Az Ex Machina négy díjat is elvitt a Brit Független Filmdíjak átadásán
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Semm igond. Te dokumentumfilmet vártál, ahol szájbarágják a reális kapcsolatokat ok és okozat között.
Ez pedig egy játékfilm volt, ráadásul egy sci-fi, ahol bizonyos nem létező dolgokból indulnak ki. Mi lenne, ha...? Valami olyat vesznek alapul, ami jelenleg nem létezik. Az író nem a technológiákra fekteti a hangsúlyt (hál' Isten!), hanem a történetre, amit csak körít a tech, pont jó arányban.
Egyértelmű, hogy a mai MI-fejlesztések sehol sincsenek a filmben vélelmezettől és úgy tűnik, esély sincs effélét alkotni a közeljövőben sem mechanikailag, sem informatikailag.
Tehát elég izzadtságszagú (és ordítóan hazug) lenne, ha valami kezdő tech-buzi sci-fi író megpróbálná levezetni a mai lehetőségekből.
A filmben - mint néhány egyéb dolgot -, ezt elegánsan oldották meg.
spoiler!
A robotnak is volt álma, és ahhoz, hogy azt megvalósítsa, manipulálta a környezetét. Mivel szexuálisan és érzelmileg izgató volt mások számára, azt is kihasználta, az erkölcs és a morál viszont nem gátolta tetteit.
Azért messze jobb volt, mint egy William Gibson, tech-fétis marhaság. Az év filmjének meg nem nehéz lenni, nekem kb. ez az egy film tetszett 2015-ben.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A manipuláció tudatosságot tételez fel. Valójában az a nagyobb kérdés, hogy az intelligencián túl, hogyan hozunk létre tudatosságot!? Na ezzel pont nem foglalkozott a film, hanem alapnak vette, hogy megvan.
Sima intelligencia is lehet manipulativ, de akkor a manipuláció az intelligencia létrehozójától, mint tudatos elmétől ered. Az inttelligencia tudat nélkül nem tud kreativ módon, akár önös érdekből manipulativ lenni, csak a belekódolt rutinokat hajtja végre. (Lásd csetbotok, fórumbotok).
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.12.10. 09:59:46

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Igaz.
És a végére kellett a meztelenkedés is, attól ütött igazán a film. Bár női szemmel nézve is kíváncsi lennék már egy kommentre. Igazából a nők tudnák hitelesen elmagyarázni, miért is kellett ilyen jelenet a végére. (lányok kommenteljetek! 😊 )
Amúgy meg elég rémisztő a film mondanivalója. Ilyesztő, hogy az érzékekkel játszva mennyire manipulálható az ember a megfelelő környzetben.

Mi a mondanivalója? Hogy ha Miss Szkájnet öntudatra ébred, akkor ebben a geci hímsoviniszta világban biztos női szekszuális ragadozó lesz belőle, mint a T3 cicis terminátorja, vagy mi?
XD
Az MI kérdése ennél azért bonyolultabb és egyszerűbb is azért, szal alapvetően MÁS, mint az ilyen hálivúdi klisék. Leegyszerűsítve, attól a WoW os nőnemű darkelf avatorom nem fog öntudatra ébredni, hogy ráverem a faszom. Szerintem.
XD
Az MI kérdése ennél azért bonyolultabb és egyszerűbb is azért, szal alapvetően MÁS, mint az ilyen hálivúdi klisék. Leegyszerűsítve, attól a WoW os nőnemű darkelf avatorom nem fog öntudatra ébredni, hogy ráverem a faszom. Szerintem.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Mi a bajod a végével? Az év egyik legjobb filmje. Ennyi. Fanyalgók mindig, mindenhol vannak. Egy-két ilyen poszttól nem változik az értéke. Főleg úgy, hogy kérdéses, hogy mindenkinek átment-e a film mondanivalója... Jó film.
Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.
a vége értelmetlen és azt a bizonyos mélységet ki is kukázták a pucérsággal... rossz film.
Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams
#3
Nem vagyunk egyformák, nekem elég bejövős volt... 😊
Ha cigánynak lenni hungarikum, ha zsidónak lenni jó, ha melegnek lenni büszkeség akkor MAGYARNAK lenni miért rasszizmus ?
Hát én nem estem hanyatt tőle. Jó színészek, sajnos elég sztereotipikus szerepekben. Bár ennél sokkal xarabbul szokták megformálni a geek-eket a filmesek, szal ez még pozitív is lehetne. A felmerülő kérdések viszont sekélyesek, nem elég szakmaiak lettek, pl. a tudatos/nem tudatos rendszer határaira vonatkozóan nem sikerült még az érdemi kérdésfeltevés sem.
A film ezekután jobbhijján átment egy brutális horror filmbe, kb mint a Napfény esetében. Amikor adott egy jó alapszitu, jó színészek, jó karakterek, jó konfliktusok, csak éppen azt az egyetlen kérdést nem sikerült megtalálni, ami köré a filmet fel lehetne építeni.
Kár érte.