176
Gran turismo 6
  • Amiga
    #176
    Amúgy szerintem a hatodik rész fizikája azért sokkal jobb lett, mint az ötödiké. Én sokat játszottam vele, vannak hiányosságai, de még mindig jobb, mint sok manapság megjelenő autós játék.

    Sajnos ott szúrták el, hogy még kihozták PS3-ra, helyette már gőzerővel kellett volna PS4-re fejleszteni. Óriási késésben vannak.
  • Amiga
    #175
    Biztosan tudod, hogy a Senna-rész egy ingyenes DLC volt, gratulálok, hogy azért csak sikerült belekötnöd.
  • csabush
    #174
    Sajnos ez tény, le van maradva már a mezőnytől technikailag és a polyphonynál lassan őrőlnek a kerekek. Ettől függetlenül én nagyon szerettem az 5-öt, a 6 viszont kimaradt, nem ért meg nekem egy telijáték árat lényegében még egyszer ugyanaz. Amit én nem szerettem benne, azok a hangok, a többi nem érdekelt soha, bár én PS1 óta rajongója vagyok a szériának, így kissé elfogult voltam vele kapcsolatban mindig is. Ezt kikerülendő vettem egy xbox360-at csak azért, hogy forzázzak, de ott a fizika elég gány volt, kicsit nfs shift jellegű, nem is kötött le pár hétnél tovább, el is adtam az egészet a fenébe. GT-t lehetett úgy játszani, hogy izgalmas legyen a verseny, gyengébb autóval lehetett benne küzdeni és szerintem a fizikája is pont a kellemes kategória, főleg kontrollerhez, nem is túl könnyű, nem is túl nehéz. Épp ezért nem is foglalkoztatott soha, hogy mennyire valósághű a technikai része, ha ilyesmire vágysz van egy pár opció PC-re.
  • Macropus Rufus
    #173
    "Soha nem volt vérszim, nem tudom mit lepődsz meg rajta, plusz ha kicsit utánanéztél volna előtte, akkor láthattad volna, hogy egy picit reszelt GT5 az egész, megóvhattad volna magad ettől a hisztimisztitől."
    azért nem is árkád kategórában szokták emlegetni. Azért vettem meg, mert reméltem, hogy sok marhaságot ami az 5-ben volt kijavítják. Erre pont ugyan olyan tré.
    Ez nem hiszti csak ténymegállapítás volt. Öreg vagyok már a hisztihez. ;)
    Amiben jó (de ebben az 5 is az volt): az egymás elleni versenyek. Ott nem tud annyit csalni a gép. Bár a korlátra tapadás ott is van.
  • Macropus Rufus
    #172
    "Szóval, akkor egy Rába Steiger legyorsul minden autót 1000Nm alatt? :-) "
    azt írtam, hogy a játék nem nézi, hogy mennyi idő alatt adja le a nyomatékot. A nyomaték gyorsítja az autót és nem a lóerő.
    Az számít, hogy a nyomatékot mennyi idő alatt adja át az útnak. Egy hülye példa de talán érthető lesz: az lámpa izzó nem 60W-al világít. Ennyi az energia felhasználása. Mondjuk úgy, hogy ekkora a teljesítménye. Az, hogy milyen erősen világít lumenben adják meg. (v. luxban) A Rábás példádra visszatérve: igaz rohadt nagy nyomatéka van, de ezt lassan adja le. Ha viszont olyan tempóban tudná leadni mint egy sportautó, akkor igen csak érdekes gyorsúlást produkálna. Persze ott van még a tömege, de azért szép rajtot nyomna. ;)
  • BenedekFeco
    #171
    "és mint tudjuk a nyomaték gyorsítja a kocsit nem a lóerő"
    Szóval, akkor egy Rába Steiger legyorsul minden autót 1000Nm alatt? :-)
  • csabush
    #170
    Soha nem volt vérszim, nem tudom mit lepődsz meg rajta, plusz ha kicsit utánanéztél volna előtte, akkor láthattad volna, hogy egy picit reszelt GT5 az egész, megóvhattad volna magad ettől a hisztimisztitől.
  • Macropus Rufus
    #169
    Ez ugyan olyan sz@r mint a gt5 volt. Szalagkorlátra feltapad a kocsi, a fűről csak nagy nehezen lehet lejönni. Volt, hogy 40-ig kellett lassítanom a vasat, hogy le jöjjön onnan. A versenyeken mindíg az uccsó helyről indít. Akkor is ha az összefüggő verseny sorozatban konzekvensen az első helyen végzek. (bár ebből következik, hogy sokkal jobb versenyző vagyok mint a gép... 12. helyről feljönni 3 kör alatt pl. az 5. helyre sokkal jobb eredmény mint az, hogy a gép a 4 helyről első lesz... De ez pont lófaszt sem ér a pontáblázatban.) Az, hogy a Goodwood pályán hamarabb indítja a ghost car-t mint engem már részlet kérdés. Hogy az idióta holdautó versenyt már meg se említsem. Mit szedett az illető amikor ezt a baromságot bele rakta egy - állítólag - komolyan vehető szimulátorba? 1/6 gravitációban időre versenyezni??? A Senna rész is idegesítő. Nézek egy hosszú bevezetőt Senna életéről. Nem dokumentum műsort vettem, hanem játékot.
    Szóval kb. pont olyan sz@r mint a gt5 volt. Ami abszolút negatívum az 5-höz képest, hogy nem mutatja meg milyen autók indúlhatnak ellenem egy versenyben. Nem jöttem rá, hogy milyen logika szerint mondja meg, hogy milyen autók indúlhatnak egy versenyen. Pl. az utcai autók szezonális versenyének egyik pályáján indúlhattam Evo VIII-al de Imprezával nem mehettem. Mind a kettő normál vas volt, nem volt húzva és még csak verseny gép sem volt, ua. F40-el mehettem volna. Ami köztudottan nem utcai gépnek készűlt (bár ott is használják, de elsősorban pálya gépnek gyárották) Amikor a 493 lovas rx7-et legyorsúlja egy gyengébb vas (kb. 280-290LE) ami hasonló súlyban van.. Ez már annyira gáz volt, hogy csak nevetni tudtam rajta. Nekem volt rx7-em. Tudom, hogy mit tud. Voltam anno a gyorsulásin ahol egy 150 lovas turbó nélküli rx7-es odabaszott a 300 lovas ford escort cosworth-nak. Szóval kissé gáz a játék. Bár ez utóbbi hiba a gt5-ben is benne volt. Rohadtúl nem nézi a játék, hogy a nyomatékot mennyi idő alatt adja le (és mint tudjuk a nyomaték gyorsítja a kocsit nem a lóerő). Akinek volt rx7-e az tudja, hogy a wankel iszonyat gyorsan adja le a nyomatékát ezért képes egy hasonló nyomatékkal rendelkező kocsit álvahagyni. Szóval ez a játék (akár csak az 5) nem tekinthető szimulátornak.
    Azt hittem jobb lesz mint a gt5 de tévedtem. Pont olyan. Szóval gáz.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2016.08.15. 00:54:19
  • El Gigante
    #168
    Jó lett! Elvileg lett volna benne olyan hogy gps útvonalad alapján építi fel a pályát, de úgy néz ki nem lesz belőle semmi:(
  • clidix
    #167
    Sziasztok!

