Biztonságpolitika

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#8372
Egyre inkább felmerül a kérdés, hogy épeszű-e Vona : https://kuruc.info/r/34/166687/

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#8371
Az USA-nak az a célja hogy Assad bukjon és vele eggyüt a Sziria-i Orosz katonai bázisok ezért egyértelmüen akadályoz minden Orosz katonai müveletet ahogy csak tud ( sajtó , ENSZ , civil szervezetek , utánpotlás , üzemanyag stb )
#8370
Moszkva Amerikának: "Ha nem tudtok segíteni, akkor legalább ne zavarjatok"

Oroszország a szíriai beavatkozásával egy év alatt elérte azt, amiről a Washington vezette koalíció csak álmodhat - jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
A szóvivő emlékeztetett, hogy ez idő alatt több mint kétezer szíriai város és település tért vissza a békés élethez, 86 felkelőcsoport tette le fegyvereit, valamint több százezer szíriai tért vissza otthonába.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#8369

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#8368
Attól, hogy nem egy oldalon játszanak, még a mainstream vonalhoz sorolható mindkettő.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#8366
Egységes döntés: nemet mond a török csatlakozási tárgyalásokra az Európai Parlament

A júliusi török puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel az Európai Parlament. A strasbourgi ülésen 479 igen szavazattal, 37 ellenében, 107 tartózkodás mellett fogadták el a hatpárti indítványt.

Kíváncsi leszek, mikor indítják meg a náluk tanyázó migránsokat.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#8365
Elolvastam. Most akkor mit is akartál ide írni? Hogy ne higyjünk az indexnek vagy az origónak? Ne linkeljünk ezekről a helyekről? Részben egyetértek, mert ezek is szeretnek hazudni, manipulálni, de ez van egy olyan világban, ahol hamis Teller leveleket és hamis választási csalásról szóló videókat lehoznak szerkesztőségek.

De most mit is akarsz itt? Ha valamivel gondod van, akkor konkrétan arra reagálj, ne csak belesírj a nagyvilágba.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Amiga
#8364
Nem olvasta el. :-(

Valahol ez is része a jelenségnek.

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.

#8363
Igaz, csak az idézett részt olvastam el, most az egészet, de nem igazán látom, miben változtatná meg a véleményemet. Mostantól az indexről se linkelhetünk?

Ez itt pedig az érem másik oldala.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Tikal
#8362
Nem olvastad el a cikket, igaz? ...

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

#8361
Rossz helyre írtad ezt, nem látok egy közösségi médiára hivatkozó hozzászólást sem, csak index, origó meg hasonszőrű társait. Ezek sem felelnek meg az elvárásaidnak?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Amiga
#8360
A sok linkelt cikkhez egy kis lábjegyzet:

Így terjed a hülyeség.

"Mi a tanulság?
1. A közösségi médiában kicsit mindenki újságíró lesz
2. Mégsem törődik senki a forráskritikával és a tények ellenőrzésével
3. Emiatt a két-három újramegosztáson átesett híreknél lehetetlen ránézésre eldönteni, hogy azok igazak, vagy sem
4. Tehát ha valamit nem olyan helyen olvasunk, amiről biztosan, és okkal feltételezhetjük, hogy ott valaki leellenőrizte az alaphírt, ne vegyük készpénznek
5. Még akkor se - és ez a legnehezebb az egészben! -, ha maga a sztori passzol az előítéleteinkbe, a világnézetünkbe"

"Az egyszeri Twitterező telefonjáról 24 óra alatt az elnökig, és több tízmillió amerikaiig simán eljutó kamuhírben az a legijesztőbb, hogy a kiindulási pontja egy egyszerű, előítéletektől vezérelt, de alapvetően nem rosszindulatú félreértés volt. Gondoljunk bele, milyen félelmetes hatékonysággal működik ugyanez, ha az egészet politikai akarat (lásd az orosz titkosszolgálat információs háborúját, vagy a Breitbartot, aminek a főszerkesztője Trump kampánymenedzsere, és főtanácsadója), vagy anyagi érdek hajtja."

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.

