkán potyog le, de akkor egyszerre viszonylag sokan halnak meg, ezért évekig tele van vele a média, miközben naponta többszörannyian halnak meg autóbalesetben..
(Egyébként lufaszt se bizonyít, hogy milyen filmet láttál, ha ráírják hogy dokumentumfilm, az se garantál semmit. Az hogy a te szubjektív megítélésed szerint ki szavahihetőbb az pont tökmindegy.)
往前看同志
往前看同志
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
Ha nem baj én csatlakozom Aszodiékhoz és velük együtt röhögöm magam halálra rajtad.
"The Teller-Ulam-based "Ivy Mike" device had a much greater yield of 10.4 Mt, but most of this also came from fission: 77 percent of the total came from fast fission of its natural uranium tamper."
Castle Bravo
Amiről nem tudsz inkább hallgas! Vannak valóban olyan hidrogén bombák melyikre igaz amit írsz: Cár-Boma, Redwing Navajo, stb.
Meg olyanok is, amik ennek az ellenkezői: Joe-4, Ivy Mike, Castle-sorozat, Redwing Tewa, stb.
Csak a példa kedvéért:
"Navajo
10 July 1956 17:56:00.3 MHT (11 hrs)
NE Lagoon, Bikini Atoll 11.68743°N 165.38263°E 0 + 6 m (20 ft) barge,
weapons development TX-21C 4.5 Mt <2>2><4>4><5>5><6>6> 95% fusion, cleanest shot fired until 1958. "
És az ellen példa kedvéért:
"Tewa
20 July 1956 17:46:00.0 MHT (11 hrs)
Yurochi aka Irioj (Dog), Bikini Atoll 11.67896°N 165.34042°E 0 + 4.5 m (15 ft) barge,
weapons development Mk-41 ? "Bassoon Prime" 5 Mt <2>2><4>4><5>5><6>6> 87% fission; first US 3 stage device, dirty version of Bassoon tested in Zuni, with tamper change. Developed into Mk-41."
Redwing teszt sorozat
Azért egy említést érdemel még az atomlobbi jelenlévő pártfogóinak az érvelése is.
Ad1:Már eddig is robbangattak a fejünk felett oszt mégis itt vagyunk uh mi bajunk lehet?
Ad2:Mér nem lehet felfogni, h az atom az olyan tiszta energia, h enni lehet rula?
Ad3:Az atomerőművek azok biztonságosak mint az állat csak az emberek hüjjék akik üzemeltetik. Na és persze erről nem tehet senki, ettől még a kövi balesetet meg lehet úszni.
Ad4:Az atomerőmű balesetekben nem is hal meg senki mer ezt csak hazuggyák...
往前看同志
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Mi volt elbaszva? Én még ott tartok, hogy a "vártnál" sokkal magasabb hullám jött és elmosott minden berendezést ami ahoz kellett, hogy ne játsszon napon fagyit az erőmű. Ráadásul akkor még azt írták, hogy a méretezése "jó volt", a hullámnak nem szóltak, hogy ilyen magas márpedig ő nem lehet.
Baaz! Ingyen és korlátlan energia. :-)
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A viccet félretéve ez a topik is megmutatja miért nem kell népszavazás Paks2 témában: mert az átlag ember túl ostoba ahhoz, hogy egyáltalán fel tudja mérni ésszel miről van szó, nemhogy megalapozott döntést hozzon...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Utoljára szerkesztette: A1274815, 2016.03.15. 12:04:04
Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams
ez után nem hiszem hogy bármit is magyaráznom kellene neked, elég ha annyit mondok hogy sohasem az atomerőművekkel volt a gond hanem az emberi hozzáállással, csernobil is mind a mai napig tökéletesen üzemelne ha nem álltak volna neki kísérletezni hozzá nemértő féleszű emberek... fukushima dettó ugyan ez mert ott meg az erőmű védelmén spóroltak a hülye sárgák most pedig meg is isszák a levét annak amit főztek.
nem tetszik? deal whit it....
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
Annyira nem dúrva, mert kb. egy atombombánbyi sugárzó anyag szabadult ki összesen.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.03.14. 11:37:19
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
http://www.tepco.co.jp/en/nu/fukushima-np/f1/index-e.html
A legmagasabb 2,5 mikroSv/óra az erőmű szélén. Ez egy évben, ha ott sátraznál 0/24 órában akkor is 25 mSv (8760 * 2,5 = 21 675 mikro Sv = 21,6 mSv) alatt maradna, ami itthon az erőművi dolgozókra vonatkozó dózisterhelés korlát. Szó se róla Indiában ekkora a természetes sugárterhelés.