    Nem lett rossz a pályaszerkesztő, készítettem egy valós útvonalról egy szakaszt, bár kicsit kevés a tereptárgy, hogy jól vissza lehessen adni a környezetet. Ha kíváncsi vagy rá, itt megtekintheted a valós szakasz illetve a készített pálya összehasonlító videóját:



    Utoljára szerkesztette: clidix, 2015.10.19. 23:33:23
  • DarkLighter
    #166

    Jó lett a pályaszerkesztő!
  • CodeRed
    #165
    Hali,
    nem tudom pontosan mire gondolsz "in racing screenshot" alatt, de ha esetleg az elmosódott fotókra akkor a záridővel és a mélységélességgel kell "játszani" amikor fotót csinálsz. Screenshotot kétféleképpen készíthetsz egyébként. Játék alatt capture kártyával, vagy visszaismétléskor a fotómódban.
  • Loki of a Down
    #164
    Hali! Csak 1 kérdés: Vezetés közben, illetve visszajátszáskor lehet fényképet készíteni?
    Buta kérdés-kérdező, de láttam sok faja "in racing screenshot-ot" de ha rámegyek a fényképezős dologra, ott csak statikus képeket lehet készíteni, az meg unalmas. Ha tudtok a dologról valamit, légyszi segítsetek! Előre is köszönöm! :)
    U.i.
    Ez az új Chaparral naaagyon beteg... :)
  • CodeRed
    #163
    Annyira nem zavar a probléma, úgy is net előtt szoktam lenni mostanában, úgyhogy elolvasom weben a híreket...jobban érdekel adnak-e ki valami nagyobb volumenű patch-et most, hogy jön a karácsony
  • blackcalibra
    #162
    Jövögettek mostanában cuccok, ja.