#8359
Talán Ábrahám volt az első idióta, aki fülébe Jahve súgott, de sajnos Mózes sem az utolsó... Kushner még mindig veszi az adást, Trump meg jó lesz új bohócnak.. <#bohoc>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

Tetsuo
#8358
Donald Trump pedig azt nyilatkozta, ő szeretne lenni az az ember, aki megteremti a békét a zsidók és palesztinok között. Remélem nem a parazitajellegű Jared Kushner sugallatára.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#8357
Ehhez a veszteséghez hozzájön még az óriási közvetítői díj, meg az, hogy ha nem kötvény, hanem sima befizetés lett volna, még tényleg nyerhettünk is volna az üzleten.
Akinek európai állampolgárság kell, attól elkérhettük volna a kötvény árát, plusz 5-10 éves életvitelszerű hazánkbeli tartózkodást (hogy ott költsön, "ismerkedjen a kultúrával"😉 és csak ez után kaphatta volna meg az állampolgárságot.
Ennek lett volna értelme, bár én ezt sem díjaztam volna, hiszen: a Haza nem eladó!

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#8356
Erdogan török elnök azt mondta, nem szentírás a Törökország határait meghatározó lausanne-i szerződés, párbeszédet kell róla nyitni. link

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#8355
Szóval behoztak több mint 15 ezer kitudjakit kitudjahonnan, csináltak egy 8.7 milliárdos mínuszt az országnak, maguknak meg egy 112 milliárdos pluszt. Persze, hogy annyira ragaszkodnak hozzá. "Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek".

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

Caliph
#8354

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#8352
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

én meg így látlak. <#bohoc>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#8351

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#8350
Úgy vagyok én is ezzel, mint te a távoli világokkal. Erich von Dänickennél soha nem jutottál tovább.. <#wink>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#8349
Te érted is, amit olvasol, vagy a címnél nem jutottál tovább?

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#8348
ááá arra véletlenül se... <#szomoru1> de, hogy ezt hogy rakták sorrendbe, ahhoz én tényleg hülye vagyok.. <#bohoc>
(nyugaton ugyan is már sokkal korábban elkezdődött ez a cécó)

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

ReszegKoldus
#8347
De ugye még véletlenül se arra gondolsz, hogy a jobbiknak fontosabb az óraátállítás, mint a betelepítés....

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

#8346
Akkor olvasd el még egyszer, hátha megérted. De ha a fontossági sorrendet is mellé teszed (betelepítés) akkor már leeshet, hogy hol van...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

ReszegKoldus
#8345
Nem értem hol van a "realitás érzékelésének egy újabb hiánya"

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

#8344
..de aranyos vagy te kis... okos.. <#papakacsint> .. (azért legalább a saját linkedet elolvashatnád)

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

Amiga
#8343
Az amerikai elnökválasztás margójára. :-)

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.

#8342
Jaj de kibaszott hülye vagy már megint, komolyan, ez már bicskanyitogató...

"Az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a jobbikos javaslatot a nyári időszámítás bevezetéséről. A Magyar Nemzet információ szerint a testület kormánypárti tagja arról beszélt, hogy a Fidesz és a fejlesztési minisztérium is támogatja a javaslatot, nincs akadálya annak, hogy a jövő héten meg is szavazza a parlament az óraátállítás eltörlését."

Ezek szerint - és ezt az utóbbi időben többször is demonstráltad - hamarabb neked vannak komoly gondjaid a realitás érzékelésével... Meg lehetne oldani, hogy többet ne írkálj ide oltári butaságokat? Köszi.

Különben pedig...

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#8341
A realitás érzékelésének egy újabb hiánya a jobbiknál: http://24.hu/belfold/2016/11/17/a-parlament-nem-tudja-eltorolni-az-oraatallitast/

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#8340

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#8339
Igen, képzeld, a tiszta, dolgozó, becsületes cigányokkal nincs gond, ők a Jobbikra is szavaztak a zsidesszel ellentétben, akiknek csak négy évente jók szavazóbarmoknak egy kiló krumpliért meg egy felesért cserébe.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#8337
Vona tényleg nem nagyon lehet oda Vikiért, ha inkább a cigánokat öleli.. http://www.bbc.com/news/world-europe-37976687

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#8336
Az a kemény, hogy még a steam-n is megjelentek Trump-t gúnyoló játékok... LINK Ez már azért elég beteges! 😊

www.smart-bus.hu

ReszegKoldus
#8335
Students Across the U.S. Stage Walkouts to Protest Donald Trump

Szerintem ezek a feltűnési viszketegségben szenvedő szardarabok megnéztek pár képet/filmet a 60-as évekbeli tüntetésekről és most azt hiszik itt az ő idejük <#nevetes1>

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

#8334
Egészen idáig a Jobbik jelenlegi húzását kritizáltam, erre elküldesz a kurucra! 😄 Ez tökéletesen példázza, hogy mennyire gőzöd sincs róla miről beszélsz, mibe szóltál bele, csak a szánalmas trollkodás megy!

