91
  • everton66
    #91
    Láttam azt, hogy bántottak, megsajnáltalak,
    Elhittem, hogy másoknak az áldozata vagy.
    Céltalanul tengődtél, befogadtalak,
    Sokáig eltűrtem a súlyos dolgaidat.


    Lassan kinyílt a szemem, megismertelek.
    Érzek ezernyi okot, hogy elküldjelek.


    Ez az én házam, ez az én otthonom,
    Aki békével jön, azt befogadom,
    Kell már a rend, béke és csend.
    Ez az én házam, ez az én asztalom,
    Aki barátként jön, azzal megosztozom,
    Ha így megfelel, mindig lesz hely.


    Megmutattad arcodat, a mohóságodat,
    Hogy soha senkit nem tűrsz meg és mennyit ér szavad.
    Nem hagysz semmit másoknak, mennyire önző vagy,
    Törvényeid az állatoké, hol az erősebb marad.
  • fszrtkvltzttni
    #90
    "De természetesen látjuk az evolúciót" Legalábbis akik nem vakok. :D
  • Zero 7th
    #89
    Nem tudom, mit kéne kérdeznem, és miért pont nekem, de ezek után: "például egy olyan dologra ami t betűvel kezdődik, és néhány más betű követi" akkor sem érdekel, ha esetleg tudnál érdekeset mondani.
  • Xellos999
    #88
    #74, #77, stb.

    Úgy jönnek ide a hippik, hogyha az emberek nem elbasznák (szó szerint) az idejüket, meg pénzhajhászásra, drogozásra, trollkodásra, és sok más dologra fordítanák azt, akkor maradna idejük másra is, például egy olyan dologra ami t betűvel kezdődik, és néhány más betű követi (a magyar nyelvben, mielőtt ebbe is belekötnétek). Remélem kielégítő volt a válasz, és a témához kapcsolódó is, ami ez: "Lehet, hogy az idő csak illúzió"; amiről pedig ez volt a véleményem: #56. Ha nem volt "elégséges/megfelelő" a reakció, akkor kérdezhettek, te is Zero 7th, bár nem tudom mikor fogok rá válaszolni, mikor lesz rá időm.
  • noland
    #87
    Köszi a választ! Nem vagyok tudós, mint mondtam.
    Viszont, én oda akartam kilyukadni, hogy mindegy, hogy pl. puszta szemmel vagy műszerrel érzékelsz, egy teljesebb világkép kialakításához. Míg az előbbi több mintavételezést jelent szélesebb spektrumban, addig a másik pontosabbat célirányosan. Egy világképet a teljesség v. tökéletesség határoz meg, nem feltétlenül a pontossága.
    Igen, akkor egyről beszélünk, hogy nem a statikussága a fontos magában, hanem minél igazabb annál statikusabb, következésképpen.
    Michael Jackson meg RIP :)
  • Zero 7th
    #86
    Tényleg ennyire nem vágod a tudományos módszert? És tényleg nekem kell ezt most itt megtanítanom neked?

    Nem, a személyes tapasztalatokat nem alábecsülöm, hanem a helyén kezelem. Ti becsülitek túl. És az nagyon egyszerűen eldönthető, melyik becslés a helyes, elég megnézni a történelmet meg a tudomány fejlődését. Akkor kezdett érni valamit az egész, amikor elkezdtek minél inkább az objektivitásra törekedni a tudósok. Addig amíg mindenki a saját kis szubjektív tapasztalataiból indult ki, addig olyan csodálatosan használható "tudományágak" burjánzottak, mint az asztrológia meg az alkímia.

    Az meg már nekem kezd kínos lenni, hogy mennyire logikátlan dolgokat beszélsz.
    Leírom, hogy valami minőségileg kevés. Erre visszakérdezel, hogy ha sok, minőségileg kevés adat van az jobb?
    Nem, nem jobb. Egy nagy kupac szar is csak szarból áll.

    Továbbá az még az alapvető probléma, hogy közben a pszichológia és az idegtudomány eredményeit nem vagytok hajlandóak figyelembe venni.
    És ezáltal hamarabb hiszitek azt, hogy TÉNYLEG megjelent nektek Michael Jackson szelleme, és szerenádot énekelt, minthogy beismerjétek, hogy esetleg valami nem volt rendben ott fejben.
    Pedig mondjuk arra végtelen számú biztos tapasztalat van, hogy
    1. drogok hatására
    2. szervi betegségek hatására
    3. működésbeli zavarok hatására
    4. csak úgy spontán
    az emberek képesek a legváltozatosabb NEM LÉTEZŐ dolgokat is megtapasztalni.

