Régiókóddal jön a Galaxy Note 3
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Sok dolog van, ami még nem lezárt, pl. ez is, bár érthetõ a felháborodásod.
(A cikk alján levõ felsorolás zöme sem lezárt ügy)
Csakhogy, ez egy piti téma, ráadásul nem igazán értem, mik annyira titkosak egy patent-szerzõdésben, aminek inkább teljesen nyilvánosnak kellene lenni? De ez legyen jogi huzavona, az emberek nagy részét ez nem fogja ám érdekelni.
A cikk, hozzád hasonlóan, csakis Samsung irányultságú, a kartellezésben elmarasztalt többiekrõl egy szó sincs. ok, Samsung a téma... 😉
Mindemellett egyetértHETünk abban, amit már párszor hangsúlyoztam: Samsung és Apple közé rövidesen kitehetõ az egyenlõségjel, ha az aljasság mértékét vizsgáljuk, de abban ne reménykedj, hogy egy átlag felhasználót e hír a Samsung utálók közé penderít, mert a vádlottak padján jó sok másik cég is helyet foglal idõrõl idõre és sokan nem tévesztik szem elõl azt a kicsinyke tényt, hogy az USA legnagyobbjai közé tartozó vállalatot (erre legjobb példa Apple, de mára Google is) az USA-beli szervek kissé másképpen (értsd: elnézõbben) kezelnek. 😉
Te is tudod (ha be esetleg nem is vallod itt), hogy a kis adócsalások(melyek pár ország teljes költségvetésénél is nagyobb összegekre rúgnak...), melyek ismertté váltak mind Google, mind Apple esetén, kurvára durvábban üldözött dolgok lennének egy 'betolakodó' (igen, pl. Samsung) esetén.
Amúgy, én azt láttam a cikkben, hogy Samsung felkínálta a segítségét a nyomozásban, amire az volt a válasz, hogy nem elegendõ, ragaszkodjunk a tényekhez, ha nem is sarkpontjai az ügynek!
"Samsung did offer to conduct an internal investigation, an offer the Judge dismissed as "insufficient.""
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Az Apple altal a Samsung ugyvedeinek atadott bizalmas uzleti titkait a Nokiaval kotott szerzodeseirol, (melyek birosagi vedelem alatt alltak, hogy nem kerulhetnek ki a jogtanacsosok kezebol (Highly Confidential -- Attorney Eyes' Only))... feltoltottek egy Samsung belso FTP serverre, ahonnan a hozzaferessel rendelkezok szabadon letolthettek. Ezekutan a Samsung targyaloi visszaeltek ezekkel az adatokkal a Nokiaval folytatott megbeszeleseiken, mi tobb, nyiltan bevallottak, hogy tisztaban vannak a szerzodesek tartalmaval. Miutan kiderult az egesz a Samsung meg csak nem is probalt segiteni az ugy kivizsgalasaban, megprobalta eltusolni azt.
Szep ki tortenet, kulonosen szomoru, ahogy a biro osszefoglalta az ugyet: http://tech.fortune.cnn.com/2013/10/03/apple-samsung-sanctions-grewal/
Wagner Úr
Nos, itt egy mélyebben marcangoló cikk, amelyik még jobban megmutatja a Note 3-ban található aljas húzást a benchmark-ok felismerésénk segítségével, de nicsak, milyen kis érdekességet is feltárnak:
"The ironic thing is that even with the benchmark booster disabled, the Note 3 still comes out faster than the G2 in this test. If the intent behind the boosting was simply to ensure that the Note 3 came out ahead in the benchmark race, it doesn't appear to have been necessary in the first place."
Segítek: miután sikerült a csaló vezérlést közömbösíteni, még mindig erõsebb, mint az LG G2, tehát tulajdonképpen nem volt szükség a csalásra ahhoz, hogy elsõ helyen végezzen a Note 3.
Természetesen ez nem menti Samut, meg egyik csaló céget sem, de mindenképp más színben tünteti fel Samsung-ot mint egy csaló mezõny egyik tagját, nem pedig egyetlen fifikást, ahogyan te szeretnéd beállítani.
Note 3’s benchmarking “adjustments” inflate scores by up to 20%
Természetesen nem kérem, hogy bocsáss meg Samukának és kezdd el szeretni, maradj meg te csak a régi, magában mormogó, gyûlölködõ trollnak, abból a szerepbõl már nem tudsz hitelesen kilépni!
<#vigyor>#vigyor>
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
"Olyan szinten nem erdekel engem, hogy milyen "buzi" vagy, hogy soha nem is gondolok rad, nem hogy meg theoriakat is gyartsak errol."
