Kingdom Come: Deliverance
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A küldetésben a mérgezett kajának később lesz szerepe, amikor majd nekimentek a tábornak. Egyébként a kaja mérgezésen kívül még több dolgot is csinálhatsz, pl fölgyújthatod a nyílvesszős hordókat. Amikor a küldetés után jelentést teszel Radzignak, akkor ezek szerint fog alakulni a párbeszéd is, minél jobban körbejártad a tábort, minél több terep-jellegzetességet, stratégiai pontot, íjászok helyzetét, etc. kikémletél, minél több szabotázst hajtottál végre, annál nagyobbra fognak tartani, és elvileg ezek szerint alakul majd a támadásotok.
Utoljára szerkesztette: cylonflatus, 2019.11.16. 20:34:34
Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!
En nulla zajszintu konnyu ruhaba oltoztem, csinaltam egy sunnyogo-fozetet is, ejszaka odalopakodtam a taborhoz, megittam, beosontam, de nem sok hatasa lehetett a fozetnek mert eleg gyorsan lebuktam. Annyi idom volt hogy az egyik bogracsot megmergeztem aztan felvettem a nyulcipot es illa berek.
Utana volt a csata. Hat mit ne mondjak, az alkotok sok elozetes hetvenkedese utan kicsit mast vartam. Eleg kaotikus zurzavar volt. Marmint a valosagba is lehet kaotikus egy csata, persze, de itt arra gondolok hogy nagyon latszott hogy a szamitogep gondolkodik hogy mit is kezdjan a helyzettel, a figurak neha beakadtak, tetlenkedtek mikozben pufolik oket masok stb. A jatek harcrendszere a parharcoknal meg elmegy, ott turheto a kezelese (es jo is nez ki - foleg ha masok harcat figyelem, peldaul a Rattayi bajnoksagon), de ilyen "nagy" csatajelenet mar nem igazan a jatek asztala, inkabb kinosan komikus.
A cseheknek volt egy viziojuk hogy sok nagy, tobb szaz szereplos realisan abrazolt lovagkori csatat akarnak a jatekba, de utolag maguk is belattak hogy ez nem jott ossze. Egyszeruen ez az engine ezt nem tudja. Talan egy speci enginet kellene erre irni, es szerintem alapkovetelmeny lenne hozza a preciz valosideju csontvaz alapu fizika (nem csak az elore felvett mocap mozgas). Hogy ne bolonduljon meg a dolog ha nem ugyanazon a talajszinten vannak a harcosok stb.
Sajna tovabbra is ragaszkodnak ugyanehhez az enginehez, ami egyreszt ertheto mert egy csomo modositast vegeztek rajta amivel rengeteg idejuk elment, es most mar a KC2-ot ugy akarjak osszerakni hogy az engine mar adott, mar minden alkoto erejuket a kizarolag a sztoriba es a helyszinekbe fektethetik.
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
A fo vonalon most ott tartok hogy kikemlelem a romos falut, Pribyslavitzt. Most kb. hany%-nal tartok a jatek fo vonalan?
Ami a lopakodast illeti: szamit hogy kozepes vagy lassu sebesseggel mozgok lekuporodva?
Ja: inventoryra van valami használható mod? Használtok ilyet? Csak mert mocsok nagy káosz tud lenni a millió páncél és fegyver között egyszerűen elvesznek azok a tárgyak, amiket használok. Tök jó lenne valami kiemelt rekesz, amiben ott vannak azok a tárgyak, amik rajtam vannak, és ott vannak azok a tárgyak, amiket használok is. Pl. tartalék páncélzat, fegyverzet, ilyesmi. Mert most ömlesztve van minden, és kényelmetlen. Ha levetek egy páncélkomponenst, akkor azt utána úgy kell előtúrni a sok egyéb páncéldarab közül.