    Ezek után az a hozzáállás, hogy ezeket a lehetőségeket büszkeségből elvetjük, és a tapasztalatot készpénznek vesszük, a létező leggyávább és legostobább eljárás, amit az ember csak ezzel a helyzettel művelhet.

    Világkép esetében meg homlokegyenest az ellenkezőjét tartom fontosnak. Azt pont leszarom, hányszor kell rajta változtatni, de EGYÁLTALÁN ne legyen benne nekem hamis vagy alaptalan dolog.
    Nem értem, hogy nálad a statikussága miért fontosabb a helyességénél, de valószínűleg erre vezethető vissza minden nézeteltérésünk.
  • noland
    #85
    A személyes tapasztalatokat alábecsülöd, minél több ember tapasztalja annál objektívebb?
    Szerintem mégse a tapasztalatok pontosságán múlik minden, inkább a spektrumán, ill. , hogy ezeket miképpen rakod össze. Merthogy az mutatja egy világkép helyességét, hogy a későbbi tapasztalások, miképpen illeszthetők bele, változtatás nélkül.
  • Zero 7th
    #84
    "Nekem megvannak a tapasztalati eredményeim arról, amiket állítok,"

    Ó, és publikáltad is őket valahol? Vagy esetleg csak arról van szó, hogy tapasztaltál valamit, amit nem értesz, aztán szőttél köré egy szép mesét..?

    "másképp nem írnék róla,"

    Eddig sem írtál róla egy büdös szót sem.
    Gondolom nem is mersz.

    "te meg csak azt bizonygatod ezerrel, hogy neked mikről NINCSENEK. :)"

    Látom, egy szó nem jutott el az agyadig abból, amit írtam. Én pont azon tépem a számat, hogy elmagyarázzam neked, hogy a személyes szubjektív tapasztalatok pont semmit nem érnek önmagukban. A tudomány első lépése ezek kiszűrése volt.
    Ugyanis eltelt vagy 10000 év, amíg az emberek így álltak a világ megismeréséhez, mint ahogy te, aztán valahogy egyik ilyen seggből előrántott, szubjektív tapasztalatokon alapuló világképnek se lett igaza.

    "Nem látod? Nagyon kevés ez így, de csak hajrá."

    Tehát most azt várod, hogy én puszira, bizonyítékok teljes hiányában HIGGYEM EL a te kis kitalált fantáziádat, úgy, hogy még csak le sem írtad?
    És ezek után még van pofád kritizálni, ha erre nem vagyok hajlandó?
  • noland
    #83
    Figyu, ha annyira alfa-omega a tudomány, vegyél már be egy nyugtatót, ha neked az segít. Nem kellene ilyen stílusban beszélned, árt az egészségnek.
    Aztán folytathatjuk, első megjegyzéseim a cikkre vonatkoznak, valahogy elkanyarodtunk...
    A világképről annyit "Lehet, hogy az idő csak illúzió", ha jól emlékszem.
    Most te jössz a konkrétumokkal kapcsolatban...
  • Zero 7th
    #82
    1. Aha, a #70 az pont kurvára a cikkről szólt. Megkérhetlek, hogy inkább az anyukádnak hazudozz, ne nekem?
    2.a Segglyuka is mindenkinek van.
    2.b Ha alaptalan fantáziákra építed a világképed, akkor büszke lehetsz rá, hogy van, csak arra nem, hogy milyen...
  • Zero 7th
    #81
    Ki is fejtheted, hogy mi benne a logikátlan, érvekkel. Mert addig csak segget csináltál a szádból. Leírtam neked, hogy a két érved mennyire súlytalan.

