7903
-
#959 Nekem valahogy természetesnek tűnt, hogy megvegyem. Na nem mintha annyira kellett volna, de eléggé tetszett. Megvártam míg akcióba rakták, mert a 22 eurot sajnáltam azért érte, és akkor vettem meg.
Utána kipróbáltam egyszer, de azt sem tudtam mit és hogyan. Az alap hajókkal nem tudtam felszállni. Nem engedett el a futómű.
Csak jóval később vettem elő megint és mélyedtem bele annyira, amennyire most tartok.
Sok ilyen akciós játékom van. Sokat csak azért veszek meg, mert ezzel adózom a készítőknek, hogy már réges-régen játszottam velük, de akkoriban nem engedhettem meg. Persze az ilyent nem nagyon szoktam elővenni és nagyon akciósan is veszem meg. De mégis.
Érdemes figyelni a HumbleBumble-t, szoktak jó dolgok lenni rajta nagyon olcsón. Megvan a teljes X sorozat, StarWars-ok, Worms és még sok egyéb.
Persze én sem veszek meg mindent, meg mérlegelem, hogy a jelenlegi játékaim és egyéb elfoglaltságaim mellett mennyi időm lesz egy új játékkal játszani.
A GTA V még mindig piszkálja a fantáziám, de túl sok időt igényelne és most nem ilyennel szeretném lekötni azt.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2015.09.12. 18:32:29 -
laci4321 #958 Én anno azért vettem meg a játékot, mert nagyon zavart hogy folyton lemaradok az újdonságokról. Aztán később meg már a modok miatt nagyon jó döntésnek bizonyult, azokat nem tudod nem eredetiben letölteni a Steamről. És vannak olyan modok, amik új szintre tudják emelni a játékélményt. Én anno 2300 Ft-ért vettem, szerintem az nem tétel érte. (eBay-en vettem egy olyan valakitől, akinek csak pozitív értékelései voltak. ~1 óra múlva az elhatározásom után már el is küldte Steam ajándékként nekem a játékot az illető, lehetett is telepíteni)
SUPERTRABI: Te nem vagy semmi. 2 nappal később már neked is a legfrisebb van meg :D
tom36: lehet hogy elcsépelt szöveg, de sajnos tényleg előfordulhatott, hogy pont kifogtál egy bugos verziót. -
SUPERTRABI #957 Érdekes mód nekem sem eredetim van, de eddig semmi problémát nem tapasztaltam, a különbség a rendes meg az eredeti közt nem magában a játékban van, hanem a steam elérésében és ami azt illeti nálad a játék egy BUGOS verziójáról van offline-od. Nekem most a legfrisseb van meg a 099.010 es verzió. -
tom36 #956 Elismerem nem eredeti, de mivel ismerem a játékot ezér tudmo, hogy nem fogok vele sokat játszani mer multira nincs lehetőségem így nincs is értelme megvenni, az 1-2 napi játékért.
és ismét megkaptam a választ amit oly rutinosan osztogatni szoktak (nem eredeti = bármit próbálhatsz nem lesz jó), csak ezzel az a gond hogy van amikor az eredeti sem jó. -
#955 Ha jól értettem, akkor neked a 'nem steam-es' verziód van, így szerintem nem is kell csodálkozni rajta, ha esetleg a mókolás miatt nem fog tökéletesen futni a játék. -
tom36 #954 Uhhhh
nahh még egyszer:
a 7-9000 m re beéledő hajók mind zöld színben pompáznak a piros helyett.
és bármit próbálok nem tudom megoldani, hogy ezek az egységek ellenség ként éledjenek be (piros színnel jelölve).
amikor megnézem a beéledő hajók tulajdonosi nevét akkor ott a senki szerepel, csakúgy mind a kezdő platformomnál.
sory ha kissé érthetetlenül fogalmaztam. -
#953 Hajhm akkor a piros hajókból szeretnél kéket kreálni??
