7 Days To Die

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#8014
Egy ipt és egy jelszót kérhetek srácok? Köszönöm!
#8013
Dragscorp szervere teljesen alap? mármint a cofigok lettek álligatva? jelszót kérhetek ?😄

Kipurcantix

#8012
Más a túlélés és más az időhúzás. 25% loottal, legkeményebb beállítások mellett is életben lehet maradni. Itt arról van szó, amit korábban Ironmanéknek is mondtam, DocHussey a saját szájával mondta TeamSpeaken, hogy nem tetszik neki a stílus, ahogy a játékosok játszanak a játékával és ha kell, ezt erőszakkal fogja megváltoztatni. Ezt látjuk most. Szóval nem a nehézségi fokkal, a mentalitással van itt probléma.

Egyébként az online próba után indítottam még egy rövid privát tesztet is összehasonlításképp. Ott nem volt meg az a nagy fagyás, szóval lehet, hogy a korábbi az én netem/vasam vétke.

Még mindig sokallom a medve spawn számát, 20 perc játék alatt négyet is láttam, ebből egy az áruházon belül spawnolt, szegény beleragadt a polcba 😄

Megyek az erdő közepén, egyszer csak hallom azt a jellegzetes hangot, mint amikor leomlik egy fal, vagy valami. Megfordulok és mögöttem egy hatalmas lyuk tátong, egyszerűen beszakadt alattam a barlang, ahogy átfutottam rajta. Ha sétálok, gondolom a lyuk mélyéről kiabálhattam volna segítségért.

A kilootolható budi óriási ötlet, jó a hangja. Azt gondoltam vizet lehet majd kivenni belőle; nos, azt nem sikerült, de helyette felmarkoltam két méretes kulát xD. Ha a funpimps volt olyan perverz, hogy ezt beletegye, akkor én is voltam olyan perverz, hogy megpróbáltam megenni. Na azt nem lehet, viszont egész messzire tud repülni. Unalmas óráinkban majd dobálhatjuk egymást vele.

A talaj bug is megvan még, megyek fel a hegyen, egyszer csak feldob, kilóméterekre a magasba, leesek és nyakig fúródok a földbe, szóval vannak bajok.

Mindezekről képeket is csináltam, feltöltöttem steam-re. Összegezve, tök jó, hogy a budiban turkálva kulás lehet a kezem, de amíg olyan alap dolgokat mint a spawn rendszert, vagy a karakterem dobálását nem tudják megoldani, tulajdonképpen okafogyottá válik minden újítás.
#8011
Bmeg! Ilyet hogy a karakterképernyő be se jön! Mi a faszt nyomkodtak ezek idáig?

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#8010
Senkinek nincs otlete ?

#8009
Privát ment XeroX/Lupius!

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#8008
az Slexéhez volt.DDDD

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#8007
Dragscorp szerveréhez megváltozott a jelszó ?
Én a fa*******k -t tudom, de azzal nem enged belépni, megkapható az új ?
Köszi.

Az új fiókom: DevLupius

#8006
Nagyon örülök mindennek amit írtál. Azért vettem meg mert tudtam hogy a túlélés felé viszik majd játėkot. Én sosem tudtam eddig a szervereiteken játszani mert egyszerűen túl könnyű volt. Második napra már kb. Ėrinthetetlen voltam ės onnan már csak lego ėpito játék. Nekem ės akik mėg szeretik a kihívást nem volt több ebben a jàtėkban mostanáig. Ti pedig most majd easyre teszitek meg minimum zombira vagy nullára, ės kikapcsoljatok az időjárás túlélést ės tudtok játszani, mi eddig nem tudtunk csak hardcore modokkal. Szerintem mindenki jól járt a bugokat karácsonyig kiirtjak
#8005
denying player with duplicate name foylton ezt dobja ki nekunk valakinek van otlete miert ?
eddig jo volt a szerver most nem...
ujra raktuk a szervert es a sajat jatekot ... es semmi.
otlet?

#8004
komolyan nem hiszem el hogy ezt nem vettek eszre ... nagyon kamu szaga van ennek a sok hibat javitottak es ilyet nem vettek eszre ...

#8003
az teljesen jo 😄

#8002
Nekem az első bug amit találtam xD campfirebe beraktam 39 fát abból csinált 2702 fát XDDDD

Kipurcantix

#8001
Ajaj! Ezt rossz olvasni,nagyon elszomorodtam.Amúgy próbáltad könyebb nehézségi fokban?

szerk:most látom Drag szerverén vagy,akkor mindjárt belépek én is meglesem milyen lett
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2015.12.13. 11:48:17

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#8000
Hát, ha röviden és tömören jellemeznem kellene a látottakat, akkor azt mondanám, hogy ez egy szar 😄 Így elb*szni egy játékot, komolyan, én szégyellném magam a készítők helyében.

