79
A tervek szerint valamikor 2014-ben jelenik meg, s nagy valószínűséggel nem fog eltérni a sorozatban megismert és megszeretett játékmenettől.
-
#79 A Serious Sam 3 annak idején Doom 4-nek indult, csak aztán más nyerte meg a projectet. A Doom-copy ellenségek ezeknek a SS3 ellenségeknek a leszármazottai.
Az egyértelműek:
Scrapjack - Mancubus
Khnum - Baron of Hell -
#78 Nekem is tetszik, de a dagadt dual weapon-ös muki, meg a repkedő trágyagömböc nagyon Doom-kopi. -
#77 én megkockáztatom hogy jobb mint a 4. A játékidőt kivéve, abban valóban nem túl erős :) -
#76 Siberian Mayhem
Akinek bejött a 4-dik rész, ez is be fog. Remek kis kiegészítő lett, nonstop akciókkal, pörgős játékmenettel és poénos beszólásokkal. 4K-ban, minden beállítást maxra húzva fantasztikusan néz ki, és úgy tűnik, hogy a korábbi idegesítő bugokat is sikerült kijavítani.
A koncepció is rém egyszerű, jól van skálázva, szóval tökéletesen játszható: fél kézzel bekötött szemmel is végig lehet tolni, de kemény kihívást is találhatnak benne az arra vágyók. Elég skúlóról is gondoskodnak a készítők, szóval nem kell lőszerhiánnyal küzdeni, mint mondjuk a Doom-oknál.
A játék továbbra sem veszi magát komolyan, és épp ez a jó benne. Pl. Sam a -50 fokban rövid ujjú pólóban és farmerben sétál, a ruszki dolgozó meg pufajkában is majd megfagy. Sőt még a jeges vízben is úszkál és csak röhög a körülményeken. Az egyetlen negatívum számomra, hogy túl hamar végig lehet tolni. De mindegy, mert akárhányszor újrajátszható. -
robicarlos6 #75 Így kezdődik a Serious Sam: Siberian Mayhem
-
robicarlos6 #74 -
#73 Meh?
5x-ös szörny szám
Ehhez könnyítéskén:
Végtelen lőszer
Tourist nehézség
Miután Nonna ideadta a Minigunt, így is kinyírtak a Kleer-ek XD -
#72 Láncfűrész nem működik? Valami olyat hallottam, hogy francoknál adják.
Rakéta kiegészítő igen tetszik. Nemcsak hogy nem kell 5 rakétát belelőni a Major Biomechanoidba, elég begyűjteni őket a tárba, azt hajrá, de még nyomkövetést is kapnak :D -
JonasSandor #71 Hát nem tudtam meg kell elsőnek nézni hogy lehet váltogatni a fegyókat. -
#70 Ez állatkínzás. Miért kell ezt tenni a szerencsétlenekkel? Devastator a megfelelő ellenük, és ha már rendelkezésre áll, azt használd. Az egyből megöli őket és nem szenvednek. -
JonasSandor #69 Normálon kezdtem el. -
#68 Pisztoly? Késsel mintha serious fokozaton is lehetne őket instakillelni :) Vissza kell néznem Gar és Decino vieóit -
JonasSandor #67 Egy kisterületre csaltam a bikákat aztán sikerült kinyírni kispisztolyal. -
undY1ng #66 Nem döntök más véleménye alapján. Persze megnézem az értékeléseket, de van pár játék ami pl. eléggé megosztó vagy rosszra van pontozva mégis nagyon tetszik, vagy pedig rendkívüli pozitív és 10 perc után törlöm le, mert számomra nem jön be.
Utoljára szerkesztette: undY1ng, 2020.09.27. 19:40:22 -
ntex #65 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Tapasztalatból mondom, véleményekre tényleg nem szabad adni :D Enkóron szoktam a filmeknél röhögni a kommenteken, ilyen 7 - 7.5 pontos filmeknél (ami imdb átlag pontszám, ez már elég jónak számít szvsz, mondjuk úgy átlag feletti) bele szoktam olvasni, és mindig van pár ember aki csak azért is lefikáz mindent Volt több olyan film amit simán jónak ítéltem meg, a kommentek alapján meg meg sem kellett volna néznem. Játékoknál ugyanez van, akár Steam-es véleményeknél is. Nem szabad csak azokra hagyatkozni. Meg kell nézni több tesztet is, aztán az alapján leszűrni amit lehet. A negatív kommentek általában csak előre elveszik az ember kedvét a termék kipróbálásától / megnézésétől. -
#64 A reakciók azért többet árulnak el egy játékról (másról is). Milyen a játékmenet, milyen problémák vannak a játékkal, stb. Ízléstől függetlenül le lehet szűrni egy rivjúból hogy megéri-e megvenni / játszani vele vagy sem. Mármint több értelme van egy kritika alapján vásárolni, mint egy kiadó által összedobott CGI trailer alapján. Refund jó dolog, de ugye azt sem lehet a végtelenségig használni. Sajnos egyre kevesebb a játék demo manapság - aminek megvan ugye az oka. -
#63 Ha hiszed ha nem rengeteg ember van így...elég csak az sg-t és a prohardvert megnézni ahol folyton az ilyen kérdések csapnak arcon: "szerintetek ez jó játék ajánlanátok?" Ez kb olyan mint megismersz egy lányt ,kiállsz a Westend közepére és mondod mindenki álljon meg egy pillanatra: Maguk szerint ez a csaj jól néz ki és jó lesz feleségnek?
Nem is értem ezeket a kérdéseket pont leszarom kinek mi a véleménye xy játékról mivel az a saját véleménye nem az enyém. Én el tudom dönteni hogy számomra milyen.
-
#62 Kit érdekel másnak a reakciója, ha nekem nem tetszik, úgy látszik neked más véleménye többet ér mint a sajátodé -
JonasSandor #61 Ezért kell megvárni a reakciókat róluk. -
JonasSandor #60 Nekem nem volt optimalizátlan bughalmaz olyan betonstabil 60 fps-sel hasít mint álom mivel több nem lehet a játékban. -
undY1ng #59 Már hogyne ha mégsem tetszik a produktum? Jó pár játéknál kértem már vissza a pénzt, mert csak megbántam volna azt a beruházást. -
Ssenkradlive #58 Túl van tárgyalva :)
Respect. -
Ssenkradlive #57 Te sem olvasod el amire reagálsz mi ?
No comment... -
#56 JonasSandor úgy gondolkodik, ha vesz egy kiló kenyeret és a közepén van egy egér azt megtartja looooool
Utoljára szerkesztette: Shevchenko, 2020.09.26. 16:52:17 -
#55 Ha nem játszottál az első három résszel, miért vetted meg a negyediket vakon? :) Serious Sam a jó öreg Doom 1-2, Painkiller, Postal vonalat követi. Sosem akart több lenni, mint puszta humoros stresszlevezető. -
#54 De ha nem tetszik az embereknek valamiért akkor még szép hogy visszakérik az árát...
Nekem nemrég volt meg életem első refundja..az ezer éves NFS Rivals-al... számomra hihetetlen hogy egy ilyen idő game hogy lehet a mai napig kb játszhatatlan bughalmaz (30 percig bírtam).. vissza is adták a pénzem. -
JonasSandor #53 Ha megvesz valamit az ember nem szokás visszakérni loooooool. -
#52 úgyhogy ezen a "vga driver frissítése" dolgon túl is lépnék szó nélkül...
Értelmezd helyesen amit írtam. Nem azt mondom, hogy nekem a driver frissítés miatt jó. Csak felvetettem mint lehetőséget, több más között.
"A játék optimalizálatlan. Pont. Textúrák töltődnek be késve vagy egyáltalán nem, falakon lehet átesni, az animációk csúsznak, késnek és bugosak, processzort túlhajtja stb stb..."
Őszintén, én ebből semmit nem vettem észre. Lehet nem ugyanazzal játszottunk. A textúrák sem töltődnek be későn, mivel SSD-n tolom high end konfiggal, és a FoV is maxra van húzva.
"Tereptárgyakba beakad, eltűnik, "teleportál" stb... különösen a "távolsági" enemy-ken lehet tetten érni mennyire nincs is képben a mesterséges"intelligencia"
Egyetlen beakadást sem láttam, dinamikus és folyamatos volt a játékmenet. A MI a régi SS részekben is bárgyú volt. Hiszen agyatlan monsztákról van szó. Ezt tehát nem tudom negatívumként értékelni.
"úgy is mint pl a Serious Sam első két részében is, ahol ezt meglehetősen könnyeden adták elő a készítők a magányos síkhülye "egymondatos" főhőssel, és a végtelenül klisés világmegmentéssel
Elképzelhető, hogy a te ingerküszöböd került más fokra az évtizedek alatt, de ez a game jóformán semmit nem változott. Néhányan azért is tartják ostobának és erőltetettnek, mert az ami évtizedekkel ezelőtt még viccesen és újszerűen hatott, az ma már hasonló tálalásban nem lesz elég. Talán ezért is jegyezted meg a fejlődés hiányát, mint negatívumot. Többet és jobbat szerettél volna kapni, mint 20 évvel ezelőtt. Ezzel nincs is semmi baj, csak ne a Serious Sam-nél keresd az innovációt. Ha lesz valaha egy 5-dik rész, az is épp ilyen lesz, mint ez.
"de ettől függetlenül nekem a Serious Sam 4 továbbra is a mai játékkészítés egy igen alacsony minőségű slendrián fosadéka
Senki nem is akarja megváltoztatni a véleményed. Csupán azért ragadtam klaviatúrát, mivel én egyáltalán nem azt tapasztaltam amiket leírtál.
Utoljára szerkesztette: Synchronous, 2020.09.26. 15:09:10 -
#51 Mit tudnád te, hiszen ahhoz meg kéne venni a játékot
(Refund = visszakérheted a játék árát ha nem lépted át a 2 óra (steamen, máshol nem tudom hogy van de engem más nem is érdekel) játékidőt) -
JonasSandor #50 Az micsoda? -
#49 és hogy szándékoltan lett ilyen alpári és idióta?
BFE DLC
Quinn: OK Sam, It's about to get a little hairy.
Sam: Hairy was my nickname in high school.
Quinn: I'm not even going to ask.
Sam: It's a great story. It involves goats. If I survive this, I'll force you to listen to it.
Melyik más játékban mernének egy ilyet elereszteni? -
#48 i5 9600K, 16GB ram, RTX 1070, és nekem annyira azért nem akad.
Medium kb, amit a játék javasolt, a render rész megtoldva némi custom configgal. -
Ssenkradlive #47 Pár nap híján pont 31-éve kaptam az első PC-met születésnapomra. 10-évre rá raktam össze az első sajátot az első fizetésemből.A processzor karakteriszikát is magam állítom több mint tíz éve, és segédprogramokat írok programok teljesítmenyjavítához, úgyhogy ezen a "vga driver frissítése" dolgon túl is lépnék szó nélkül...
A játék optimalizálatlan. Pont. Textúrák töltődnek be késve vagy egyáltalán nem, falakon lehet átesni, az animációk csúsznak, késnek és bugosak, processzort túlhajtja stb stb...
Érdekes módon az általam nézett videókban is szintén kivétel nélkül.
Az AI, aminek egy ilyen játékban tényleg nem kellene "sokat tudnia" még azt az alacsony szintet sem ugorja meg sokszor hogy a játekost megtalálja. Tereptárgyakba beakad, eltűnik, "teleportál" stb... különösen a "távolsági" enemy-ken lehet tetten érni mennyire nincs is képben a mesterséges"intelligencia".
Ha ezeket te nem látod, arra nem tudok mit mondani...
A másik része az az "értelmezés".
Én tiszteletben tartom a véleményed, teljesen elfogadható amit mondasz, kivéve azt hogy úgy gondolod kritikám a "nem értésből" fakad.
A Monty Python sorozat gyerekkorom óta nagy kedvencem, imádom a filmjeiket, a : Brian élete, vagy az : Az élet értelme örök klasszikus számomra. Úgy érzem ezért, hogy talán képes vagyok felismerni az iróniát vagy az abszurdot, úgy is mint pl a Serious Sam első két részében is, ahol ezt meglehetősen könnyeden adták elő a készítők a magányos síkhülye "egymondatos" főhőssel, és a végtelenül klisés világmegmentéssel. A "fricskával" a tőbbi magát komolyan vevő fps-sel szemben, igen ahogyan mondtad.