Akkor ahhoz kérlek szépen komótosan el kell foglalni a hajót. Leszedni a fegyverzetét vagy energia központját majd ha bejutottál a központi vezérlőhöz a tereptárgyat meg kell rongálnod a csíkok aljáig hogy elveszítse a csoportjelzést vagy az antennát is le kell rongálnod a vonalig majd újraépíteni és akkor a tied lesz ha beállítod a frakciót mellé:) -
tom36 #952 újra fogalmazom az előzőt:
nem arra gondolok mit esetleg bead nekem pluszba ha ojan módot indítok hanem azokra amik 7-9000 m között élednek be (aminek ellenségesnek kellene lennie, pl: militari, miner ... hajók)
viszont kiváncsiságból leszedtem egy korábbi verziót (v01.092.007) és ott nem volt probléma ugyanazon beállítások mellett. -
#951 Az ne zavarjon azért belépő hajó Éledőhajó a neve mert abban a hajóban éledsz ujjá ha meghalsz az SOSE lesz Piros Színű
Ellenséges hajó 7-9000 méter körül jelenik meg amit elfoghatsz az éledőhajó segítségével ha átalakítod.
-
tom36 #950 a beéledő hajókra gondolok
valamiért mindig zöld színnel van a nevük, pedig próbálok a beállításoknál is ara törekedni hogy ellenséges legyen, még alap beállítások mellett is ez van
alap platformon indulva túlélő módban ez van valamiért
a tulajdonjog vissza állításával is próbáltam meg nélküle is, de nem működik se más megoldással
-
#949 Nem vágom
A kezdő hajó azért kezdőhajó mert a te frakciód hajói. Azok tudtommal sose voltak ellenséges hajók.
Most pontosan nem vágom milyen hajóról van szó, ha azokra gondolsz amik a bázison vannak azok a te hajóid. Azok az ellenséges hajók amik időről időre feltűnnek olyan 7 8 9000 méter körüli távolságban és piros a nevük.
Vagy lehet a beta verziós rendszerben voltál ahol mások voltak a körülmények. -
tom36 #948 üdv all
hosszú idő után ismét feltettem a programot, de olyan problémába ütköztem ami eddig nem volt:
bárhogy próbálok pályát létrehozni a beéledő hajók valamiért nem ellenségesek
nem tudjátok hogy miért lehet ez ? -
laci4321 #947 Nekem teljesen jól működik. -
#946 franc kuka a steam?
-
laci4321 #945 Fúúú... íme egy megoldás hogy tudjuk melyik blokk légzáró és melyik nem. Nem semmi mod :D Mekkora ötletek vannak itt kérem
Build Info - details about the block you're placing
Meg ez is
Kis blokkok tehetők vele nagy hajóra.
Electronics Panel - Small blocks on large grid
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2015.09.09. 20:21:51 -
laci4321 #944 Miért nem használod a Configurable Automatic LCDs szkriptet?
Az LCD panel nevébe akárhova a [LCD] tagot, és futtatod a szkrptet.
Ezt meg beírod a publikus szöveghez:
InvListX {konténer neve} +all
Szövegmegjelenítés beállítással nem is kell foglalkozni, de figyelj arra hogy mindegyik blokk tulajdonosa ugyan az legyen. -
#943 Srácok már megint elavult parancs sorok áldozata lettem?
Ez elvileg kiírná a konténerekben levő tárgyakat
Most pontosan nem tudom miket de át lehetne írni úgy hogy mindent listázzon ami benne van?
