Nem jelent valós alternatívát a DNS-alapú adattárolás

Az a durva, hogy a tudomány cáfolhatatlan ténykent kozol dolgokat, amit késobb megcáfol.
Pl. ez a sokmillióból.

Akkor legyen úgy.

Nézd, ami tény: a mai ember tudasa a biológiáról, az életrol, az osszefuggésekrol szinte nulla. Kicsit kisarkítva, a "mély" szakteruletek csak részletekben látnak, leginkább tévúton haladnak, jó esetben kijavítják az addigi téves kovetkeztetéseket.
Valószínu, hogy ma a biológia és biogenetika akadémiai doktora jóval kevesebb tudással rendelkezik az életrol, a szaporodásról, a bioszféra osszefuggéseirol, mint egy 200-300 évvel ezelott élt pákász vagy akkori természetszereto, tanult nemes ember.

Amit írtál, azzal pont magadat cáfolod, mert "amelyik szakasz éppen nem kell, az kompaktálódik", vagyis a természet egy rendje határozza meg, amit az ember még messze nem ért, csak kontárkodik.
Amibol ki kellene indulni, az az, hogy a természetben van egy dinamikus egyensúly, rend, amire mindig is torekszik természeti (vagy isteni) torvények által, minden szinten. Amíg a "tudósok" elmennek az alapigazság mellett és szakszavakkal magyarázzzák az újabb szakszavakat, addig rossz felé halad a tudomány. 😉

Mivel ismerjük a különbözõ kulcsszekvenciákat, ami pl. a kromoszóma-átrendezõdésekért felelõs, illetve elég sokat tudunk a DNS-RNS átírásról, RNS-fehérje lefordításról, vagy a gének mûködésérõl. Elég valószínû, hogy meg tudnánk oldani.
És van olyan, hogy egy sejt nem férhet hozzá a DNS-hez, mivel így mûködik maga a DNS is. Amelyik szakasz éppen nem kell, az kompaktálódik, és nem fér hozzá semmilyen fehérje, amelyek DNS-sel kapcsolatos mûködésért felelõsek. Ezt (is) ki lehetne használni. Mint korábban írtam.

Nem sci-fibõl tanulom/-tam az ilyesmit.

Túl sok sci-fit olvasol. Kezdjuk ott, hogy "az ember", egy sejt teljes mukodését sem ismeri, ugyanúgy a DNS-részek pontos szerepét sem stb.
De amit eddig tudhatna, az az, hogy a természetben durva osszefuggések vannak és olyan nincs, "egy sejt nem férhet hozzá". 😉

Igen, csak nem a "természet" rakja bele, hanem az ember, és az ember célzottan létre tud hozni dolgokat. Mintha úgy kezdtem volna, hogy "a sejt maga ne tudjon hozzáférni az adatokhoz". Ami azt jelenti, hogy eltûnni sem fog. Elméletileg. A gyakorlatban pedig kiderülne... ->fejlesztés.

Jaja, csak a természet idovel vissza vagy elrendezi és sok generáció után, ami felesleg az eltunik.
(Nem, amúgy nincs felesleg a DNS-ben, csak olyan részek, amirol ma nem tudjuk mi a célja. Ilyen a természet.)

Nem rossz ötlet. 😊

Arra jó a redundancia (hogy többmilliárd sejt ugyanazt tárolja). Meg nyilván minden nyelvben elõfordul elgépelés, mégis értelmezni tudjuk, hogy mi van odaírva. Csak programozás kérdése.

és hogy oldod meg, hogy ne következzenek be mutációk a szekvenciában? Hiába a hibaellenõrzés, javítás, mindig jönnek létre apró változások, egy prokarióta replikációs apparátusa pedig nem is oly' kifinomult, mint a Tied pl. 😊

És aztán jönnek a jogdíjas hiánák a múltból és szénné büntetnek minket...

lehet hogy az ún. junk dns pont ez 😊
az elõzõ technikai civilizáció így tárolta a dolgait

bár a junk dnsrõl is kezd kiderülni hogy nem junk

de már látom is milyen jó scifit lehetne ebbõl csinálni 😊
megfejtik a kódolást és kezdik kiszedni a világ sok-sok fajából az elõzõ civilizáció filmsorozatait, mozifilmjeit, zenéit... 😄

Ebbõl egy kukkot sem értek, de krvajól hangzik!<#eljen>

Mindjárt gondoltam, hogy csak archiválásra lesz jó, a HDD-t nem váltja ki...

Esetleg úgy a végtelenségig meg lehetne õrizni az archivált adatokat, ha eukarióta egysejtûek genomjába integrálnák. És ahogy osztódnak, az archivált információ is fennmarad, ráadásul sokszorozódik. A túl hosszú plusz DNS-t pedig úgy lehetne megoldani, hogy létrehoznának több törzset, és aszerint neveznék el, hogy az információ melyik részét tárolják...

De persze úgy kellene integrálni, hogy a sejt maga ne tudjon hozzáférni az adatokhoz, pl. chaperonokra feltekerve, és olyan végzõdésekkel, amelyeket az élõ lények riboszómái, transzkripciós faktorai, egyéb fehérjéi nem tudnak felismerni. Igaz, akkor a másolással probléma lenne... X) , de biztosan meg lehet oldani. Pl. valamilyen inhibitorral oldani meg, hogy a sejt az élete során ne tudjon mit kezdeni az adatokkal, viszont beleépíteni egy gént, ami a sejtciklus egy bizonyos stádiumában olyan terméket kódol, ami leszedi a gátlófehérjét az adatokról...

Már korábban felvetõdött bennem a kérdés, hogy ha itt egy olyan DNS-rõl van szó mint egy akármelyik élõlényben akkor az nem fog véletlenül osztódni és létrehozni egy új élõlényt, esetleg egy baktériumot, vírust. Ami alkalomadtán lehet félig mûködésképtelen mutáns, de a milliónyi variációból ami a sokféle adat tárolása közben keletkezik akár épp egy mûködõ is létrejöhet kis eséllyel.
Itt kapok most egyféle választ. "A mesterséges DNS, amit az információk tárolására használunk, szinte inaktív." Szóval ez nem kifejezetten egy mûködõ DNS. De azért nem zárják ki az esélyét, hogy mutálódhat!

Részemrõl nem tartom mûködõképes alternatívának az egyéb adathordozókkal szemben. Pont azért is amilyen hátrányokat már említenek a cikkben.
Még ha ez tovább tudna információt tárolni mint mások. Több száz évig való tárolás? Mi a fenének. Az emberi élettartam rövidsége szükségtelenné teszi, hogy több száz évig tároljunk valamit. Egyenlõre ez fölösleges. Túl gyorsan változik minden. Illetve túl fontos számunkra a gyors olvasás, írás.