Nem csak, hogy gondolsz rám (kár azt állítani, hogy nem gondolsz arra, akivel vitázol és akirõl hülyeségeket állítasz...), hanem még le is írsz baromságokat.
Nem tudsz (mert nem akarsz) elrugaszkodni attól a buta megbélyegzéstõl, hogy én elfogult lennék Samsung irányába, ahogyan ezt Vol Jin helyesen észrevételezte.
Amúgy, bár elég jó tanuló voltam mindig, a biológia ezek szerint nem kötött le eléggé, így meg kell kérdeznem: a rectum termékének van rectuma? Meglepne... <#mf1>#mf1>
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Olyan szinten nem erdekel engem, hogy milyen "buzi" vagy, hogy soha nem is gondolok rad, nem hogy meg theoriakat is gyartsak errol. Ezekkel a szemlyes kis onigazolo anekdotakkal sem ertem mit akarsz elerni... azt hiszed, hogy barmit is szamit nekem, hogy te mikor, mit vettel?! Itt csak az szamit, hogy mit tudsz bizonyitani, az anekdotalis tortenetekkel kitorolhetem a rectumomat...
Amugy sem ertem, hogy mit kene nekem a te regi hozzaszolasaid kozt keresgelnem?! Eleg beloled itt a jelenben is... mint mondtam, ha valamit bizonyitani akarsz, akkor tedd meg, de tolem nem varjal ilyesmit!
Nekem nem kell utána néznem, mert emlékszem.
Bizonyítanom sem kell, ez nem bíróság.
Ez egy fórum, ahol alapnak kellene lenni, hogy nem ilyen unfair módra vitázol és lapátolod a szart az egyikre kizárólag, szándékosan megfeledkezve az általad védett ügyes-bajos lépéseirõl...
Téged minõsít, hogy az egyiket támadod Steve atyához méltó elvakult és zsigeri eredetû dühvel, miközben a saját gerendát nemhogy nem veszed észre a saját céged szemében, de még le is tagadod... és ahogy csak lehet mismásolsz.
Téged gyötör, illetve inkább támogat a szemétkedésben a kis amnéziád...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Haha, megint félrebeszélsz, seggarc!
Éppen arról van szó, hogy amikkel elõjössz, azokat régen megmondtam elõre, persze sokakkal együtt volt ez a véleményünk...
A lehetõségét kaptad meg, hogy a tárgyilagosságodat (ami nem létezik) bizonyítsd.
Nyilvánvaló volt, hogy ilyen válasszal jössz, ahelyett, hogy elismerd, hogy én - sokakkal együtt - régen megmondtam, hogy felemelkedése során rövidesen az Apple-t a Samsung fogja letaszítani az 'evil' trónról.
Persze, hogy nem fogod ezt elismerni, hiszen akkor nem tudnál mindenáron Samsungbuziként gondolni rám, pedig pár év alatt sokszor elmagyaráztam, annyira szopkodom én Samu-t, amennyire az engem... Ez ugyanúgy érvényes a többi cégre is, nem ragaszkodtam én Nokia-hoz, mikor már nem érdemelte meg és ugyanígy nem folytattam HTC gépek vételét, mikor világos lett, hogy rossz útra tévedtek.
Nem azért vettem LG monitort, mert nagyon elégedett voltam/vagyok a mindent tudó mikrohullámú sütõjükkel, nem azért vettem Samsung TV-t végül a kinézett Pana (nem baj, ha becézem a Panasonic-ot? :o) ) helyett, mert volt Samsung PDA-m, amit meg csak akkor vettem, amikor az arra érdemes volt. Sorolhatnám, hiába vagyok roppant elégedett a Logitech cuccaimmal, melyek minõsége még nagyjából indokolja is a magasabb árat (amit persze nem mindig fizettem meg teljes mértékben, így akciósan vettem a G35-öt, ami rövidesen újra dupla annyiért volt kapható, de van olyan egerem is, ami nagyon komoly ugyan, de a teli 18 ezres árért nem vettem volna meg) a minõség, egyáltalán nem vagyok elfogult feléjük, pedig 6-7 prémium cuccukat használom.
Én nem vagyok hozzád hasonlóan elfogult és végletekig elvakult egyetlen cég felé sem. Nem hozom az izzadságszagú dumákat, hogy mosdassam a szektám cégét. Ennek eredményeképpen tudok és fogok akár zokszó nélkül más cég termékére váltani, amikor akarok, ahogyan ezt simán tettem már párszor. Ami nagyon fontos, továbbra sem a marketingnek bedõlve, hülye vezényszavak (reinvented pl. :o) ) hatására.
Sose mondd, hogy soha, lehetek én még Apple user is, Applebuzi nem, az más, talán érted a különbséget...
Egyelõre ez sajnos, igen, SAJNOS nem fenyeget, mert amit csinálnak, az az egész világon fanyalgást hoz az értelmesek arcára, ha el is ismerjük, vannak jó dolgok is Apple logo alatt.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Soha nem allitottam, hogy az Apple egy ma szuletett barany, viszont ha valamit bizonyitani akarsz, akkor - meg mindig - neked kell a tenyek utan nezned 😉
Újabb feladat: keress pár olyan hírt, ahol Apple-t (csak az elfogultságod okán a cég irányába kerül megint terítékre) jogerõsen marasztalták el félrevezetés, hamis hirdetési eljárás, stb. miatt és kötelezték korrekcióra, amit aztán szintén aljasul taktikázva tett csak meg... Volt pár, koma...
Aztán keress ilyet Samsung esetén is, majd vonj le következtetéseket. Nem, nem is várom, hogy az objektív és elfogulatlan legyen... tõled nem.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Nem varhatod mastol, hogy a te allaspontodat bizonyitsa. Ezt bizony neked kell megtenned...
reagálj az Anandtech féle cikkre!
Kerlek: "With the exception of Apple and Motorola, literally every single OEM we’ve worked with ships (or has shipped) at least one device that runs this silly CPU optimization." 😊
A szemelyeskedesre meg semmilyen mentseg nincs. Az kizarolag a szerzojet minositi...
Ha neked az Apple szó egyenlõ az Applebuzi szóval, hát legyen igazad, faszkalap!
Ha meg továbbra is értetlenül állsz az elõtt, hogy a trollkodásodra személyeskedés a reakció, hát sajnállak, menthetetlen vagy. Ez persze nem újkeletû megállapítás, csak ismét bebetonoztad a vélemény megalapozottságát
Nos, lépjünk túl ezen, no meg rajtad is, szardarab...
Nézzük, mit ír ide egy elfogultságtól mentes alak. Segítek, rólam van szó... ;o)
Egy hír, mely aztán egyrészt igazolja, hogy Samu
(ne zavarjon meg, a Samu ez esetben SEM a Sámuel becézése, sem pedig a Magyarországon anyakönyvezhetõ Samu keresztnév, ami a Sámuel-bõl ered annak rövidítésével, hanem csakis a Samsung sokak által használt ’nick’-je...)
ezt a húzását ostobán és szarul vezette be, de ezt még tetézi avval, hogy a régebbi készülékekre is (S3, N2, stb.) ki fogja terjeszteni az Android 4.4 alapú Samsung készülékekre majdan érkezõ frissítésekkel. Figyelem, nem az Android, hanem a Samsung okolható ezért, ne keverjük a gyártó céget az operációs rendszerrel (megint…😉!
Valóban szarjanak sünt (ahogyan te is, de te kétszer annyit ;o) ), mert ehhez igazán a cikkel egyezõen szerintem sincs joguk. Félõ, hogy valami magyar seggszülött politikus került a Samsung errõl döntõ pozíciójába. Vagy valami Applebuzi férkõzött oda belsõ ellenségként, esetleg pont te...
Véleményem szerint ez súlyos visszhanggal jár majd, akkor is, ha a hozzám hasonlókat nem fogja érinteni, hiszen nekem pl. egyetlen egyszer sem került hivatalos ROM frissítésnek egyetlen bit-je sem egyetlen készülékemre sem, ha a Samsung szervizben rákerült egyetlent nem számítjuk, ami így olyan félhivatalos azért számíthat, de azonnal a saját kézbe vett ROM-olásra késztetett.
Azóta egyszer volt telefonom Samsung dolgozó kezében, kevesebbet értett hozzá, mint én...
Fájdalmas volt látni a szenvedését.
De természetesen azok a felhasználók számítanak, akik jóhiszemûen és nem geek módjára szeretnék a pénzükért azt kapni, ami szerintük és szerintem is jár nekik.
Tehát a cikk: Galaxy Note 3 region lock is an issue after all, Android 4.4 update may lock older Galaxy handsets
Szóval, ha te nem is tudsz, mert nem akarsz tudni Apple aljasságairól, amik ettõl még megtörténtek, íme a következõ cég, amely a hatalom vélt, vagy valós birtokában túllõ a józan ész és korrektség határain és pökhendiségével bicskát nyitogat saját kundschaft-jai zsebében.
Ha te annyira képben vagy az én állításaimmal, akkor, íme egy feladat:
keress, Tyutyukám és linkeld azt a jó régi írásomat, ahol megjósoltam, hogy Samu lesz a következõ evil. Nem idén volt, sõt, nem is tavaly… 😉
Ezen felül majd (ha szeretnél a korrektség oltárán áldozni, amit persze kétlek, mert mindig távol állt tõled) reagálj az Anandtech féle cikkre!
Természetesen ne azt, hogy senkit nem ment az, ha más is aljas, mert ezt már sokszor hangoztattam, mikor (jajj, megint említem… :o) ) Apple aljasságát próbáltátok mosdatni!
Így ebben egyetértenénk, persze nektek Apple a kivétel, azt/õket lehet/kell így elvtelenül védeni…
A fizetésért mindent, ugye, koma?
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
A cikk a Note3-rol szolt. En ezzel kapcsolatban linkeltem relevans cikket, bar te ezt szemelyes sertesnek vetted. Amugy meg az Apple-rol meg gyanu sem alakult ki, hogy csalnanak benchmarkban 😉
ps: Apple szot te emlitetted eloszor, ahogy a szemelyeskedest is te kezdted. Nincs ebben semmi meglepo, ervek hianyaban mindig ide lyukadsz ki.
They're (Almost) All Dirty: The State of Cheating in Android Benchmarks
by Anand Lal Shimpi & Brian Klug on October 2, 2013 12:30 PM EST
Mielõtt megint faszságokat írnál, ezt a csalást ugyanúgy megvetem, mint az Apple hazugságait, csalásait.
De jó, ha tudod, messze nem kizárólag a nektek evilként beállított Samsung csinálja ezt, hanem pl. az Apple pöcsét szopogató HTC és LG is.
Mindenki hazudik, csal, Apple persze azért még mindig élen jár, de van követõje bõven...
<#boxer>#boxer>
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Így nem véletlenül merülnek fel a dolgok, te kis provokátor troll...
Ugye? <#awink>#awink>
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Szánalmas a vergõdésed, mint mindig... <#smile>#smile>
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Vicces, megsem en hoztam fel eloszor az Apple-t... hanem levente68 😊
"A Samsung régiókóddal szállítja új okostelefonját, amely az elsõ SIM-kártya aktiválásáig él."
Tehát megveszed, helyi SIM-kártyát beleteszed, kód kiütve, onnan kezdve minden régióban használhatod.
És nem igaz, hogy:
"Ez a gyakorlatban annyit jelentene, hogy a szigetországban megjelenõ okostelefonok kizárólag az európai kontinensen használhatók..."
De hát annyit szidtam, hogy csak na...
Gondolom, az is kevés...
Mi lenne, ha védeném, ahogyan Apple-t szokták?
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
"Nyugodj meg, engem kevésbé lehet szívatnia egy cégnek,"...
Ezt neked írtam? Nem. Szóval...
Na, szép napot!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Wagner Úr
Amíg egyik sem teljesül, inkább ne bégess...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Tulajdonnév elé nem teszünk névelõt, én még így tanultam. Nem személyeket különböztetünk így meg.
Ráadásul, ez nem diplomamunka, barom, hogy ebbe köss bele...
Fõleg te ne, aki nem használ ékezetet, hiába kértük (igen, többen, többször), hogy tiszteljen már meg minket vele, ha már csak elfogult faszságokat fröcsög...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Egy keresztnevet adtal a cegnek, amire raadasul hatarozott nevelo nelkul hivatkozol:
"nem vedem Samut" vs. "nem vedem A Samsungot"
Beteges...
Kár is válaszolnom neked, de csak hajrá!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Ez a baj, akárhány dolog miatt szidom, te még mindig nem fogod fel, hogy én aztán nem védem, alsó hangon leszarom, ahogy az engem, amúgy meg a szemétségeit utálom, ezt le is írtam. Nem tudsz kikecmeregni a sínre tett gondolkodásodból?
Pont te vagy az, aki Apple minden szemétségét körmöd szakadtáig véded, hol védem én Samsung-ot elvtelenül, barom?
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Errõl szól a cikk, errõl irkáltunk eddig? Ugye, nem!
Hát akkor minek veted be a másik ágyúdat, csakis azért, hogy engem megpróbálj Samsung-buzinak beállítani, majom?
Ráadásul megint magadat beégetve, mert egy olyan dologgal támadsz, ami régi és mivel elég nagy a hasonlóság a két készülék között, természetesen öröklõdött.
Mondjak jobbat? Az S3 volt eMMC bug-os és azt is örökölte a rá következõ modell, a Note II. Ez eléggé felháborított engem is, te meg talán nem is tudsz róla, kispályás, guglizó barátom, almacsecsen lógva...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
A csalas es a vasarlok felrevezetese? Ja, az valoban 😊
Nem tudom, írtam-e már, én nem védem Samut
Nem veded? Annyira elfogult vagy, hogy mar szemelykent hivatkozol ra! 😉
Egy Note3-rol szolo cikknel egy masik - vadonatuj - informaciot emlitek ugyanerrol a keszulekrol? Ez mitol tereles? Nem vagy egy kicsit paranoias? Vagy megint megcsipett az Apple mano? 😊
De ez inkább téged minõsít, baromarcú.
TiBi-vel firmware frissítés megy még, hülyegyerek?
<#bee1>#bee1>
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Nem tudom, írtam-e már, én nem védem Samut, amiben aljas...
Írtam, nem egyszer, fütyike, figyelj jobban!
Olvass lassan, ha agyad rendõr módon müxik, las-saaaaaan!
<#mf1>#mf1>
De miért is kezded a terelést? Ja, mert ennyi vagy...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Te egy zseni vagy 😊
Nem szoktam ide (se) video-t linkelni.
De amint láthatod, nem sokáig tartott rájönnöm, hogy a motor nem a clipboard tartalmát teszi be, ahogyan azt egy intelligensebb motortól elvárnám...
A Ctrl+C meg inkább Apple-nek nehezen felismerhetõ funkció volt, koma...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Ha mar ilyen szellemben vagyunk, mit szolsz a Samsung masik Note3-as mutatvanyahoz, hogy csaltak a benchmark programokkal?
Normally, while the Note 3 is idling, three of the four cores shut off to conserve power; the remaining core drops down to a low-power 300MHz mode. However, if you load up just about any popular CPU benchmarking app, the Note 3 CPU locks into 2.3GHz mode, the fastest speed possible, and none of the cores ever shut off. Stopping the CPU from idling shouldn't in and of itself affect the benchmark scores a whole lot, so this was our first sign that something was wrong. Benchmarks exist to measure the performance of a phone during normal usage, and a device should never treat a benchmark app differently than a normal app. - http://arstechnica.com/gadgets/2013/10/galaxy-note-3s-benchmarking-adjustments-inflate-scores-by-up-to-20/
Ez a default link... ez jelzi ha valaki keptelen meg a paste (cmd/ctrl+v) funkcio hasznalatat is elsajatitani 😊
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Az eredetiket meg szerinted hol kéne nézni? Apple-nél? Kár lenne...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
másolatokat lásd itt: Samsung
:-)
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Mint sokszor írtam, szarok Samsung-ra. Én nem vagyok agymosott.
De ezt úgyis hiába írom...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Várjad csak lihegve a Samsung bejelentést!
Mer' amirõl a Samsung nem nyilatkozott hivatalosan az nincs is!?
LOL! :-)))
Elõször leírtam mindent értelmesen és értelmesnek érthetõen.
Aztán jöttök kötözködni, én meg hajbókoljak?
Ezt benézted, amire nincs szükség, az a böfögésetek!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás
Olvass lassabban, ezt mindegyik Applebuzitól újra és újra kérnem kell?
Kicsit nagyobb rálátással a dologra elég sok ellenérzésemet fogalmaztam meg Samsung-ról, mivel én semmilyen szekta tagjává nem váltam...
Ez hiányzik némelyekbõl, pl. belõled...
Az egyik féregsége nem takarható a másikéval. Ez a tárgyilagos szemlélet egyik alappillére, egyben a ti egyik legnagyobb hiányosságotok.
Mit vársz tõlem? Elég sokat szidtam Samut azért, amit nem tetszõen csinál, e topikban írtam le azt is (újra), hogy nem lehet biztos benne, hogy továbbra a felhasználói közt tekinthet rám, mert olyan sok feltörekvõ kitûnõség válik csábítóvá a közeljövõben, hogy esélyes a váltás.
No, nem ma, sajnos, de mire úgy döntök, készüléket cserélek, lesz Non-Samsung alternatíva, ha így folytatják.
Melyikõtök írt le ilyet Apple-rõl eddig valaha? Csak az elvtelen védelem, az ömlik belõletek.
Amiket meg itt írtam, azt nem kellene a Samu védelmére felhozott elvtelen szerecsenmosdatásnak venned, mert egyszerûen az igazság keresése, és amíg a végére nem érünk, addig hadd gondoljam azt, hogy ha ígérik, akkor ez úgy lesz.
Nyugodj meg, engem kevésbé lehet szívatnia egy cégnek, mint a hozzád hasonló agymosottakat!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás