3
  • Cat #3
  • Zombee
    #2
    Inkább nem vinném be a telefonom, minthogy olyan szoftvert telepítsek rá, amin keresztül valaki tudja szabályozni az elérhető szolgáltatásokat.
    Iskolában amúgy sincs rá szükség, 12 éve jártam középiskolába, nem éreztük hiányát a mobilnak.
    De azt aggályosnak tartom, hogy ilyen szoftvert tegyenek rá. És hogy működik? Wifivel kommunikál? A GPS ráadásul nagyon meríti, a nap végére nem is maradna az akksiban semmi.
  • culas25hc
    #1
    Ez totál jó alapötlet. Én az általános iskola 6. osztályáig beszedetném a tanárral reggel a telefonokat, becsukná egy jól zárható fakkokból álló szekrénybe őket, és a nap végén adná vissza. A 7-ik osztályosok már megtarthatnák, de ha valakit kétszer is azon kapnak, hogy nyomkodja órán, akkor attól is elvenném. És itt hagyjuk az ilyen-olyan jogokat, a gyereknek is joga van nem bután felnőni és nem agy mosott antiszociális felnőtté válni, ezt a jogot így lehetne biztosítani nekik.

    Én egyébként abszolút jó és hasznos dolognak látom az okos telefont, de az autóvezetés meg a szex is jó dolog, mégsem való egy általános iskolásnak. Persze tanulja meg korán kezelni a technikát, mert kelleni fog az élethez, de beszélgetni is tanuljon meg a társaival az udvaron, mert az is kelleni fog.

    A tananyagot tekintve teljesen liberális gondolkodású vagyok, támogatom az alternatív oktatási módokat, de a nevelésben csak az old school a menő :D:D