Na ez az a rész ami meg szerintem a 4-ik részben végtelenül "izzadság szagú", és erőltetett. Ostoba és sújtalan mellékszereplők bevonásával hosszas és kínosan rosszul szerkesztett minden grafikai hiányosságot jól kiemelő átvezetőkkel tűzdelt "történetvezetése" bennem inkább szekunder szégyenérzetet keltett,láthatólag "többet akart aminek nyögés lett a vége", de ez már szubjektíven megítélendő, ezért mint mondtam elfogadom amit írsz.
Összehasonlitani a Battlefielddel, meg a Call of Duty-val nemigen tudom, mert vagy tíz éve nem játszottam azokkal, a "CS"-ről meg a "MoH"-ról meg fogalmam sincs hogy micsodák, majd mindjárt utána nézek, tehát ezekkel összehasonlítani nem tudom, de ettől függetlenül nekem a Serious Sam 4 továbbra is a mai játékkészítés egy igen alacsony színvonalú slendrián fosadéka.
Bocs, én ezt gondolom.
Most már tényleg OFF részemről, -minden iróniától mentesen - akinek tetszik, annak jó játékot... ;) -
Ssenkradlive #46 Pár nap híján pont 31-éve kaptam az első PC-met születésnapomra. 10-évre rá raktam össze az első sajátot az első fizetésemből.A processzor karakteriszikát is magam állítom több mint tíz éve, és segédprogramokat írok programok teljesítmenyjavítához, úgyhogy ezen a "vga driver frissítése" dolgon túl is lépnék szó nélkül...
A játék optimalizálatlan. Pont. Textúrák töltődnek be késve vagy egyáltalán nem, falakon lehet átesni, az animációk csúsznak, késnek és bugosak, processzort túlhajtja stb stb...
Érdekes módon az általam nézett videókban is szintén kivétel nélkül.
Az AI, aminek egy ilyen játékban tényleg nem kellene "sokat tudnia" még azt az alacsony szintet sem ugorja meg sokszor hogy a játekost megtalálja. Tereptárgyakba beakad, eltűnik, "teleportál" stb... különösen a "távolsági" enemy-ken lehet tetten érni mennyire nincs is képben a mesterséges"intelligencia".
Ha ezeket te nem látod, arra nem tudok mit mondani...
A másik része az az "értelmezés".
Én tiszteletben tartom a véleményed, teljesen elfogadható amit mondasz, kivéve azt hogy úgy gondolod kritikám a "nem értésből" fakad.
A Monty Python sorozat gyerekkorom óta nagy kedvencem, imádom a filmjeiket, a : Brian élete, vagy az : Az élet értelme örök klasszikus számomra. Úgy érzem ezért, hogy talán képes vagyok felismerni az iróniát vagy az abszurdot, úgy is mint pl a Serious Sam első két részében is, ahol ezt meglehetősen könnyeden adták elő a készítők a magányos síkhülye "egymondatos" főhőssel, és a végtelenül klisés világmegmentéssel. A "fricskával" a tőbbi magát komolyan vevő fps-sel szemben, igen ahogyan mondtad.
Na ez az a rész ami meg szerintem a 4-ik részben végtelenül "izzadság szagú", és erőltetett. Ostoba és sújtalan mellékszereplők bevonásával hosszas és kínosan rosszul szerkesztett minden grafikai hiányosságot jól kiemelő átvezetőkkel tűzdelt "történetvezetése" bennem inkább szekunder szégyenérzetet keltett,láthatólag "többet akart aminek nyögés lett a vége", de ez már szubjektíven megítélendő, ezért mint mondtam elfogadom amit írsz.
Összehasonlitani a Battlefielddel, meg a Call of Duty-val nemigen tudom, mert vagy tíz éve nem játszottam azokkal, a "CS"-ről meg a "MoH"-ról meg fogalmam sincs hogy micsodák, majd mindjárt utána nézek, tehát ezekkel összehasonlítani nem tudom, de ettől függetlenül nekem a Serious Sam 4 továbbra is a mai játékkészítés egy igen alacsony minőségű slendrián fosadéka.
Bocs, én ezt gondolom.