Látom máshol is ezt csinálod, mert érdekes módon a moderátori topikban már ott a neved egy jó kis árulkodás után... az sem meglepő, hogy más is alregnek tekint! Micsoda véletlen, igaz? 😄
Utoljára szerkesztette: Solt, 2016.11.15. 12:25:40

www.smart-bus.hu

#8333
Így van, végre eggyet értünk valamiben. Rád igazán illik a saját szemében a szálkát mondás. Valóban egyenértékü "sértés" viccesnek titulálni valaki véleményét azzal, hogy szánalmasnak tartunk valakit vagy a szellemi-értelmi képességeit bíráljuk. Tényleg.
Èpítö szándékú vita? A másik tiszteletben tartása?Ne nevetess, kérlek. Lehet a belépés neked fájt, de folytatás már téged minösít.
De most már tényleg nem etetlek.Szevasz. Olvass kis kuruczinfót hátha megnyugszol, ott nem dobálnak ilyennel.

Konteóssal vitatkozni, mint galambbal sakkozni.

#8332
Igazad van, elnézést! Én indítottam azzal a nagy büdös semmiből, hogy sírva röhögök a kijelentéseiden! #8324

Mindig elfelejtem, hogy nálatok ez a belépő a vita kultúra(?) szerves része, az építő szándékú vita a másik tiszteletben tartásával pedig egyáltalán nem divat. Legközelebb majd igyekszem odafigyelni arra, hogy az ilyen belépők után is tartsam magam az etiketthez, és ne reagáljak hasonló stílusban.

Szóval, ha szeretnél még nagyobb hülyét csinálni magadból, kérlek folytasd még!😄
Mondjuk ahhoz azért kell vastagbőr a pofin, hogy ezeket rám dobd!

www.smart-bus.hu

#8331
Mesélj még. Persze én kezdtem , nem a nagy múltú, nagy becsü Fórumozó! èn kezdtem szánalmasozással, a másik értelmiszintjének méltatásával. Nem baj. Tényleg. A megértésröl és értelmezésröl meg kérlek ne papolj, ha lehet.
Pont. Vége. Nem etetlek tovább.

Konteóssal vitatkozni, mint galambbal sakkozni.

#8330
Persze, persze... most jön majd az, hogy tulajdonképpen én kezdtem az egészet! 😄 Na jó, Isten áldjon, ha nem sértelek meg ezzel.

www.smart-bus.hu

#8329
Nem tudtam, hogy csak tapasztalt , nagy múlttal rendelkezö fórumozók írhatnak. Bocs. De a kirohanásokról meg személyeskedésröl talán elöbb nézz tükörbe.
Mindenesetre én jól szórakozom a vergödéseden.
Viel spaß!

Konteóssal vitatkozni, mint galambbal sakkozni.

#8328
Két szék közt a földre!?

A románoknak meg lassan időszerű a térfél váltás... túl labilis a talaj! 😊

www.smart-bus.hu

#8327
Vita? Ja igen, a ti értelmezésetekben ez úgy működik, hogy még csak a szándék (képességről nem is beszélek) sincs meg bennetek arra, hogy a másikat megértsétek, sokszor nem is értelmezitek, hogy miről van szó, aztán a nagy semmiből jön a büfi, aminek a java része személyeskedés. Lapítás, ha nem tetszik amit láttok akkor személyeskedő támadás, majd árulkodás... szánalmas és gusztustalan!

Az alreget meg nem lehet elfelejteni... a három hónapos regisztrációddal túlságosan ismerős amit művelsz! Vonulj vissza a háttérbe, és legközelebb jobban építsd fel a kis kirohanásodat!
Utoljára szerkesztette: Solt, 2016.11.15. 11:10:06

www.smart-bus.hu

#8326
Látom , érted miért nem vitatkozom veled. Az ilyen majd alkotmányban rögzítjük, hogy nem lehet ide rakni menekültet és az eu lenyeli "orbitális baromság láttán meg nem tudom eldönteni, hogy ez most vicc, vagy komoly!? Ha utóbbi, akkor már a röhögéstől is elment a kedvem!"

Hidd el ha folytatjátok jönni fognak.
Ezt az alreges dolgot meg el lehet felejteni.
Mindegy sétálj tovább a sakktáblán......
Utoljára szerkesztette: tamas79, 2016.11.15. 10:11:10

Konteóssal vitatkozni, mint galambbal sakkozni.

#8325
Egy vitához értelmes partner kell, szóval vitázási szándékom nincs veled, szimplán tényként közöltem, hogy a szövegkörnyezetből tisztán kiderül, hogy a "mi" alatt kire gondolok... a gyengébbek kedvéért egy alkalommal még zárójelben is jeleztem.