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
const string PANEL_NAME = "LCD Panel 2";
const string CONTAINER_NAME = "Large Cargo Container 2";
void Main()
{
List<IMyTerminalBlock> work = new List<IMyTerminalBlock>();
GridTerminalSystem.SearchBlocksOfName(PANEL_NAME, work);
IMyTextPanel panel = (IMyTextPanel)work[0];
GridTerminalSystem.SearchBlocksOfName(CONTAINER_NAME, work);
IMyCargoContainer container = (IMyCargoContainer)work[0];
panel.WritePublicText(container.CustomName + " Inventory\n------------------------------------------------------\n", false);
var containerItems = ((IMyInventoryOwner)container).GetInventory(0).GetItems();
List<String> list = new List<String>();
for(int j = containerItems.Count - 1; j >= 0; j--)
{
String txt = decodeItemName(containerItems[j].Content.SubtypeName, containerItems[j].Content.TypeId.ToString()) + " - ";
String amt = amountFormatter((float)containerItems[j].Amount,containerItems[j].Content.TypeId.ToString());
txt += amt;
txt += "\n";
list.Add(txt);
}
list.Sort();
List<String>.Enumerator e = list.GetEnumerator();
while (e.MoveNext()) {
panel.WritePublicText(e.Current, true);
}
panel.ShowTextureOnScreen();
panel.ShowPublicTextOnScreen();
}
String amountFormatter(float amt, String typeId) {
if (typeId.EndsWith("_Ore") || typeId.EndsWith("_Ingot")) {
if (amt > 1000.0f) {
return "" + Math.Round((float)amt/1000,2) + "K";
} else {
return "" + Math.Round((float)amt,2);
}
}
return "" + Math.Round((float)amt,0);
}
String decodeItemName(String name, String typeId)
{
if (name.Equals("Construction")) { return "Construction Component"; }
if (name.Equals("MetalGrid")) { return "Metal Grid"; }
if (name.Equals("InteriorPlate")) { return "Interior Plate"; }
if (name.Equals("SteelPlate")) { return "Steel Plate"; }
if (name.Equals("SmallTube")) { return "Small Steel Tube"; }
if (name.Equals("LargeTube")) { return "Large Steel Tube"; }
if (name.Equals("BulletproofGlass")) { return "Bulletproof Glass"; }
if (name.Equals("Reactor")) { return "Reactor Component"; }
if (name.Equals("Thrust")) { return "Thruster Component"; }
if (name.Equals("GravityGenerator")) { return "GravGen Component"; }
if (name.Equals("Medical")) { return "Medical Component"; }
if (name.Equals("RadioCommunication")) { return "Radio Component"; }
if (name.Equals("Detector")) { return "Detector Component"; }
if (name.Equals("SolarCell")) { return "Solar Cell"; }
if (name.Equals("PowerCell")) { return "Power Cell"; }
if (name.Equals("AutomaticRifleItem")) { return "Rifle"; }
if (name.Equals("AutomaticRocketLauncher")) { return "Rocket Launcher"; }
if (name.Equals("WelderItem")) { return "Welder"; }
if (name.Equals("AngleGrinderItem")) { return "Grinder"; }
if (name.Equals("HandDrillItem")) { return "Hand Drill"; }
if (typeId.EndsWith("_Ore")) {
if (name.Equals("Stone")) {
return name;
}
return name + " Ore";
}
if (typeId.EndsWith("_Ingot")) {
if (name.Equals("Stone")) {
return "Gravel";
}
if (name.Equals("Magnesium")) {
return name + " Powder";
}
if (name.Equals("Silicon")) {
return name + " Wafer";
}
return name + " Ingot";
}
return name;
}
-
#942 köszi meglesem -
SUPERTRABI #941 picit régi a video, valszeg azóta változtattak vmit a kódolásban, de kijavitottam. Nem teszteltem csak átirtam.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
string GroupToChange = "Light_Group";
Color ColourToChangeTo = new Color(255, 0, 0);
void Main()
{
var Groups = new List<IMyBlockGroup>();
GridTerminalSystem.GetBlockGroups(Groups);
for (int i = 0; i < Groups.Count; i++)
{
if (Groups[i].Name == GroupToChange)
{
List<IMyTerminalBlock> Lights = Groups[i].Blocks;
for (int i = 0; i < Lights.Count; i++)
{
IMyInteriorLight Light = Lights[i] as IMyInteriorLight;
if (Light != null)
{
Color CurrentColor = Light.GetVaule<Color>("Color");
if (CurrentColor != null)
{
if (CurrentColor != ColourToChangeTo)
Light.SetValue("Color", ColourToChangeTo);
}
}
}
}
}
} -
#940 Valami nem kóser
Találtam egy lámpa pislogtató scriptet:)
Elvileg szó szerint másoltam ki a videjóból
Ellenörzésnél mindíg más és más probléma merül fel Átnyálaznátok mi a szent trutyi van vele?
