10
  • torreadorz
    #10
    "Én azt nem értem, hogy egy-egy fejlesztő cégnek miért nem éri meg irodát nyitni megye székhelyeken"

    Mert minden budapesten van és ez igy egy ördögi kör. Értsd: ha elinditasz egy céget, akkor hamar belefutsz abba hogyha ügyfelekkel/partnerekkel akarsz tárgyalni bp-re kell jönnöd mert ott van az ügyfélcég telephelye, ha külföldi akkor reptér is csak budapesten van akár te mész a külföldi ügyfélhez akár ő jön stb. Összegezve ha beindul a céged akkor pillanatokon belül azzal szembesülsz hogy naponta kell budapestre járnod meg a többi felsővezetőnek is a fentiek miatt.

    Ez miatt a legtöbb cég kapásból bp-n indít. Erre még rájön az hogy a legtöbb fejlesztő cég relativ kis cég, tehát nem olyan mint egy electrolux vagy samsung hogy több ezer alkalmazott csak magyarországon.
    Márpedig néhány tiz esetleg 100 embernél óriási kiadás lenne nyitni még egy telephelyet a budapesti mellett valamelyik megyeszékhelyen is hogy aztán a középvezetők naponta kocsikázzanak a kettő között. Ahol pedig értelme lenne, több száz fős fejlesztőcégből pedig elég kevés van az országban.
  • sárkánylovag
    #9
    SZIE informatikai osztályán voltam felvételizni informatikusnak (300 számítógép)
    Középfok minimál bért akartak adni, mert van felsőfokom de középfokra volt meghirdetve és ezért nem adhatnak többet.
    Nettó 78 ezer. Hogy miről is beszélünk ?
    Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2015.03.18. 21:54:16
  • Narxis
    #8
    +1

    Egyébként ez általánosan igaz. Egyre többet kell tudnod és a fizetések egyáltalán nem emelkednek a többlettudással. Aztán ott van a szabadidőben való berendelés, telefonálgatás.
  • grobs
    #7
    Egyrészt munkaadói oldalról a kkv-k katasztrófálisak. Teljesen lemaradtak a fizetéseik, a követelményeik meg emelkednének, mert az eszközök ugyanazok. Startup kultúra sincs, úgyhogy kkv-nál melózni szerintem most olyan mint Zuzu Petals-szal beszélgetni. A cégek egy része sajnos teljesen elszakadt a valóságtól.

    Multik viszont relatív jó fizetést adnak, de szinte csak a fővárosban ... ott viszont tényleg rengeteg a lehetőség. Sajnos vidéken (akár megye székhelyen) teljesen beállt a munkaerő piac. Alig van új lehetőség, és az is lényegesen alacsonyabb fizetést kínál mint ugyanaz a munka Pesten.

    Én azt nem értem, hogy egy-egy fejlesztő cégnek miért nem éri meg irodát nyitni megye székhelyeken. Adatközpontok se kérnek többet vidéken. Egy olyan iparágban ahol egyébként is a világ túlfelére dolgozunk azt hinném mindegy hol van az iroda mégis minden cég Budapest központjába akar menni ahova bejutni sok idő, parkolni nehéz.
  • lammaer
    #6
    Info területen úgy tapasztalom hihetetlen nagy a kivándorlás... baráti körömből/kollégák közül szinte havonta van olyan aki lelép az országból, többen családostúl. (és ezt nem facebook baráti körnek kell érteni, hanem konkrét kapcsolatokra, pedig nem vagyok az a nagy bulizós-haverokkal összejárós típus. Sőt...).

    Nem csodálom hogy itthon egyre kevesebben maradnak.

    Mondjuk az is tény, hogy ahány munkahelyen voltam (a jelenlegiben is) úgy tapasztalom hogy nehéz betölteni egy pozíciót, mégis amikor meg munkavállalóként keres az ember, valahogy nincsen ajánlat túltengés, meg marhára lassan is reagálnak a cégek az önéletrajzokra/interjúkra.

    Nem tudom megmagyarázni hogy van ez, de tényleg úgy néz ki, mintha a munkáltatói oldalról nézve nem lenne emberanyag, a munkavállalói oldalról nézve meg nem lennének szabad állások....

    Nálunk is van már trainee program (juniorokat / egyetemistákat szipkáz be a cég) meg már átképzési program is van (más programnyelvekben járatos embereket átképzünk java/autotester területre, és még fizetés is van a képzés ideje alatt), annyira kell az ember....
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2015.03.18. 15:31:10
  • Sequoyah
    #5
    Jah, 4-800 ezres brutto fizetes az valoban rakas szar ma itt Magyarorszagon:) Valo igaz, ezert kepzett szakembereket keresnek, nem olyanokat akik hobbibol megtanultak hasznalni a Wordot meg az Excelt.
  • Sequoyah
    #4
    Foleg Budapesten. De ha ott nem talalsz, akkor valamit nagyon rosszul nezel:)
  • Tusy
    #3
    - nekem nincs felsőfokú informatikai végzettségem de az előző ~20 évben rendszergazdai pozíciókat töltöttem be. Most "nehéz fizikai" munkát végzek, pedig szívesen átképezném magam (akár programozónak is mert eredetileg az szerettem volna lenni csak nem sikerült megélnem belőle) csak ez senkit nem érdekel (pláne, hogy lassan 50 éves leszek)
    - az meg csak szerintem nem normális, hogy 1 helyre elég 1 ember, nem kellene 200-300 jelentkező rá? Ez marhára nem a jelentkező hanem az álláshirdető pozícióját erősíti, "100 jelentkezőt kapok minimálbérért, milyen bérről akarsz beszélni? Örülj, ha be leszel jelentve ..."
  • Sir Quno Jedi
    #2
    Összegezzük: nagy rakás szart sem ajánlanak, elmebeteg módon magasak az elvárásaik és fos az oktatás, miközben zéró a kapcsolattartás a piacon lévő munkaerővel (a még képzés alattiakkal). Én nem csodálkoznék a helyükben, hanem örülnék, hogy még van ennyi idióta szerencsétlen éhező infós, aki még így is jelentkezik hozzájuk...
  • semmikozod
    #1
    hol vannak ezek az "informatikai állások"? én egyet sem látok errefelé, talán másik magyarországra kéne költöznöm.