Az ilyen EU fizet mindent szintű orbitális baromság láttán meg nem tudom eldönteni, hogy ez most vicc, vagy komoly!? Ha utóbbi, akkor már a röhögéstől is elment a kedvem!

A modik jönnek maguktól... na persze, ismerjük már ezt! Mentek árulkodni privátban... Azért az alregedet ne felejtsd el majd megemlíteni!

www.smart-bus.hu

#8324
Szánalmas csak te lehetsz. De nem baj, én jól szórakozom. És nem nem azt írtad. De nem vitatkozom veled, csak egy tényt közöltem, rád is érvényes az aláírásom. De TE mikor szüntetheded meg? Ja várj semmi beleszólásod nincs. Mennyi pénz lesz belöle? Ja várj, semmi, söt még az államkasszából kell visszafizetni. Az államnak kell eltartani azt pár ezer menekültet az államkasszából. Ja várj , nem is , hisz az eu fizet mendent. Tényleg igazad van. Érezd az iróniát. Nem, nem sírok modiért, fognak jönni maguktól is, csak verjétek magatokat tovább.
Viszlát.
Utoljára szerkesztette: tamas79, 2016.11.15. 09:29:28

Konteóssal vitatkozni, mint galambbal sakkozni.

#8323
De kiderül, csak egy minimális intelligencia kell (kéne) hozzá. Persze, ha csak annyi van, hogy egy fel nem fogott, nem tetsző vélemény láttán már moderátorért visíts, akkor nem csodálkozom semmin...

A sírva röhögés engem akkor kerülget, amikor a kis kommandótok akcióba lép... lapítotok a háttérben, ha nem tetszik amit láttok, akkor megcsináljátok a tüzet, majd mentek árulkodni. Szánalmas!

www.smart-bus.hu

Caliph
#8322
A betelepedési kötvény kivezetésének hírére fellendült a forgalom:Kínában sorban állnak érte...na ezzel a kivezetjük a kötvényt sugalmazással is a fidesz járt jól
Ezért fontos az egy hónap Maki 😄
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2016.11.15. 09:16:05

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#8321
"Továbbra is butaság a kötvényeket összekeverni a kényszer betelepítéssel! Előbbit akkor szüntetjük meg amikor akarjuk, nem kevés pénzt kapunk érte, mi döntünk (az aktuális kormány) róla, utóbbi pedig egy tőlünk független mechanizmus, aminek a mai napig nem lehet tudni a felső határát, csak azt, hogy egyelőre kb hány főről van szó, és nekünk kerül kurva sok pénzünkbe. Semmi garancia nincs arra, hogy a későbbiekben ez a létszám nem nőne az egekig. "

Nem , nem derül ki a szövegkörnyezetböl. Bár ezeken a kijelentéseiden sírva röhögtem. Már várom mikor jön egy Modi és vágja ki ezt az egész szart innen.

Konteóssal vitatkozni, mint galambbal sakkozni.

#8320
Kijevnek fájhat Trump győzelme

A legnagyobb baj, ami most érhette Ukrajnát: Donald Trump győzelme – a színes forradalmak szakértőjeként ismert volt moszkvai nagykövet, Michael McFaul jelentette ki ezt a Twitteren. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a republikánus jelölt még a kampányban kijelentette, Kijev elismerhetné a Krím status quóját, nem alaptalan az ukrán aggodalom. Az ukrán hatalom meg is tett mindent azért, hogy ne Trump győzzön. Nemcsak bízott Hillary Clintonban, aki a reményei szerint a mostaninál is nagyobb nyomást gyakorolt volna Moszkvára, de tett is a demokrata jelölt sikeréért. Mert ugyan a fősodor a Kremlt vádolja azzal, hogy beavatkozott az amerikai kampányba, arról kevesebb szó esik, hogy az ukrán főügyészség ezt bizonyítottan is megtette. Mégpedig azzal, hogy összefüggésbe hozta a republikánus kampányt vezető Paul Manafortot Viktor Janukovics pártjának pénzelésével. Ezt a „kellemetlenséget” Trump láthatóan nem felejtette el, s visszautasította a találkozót az ENSZ éves közgyűlésére érkező Petro Porosenkóval. Ezek után nem meglepő McFaul kijelentése, amint az sem, hogy erre ráerősítve a duma külügyi bizottságát vezető Alekszej Puskov Ukrajnát nevezte az amerikai választások legnagyobb vesztesének.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"