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
string GroupToChange = "Light_Group";
Color ColorToChangeTo = new Color(255,0,0);
void Main(){
List<IMyBlockGroup> Groups = GridTerminalSystem.BlockGroups;
for(int i = 0; i < Groups.Count; i++){
if(Groups[i].Name == GroupToChange){
List<IMyTerminalBlock> Lights = Groups[i].Blocks;
for(int i = 0; i < Lights.Count; i ++){
IMyInteriorLight Light =Lights[i] as IMyInteriorLight;
if(Light != null){
Color CurrentColor = Light.GetVaule<Color> ("Color");
if(CurrentColor != null){
if(CurrentColor != ColourToChangeTo)
Light.SetValue("Color", ColourToChangeTo);
}
}
}
}
}
}
-
#939 Köszi, így már megy, akkor az egyedüli gond a // jel lehetett, mert az LCD jól volt beállítva és a nevek is jól voltak beírva. -
SUPERTRABI #938 Hali.
1. nem muszáj a "sensor"-nak a csoport névben szerepelnie, a panel nevében szerepelnie kell a csoport nevének ami után közvetlen szóközzel elválasztva a "Panel" pld: csoport1 - az érzékelők csoportjának a neve, pld: csoport1 Panel - az adott csoport érzékelőinek kijelzésére szolgáló panel neve.
2. Az LCD-n vagy TextPanelen be kell állitani, hogy a Tied legyén, és a Publikus üzenetet irja ki.
3. a Program B-nak és a Timer B-nak mindegy mi a neve.
4 Igen, a Trigger Now azt jelenti.
5. Nem, a program, csak a publikus üzenetet vezérli.
6. Az LCD mérete mindegy.
7. Javitva, kössz az infót, és egy másik hibát is benne hagytam, amitől nem irt ki a panelre semmit, de javitva lett. (//PanelWriter(Run()); (50-60. sor körül a // nem lett kiszedve, ezáltal a program nem látja azt a sort ami előtt a // jel van))
Frissitettem a Scriptet
Ha igy sem megy akkor rakok fel képeket a DP mappába, a konfigról, vagy tüzetesebben átnézem a kódot, de nálam működött szépen, csak egy régebbi kódot adtam ki.
Ezen a Dropbox linken lehet majd elérni a további scripteket fejlesztéseket.
Utoljára szerkesztette: SUPERTRABI, 2015.09.08. 13:29:22 -
#937 Nekem valamiért nem megy.
Muszáj 'sensor'-t írnom a csoport szenzorhoz is és az LCD panelhez is? Az LCD feliratot törölni kell? Így tettem, de így sem megy.
A programozható blokknak és az időzítő blokknak a neve mindegy?
A Trigger Now az 'Aktiválás Most'-ot jelöli?
Én magyarul használom.
A kijelzőnél mindegy, hogy privátot vagy publikus szöveget mutasson?
Mekkora LCD-re van ez készítve? Mindegy?
A program kódot átnézve az aszteroidás rész kétszer van benne (85. sor).
A játék viszont nem talált hibát benne.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2015.09.08. 00:48:37 -
#936 Azért kell óriási méretű dolgokat építeni, hogy feszegessük a határokat. Én jelenleg a játék határait akarom feszegetni.