Megtermek a sivatagban, elindulok egy irányba egyenesen, ahogy mindig. Never ending biome, megszoktuk már. Közben feltűnik a karakter csiga vánszorgása, ami futással sem sűrűn javul, az idétlen nyögdécselésről közben már ne is beszéljünk, ami kicsit pornós, orgazmusszerű, inkább vicces, mint életszerű. Természetesen gyors ütemben szembesültem a vadonatúj időjárással, amint jelezte az ikon, hogy a karakterem melegszik. Mondom sebaj, közben találtam vizet, megoldjuk. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy a víz nem megoldás, ami szintén vicc, minimális boostot ad. A forróság pikk-pakk lezabálta a staminámat, esélyem nem volt visszatölteni. Ja, hogy be kellene menni házba, árnyékba és leülni, olvastam ilyet. Szerettem volna, a város közepén tele volt a környék házakkal, de bemenni természetesen sehová sem lehet, mert minden ajtó - még mindig! - alapból zárva. Betörni bármelyik ajtót, ablakot, blokkot a minimális sebzés miatt szintén esélytelen, legalábbis szerintem értelmetlen egy helyben állni és csapkodni valamit hosszú perceken keresztül. Ezt a funpimps sem gondolhatta komolyan...

Miután az összes staminámat lezabálta, gyakorlatilag meg se tudtam mozdulni. A víz sem jelentett akadályt, hogy az életerőmet is szépen apránként húzza lefelé. Közben természetesen az orrom előtt három méterrel a szemem láttára spawnolta a zombit, tehát ezzel sem csináltak semmit. Sebaj, legyűrtem azt is mint az előtte lévő hármat. Végül az életerőm szépen lassan elfogyott és három liter vízzel a hasamban, pucéron döglöttem meg a sivatag közepén a hőség miatt...

A laggot én is érzékeltem, alapból nem volt vészes, egy nagyobb 3-4 másodperces fagyás volt, ami azért gáz.

Szóval kedves funpimps, ezt nem...Annyiból értékelendő a tartásuk és állták a szavukat, egyszer hallottam még tesztelőként a DocHussey-t erről beszélni, már akkor tudtam, hogy ebből baj lesz; lényegében minden újításuk a lassításodra törekedik, hogy minél többet pöcsölj. Nekem ez a halálom, nem tudom elviselni, undorít.

Amikor megvettem a játékot, még jó volt játszani vele, a virág verzió után is. Most, egy ruppót nem adnék érte...

Nagyjából ezek a benyomásaim 10 perc játék után. Nekem köszönöm, egyelőre elég is volt ennyi....
#7999
Jó lesz ez, csak még szokni kell 😉 (meg persze várjuk a kötelező javítást) 😄
#7998
Bent vagyok! Lássuk élesben rögtön 😊
#7997
Dragscorp szerveréhez kénék szépen egy jelszót.
#7996
Olvasva a fórumot, ömlenek a panasz áradatok. Még mindig nincs időm összedobni a szervert, viszont ezek után már nincs is sok kedvem magához a játékhoz. Ezt már átéltem az Alpha 12-vel. Jött megannyi újítás, és full bugos volt minden akkor is. <#falbav>
Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2015.12.13. 07:49:12

AMD Ryzen 7 5800X, MSI MAG X570S Tomahawk MAX WIFI, G.Skill DDR4 3600MHz 32GB, MSI Radeon RX Vega 64 8G, Samsung 980 Pro 1TB, EKWB Extreme Custom Kit, Corsair HX1000i, Corsair Keyboard & Mouse

#7995
Szerverlista kidobja, de nem enged belépni. Megváltozott a jelszó? Valaki megdobhatna vele steamen.
#7994
Van pár órám most asszem. Frissítve vannak már a szerverek?
#7993
én még várok 1-2 peccset,amugyis offline a szerver,addig elvagyunk az ARK-ban

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#7992
jaja laggol -.- van 130 fps -em low-medium grafikán jön egy zombi vagy városba megyek 10-20 fps -.-' ez mi a ..........?????????????? ha generálok futok valamerre akkor van 70-100 fps -nél akad -.-'

Kipurcantix

#7991
Már megint akad a játék folyamatosan függetlenül az fpstöl.
Mályki86
#7990
Nekem tetszik!Aztán persze lehet,hogy csak a beletörődés beszél belőlem...de akkor is élvezem. <#smile>
#7989
Hát ezt lehet, hogy kár volt kiadni még.
Finoman szólva is katasztrófa <#zavart1>

Az új fiókom: DevLupius

#7988
első bug amit találtam: Ha a karaktered kopasz és nincs szakálla sem nem tudod megnyitni a character képernyőt. 😊 Jól beszartam első játékban hogy ilyen szinten bugos aztán rájöttem a gondra 😊
#7987
ez jól néz ki!

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#7986
Na ez jó hir,én is most jöttem meg!

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#7985
Apa kezdődik végre itt a patch.
#7984
Bingo!
Az első Alpha13 ingame képem.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Az új fiókom: DevLupius

#7983
Megjött!
#7982
A Steam-en már ott van a 12.5 a választható béták között. Eddig nem volt, mert az volt az aktuális.
#7981
most lesz ha újra tudják indítani az oldalt tuti 😊
#7980
Basszus, csak viccnek szántam.... és tényleg ezért... <#idiota><#idiota><#idiota><#idiota><#idiota><#idiota><#idiota>

https://www.twitch.tv/sp1gu

#7979
könyörögnek hogy ne frissítsük a forumot mert nem tudják kiadni így az updatet 😊
itt írja
#7978
Lehet izzítják az update-et órákon belül!

https://www.twitch.tv/sp1gu

#7977
nektek sem megy a hivatalos forum?
#7976
Sok gondot okoz az EAC Rust alatt is...<#boxer>
Örülök, hogy megoldódott.
Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2015.12.12. 09:52:52

AMD Ryzen 7 5800X, MSI MAG X570S Tomahawk MAX WIFI, G.Skill DDR4 3600MHz 32GB, MSI Radeon RX Vega 64 8G, Samsung 980 Pro 1TB, EKWB Extreme Custom Kit, Corsair HX1000i, Corsair Keyboard & Mouse

Mályki86
#7975
Köszönöm a tippet!Siker!.Elég volt csak annyi,hogy újra setupoltam az EAC-t.Mondjuk az a fura,hogy az első 10-15 szerencsétlen logolás után,újra telepítettem az egész játékot.Hogy-hogy az nem oldotta meg? 😄 Nah,mindegy...produkál néha furcsa dolgokat ez a játék,de épp ezért is szeretjük,ugye.Nem hagy minket unatkozni. 😄
#7974
Szia!
Szerintem töröld le a védelmet és rakd fel újra hátha akkor jó lesz.
Mályki86
#7973
Sziasztok!Én volnék az a haver akit Random említett néhány irománnyal lejjebb. 😊
Olyan gondom lenne,hogy mindig ledob,miután belogolok Rocco szerverére.Pár napja feljárunk Randommal.Tegnap is fent voltunk éjjel fél 2-ig.Ma viszont már egyfolytában ledobál.Amint belogolok kickel.Tegnap óta nem változott semmi nálam.Nem nyúltam a config fájlokhoz se,ezért nem is értem az egészet.Mindent úgy csinálok,mint a korábbi napokban,mégse.A következő üzenettel vág ki:

Utoljára szerkesztette: Mályki86, 2015.12.12. 02:38:04
#7972
Mindent újra kell majd tanulni ahogy nézem ezt a forge tutorialt is

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#7971
Forge tutorial videó megérkezett az alfa 13-ból:

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#7970
Csak összeomlott. Az Alpha 12.5 sosem volt beton stabil. Néha képes kifagyni, akár 2 játékos van rajta, akár 10+. Újraindítottam.
Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2015.12.12. 00:20:14

AMD Ryzen 7 5800X, MSI MAG X570S Tomahawk MAX WIFI, G.Skill DDR4 3600MHz 32GB, MSI Radeon RX Vega 64 8G, Samsung 980 Pro 1TB, EKWB Extreme Custom Kit, Corsair HX1000i, Corsair Keyboard & Mouse

Random_
#7969
Most kidobál a szerver, nem tudod miért? Haveromat valami anticheat program hiánya miatt dobja ki... pedig használja, tegnap még ment.

Olyan napom volt, amit?l Assziszi szent Ferenc gyerekeket rugdosna. M?kutyától, m?krokodiloktól nem kell megijedni, mindegyikben ember van.

#7968
ohhhhhhhh hogy miert nem most hetvege ... 😄

#7967
Másfél óra teljes elolvasása után értem a changelog végére..... De kár volt elolvasnom, mert most csak még inkább jobban beindította a hype vonatot. Screamer csajzombiktól már most kiráz a hideg.

https://www.twitch.tv/sp1gu

#7966
*Evaporation – Water must be kept in buckets, enclosed structures or holes in the ground or it will evaporate and soon be gone.

VÉGRE!!! Nem lesznek végtelen vizek ha nagyvilágba kiöntöd egy vödörből.

https://www.twitch.tv/sp1gu

#7965
Hát ha ő indít akkor én nem felesleges lenne ennyi szerver ilyen kis közösségre, ha meg megnyitod akkor jön a csít áradat, sajnos ez van manapság nem lehet játszani egy normális multi játékban sem csalók nélkül :S a népszerűség átka <#banplz>

Steam id: a_don ; név: ? DON ? Asus Rampage V Extreme ; Intel Core i7 5930K; ASUS GeForce GTX 980 Ti Poseidon ASUS monitor gamer egér és billenty?zet.