Kojima megalapította új csapatát
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Már anno az MGS4-nél is voltak olyan dolgok, amiért egy kevésbé hájpolt gámét a pokolba küldtek volna. Mind technikai oldalon (félórás töltögetés), mind gémpléy oldalon (pl. újratermelődő tuskó módon ostoba NPC-k a pályákon).
Kojima nagy látomásokkal rendelkező kreatív/művészeti vezető, de kell mellé egy roppant erős csapat, ami a látomásokat gyakorlatilag is használható programra fordítja. A Konami valamiért ez utóbbiból kezd kifutni. A Silent Hill sorozatot hagyta kifulladni, most lehet, hogy az MGS is ere a sorsra jut, és nem feltétlenül Kojimát kell szídni majd érte.
A PS meg ebben a generációban a legszélesebb bázissal rendelkező konzol platformot adhatja neki a legerősebb konzol hardverrel. Ha kicsit is megerölteti magát biztos milliós nagyságrendű eladást tud produkálni, egy-egy adott stílusban esetleg ráadásul minimális konkurenciával kell kűzdeni. Az exkluzivitásnak sok előnye lehet, főleg egy induló stúdiónál.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Az MGS5 alapján nem csodálom, hogy kirúgták, hatalmas bukta is lehetett volna belőle. Végigjátszás után nagyon sántítanak a repetitív küldetések és a gyenge sztori. Ilyen játékhoz sokkal komolyabb kampányt kellett volna alkotni. Ez még több munka, de meg is fizették érte, akkor meg takarodjon, ha nem tetszik neki.