Sébastien Loeb Rally Evo
← ElőzőOldal 3 / 3
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Wrc-ről egyedül ezt a videot találtam, kb úgy néz ki mint a 4, abba bele se megyek az irányítás milyennek néz ki.
Rally EVO-ról is van már gamepaly, de nem rakom be ide, mert nincs még a fizika berakva, inkább olyan mint egy pálya áttekintés. Kicsit korai még bármi érdemlegeset talani. Legalább a koncepció profi. Loeb helyében, ha már részt veszek egy játék fejlesztésében, ráveregetnék a programozókra, ha nem lenne patent a fizika. Ezzel a játékkal bele írahtná magát a történelembe az élet egy masik szegmensében is. Nomeg a nevét adta hozza.
Burns modokat próbáltam én is, de főleg csak az új pályák miatt. Én megvagyok a régiekkel is, ha nem restartolgaszt, hanem WB-t tolod, akkor nem is ég bele annyira az ember agyába a track. Még ennyi idő után is élvezhető. Fel is kéne raknom, már több mint egy éve rá se néztem.
ezzel én is így vagyok,a wrc-be tettem pár "szezont" de nem sokáig húzta egyik sem,az RBR viszont már rendesen kiöregedett,ráadásul nekem a modpackok se jöttek be igazán
Nem tudok róla semmit, én nem is nagyon toltam semmivel Burns óta, valami kijön tolom vele max pár órát, aztán szépen elfelejtem, ill. esetenként visszarakom a Burnst kicsit fájdaloműzőnek. <#buck>#buck>
Csak erősen pozitív hangvétellel reménykedek! <#smile>#smile>
Ha lesz rá igény, ill. nem csinál valaki valami átfogóbb cikket a játékról, lefordítom majd a masik két videót is.
Ha lesz rá igény, ill. nem csinál valaki valami átfogóbb cikket a játékról, lefordítom majd a masik két videót is.
nyugtával dicsérd... 😊
A WRC sorozata sem volt túl ütős ...😞
De a Dirt Rally nem tűnik rossznak,tegnap sikerült kipróbálni
Utoljára szerkesztette: kemszi2, 2015.05.20. 12:34:22
A WRC sorozata sem volt túl ütős ...😞
De a Dirt Rally nem tűnik rossznak,tegnap sikerült kipróbálni
Utoljára szerkesztette: kemszi2, 2015.05.20. 12:34:22
Este vettem észre a topicot, nomeg, hogy jön a game. Tuti nagyon!!! Richard burns hatalmas kedvencem volt, rengeteg órát raktam bele, természetesen realistic töréssel. Nagyon úgy tűnik, hogy ez is hozza majd a színvonalat. Végre! <#papakacsint>#papakacsint>
Ennek örömére elkészítettem a Magyar Feliratot a fejlesztők első videójához, az angolul nem értőknek. <#vigyor0>#vigyor0>
Ennek örömére elkészítettem a Magyar Feliratot a fejlesztők első videójához, az angolul nem értőknek. <#vigyor0>#vigyor0>
Next PC upgrade: 2022
#10
<#eljen>#eljen>
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Hát én abban reménykedem, hogy nehézség/komolyság/fizika szintjén valahol középúton lesz az RBR és a sínautó típusu játékok között. Amúgy abban igazad van, a Milestoneban azt tényleg lehet tisztelni, hogy kitartnak a sima/tiszta ralli mellett és nem mennek el a show irányába.
60s: drugs sex rock\'n\'roll, 90s: bugs sux plug\'n\'play
Az RB valóban nem rossz, de sajnos eléggé idejét múlt már az is. Szerintem a Milestone egész jó úton halad. Az első részhez képest a negyedik óriási előre lépés minden téren, remélem ez a fejlődő tendencia tovább folytatódik az ötödik részben, és akkor nem lesz baj. Nekem ami nem jött be a WRC4-ben, az a pályák sablonossága: hosszra és vonalvezetésre nagyon hasonlítanak, és így, egy idő után nem sok izgalmat tartogat a game. Ha ezen változtatnak, plusz még dobnak hozzá éjszakai vezetést és változó időjárást, akkor egy szavam sem lesz. Nekem a többi eddig is megfelelt.😊
Steel Beasts/Steel Beasts Pro PE
#6
Az sajnos nem árkád és nekünk Colin,NFS stb szökevényeknek az szó szerint játszhatatlan
#4
De legalább próbál Rally lenni. Nem úgy mint a Colin ami egyre csak távolodik a régi fénykorától.
Valaki csinálhatna egy Rallysport Challange remake-et vagy folytatást az nagyon tuti a mai napig is!
Valaki csinálhatna egy Rallysport Challange remake-et vagy folytatást az nagyon tuti a mai napig is!
A korábbi alkotásaikat ismerve nem egy kiemelkedő játékot remélve, de azért kíváncsian várom mit fognak összehozni.
60s: drugs sex rock\'n\'roll, 90s: bugs sux plug\'n\'play
Announced the Windows PC/Steam Version.
Milestones.r.l., one of the world’s leading developers and publishers specialising in the racing genre, announces the Windows PC/Steam version dedicated to Sébastien Loeb Rally Evo, its new, exclusive IP scheduled for release in autumn 2015. The PC version will be release simultaneously on Xbox One®, the all-in-one games and entertainment system, and PlayStation®4.
A name. A legend. One of the most exciting rally challenges in the world. Four wheels. These are the ingredients that make up Milestone’s first proprietary IP dedicated to the world of autosports, a title that launches the player into the world of rally alongside one of the most iconic figures in the history of the sport: Sébastien Loeb. This uncompromising rally simulator debuts on PlayStation®4 and Xbox One. Milestone studios are gearing up for a glorious 2015. Created in collaboration with nine-time rally world champion, Sébastien Loeb Rally Evo will powerslide into players’ homes all over the world with the aim of getting their adrenalin pumping and delivering all the thrills of the world of rally.
Features:
Career mode: live the life of a rally driver and compete for a place on Sébastien Loeb’s team, where he will be your mentor and guide you through all the secrets of the sport.
Offline mode: work on your skills and perfect your driving style for a truly rewarding experience.
Online modes: challenge friends and rivals from all over the worldfor endless entertainment.
Currently in development at Milestone studios in Italy, Sébastien Loeb Rally Evo will be available in autumn 2015 on Xbox One and PlayStation®4.
Utoljára szerkesztette: SZABl, 2015.03.12. 08:45:19

"Nulla tenaci invia est via"
← ElőzőOldal 3 / 3