    Ha nem írod le érvekkel alátámasztva, hogy mi a bajod, akkor azt úgy veszem, hogy ezek az érveid hiányoznak, és csak segget csinálsz a szádból ezzel a ostoba női "nem mondom meg mi a bajom, találd ki!" tenyérbemászó köcsög stílussal.
  • noland
    #80
    1. Bocs, de a cikk kapcsán beszélek (még mindig).
    2. Érdekes, azért, hogy nem vagyok tudós, mégis van világképem, nem csak a
    könyvekből. Össze tudod ezt adni?
  • resystance
    #79
    Ember, te nagyon buta vagy. :) Maradj mélységes csendben, jót tennél vele mindenkinek. Olyan __ordenáré logikátlanságot__ írtál a 3. bekezdésedben, hogy NEM IGAZ, hogy nem veri ki az agyad a helyéről!! Olvasd el szóról szóra, és értelmezd, amit leírtál. ELKÉPESZTŐ, mennyire könnyen képesek egyesek kognitív munka nélkül nyilatkozni. Azt hiszed, az erő veri az észt?
    Nekem megvannak a tapasztalati eredményeim arról, amiket állítok, másképp nem írnék róla, te meg csak azt bizonygatod ezerrel, hogy neked mikről NINCSENEK. :) Nem látod? Nagyon kevés ez így, de csak hajrá.
  • Zero 7th
    #78
    Te meg beszélj a levegőbe.

    Azt látom már, hogy megy perfektül...
  • noland
    #77
    Ez itt a nemibeteg gondozó?
  • Zero 7th
    #76
    A beszélgetés úgy működik, hogy kérdezel, MEGVÁROD MÍG VÁLASZOLOK, aztán reagálsz rá.

    Nem úgy, hogy kérdezel, elképzeled, mit válaszolnék, és reagálsz.

    Ez utóbbi egy oltári faszparaszt taplóság, és ha élőben játszod meg valakivel, még szájba is verhetnek. Szólok, ha anyukád neveléséből ez esetleg kimaradt volna...
  • noland
    #75
    Akkor nézz ki az ablakon, barátom!
  • resystance
    #74
    Bármennyibe. :)
    A hippi témakör meg aztán tényleg ide való, meg a pacal pörkölt is, egy kategória!
  • Zero 7th
    #73
    Olyat nem lehet.

    Ellenben a tudomány a világ megismerésének EGYETLEN működő módja.
  • Zero 7th
    #72
    Addig terjed az univerzum, ameddig az elképzeléseidet róla igazolni tudod. Onnantól meg segglyuk-kategóriájú fantázia válik belőle, ami mindenkinek van, de nem kifejezetten érdekes egymásét vizsgálgatni.

    Te nem magyarázni próbálsz, hanem mesélni, amire meg tényleg nem kifejezetten vagyok kíváncsi. Vagy van eredményed, vagy csak a levegőbe beszélsz.

    Arról meg azt hiszem nem én tehetek, hogy érvelési hibákkal győzködöd magad arról, hogy amit fantáziálsz, az úgy is van.
    Az, hogy csilliárdszor bonyolultabb vagyok, mint egy fotonpár, az kurvára nem érv arra, hogy köztem és a fotonpár közt bármiféle kapcsolat lenne.
    Ugyanúgy az sem érv, hogy akár lehetne is kapcsolat, csak még nem tudjuk.

    Buddhát meg nevezheted felőlem a Magasságos Kaporszakállú Atyaúristennek is, attól még nem lesz az, csak egy ókori keleti filozófus marad, korának megfelelő tudással, meg egy utókorra hagyott szép eszmerendszerrel.
    Tudásnak csak azt nevezheted, ami igaz és igazolt. A buddhizmus nem tudást tanít.

    Az meg külön aranyos, hogy te hiszel alaptalan baromságokat, de én vagyok az idióta... Tudod, a hülyeség egyik fokmérője az igaznak elfogadott hamis vagy alaptalan dolgok száma. Na, te itt behozhatatlan előnyben vagy.
  • Xellos999
    #71
    Mibe, hogy halvány fingod nincsen arról, hogy Buddha miket mondott? És mielőtt elkezdenél jönni azzal, hogy hippi volt, a buddhizmus majdhogynem a szöges ellentéte a hippiknek. Az utóbbiakat csak a szeretet, drogok, baszás érdekli/érdekelte. Buddha éppen ezek ellenenkezőjére próbálta tanítani az embereket, a lemondásra. Esetleg az a közös pontjuk van, hogy mindekettő megveti a gyilkosságot, de a buddhisták, mai fogalmakkal élve, a "túlnépesedési problémát" amolyan "önkéntes születési szabályozással" oldják meg/próbálják megoldani.
  • noland
    #70
    Egyáltalán nem értek veled egyet,
    fanatizálod a tudományt!
  • resystance
    #69
    A légváracskám tapasztalatokon alapszik, amikkel már több, mint 10 éve foglalkozom. Hihetetlenül arrogáns vagy. Azt hiszed, hogy addig terjed az univerzum, amennyit te elismersz belőle. Egyszerűen kár az időért, amíg az ember a hozzád hasonlóknak próbál elmagyarázni valamit. :( De ti hangosabbak vagytok bárki másnál.
    Teszek egy utolsó próbát. Az EPR-jelenségről gondolom hallottál már. Erről szól a cikk, csak nem írják oda. Ha két tök egyszerű fénykvantum kapcsolatban állnak, akkor szerinted TE, mint csilliárdszor bonyolultabb valami, nem veszel részt ilyen folyamatokban? Ha erre azt mondod, hogy nem, akkor csak annyit tudok mondani, hogy ennyire hülyén gondolkodni csak anyagi támogatással lehetsz képes.

    Buddha meg a többi azért tudott többet bárki másnál, mert megvilágosodottnak lenni azt jelenti, mindent érteni. De gondolom ebben se hiszel, aki meg tapasztalta már ezt, az biztos kábítószer fejlesztésnél volt kísérleti alany.

    Tudod, az idióta emberek nagyon fontosak a világnak, sokkal fontosabbak, mint bárki gondolná. Ők szolgáltatják az ellenpontot az értelmeseknek. :)
  • Zero 7th
    #68
    Buddha meg Lao-ce lehet hogy nagyon szépeket mondott, de valójában fingjuk nem volt a világról.

    Az agy belső stiklijei az agy belső stiklijei, nem pedig az univerzumból érkező rádióadás.
    Na meg valami ködös, konkrétan nem meghatározott, teljesen ismeretlen és kimutathatatlan univerzális tudatról beszélsz, ahonnan ez az adás jön. Már a jelzőkből esetleg feltűnhetne, hogy seggből előrántott fantázia az egész.
    Persze, ez az, amit nem akarsz elfogadni, mert akkor elmúlik a varázslás lehetősége, pedig az milyen jó is lenne, ugye?

    Na, erről beszéltem, wishful thinking.
    Ezt felnőttkorra illik kinőni.

    A tudósok meg nem azt csinálják, amit így messziről elképzelsz, hogy csinálnak.
    Továbbá egy tudományos elmélet legfontosabb eleme az, hogy mivel cáfolható, mi az a kísérleti eredmény, ami alapján az egészet megfogod, és kibaszod a kukába.
    Na például ebben különbözik egy tudományos hipotézis, meg egy vallási dogma.
    Amit te vázoltál, az dogma.
  • noland
    #67
    Tényleg érthetetlen volt amit összeírtál.

    Én nem, de Buddha, Lao-Ce, stb. biztos kitörölheti :D
    Mert, az "agy belső stiklijeiben", nincs benne az univerzum!? Hol élsz te? :)

    Ahogy én itt olvasgatom ezeket a cikkeket, úgy általában a tudósok mit csinálnak? Ha nem találgatnak? Aztán mennek és ellenőrizgetnek. :)


  • Zero 7th
    #66
    Nem össze-vissza beszélek, csak te nem érted.

    Pont arról beszélek, hogy a tapasztalati megközelítéssel kitörölheted a segged, mert akkora az érzékelés és a tudat saját belső zaja, hogy valószínűleg csak az agyad stiklijeit érzékeled külső információként.

    Mint ahogy ez már számtalan megtapasztalható jelenség esetében kiderült. (Halálközeli élmény, istenélmény, deja vu, testen kívüli élmény)

    Azt meg nem tudom, hogy a picsába gondoltad úgy egyáltalán, hogy a tudományos megközelítés nem jobb, mint a nagy büdös semmi meg az ábrándozás, amit te tudsz felmutatni.
  • noland
    #65
    Okés, csak pont fordítva állítottam. Nem a tudatunk befolyásolja a világot, hanem az univerzális tudat "szivárog" le hozzánk a mi tudatunkba, ahogy azt egyébként Nexus is mondta.
    Össze-vissza beszélsz, olyan dolgokat hozol fel, amikről szó nincs.
    Két dolgot állítottam, hogy van egy tudományos megközelítés és van egy empírikus, tapasztalati. Egyik sem jobb a másiknál, egyelőre.
  • Zero 7th
    #64
    Majd ha kiszűrted a szubjektivitást, a koincidenciát, és az agyad véletlenszerű és relatíve gyakori hibás működését, akkor elkezdhetünk arról az információról beszélni.

    Addig viszont túl sok a zaj ahhoz, hogy abból messzemenő következtetést levonhass.

    Egyébként meg pont ezt nevezem kvantum-miszticizmusnak. Ahhoz azért nem vagy elég tökös, hogy bármi konkrétumot állíts, csak maszatolsz itt össze-vissza.
    Na nyilván, mert ha bármi konkrétat kijelentenél, az cáfolható lenne, és akkor szépen össze is dőlne a kis légváracskád...
  • cylonflatus
    #63
    Ha nekem nem hiszed el, utána lehet nézni hol jelenik meg a kvantummechanika főleg olyan finom rendszerekben, mint egy bélyeg nagyságú eszköz, amiben van 20 millió tranzisztor félvezetőből (de legyen csak egy és nagyobb, mindegy). Én elhiszem, hogy ügyes programozó vagy, de az még nem fogja magától értetődően kizárni azt, hogy az általad használt és jól használt eszköz egy technikai aspektusával nem vagy tisztában. Ez nem baj, nem szégyen, csak nem kell úgy csinálni, mint ha. Vettel kiválóan tud autót vezetni, de biztos nem tud annyit az autóról magáról, mint Newey, ő meg hiába tud világbajnok autót építeni, összetörné magát benne az első kanyarban valószínű. Ennyi.
  • resystance
    #62
    Az egyik fele igaz, a másik fele nem. Az antropomorf istenkép az ember végtelen arroganciája miatt van és tényleg nagy f#szság, ahogy írod.

    De ha még semmit se észleltél, ami távolról hatott rád és információs minősége volt, akkor valamit nagyon benézel. De amúgy mindenki, aki nem vette még észre. Tudnék jó pár példát is mondani, de ha neked nem jut eszedbe egy se, akkor hiába mondanám.
  • Zero 7th
    #61
    Az ilyen dolgok, hogy "a tudatunk befolyásolja a világot úgy direkte", az ilyen ezós "vonzzuk be a pénzenergiát", meg a keresztény "Isten a saját képére teremtette az embert" mind-mind abból indul ki, hogy az ember, vagy ezós témában az adott egyén a világ legkibebaszottabbul legfontosabb dolga, és aztán ebből kurvára jól hangzó faszságokat vezet le.

    Ezt hívják vágyvezérelt gondolkodásnak. Persze, hogy azt gondolod, hogy te vagy a világon a legfontosabb, és hogy a gondolataid befolyással vannak a világ egészére.

    Csak az a helyzet, hogy ez faszság.
  • Zero 7th
    #60
    Nagyon egyszerű:
    A matematikával leírható része a tudomány. Ami ezt magyarázza, az az ismeretterjesztő irodalom.
    Ami meg a bonyolultságát felhasználva miszticizál, az meg az ezoteria.

    Olyan rettentően nem bonyolult ez.
  • noland
    #59
    Augustinus - Az idő
  • noland
    #58
    Mi bajod a kereszténységgel? Meg egyáltalán, hogy jön ide? Pont a keleti vallások vezették be az univerzális tudatot. Semmi erőltetett ezo nincs benne, puszta találgatás, ráérzés.

    Igaz, a műszerek érzékelnek a mi érzékszerveink helyett, a tudat találja meg az összefüggéseket. Mivel nem kiló kenyérről beszélünk, van helye a ráérzésnek, elmélkedésnek, nagy vonalakban. Ahogy az Ókorban is tették.

    Remek film a témában, ajánlom figyelmedbe (sajnos itt csak angolul):
    Megvilágosodás
  • resystance
    #57
    Neked mi a bajod, ember? Nem a számítástechnika sz@rta a világot, hanem fordítva. Ha nem érted a Heisenberg féle határozatlansági elvet és nem érted az okát, akkor miért mindenki más a hülye? :D

    Tudom, hogy mi az a versenyhelyzet. Semmi köze a határozatlansági elvhez. Ebből is látszik, hogy halvány ködöd nincs, hogy ez micsoda.

    Attól, hogy érted a versenyhelyzet lényegét és úgy véled, hogy a határozatlansági elv is ugyanilyen, az nem azt jelenti, hogy már érted ezt is.
    Pláne semmi köze ennek ahhoz, hogy te min kezdesz el gondolkozni meg min nem. Ha értenéd a határozatlansági elv okát, rájönnél, mekkora hülyeségeket állítasz egymás mellé.

    Fizikusokból is többféle van. Vannak a jól fizetett sztárfizikusok, akik lehazudják neked a csillagokat, meg az igazi kutatók, akikről semmit se hallasz (se a munkájukról).

    Onnan jutottunk a programozók fikázásához, hogy bár jó rendszerértelmező készséged kéne legyen, mégis a shell felől akarod értelmezni a világegyetemet. Ha tényleg jó a logikád, akkor szakadj ki a szoftverből és gondolkozz igazán nagyban.
  • Xellos999
    #56
    Nem gondolom, hogy az idő "illúzió" lenne, mivel "van". Az már más kérdés, hogy esetleg némileg rosszul értelmezzük.
  • torreadorz
    #55
    Ez csak szövegértés, most én is mondhatnám, hogy szomorú hogy manapság már az emberek nem értenek meg egy mondatot, ha két vagy több tagmondatból áll...

    De akkor még egyszer:
    Van egy olyan kvantummechanikai elmélet, miszerint egy részecske akkor veszi fel az állapotát amikor megfigyelik. Ezt én netto baromságnak tartom, mivel nincs definiálva az un. megfigyelő, ráadásul nem is igazán értelmezhető (ti: egy csoport atom "megfigyel" egy másik csoport atomot, ez értelmezhetetlen, olyan mintha azt mondanánk hogy hall vagy lát egy atom...)

    Ezek után csak annyit állítottam, hogy az én szakmámban van egy nagyon hasonló jelenség, a versenyhelyzet.
    Tudniillik amikor el van b@szva a szálkezelés a programban, akkor többnyire teljesen máshogy viselkedik a program amikor "normál" módon fut, meg akkor amikor debuggolod. Ugyanaz a kód, ugyanazon a gépen stb, egyszerüen csak attól hogy "megfigyeled" (értsd: pl. debuggerben futtatod) megváltoztatja a müködését mivel megváltozik az időzítés és az ütemezés).

    A konklúzió meg csak annyi volt, hogy ennek a viselkedésnek teljesen logikus magyarázata van, és nem kezdünk neki megmagyarázni ezt mindenféle hülye elmélettel. Pl. hogy ha megfigyelem a kód müködését akkor megváltozik a müködése... Ami persze ebben az esetben igaz, csak épp ez az okozat és nem az ok.

    A végső konkluzió pedig csak annyi, hogy talán a fizikus is teljesen tévúton járnak, mert az elméleteik lassan már überelik a gyurcsók féle mágusokét...

    Az hogy ebből hogy jutottunk a programozók fikázáshoz nem tudom...
  • resystance
    #54
    Mi köze a kettőnek egymáshoz? Mi közük az eredeti témához? Meg kéne tanulni mondattanilag helyesen írni, mert 4x olvastam el, mire megértettem, mit kérdezel egy felszólító módban lévő mondatban... Itt kezdődnek a bajok, nem a race conditionnál.
  • torreadorz
    #53
    "Én is szívesen érvelek azzal, hogy 10 éve hard core programozok, ami igencsak trenírozza az agyam, de nálad ez láthatóan nem következett be..."

    Nehezen hiszem. Vagy akkor fejtsd ki hogy szerinted a race condition által produkált viselkedésminta miért nem hasonlít a megfigyelő által megváltozik az atomok viselkedése tipusú elméletre?
  • torreadorz
    #52
    Látom jól megértetted a mondanivalóm... Amúgy szivesen lennél te ilyen "futó szalagnál dolgozó gyári munkás" mint én. Gondolom fele annyiért gürcölsz kétszer annyit valami fostalicska munkahelyen kedves fizikus barátom...