Most már tényleg OFF részemről, -minden iróniától mentesen - akinek tetszik, annak jó játékot... ;) -
#45 "Az hogy bugos és optimalizálatlan már csak futólag említem"
Van akinek az. Másoknak meg vajsimán fut, pl. nekem, és hibamentes (eddig). Mondjuk nem is abakuszon játszok, megfelelően vannak beállítva a graphics menüben az értékek, és persze nemrég frissítettem vga drivert is. Csak nem ezért működik? Ki tudja... mindenesetre nekem máris ez a kedvenc epizódom a Serious játékok között.
"Hogy valami játék ennyire ostoba, képzelőerő nélküli fantáziátlan tucat-fikazsák legyen, ez már az én gyomromnak sok...
A pályák unalmasak a textúrák ötlettelenek, ezerszer ismétlődnek. A fegyverek is unalmasak, ezerszer látottak... az "AI" nevetségesen kőbuta, az NPC-k idegesítőek bárgyúan ostobák és soha nem fogják be, a történet szar, még egy ilyen stílusú játékhoz mérten is... Na ez pont ugyan olyan mint azok, egy centit sem fejlődött, "
Szerintem valami félresiklott nálad az értelmezésben. Ez a játék nem fejlődhet, mert ennek ez a lényege. Ez egy vegytiszta hentelős dara, és semmi más célja nincs, minthogy kiereszd vele a fáradt gőzt. Elvileg játszottál az előző részekkel és nem veszed észre, hogy az egész game egy orbitális vicc, és hogy szándékoltan lett ilyen alpári és idióta? Egy nosferatu vámpír fényes nappal akciózik Róma közterén, a szaladó bakának leesik a cipője, és olyan zokni van rajta, mint egy 5 éves ovison? Egymillió monsztán verekszel keresztül, hogy megszerezz egy kulcsot ami egy olyan kaput nyit, amit szinte lábbal is át lehetne lépni? Ez a játék úgy szarja torkon a popkultúra kliséit, hogy öröm nézni. Széles vigyorral mutatja a fakkot a műfaj összes képviselőjének. Alpári, mocskos, és primitív... és szándékosan túl is tolták a készítők. Az előző részek is épp ilyenek voltak, egy komolytalan hülyeség, és úgy is kellett hozzáállni.
Ahhoz meg minek kell Bergman-i mélységű sztori, hogy darálhasd a szembe jövő alapanyagot? Ez a játék csak ennyiről szól. Csak az van, hogy némelyek többet szeretnének látni bele, majd végül csalódnak és sírak-rínak, hogy át lettek baszva.
Én úgy vagyok vele, hogy inkább ezerszer tolok végig egy SS4-et, mint a Battlefield a CoD, a CS, vagy a MoH akármelyik részét. Mert ez a játék keresztülhugyozza őket, miközben a shotgun csövével vakargatja magát. -
undY1ng #44 Refund amíg nem késő! Annyit nem ér meg az a soti töltény! :D -
JonasSandor #43 Majd megnézem 11-be hány fps lesz. A shotiból kifogytam sajnos ott az arénában nincs töltény hozzá vagy valami? -
undY1ng #42 Nyilván soha nem a története miatt szerettük a komoly samu bácsit de hogy nálam még medium beállítás mellett is csúnyán akad (i5 9400, 1660 gtx, 16gb ram), ez azért csalódás, de ahogyan olvastam a high end-es emberkék is panaszkodnak. A hentelés élvezetes, de ilyen dropok mellett meh.... Na meg azok a be nem töltős textúrák és ötlettelen pályák. -
#41 Nekem az összes rész egy pár értelmi sérült agyszüleménye, értelmetlen lövöldözés, semmitmondó és pont. Másfél óra az kő kemény :-D
Utoljára szerkesztette: Shevchenko, 2020.09.25. 17:45:34 -
Ssenkradlive #40 Nem akarom én ezt túlragozni, már így is megtettem...XD
De nekem ez a másfél óra amit eltöltöttem a SS4-el -bocs a durva hasonlatért- de olyan volt, mintha egy értelmi sérülttel beszélgettem volna...
Viszont ennyi én kiszállok, a véleményem elmondtam, hagyom a fórumot azoknak akiket ez a játék érdekel...