    Hírek/frissítések.
    Utoljára szerkesztette: blackcalibra, 2014.12.20. 20:18:04
  • w77d
    #161
    gyerekek jött az elmúlt 1-2 hétben valami fasza frissítés? érdemes a PS-emet előhalászni és beüzemelni? :D
  • blackcalibra
    #160
    Ez az egyik anomália, amitől szenved sajnos ez a játék, de azért szeretjük.
    Azért arra kíváncsi lennék, hogy erre a dologra mit mondanának a hivatalos helyről.
  • CodeRed
    #159
    Nálam is így van. Épp a tegnapi frissítés után nézegettem, hogy minden hír és frissítés angol lett. Az előző frissítésnél is először angol volt, aztán magyar lett.
  • blackcalibra
    #158
    Amott alant már érdeklődtem efelől a dolog felől, most hátha....
    Nem nagy dolog, így inkább a miértje érdekelne annak az anomáliának, hogy néha miért angol és néha miért magyar nyelven jelennek meg a frissítések és a hírek szövegei.
    Amikor megvettem a játékot és befejezett minden frissítést és közölnivalót a játék, akkor minden magyarul volt.
    Aztán a következő indításnál már minden angol volt (és inkább ez a jellemző), de a múltkorában ismét mindent magyarul írt ki a játék.
    Magával a játékon belüli szöveggel nincs gond, menü is magyar mindenhol, viszont ez a frissítés/hírek páros eléggé érdekesen változik.
    Nálatok is így van, vagy csak velem szórakozik?
    Utoljára szerkesztette: blackcalibra, 2014.12.17. 19:50:43
  • arty
    #157
    igen, kivárod és közben áldod a japán tehetségeket, akik ezt lehetővé tették neked.

    gt7 helyett meg veszel valami mást ;)))
  • oneal1
    #156
    feltelepítettem a játékot egy másik gépre, letöltötte az updateket, majd utána install nál valami iszonyat lassan megy...

    300 percet írt ki az előbb most fél órája 2 percet ír.

    van erre valami megoldás?
  • blackcalibra
    #155
    Ma vettem meg a játékot, és lenne két kérdésem.
    Az egyik, hogy az első indításkor az értesítéseken belül a frissítések és a hírek is magyarul voltak, de másodikra mindegyik leírás angol.
    Mi történt?

    A másik, hogy a beállításokban a képernyő menüpont alatti képminőség opcióval mi lett volna a cél?
    Vagy csak én nem veszem észre a különbséget mondjuk a "normál" és az "élesít" beállítás között?
    Meg ott van még közöttük a "vibrálás csökkentése" opció is, azt nem is néztem, nincs ilyen jellegű gondom.
  • a.carkey
    #154
    Senna csomag
  • w77d
    #153
    az a baj, hogy a Forza 4 is... nem kellett volna félkészen kiadni, a PS3-al nincs viszont baj.
  • csabush
    #152
    Rendben, szia.
  • MajczMilena
    #151
    FORZA 5 szarrá veri a GT6-ot.
    PS3 2014-ben pff vicc
  • Sippie
    #150
    csak meglepett hogy Gran turismoba magyar nyelv van :D
  • SlickAdam
    #149
    ?
    irtam
  • Sippie
    #148
    van benne magyar nyelv?
  • SlickAdam
    #147
    en is zavvi-rol vettem amugy 15 fontert. egyseges EU-s verza, szoval rajta van magyar, angol, nemet, ...
    szerintem jobb, mint az 5, ennyi penzt kacagva megert.
  • Laceee
    #146
    Értem én, de nem fogom a boltban megvenni ezt a játékot, max használtan valakitől, ha lekapcsolják a GT5 szervereket.
  • SlickAdam
    #145
    ja es ... katt! :)
  • SlickAdam
    #144
    attol meg 32 Amazon-nal :) nehogymar a dragabb hely legyen a standard. en max akkor veszek Saturn-tol jatekot, ha 2-t fizet 3-at kap akcio van es pl Nintendo jatekokrol van szo (azok mindenhol tartjak az arukat)...
  • Laceee
    #143
    Ismerem a számokat, Saturn 60€, ha kell holnap lefényképezem...
  • SlickAdam
    #142
    inkabb 32 az... (Amazon)
  • Sippie
    #141
    de azért a GT5 szervereket jófejségből lelövik májusban, hogy nehogy játszani tudjál, és vegyél GT6-ot :)

    #140: hivatalos helyen itthon is biztos 10k, zavvin viszont 15 fontért beszerezhető akcióknál.
  • Laceee
    #140
    Itt kint németbe 60€ a bontatlan... /ottrohad...
  • w77d
    #139
    nem csoda, kb félig nincs kész a játék, de máris magára hagyták...
  • Sippie
    #138
    akkor ezért lehet már 6k alatt megkapni...
  • Amiga
    #137
    Na most jött egy pici update, valamiféle telemetria is, bár azt még nem néztem meg jobban, de elmarad a GTR2-es MoTec systemtől (ha jól emlékszem a nevére), az mondjuk profi tool, nem a játékhoz fejlesztették, hanem fordítva.

    És jött egy update, ami visszajátszást generál, ha GPS-adatokat viszel be egy létező és a játékban is lemodellezett pályáról. Ennek az értelmét még nem látom át, legalábbis én a Hungaroringen kívülről tuti nem tudok GPS-adatokat gyűjteni. :-D

    Egy jó kis pályaszerkesztőnek örülnék, meg annak a sok exclusive autónak, amiknek a koncepciói fél éve ott figyelnek...