Sajnos sok ilyen játékban nem hajlandóak a nehézséget drabgra opcionálissá tenni, azaz hogy a hátrányt akkor vedd, ha tetszik vagy akarsz extra nehezítást, erősebb elelnfelek akkor ha szeretnél kihívást, míg a normál alvás és kaja igény azt lehessen egyébként rendes játékkal keverni. A TOW is ezzel szívat most, ha nem akarok több hp-t meg nagyobb sebzést az ellenfélnek, akkor nincs opció elvás meg egyéb igényre.
A többi nem tetszik.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Rémálmaid vannak : nem tudod kialudni magad normálisan, ébredéskor csökken a képességeid értéke
Klausztrofóbiás vagy: gyengék a támadásaid ha full sisakban küzdesz
Hemofíliád van: vérzékeny vagy, dől belőled a vér minden sebnél
Agyalágyult vagy: nehezen gyűjtöd az xp-t, és tanulsz meg bármit
Tuberkolózisod van: staminád lassabban töltődik
Remegnek a kezeid: íjászkodás igazi kihívás lesz
Alvajáró vagy: egész jó százalékkal ébredsz egészen máshol, mint ahol lefeküdtél
Törékeny csontod van: minden szartól eltörik mindened
Na most válassz belőle kettőt jó érzéssel. 😄
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Bár vannak esetek amikor nem fertőzés végzett egy sebesültel az is igaz akkor túlélt mindent, volt aki nyílvesszővel a testében végig harcolta a lepantói csatát aztán csak az egyik lábát kellett levágni és még sokáig éldegélt, de inkább az volt a jellemző hogy ittál egy pocsolyábol és vérhas :-D
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.11.12. 10:06:27
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.11.11. 12:00:07
Sok minden lenne hatékonyabb mint harcrendszer, de könnyen eltünhet a stressz amit viszont én tök jó dolognak tartok elvégre nem babra megy. ..és akik velünk szemben állnak azok sem képzetlenebbek általában mivel érdekük hogy ne legyenek azok, ebből élnek, rabló vagy lovag, vagy egy egyszerű katona...
Jól nézne ki ha valaki filmvászonra illő vívást mutatna be szaltózva, spárgázva ...de balfaszarcú kovácsfiuként maradjon a stressz.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
A valosag viszont az lett hogy csak 5 elore beallitott fix pontra lehet csapni (a HUD kozepen a kivalaszto-csillag). Szemre a harc nagyon szep es realisan nez ki ami nem is csoda, hiszen az osszes lehetseges mozdulatot szineszekkel, motion capture modszerrel vettek fel. A hatranya az hogy ezert soha nem lathatunk egyedi, veletlen esemenyt. Igy a harcok nagyon hasonloak, az egyik olyan mint a masik.
A skill fejlodes es a felszereles okozta valtozok szerintem meg csak abban nyilvanulnak meg hogy az ellenseg eletcsikjabol mekkora darabot csapunk le egy talalattal. De maga a harc mindig ugyanolyan marad. Persze a perkekkel megnyithatok ujabb cseleket, de ezeket szinte soha nem tudom hasznalni mert nagyon pontos egermozdulatok kellenek a HUDon levo talalati csillag megfelelo pozicionalasahoz, es meg fontosabb a megfelelo idoben klikkelni hogy hatasos legyen a kombo. Sajnos egyedul, ellenfel nelkul ezt meg csak gyakorolni se lehet, a levegobe nem lehet vagdalkozni ha nincs ott az ellenfel. Harc kozbe meg az ellenfeleknek is van hozza egy ket szavuk, tobbnyire kivedik a csapasaim.
Ez helyett a harcrendszer helyett biztos hogy nem akarok skyrim-fele rendszert, de el tudnak kepzelni valami idomegallitos, esetleg akciopont-kiosztos rendszert, vagy valamit mint a SUPERHOT rendszere. Olyat ahol nem lennenek hatranyban azok akik nem a legnagyobb mesterei az egernek es nem tudnak miliszekundumos idozitessel klikkelni.
