Serious Sam 4
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Az egyértelműek:
Scrapjack - Mancubus
Khnum - Baron of Hell
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
Akinek bejött a 4-dik rész, ez is be fog. Remek kis kiegészítő lett, nonstop akciókkal, pörgős játékmenettel és poénos beszólásokkal. 4K-ban, minden beállítást maxra húzva fantasztikusan néz ki, és úgy tűnik, hogy a korábbi idegesítő bugokat is sikerült kijavítani.
A koncepció is rém egyszerű, jól van skálázva, szóval tökéletesen játszható: fél kézzel bekötött szemmel is végig lehet tolni, de kemény kihívást is találhatnak benne az arra vágyók. Elég skúlóról is gondoskodnak a készítők, szóval nem kell lőszerhiánnyal küzdeni, mint mondjuk a Doom-oknál.
A játék továbbra sem veszi magát komolyan, és épp ez a jó benne. Pl. Sam a -50 fokban rövid ujjú pólóban és farmerben sétál, a ruszki dolgozó meg pufajkában is majd megfagy. Sőt még a jeges vízben is úszkál és csak röhög a körülményeken. Az egyetlen negatívum számomra, hogy túl hamar végig lehet tolni. De mindegy, mert akárhányszor újrajátszható.
"aláírás max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett" Akkor inkább hagyjuk. : ]
5x-ös szörny szám
Ehhez könnyítéskén:
Végtelen lőszer
Tourist nehézség
Miután Nonna ideadta a Minigunt, így is kinyírtak a Kleer-ek XD
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
Rakéta kiegészítő igen tetszik. Nemcsak hogy nem kell 5 rakétát belelőni a Major Biomechanoidba, elég begyűjteni őket a tárba, azt hajrá, de még nyomkövetést is kapnak 😄
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
"aláírás max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett" Akkor inkább hagyjuk. : ]
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
Utoljára szerkesztette: undY1ng, 2020.09.27. 19:40:22
https://www.twitch.tv/sp1gu
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
[merlinw.org]
Nem is értem ezeket a kérdéseket pont leszarom kinek mi a véleménye xy játékról mivel az a saját véleménye nem az enyém. Én el tudom dönteni hogy számomra milyen.
Next PC upgrade: 2022
FORZA MILAN!!!
https://www.twitch.tv/sp1gu
Respect.
No comment...
Utoljára szerkesztette: Shevchenko, 2020.09.26. 16:52:17
FORZA MILAN!!!
[merlinw.org]
Nekem nemrég volt meg életem első refundja..az ezer éves NFS Rivals-al... számomra hihetetlen hogy egy ilyen idő game hogy lehet a mai napig kb játszhatatlan bughalmaz (30 percig bírtam).. vissza is adták a pénzem.
Next PC upgrade: 2022
Értelmezd helyesen amit írtam. Nem azt mondom, hogy nekem a driver frissítés miatt jó. Csak felvetettem mint lehetőséget, több más között.
"A játék optimalizálatlan. Pont. Textúrák töltődnek be késve vagy egyáltalán nem, falakon lehet átesni, az animációk csúsznak, késnek és bugosak, processzort túlhajtja stb stb..."
Őszintén, én ebből semmit nem vettem észre. Lehet nem ugyanazzal játszottunk. A textúrák sem töltődnek be későn, mivel SSD-n tolom high end konfiggal, és a FoV is maxra van húzva.
"Tereptárgyakba beakad, eltűnik, "teleportál" stb... különösen a "távolsági" enemy-ken lehet tetten érni mennyire nincs is képben a mesterséges"intelligencia"
Egyetlen beakadást sem láttam, dinamikus és folyamatos volt a játékmenet. A MI a régi SS részekben is bárgyú volt. Hiszen agyatlan monsztákról van szó. Ezt tehát nem tudom negatívumként értékelni.
"úgy is mint pl a Serious Sam első két részében is, ahol ezt meglehetősen könnyeden adták elő a készítők a magányos síkhülye "egymondatos" főhőssel, és a végtelenül klisés világmegmentéssel
Elképzelhető, hogy a te ingerküszöböd került más fokra az évtizedek alatt, de ez a game jóformán semmit nem változott. Néhányan azért is tartják ostobának és erőltetettnek, mert az ami évtizedekkel ezelőtt még viccesen és újszerűen hatott, az ma már hasonló tálalásban nem lesz elég. Talán ezért is jegyezted meg a fejlődés hiányát, mint negatívumot. Többet és jobbat szerettél volna kapni, mint 20 évvel ezelőtt. Ezzel nincs is semmi baj, csak ne a Serious Sam-nél keresd az innovációt. Ha lesz valaha egy 5-dik rész, az is épp ilyen lesz, mint ez.