Igen, a természetes háttérsugárzásnál egy nagyságrenddel magasabb ez a terhelés, csak éppen a természetes terhelés annyira alacsony... Az ilyen arányokkal szoktat torzítani a köcsög "újságírók"...
Az erőmű épületénél közvetlenül van zizis pont, ahol van 25 mikrosievert. Ez egész évben nézve gázos lenne, ha ott sátráznál, de ha nem mész oda sátrazni, akkor semmiféle veszélyt nem jelent. Egyébknét még az évi 250 mSv is elvileg a károsodás nélkül elviselhető egy évben, ha a következő években mérsékeltebb terhelést kapsz. Ha csak időszakosan dolgozol ott és limitálják a munkaórát úgy, hogy 25 mSv/év legyen, akkor sem lesz semmi bajod. Azt is láthatod, hogy a biztonsági ráhagyás így is kb. 10-szeres (itthon), mert a kis dózisterhelés esetleges eü, hatásai statisztikailag nem kimutatható, ezért ez a szigorú előírás.
A tárold radioaktív víz kezelés és tárolás tényleg problémás, de egyébként nem kellene a bolhából elefántot csinálni.
Miért olyan rohadt nehéz egy fél perces kereséssel megnézni ezt és számolni?
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.03.14. 11:30:03
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Hány (ezer) évig fogják ott szennyezni a környezetet? Mert ott bizony nem csipog a készülék, hanem heavy metall-t játszik...
Ha cigánynak lenni hungarikum, ha zsidónak lenni jó, ha melegnek lenni büszkeség akkor MAGYARNAK lenni miért rasszizmus ?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
+1
A sok TD teszi játszhatatlanná a játékot! 3 éves múlttal rendelkez? modok nélküli 1.10-es túlél? MC szerver, amin a staffnak sincs GM1-e. Minden információ a http://lavstud.hu/ weboldalon.
Utoljára szerkesztette: A1274815, 2016.03.13. 12:25:38
A 19E áldozat (erről eltérő számokat lehet olvasni ált. 10-13E) a földrengésben vagy szökőárban vesztette az életét, ill. tűnt el. Nagy részük olyan "banális" okok miatt, mint a fejükre szakadt a ház vagy elvitte őket a tenger esetleg szimplán megfulladtak valami cunami óvóhelyen amit elöntött a víz.
A cikket összehozó entitás, meg úgy látom nem csak a magyar fogalmazás, de feltételezhetően az idegen nyelvről fordítás kapcsán is komoly kihívásokkal küzd.
Utoljára szerkesztette: kiak, 2016.03.13. 03:13:31

Utoljára szerkesztette: kissssss, 2016.03.13. 02:56:26
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
A fémek sokszáz MGy dózis is elbírnak, bár mechanikai tulajdonságaik romlanak.
A kábelek MEGOLVADÁSÁ azért is baromság, mert ahhoz akkora dózisteljesítmény kell, ami csak a frissen leállított fűtőelemek BELSEJÉBEN van, de egy híg vizes oldatban SOHA.
Amellett k**ára demagóg ostobaság egy pénzügyi okokból elbaszott japán erőmű balesetéből BÁRMILYEN következtetést Paksra levonni. Ez pont olyan, mint a Titanic balesete miatt valaki soha többé nem ül még csónakba se. Ja, de autóba se üljön akkor a következtetések nagy guruja, mert azokkal is történik baleset. Sőt, repülőre és biciklire se... sőt gyalog se menjen, maradjon otthon...de legjobb lenne ha kiköltözne a természetbe és kipróbálná a "paleó" életmódot, csak hogy megtanulja értékelni azt, amit az emberiség az elmúlt 10ezer évben létrehozott, tengernyi erőfeszítés és bizony sokszor életek árán is.
Éljen Paks, éljen a tiszta energia (?), éljen és virágozzék Oroszország megmentőnk (?) aki felépíti (?) nekünk (?) egy újabb atomreaktor temetőnket (!).
Tedd ide a kisérleti bizonyítékokat a matematikai objektumok fizikai létezésére. Ha nincs ilyen akkor a téridőjárásváltozás okozta sebességeltüntetés nem más mint az évszázad hazugsága.
Szerk: úgy kéne, hogy kijön a halála előtt, és befekszik egy ólomkoporsóba, hogy a hulla eltakarítással ne legyen gond 😄
Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2016.03.12. 19:44:34
Utoljára szerkesztette: pet0330, 2016.03.12. 19:43:14
Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2016.03.12. 19:06:59
Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"