Szerencsere a jatek a harcokat kerulve is remek es jatszhato, de azert kar a harcok kihagyasaert mert rengeteg munkat raktak ebbe a hracrendszerbe. Amikor meg a fizikarol beszeltek az alkotok akkor nem ugyanarra gondoltunk. Nem nagyon van a jatekban "rogtonzott" valos-idos fizika, a kornyezet is eleg statikus, egyedul talan csak a kellektarbol kidobott cuccok csusznak le a lejton. Olvastam hogy lancos buzoganyt is probaltak csinalni de aztan kihagytak mert nem tudtak boldogulni a fizikajaval.
MOD tema: mar keszul egy Tronok harca
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Gyakoroltam Bernarddal. Emelkedtek a statisztikaim is, kicsit pufolgettuk egymast, de nem erzem azt hogy ez a harcrendszer valaha is a kedvencem lesz. Eleg bizonytalan hogy mikor mi tortenik, kivedi e vagy nem a tamadasaim, en kivedem e az oveit... elegge olyan "ahogy esik ugy puffan" erzesem van a harctol. Persze ez monndjuk akar realisnak is nevezheto, nem csak rajtam mulik a siker hanem az ellenfel kepessegei is sokat szamitanak. Szerencsere a jatek eleg jo jatszhato harc nelkul is, ha meg elkerulhetetlen a harc akkor remelem segitenek a minosegesebb pancelok (a kincses terkepeket kovetve talaltam is par jo kis cuccot).
Utoljára szerkesztette: Aborg, 2019.11.07. 19:45:23
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.11.06. 19:23:49
ez olyan mint fülöp féltestvére a 16ik században, 12éves koráig parasztgyerekvolt, aztán kiderült neki hogy egy nemes nagybátyja örökbe fogadja és nemesként nevelik aztán 16évesen meg elmondták neki hogy nem csak nemes hanem V.károly balkézről való fia :-D
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.11.06. 09:52:43
mégcsak nem parittya hanem sima csúzli. szegény zrinyí ha tudta volna nem speckó vaddisznók elleni lándzsával megy meg másik 5 emberrel megy egy olyan álatra aminek a vastag bőre meg hájpárna miatt egy kettő nyílvessző meg se kottyan, hanem csúzlival
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Már azon túl, hogy milyen vices lenne, ok, megmenekültél és segítettél, igyál egyet a nevemben a kocsmában és menj kalapálni, innen a njáték átvált kovácsszimulátorba, és ha véletlen kimész a városbol, már jön is a helyi erő, hogy miért vagy ott, csak nem vadorzó vagy?
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.11.05. 21:19:45
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
bernard ha egyik missiot elkezdted akkor kiküldetésen van ahol a lovakat levágták a rablok ha vége a missionaK visszatér haza
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
-Jutubet csak vegso esetbe neznek, magam szeretem felfedezni a jatekokat.
-A Bernard varnagyos misszio mar megvolt regebben, kb 12 hetem van a jatekban. Mondta is hogy majd visszamehetek edzeni, de aztan nem volt ott a gyakorloteren. Valahol talalkoztam egy masik "edzovel", de az csak penzert megemelte a statisztikam, nem lehetett vele tenylegesen gyakorolni. Ezert azt gondoltam Bernard is ilyen, de akkor talan vele megis lehet rendesen edzeni? Majd megkeresem ha arra jarok.
Most volt egy mellekkuldetesem ahol a rab kun katona vezetett volna el a kincshez, de
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Arn a templomost azt ledaráltam már vagy háromszor :-D
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Azt írja a lelkes wikipediás: "Az angolok többsége a falakig sem jutott el."
Mer mi volt? Maxim géppuskával lőtték őket? 😄
"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/
Középkor:
Outlaw King
Last Kingdom
Bahubali
Arn the Templar
Késő középkor:
Alatriste
Újkor:
Török csel
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
amugy a lovakon csak bőrvért volt azt simán átvitte az angol tiszafaíj.az ágyúk tömeges méretű használatáig minden mérvadó csatát megnyertek az angolok a gyerekkoruk óta erre edzett íjászokkal. castilloni csatában azonban a franciák 300 ágyúja ledarálta az íjjászokat
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.11.02. 17:13:41
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.11.02. 09:58:18