"de ettől függetlenül nekem a Serious Sam 4 továbbra is a mai játékkészítés egy igen alacsony minőségű slendrián fosadéka
Senki nem is akarja megváltoztatni a véleményed. Csupán azért ragadtam klaviatúrát, mivel én egyáltalán nem azt tapasztaltam amiket leírtál.
Utoljára szerkesztette: Synchronous, 2020.09.26. 15:09:10
"aláírás max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett" Akkor inkább hagyjuk. : ]
(Refund = visszakérheted a játék árát ha nem lépted át a 2 óra (steamen, máshol nem tudom hogy van de engem más nem is érdekel) játékidőt)
Next PC upgrade: 2022
BFE DLC
Quinn: OK Sam, It's about to get a little hairy.
Sam: Hairy was my nickname in high school.
Quinn: I'm not even going to ask.
Sam: It's a great story. It involves goats. If I survive this, I'll force you to listen to it.
Melyik más játékban mernének egy ilyet elereszteni? <#idiota>#idiota>
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
Medium kb, amit a játék javasolt, a render rész megtoldva némi custom configgal.
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
A játék optimalizálatlan. Pont. Textúrák töltődnek be késve vagy egyáltalán nem, falakon lehet átesni, az animációk csúsznak, késnek és bugosak, processzort túlhajtja stb stb...
Érdekes módon az általam nézett videókban is szintén kivétel nélkül.
Az AI, aminek egy ilyen játékban tényleg nem kellene "sokat tudnia" még azt az alacsony szintet sem ugorja meg sokszor hogy a játekost megtalálja. Tereptárgyakba beakad, eltűnik, "teleportál" stb... különösen a "távolsági" enemy-ken lehet tetten érni mennyire nincs is képben a mesterséges"intelligencia".
Ha ezeket te nem látod, arra nem tudok mit mondani...
A másik része az az "értelmezés".
Én tiszteletben tartom a véleményed, teljesen elfogadható amit mondasz, kivéve azt hogy úgy gondolod kritikám a "nem értésből" fakad.
A Monty Python sorozat gyerekkorom óta nagy kedvencem, imádom a filmjeiket, a : Brian élete, vagy az : Az élet értelme örök klasszikus számomra. Úgy érzem ezért, hogy talán képes vagyok felismerni az iróniát vagy az abszurdot, úgy is mint pl a Serious Sam első két részében is, ahol ezt meglehetősen könnyeden adták elő a készítők a magányos síkhülye "egymondatos" főhőssel, és a végtelenül klisés világmegmentéssel. A "fricskával" a tőbbi magát komolyan vevő fps-sel szemben, igen ahogyan mondtad.
Na ez az a rész ami meg szerintem a 4-ik részben végtelenül "izzadság szagú", és erőltetett. Ostoba és sújtalan mellékszereplők bevonásával hosszas és kínosan rosszul szerkesztett minden grafikai hiányosságot jól kiemelő átvezetőkkel tűzdelt "történetvezetése" bennem inkább szekunder szégyenérzetet keltett,láthatólag "többet akart aminek nyögés lett a vége", de ez már szubjektíven megítélendő, ezért mint mondtam elfogadom amit írsz.
Összehasonlitani a Battlefielddel, meg a Call of Duty-val nemigen tudom, mert vagy tíz éve nem játszottam azokkal, a "CS"-ről meg a "MoH"-ról meg fogalmam sincs hogy micsodák, majd mindjárt utána nézek, tehát ezekkel összehasonlítani nem tudom, de ettől függetlenül nekem a Serious Sam 4 továbbra is a mai játékkészítés egy igen alacsony színvonalú slendrián fosadéka.
Bocs, én ezt gondolom.
Most már tényleg OFF részemről, -minden iróniától mentesen - akinek tetszik, annak jó játékot... 😉
A játék optimalizálatlan. Pont. Textúrák töltődnek be késve vagy egyáltalán nem, falakon lehet átesni, az animációk csúsznak, késnek és bugosak, processzort túlhajtja stb stb...
Érdekes módon az általam nézett videókban is szintén kivétel nélkül.
Az AI, aminek egy ilyen játékban tényleg nem kellene "sokat tudnia" még azt az alacsony szintet sem ugorja meg sokszor hogy a játekost megtalálja. Tereptárgyakba beakad, eltűnik, "teleportál" stb... különösen a "távolsági" enemy-ken lehet tetten érni mennyire nincs is képben a mesterséges"intelligencia".