Amúgymeg a Battlestar Galactica sem volt éppen kicsi hajó és talán az egyedüli, amelyik nem rendelkezett pajzs technológiával. Az egész sorozatban semelyik félnek nem volt. A védelmet a hajótest szolgáltatta. Ebben a játékban sincs pajzs.
Az X3 Reunion XTM M0-ás hajói sokkal nagyobbak, mint amit építek. Van amelyik 6 km hosszú, de jellemzően inkább 4-5 km-esek. és 1,5 km szélesek. -
LookUsArts #935 1000 furo? Ez akkor mar nem furo hajo lesz, hanem halal csillag
Nekem az bajom, hogy egyedul mar nagyon sokat jatszottam vele (300-400 ora kb...). A multy az meg jelenleg jatszhatatlan meg 2-3 emberrel... so so.. elmegyeget, de az nem multyplayer, egy 100-120 fos multyplayer LAG NELKUL jo lenne.
En szemely szerint nem szeretem a kreativot, csak survival-t jatszom, kreativban csak tesztelgetni szoktam dolgokat, esetleg ha bonyolultabb hajot akarok akkor ott megcsinalom a hajot > blue print> es survival-ben meg megepitem projectoral.
+1 dolog, amugy en sosem ertem miert kell embereknek orias dolgokat epiteni persze jol neznek ki tavolrol meg midnen, DE SOHA az eletben nem fogsz tudni vele jatszani > ergo nekem tok haszontalannak tunik, hogy epitsek egy mega lag center-t. Nekem az idealom az a "red Ship" meretu hajok esetleg kicsit kisebb nagyobb. -
#934 Köszi, ezt le is mentettem.
Az első világomon nagy kavicsok voltak sok kicsivel. De az csak teszt világ volt és ügyesen el is reptettem az állomásom még az elején.
A következő világnál nem néztem a beállításokat, gondoltam úgy maradt, ahogy hagytam. Tévedtem. Most sok kis kavics van random generálva az űrben. Ahogy haladok úgy teszi be őket a játék. Mire észrevettem, hogy mi a helyzet, addigra már annyi mindent csináltam, hogy nem volt kedvem újra kezdeni. Ezért volt kérdés a világok közötti járkálás.
Viszont most, hogy a hajó fúrószekciója nagyjából kész, így egy az egyben le tudom darálni az űrben a kavicsokat. Elméletileg mindegyik be fog férni az 'ajtón'. Nem kell válogatni, keresgélni, hogy minél több anyagot és minél kevesebb követ fúrjak ki, mert lesz bőven hely az utóbbinak is. A reaktorokhoz úgyis sok sóder (kavics) kell.
Én szeretem a túlélő módot. A célnál fontosabb az oda vezető út. Különben lehet hamar megunnám. -
laci4321 #933 LookUsArts: A bolygókat már én is nagyon várom. Nagyon-nagyon. Meg a felújított multiplayert is, hogy végre játszható mértékben lehessen szerverekre járni. Nem az van hogy neked 0,3 a szimulációs sebesség, a másiknak meg 1,00 :D Mert szerintem egyedül a szervereken van értelme túlélő módozni :) És azt remélem nagyot akarnak alkotni a multiplayerrel, hogy rengeteg játékost tudjon kielégítően kezelni az engine. Valódi űrcsaták, valódi túlélés . Vagy mondjuk ugorhatnál szerverek között, mintha azok naprendszerek lennének. Na jó erre kicsi az esély. -
laci4321 #932 2 mód is van rá, hogy átvidd:
1. lépés: Mindkét világot tedd be kreatív módba, a forrást és a célt is, és a beállításokban ne felejtsd el kipipálni a másolás/beillesztés engedélyezését. (Enable Copy/Paste)
2. lépés: minden objektumból csinálsz blueprintet (tervrajz, ctrl+c az objektumon -> F10-es gombbal hozhatod elő a tervrajzok menüjét -> létrehozás a vágólapról (create from clipboard)) és a másik világban beillesztgeted őket
VAGY
CTRL+C (másolás), kilépsz a világból és belépsz a másik világba, és CTLR+V (beillesztés) - így nem kell blueprintreket csinálni, csak egyesével kell átvinni a dolgokat
3. ezután visszarakhatod túlélő módba a világokat
2000 fúrófej??? Minek annyi? :D
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2015.09.07. 09:19:25 -
#931 Ez hatalmas. A leírásban meg is akadt a szemem a hiperdrive töltöttségi szintjén. Azt hittem, hogy mod, de pont most láttam, hogy nem. Nemrég rakhatták a játékba. Tök jó, korábban gondoltam is már rá, hogy hiányzik. Kíváncsi vagyok, hogy fog működni.
A script-ről: ki fogom próbálni, érdekel, hogy 2000 fúrót és annak terét hogy kezeli le. És eleve mennyire fogja a játékomat. Az Inventory megnyitásakor gondolkodik pár másodpercet és utána muszáj szűrnöm, különben nem tudok csinálni semmit, annyira lagol. Még a zene is akadozik. Pedig még üresek. -
#930 Jó hogy mondod a bolygókat.
Van arra valami mód, hogy a már megépített dolgokat egyik világból a másikba vigyük?
Vagy újra kell kezdeni az egészet? -
LookUsArts #929 #Azoknak akik nem tudnak varni 1 mp-et se
Amugy jo, hogy vegre vannak olyan emberek itt akiket romma lehet dobalni a keresekkel De en parkolora raktam most a jatekot, addig amig meg nem jonnek a bolygok. -
#928 Hú, nagyon szépen köszi!
Holnap ki is próbálom, úgyis tesztelni kell, hogy repül e amit építettem.
Ha így gyártod a scripteket hozzá, lehet megérdemelnél egy ajándék SE-t. -
SUPERTRABI #927 Sensor ala Panel :)
Sajnos a távolságot nem lehet lekérni, de a többit megoldottam :)
Dropbox link -
SUPERTRABI #926 annyit hozzáfűznék, hogy a Timer blockot ha Trigger Now ra állitod, és a block toolbarjaban is a Trigger Now-t teszed be akkor gyakorlatilag, úgy frissül ahogy a játékban megirták a frissitési időközt, ez általában 20tick/mp az az 20 szor frissül mp-ként. :) -
#925 -
laci4321 #924 Érkezett egy kérés, hogy a csináljak egy összefoglalót erről a szkriptről: Configurable Automatic LCDs
Ez a legfantasztikusabb szkript/program/valaki más által elkészített dolog amit valaha láttam. Annyi munka van benne (96 ezer karakter!, épp ezért a használati leírás is 19 oldal lett) hogy egy kis segítséget hozzá leírni is megtiszteltetés :D Bocsi ha párszor tévedek a blokkok megnevezésében, de én angolul játszok a játékkal.
Íme itt egy példa világ, ahol megnézheted mi hogy működik és hogy néz ki.
És íme a leírás: Egy DropBox link
Remélem tudtam segíteni :)
laci4321 -
#923 Nekem az egy megvan nem nagyon kötött le:)
Teszem hozzá nyertem:)
-
#922 Nem rossz, bár engem inkább ez érdekelne: Universe -
#921 Szerintetek ezt a progit össze lehet kapcsolni ezzel a játékkal?
WorldCreator
-
#920 Hú, ez tök jó!
Nekem olyan script jönne jól, ami kiírná, hogy x érzékelő közül melyik érzékel valamit (esetleg azt is kiírhatná, hogy mit) és, ha van rá mód, akkor, hogy milyen messze van, amit érzékel. Ezt 1 darab kijelzőre kellene kiírnia és mindig csak azt, amelyik érzékel.
Lehetőség szerinte lehessen beállítani, hogy mely érzékelőket akarom figyelni, mert több helyen is előfordulhatnak és azokat esetleg másik kijelzőre tenném ki.