Ha ezeket te nem látod, arra nem tudok mit mondani...
A másik része az az "értelmezés".
Én tiszteletben tartom a véleményed, teljesen elfogadható amit mondasz, kivéve azt hogy úgy gondolod kritikám a "nem értésből" fakad.
A Monty Python sorozat gyerekkorom óta nagy kedvencem, imádom a filmjeiket, a : Brian élete, vagy az : Az élet értelme örök klasszikus számomra. Úgy érzem ezért, hogy talán képes vagyok felismerni az iróniát vagy az abszurdot, úgy is mint pl a Serious Sam első két részében is, ahol ezt meglehetősen könnyeden adták elő a készítők a magányos síkhülye "egymondatos" főhőssel, és a végtelenül klisés világmegmentéssel. A "fricskával" a tőbbi magát komolyan vevő fps-sel szemben, igen ahogyan mondtad.
Na ez az a rész ami meg szerintem a 4-ik részben végtelenül "izzadság szagú", és erőltetett. Ostoba és sújtalan mellékszereplők bevonásával hosszas és kínosan rosszul szerkesztett minden grafikai hiányosságot jól kiemelő átvezetőkkel tűzdelt "történetvezetése" bennem inkább szekunder szégyenérzetet keltett,láthatólag "többet akart aminek nyögés lett a vége", de ez már szubjektíven megítélendő, ezért mint mondtam elfogadom amit írsz.
Összehasonlitani a Battlefielddel, meg a Call of Duty-val nemigen tudom, mert vagy tíz éve nem játszottam azokkal, a "CS"-ről meg a "MoH"-ról meg fogalmam sincs hogy micsodák, majd mindjárt utána nézek, tehát ezekkel összehasonlítani nem tudom, de ettől függetlenül nekem a Serious Sam 4 továbbra is a mai játékkészítés egy igen alacsony minőségű slendrián fosadéka.
Bocs, én ezt gondolom.
Most már tényleg OFF részemről, -minden iróniától mentesen - akinek tetszik, annak jó játékot... 😉
Van akinek az. Másoknak meg vajsimán fut, pl. nekem, és hibamentes (eddig). Mondjuk nem is abakuszon játszok, megfelelően vannak beállítva a graphics menüben az értékek, és persze nemrég frissítettem vga drivert is. Csak nem ezért működik? Ki tudja... mindenesetre nekem máris ez a kedvenc epizódom a Serious játékok között.
"Hogy valami játék ennyire ostoba, képzelőerő nélküli fantáziátlan tucat-fikazsák legyen, ez már az én gyomromnak sok...
A pályák unalmasak a textúrák ötlettelenek, ezerszer ismétlődnek. A fegyverek is unalmasak, ezerszer látottak... az "AI" nevetségesen kőbuta, az NPC-k idegesítőek bárgyúan ostobák és soha nem fogják be, a történet szar, még egy ilyen stílusú játékhoz mérten is... Na ez pont ugyan olyan mint azok, egy centit sem fejlődött, "
Szerintem valami félresiklott nálad az értelmezésben. Ez a játék nem fejlődhet, mert ennek ez a lényege. Ez egy vegytiszta hentelős dara, és semmi más célja nincs, minthogy kiereszd vele a fáradt gőzt. Elvileg játszottál az előző részekkel és nem veszed észre, hogy az egész game egy orbitális vicc, és hogy szándékoltan lett ilyen alpári és idióta? Egy nosferatu vámpír fényes nappal akciózik Róma közterén, a szaladó bakának leesik a cipője, és olyan zokni van rajta, mint egy 5 éves ovison? Egymillió monsztán verekszel keresztül, hogy megszerezz egy kulcsot ami egy olyan kaput nyit, amit szinte lábbal is át lehetne lépni? Ez a játék úgy szarja torkon a popkultúra kliséit, hogy öröm nézni. Széles vigyorral mutatja a fakkot a műfaj összes képviselőjének. Alpári, mocskos, és primitív... és szándékosan túl is tolták a készítők. Az előző részek is épp ilyenek voltak, egy komolytalan hülyeség, és úgy is kellett hozzáállni.
Ahhoz meg minek kell Bergman-i mélységű sztori, hogy darálhasd a szembe jövő alapanyagot? Ez a játék csak ennyiről szól. Csak az van, hogy némelyek többet szeretnének látni bele, majd végül csalódnak és sírak-rínak, hogy át lettek baszva.
Én úgy vagyok vele, hogy inkább ezerszer tolok végig egy SS4-et, mint a Battlefield a CoD, a CS, vagy a MoH akármelyik részét. Mert ez a játék keresztülhugyozza őket, miközben a shotgun csövével vakargatja magát.
"aláírás max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett" Akkor inkább hagyjuk. : ]
https://www.twitch.tv/sp1gu
https://www.twitch.tv/sp1gu
Utoljára szerkesztette: Shevchenko, 2020.09.25. 17:45:34
FORZA MILAN!!!
De nekem ez a másfél óra amit eltöltöttem a SS4-el -bocs a durva hasonlatért- de olyan volt, mintha egy értelmi sérülttel beszélgettem volna...
Viszont ennyi én kiszállok, a véleményem elmondtam, hagyom a fórumot azoknak akiket ez a játék érdekel...
A fegyverek gyakorlatilag az első rész óta újra fel vannak használva, néha ez-az hozzáadva.
Amit láttam a neten, az alapján az NPC-k tényleg röhejesek, a grafikán is van még mit reszelni.
Inkább az a fura, amit sokan kifogásolnak is, hogy mivel itt még vannak emberek a Földön, ezért SAM értelemszerűen kapcsolatba is lép velük így vagy úgy, és nem csak magányos hentelés van, mint az első két részben, illetve a BFE végén.
Egyelőre én sem vagyok hasra esve tőle, de a BFE-t is patchelgették még évekig a srácok.
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
Bocs, ne haragudjatok, senkit nem akarok megbántani, meg én nem az a bunkó f@sz vagyok aki ízlés után megítél másokat, de ha tényleg már ez a fosadék is sikeres lesz, akkor tényleg elgondolkodom azon hogy "kiöregedtem" és ezek a mai game-ek már nem nekem szólnak hogy finoman fogalmazzak...XD
Az hogy bugos és optimalizálatlan már csak futólag említem, ez a mai játékoknál lassan inkább egy "feature", ezen túl is léptem.
Majd egy "day akárhány" 10-20 GB-s patch javítja, szokás szerint....XD
Egyébként még - zárójelben annyit - szerintem max grafikán is fosul néz ki, mondjuk ez lehet csak az én ízlésem.
De !
Hogy valami játék ennyire ostoba, képzelőerő nélküli fantáziátlan tucat-fikazsák legyen, ez már az én gyomromnak sok...
A pályák unalmasak a textúrák ötlettelenek, ezerszer ismétlődnek. A fegyverek is unalmasak, ezerszer látottak, "érzetre" is fosok ( bazmeg' a minigun konkrétan olyan harmatos libafos - a hangja, mindene - hogy a 30-éves Wolfeinstein 3D-ben jobban élvezem használni mint ezt...), az "AI" nevetségesen kőbuta, az NPC-k idegesítőek bárgyúan ostobák és soha nem fogják be, a történet szar, még egy ilyen stílusú játékhoz mérten is, béna arénától arénáig battyogó "gyökkettő gyp"-s lövölde, de ez még annak is harmadosztályú...
Erról az "új" Duke Nukem, meg a Rage 2 jut eszembe, de még azok is jobbak ennél kilóméterekkel, ami azért már durva.
Írom ezt úgy, hogy én a régi Serious-szériát szerettem kikapcsolódásként játszani néha.
Na ez pont ugyan olyan mint azok, egy centit sem fejlődött, (sőt inkább visszafelé) de ez ma már nevetséges...
Ja és még számomra a zenék is fülbántóan szarok, mintha valami 80-as évek beli ZS-kategóriás akciófilmhez írták volna őket. Ha ezt öniróniának szánták, akkor betalált, de nem hiszem mert az előző részektől eltekintve nyomát nem látom a humornak, vagy az már olyan alpári, hogy én nem értem.
Törölve, refundolva, a "maradék része" Youtubon megnézve, és az alapján döntésemben megerősödve, én úgy dobom ezt a játékot mint a szart...<#banplz>#banplz>
Rage off, mindenki másnak jó játékot ! <#integet2>#integet2>
Utoljára szerkesztette: Ssenkradlive, 2020.09.25. 16:45:39
A bikákat 1-1 jól irányzott rakétával, vagy egy-két közeli duplacsövű lövéssel leszedheted.
Igen, még az elején el van dugva egy rakétalövő 10 rakétával 😉
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
Az elején mekkora szopás ez a bikák nincs életem azt úgy ölj bikákat XDXDXD
Majdnem szög úgy néz ki, mint a BFE, de itt nem húzhatom maxon túl a performance beállításokat
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE
Ez nem spoiler valahonnan a játék végéről. Ezzel kezdődik a játék <#wow1>#wow1><#banplz>#banplz>
sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE