Biológiai fegyvereket vetett be Japán a II. világháborúban

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#65
"Nem ritkán altatás, érzéstelenítés nélkül operáltak, boncoltak."

Most nem azért, én elhiszem, hogy vannak ilyen emberbõrbe bújt állatok, de ha érdemi boncolást vagy operálást akar és nem vagdalt húst gyártani, akkor ez még szadista pszichopata állatoktól is elég kétséges.

Willenbrock
#64
nem baj,ha kiteregetik Arthur Harris disznóságait,mint pl Drezda és más civil célpontok szándékos terrorbombázása.Drezdánál és más civil célpontoknál a terror jellegen volt a hangsúly,hogy megtörjék a civil lakosság ellenálló erejét,morálját.Harrisnek errõl szóló beszédét olvastam is valahol,sajnos linket nem tudok mutatni.A bombázás elõtt felmérték melyik városokra kéne bombát dobni,ahol a tüzek a legygorsabban terjedhetnének és a legtöbb civil áldozattal járhatnának.Ilyen alapon döntöttek Drezda mellett.Elég az hozzá,hogy bár megkapta a lovagi címet,a háború után kiutálta a legtöbb tiszt a tiszti kaszinókból és elhatárolódtak tõle a háborús szerepe miatt.Joggal ajvékolnak Drezda miatt,egyébként korábban évtizedekig csupán Guernica miatt ajvékoltak,terjesztve mindenfelé a Picasso képet,miközben az kismiska volt a németországi bombázásokhoz képest,azok mellett jelentéktelen taktikai szúnyogcsípés volt,igaz az is nevezhetõ terror jellegûnek.

#63
Eloszor is az egesz aktualitasa az, hogy japan fel akarja mondani a bekeszerzodesben foglalt fegyvermentesseget. A kinaiak pedig felhivtak ra a figyelmet, hogy ok legutobb is eleg rosszul jottek ki abbol amikor a japanoknak volt mivel tamadniuk, tehat esetleg nem kellene hagyni nekik. Ezen kivul gondolom utalnak arra is, hogy ha a japanok fegyverkeznek, akkor esetleg megelozo csapast fognak merni japanra es/vagy 'megvedik' tajvant a japan terjeszkedestol.
#62
átfutottam a német tengó parancsnokokat, igazad van egész olcsón megúszták, sõt néhányuk még újra csatlakozott az új haditengerészethez.

szóval módosítanám, egyik helyen börtön másik helyen szobrokat kap + hajót neveznek el róluk, bár ez még akár bele is fér a gyöztes-vesztes megközelítésbe 😊

Az viszont továbbra sem (szerintem), hogy büntetlenül lehet civileket darálni háborús helyzettõl függetlenül és ebben a szép felvilágosult, modern világban remekül elfordítjuk a fejünket, mondván más kontinens, más ország, más problémája.

A vegyis dolgoknak meg szvsz mindketten nézzünk utána, mert szvsz téves részedrõl az a felvetés, hogy nem az lett volna az angolok utolsó mentsvára.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#61
Sajnálatos. Viszont aggasztó, hogy ez ürügy lehet esetleg egy Kína általi Japán megtámadását célzó hadmûveletre a jövõben.
Molnibalage
#60
Mint mondtam, ez sem igaz. Senkit nem ítéltek el a LW-ból azért, ami a LW mûvelt.

A kitüntetésekrõl meg annyit, hogy Harrist bizony mellõzték, pont Drezda miatt...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#59
Arról én is hallottam, hogy London védelmében az Angolok vegyifegyvert akartak bevetni az elõrenyomuló Német csapatok ellen, "utolsó lépcsõként". Ezt azért nem egy helyen lehet olvasni, ahogy azt sem, hogy ha nem omlik össze olyan látványosan No, akkor Berlinre ment volna a szeretett csomag (nuke).

Azon kár vitázni, mi volt a huncutabb terror fegyver a V1-2 vagy a szõnyeg, a számok elég egyértelmûek.

Az amcsik is azért elég vérszomjasak voltak a bombázásaik miatt, holott elméletileg nekik kellett volna mérsékletre inteni a népeket, mint a legkevésbé megnyomorított országnak, na meg a demokrácia grál lovagjaként meg pláne.

Szvsz sokaknak az fáj, hogy a történelmet a gyöztesek írják, tehát ha kinyírsz egy zsák védtelen embert, akkor amerikában ezért kitüntetnek és szobrokat állítanak a tiszteletedre (Dudley Walker Morton) míg Németként meg kötél, ugyanazért a "hõstettért".

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#58
Már korábban irta, hogy Drezda kivételével. Az, hogy kik ellen indulnak eljárások az egy dolog, ettõl még a történelem része, amit senki nem tagad. Ezt is leirta. Nyitott kapukat döngetsz...
Molnibalage
#57
Sztem az én álláspontom korrektebb, és nagyon úgy nézki, hogy még a véleményeddel is egyedûl maradtál, és ebben a helyzetben nem mûködik az, hogy mindeki hülye, csak a te kezdeben van az igazság köve.

Szó sincs errõl, csak éppen az itt fröcsögõk nagy része az aki nem képes árnyaltan gondolkodni. Lásd pl. Drezda elõéletérõl sem tudtak semmit, a stratégiai bombázás technikai részével szintén nem voltak képben.

- Drezdában nem szándékosan volt ekkora bombázás, csak a technológia ezt engedte.
- a szövetségesek ellen is indúlt háborús bûnnök miatt eljárás
- a szövetségesek ellen is indúlt eljárás a genfi egyezmény megszegése miatt.


Az elsõ pontot nem értem. A többinél is mondtam, hogy ezek háborús bûnök. Csak éppen azt az apróságot felejted el, hogy a németeknél senki nem állítottak bíróság elé a háború után csak a szõnyegbombázások miattw. Göringet és mást nem ezért rakták a vádlottak padjára. Tehát azon bûnök esetén, amit õk is elkövettek nem büntették a németeket sem. Dönitzet pl. halálra akarták ítélni a kereskedelmi hajók elleni támadások miatt. Tudod, hogy miért nem ítélték halálra? Mert Nimitz közölte, hogy mi is ezt csináltuk. Más vádpontban ellenben bûnös volt és így kapott asszem 10 évet.

Az ilyen dolgok a förcsögõknél valahogy kimaradnak... Az is elég érdekes koncepciós per, ahol a fõkolomposok 1/3-át bizonyítékok hiányában felmentik. Jah, persze, ez is csak álca mi? A szovjetek részvétele az ami tényleg arcpirító volt Nürnbergben, mert ugyebár volt a Molotov-R paktum...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Sippie
#56
Na mostmár te is látod mitõl szélmalomharc 😄
#55
"Viszont lassan már egy évtizede csak Drezda meg a japán városok bomázásán való ajévkolást olvasom mindenhol. Az, hogy a németek több ezer V-1 és V-2-õt indítottak az meg samfu mi?" Média válogatja, hogy hol mi a menõ. Mintha London támadását nem emlegetné senki.
Abban viszont egyetértek, hogy ez nem a történelem irása, inkább csak árnyalása.
#54
erre nem válaszoltam:
"Nekem te most tényleg wikis linkekkek akarsz vetíteni...?"
én legalább alá tudom támasztani valamivel azt amit írok.
Neked meg azért kell elhinni mert te mondod. 😛

Sztem az én álláspontom korrektebb, és nagyon úgy nézki, hogy még a véleményeddel is egyedûl maradtál, és ebben a helyzetben nem mûködik az, hogy mindeki hülye, csak a te kezdeben van az igazság köve.
Forrásokat kérnék arról:
- Drezdában nem szándékosan volt ekkora bombázás, csak a technológia ezt engedte.
- a szövetségesek ellen is indúlt háborús bûnnök miatt eljárás
- a szövetségesek ellen is indúlt eljárás a genfi egyezmény megszegése miatt.

így lehetne vitázni, mert te így tudod, én innen meg innen olvastad, én meg így tudom mert itt ezt és ezt írták, aztán majd szépen közös nevezõre jutunk (v. nem) de az, hogy benyögsz valamit amit aztán 20-an egybõl cáfolnak, ráadásúl forrásmegjelõléssel és ezt nem fogadod el... ez nem vitastílus. Ez okoskodás. Már bocs.

Tehát forrásokat kére aztán majd fikázhatod a Wikilinkeimet. 😉

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

Molnibalage
#53
Ezért írtam azt, hogy Drezda kivételével. Churchill határozott kérésére vett részt az USAAF, volt olyan magasabb rangú vezetõ, aki szerint vétek erre pazarolni az erõforrásokat. (Tehát õt sem feltétlen humanitárius megfontolások vezették.) Sajnos a jenki fejes nevére nem emlékszem, de emkékeim szerint legalább tábornoki rangban szolgált.

544. oldaltól.

Spaatz sem volt oda az ötletért és célzott támadást akart, de nem Drezda ellen.


A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#52
az angolról én is csak tévébõl hallottam viszont a jenkikrõl van. Infóm, de a linkben is benne van (nem VX hanem más vegyi anyag, de emberkísérletek voltak)

ha van kedved akkor megadhatom a kölönbözõ lexikonok és egyéb anyagok oldalszámát is, de ennek az az alapfeltétele, hogy te rendelkezzél azzal az irodalommal amit én megadok hivatkozásnak. A Wikiben meg az az elöny, hogy elég a linket megadni.
Egyébként van egy köny, az a címe, hogy a Néma halál. Ez pontosan a elsõ és a második világhábórú gáztámadásairól szól. Elsõsorban az elsõrõl mert ott volt több. Abban is találhatsz érdekes feljegyzéseket.
Sokáig érdekeltek a biológiai és vegyi fegyverek, a közönséges CS könygáztól a genetikailag módosított harcivírusokig. Meglepõdnél, hogy mik vannak, és azon is, hogy egyetlen német/japán/olasz/magyar volt agresszort nem találsz a fejlesztõi közt. Csupa, amcsi, francia, angol meg ilyesmi...

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

Molnibalage
#51
Nekem te most tényleg wikis linkekkek akarsz vetíteni...?

Az említett angol esetrõl van valami linked? Én egyelõre nem találtam semmit többféle keresõszó kombinációval sem.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#50
Drezdát azért bombázták szét mert csak.
Idézem:
" Az akció barbár cselekedet volt, hiszen Drezda központjában semmilyen jelentõs katonai célpont nem volt, a gyújtóbombákkal végrehajtott többnapos támadássorozat egyértelmû célja a polgári lakosság minél nagyobb mértékû lemészárlása volt."

Itt nem is kellett precizós támadásnak lennie. A cél a pusztítás volt nem a célzott támadás.

Drezda bomzázása

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

Molnibalage
#49
A szõnyegbombázás és szõnyebombázás között is van külnöbség pontosságan és célban te haditechnikai analfabéta...

Japánban, amit a jenkik elõadtak, az tényleg válogatás nélküli volt. Európában nem. Láttam már olyan légifotót is - elég mákos bombázás volt - amikor egy rendezõpályaudvar támadásakor alig néhány bomba ment mellé. Mondjuk ez volt a rika. A 6-7 ezer méteres magasságból a bombaszõnyegnél a bombák kb. 50-60%-a volt a célpont 1000 yardos körzetében nagy átlagban.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#48
Ööö, bocs a link a RAAF bombatámadásaival van tele, meg itt-ott van USAF is... A többségnél meg fel vannak sorolva az ipari célpontok.

Most tényleg álljnak neki linkelni a légifotókat, ahol látszik, hogy hidakat, rendezõpályaudvarokat és más támadtak? Igen, sok bomba mellément, de nem célzás nélkül szórták a városokra õket. Mint mondtam a jenkik pazarlásnak és értlemetlennek tarttoták azt, hogy a legdrágább fegyvernemet ilyen szarsg

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Sippie
#47
Szélmalom harcot vívtok, kár belé a szó. Õ mindenkinél jobban tud mindent, és csak neki van igaza, mindenki más hazudik és butaságokat beszél. Hiszen õ ott volt, és látott mindent!!
#46
én is ezt írtam, de itt a pontos idézet a wikirõl:
"A képzeletbeli német fenyegetésre válaszul Nagy-Britannia szintén biofegyverzet fejlesztésébe kezdett. Lépfenével fertõzött és tehenek számára ízesített „tehén-kekszet” gyártottak. Azt tervezték, hogy a várt német invázió esetén Németország legelõit elárasztják a repülõgépekrõl szórt tehén-keksszel, kiirtva ezzel a tehénállományt. Az ún. „N-bomb project” keretében kidolgoztak egy lépfene spórát terjesztõ aeroszol bombát, amit az Angliát megszálló német csapatok elleni végsõ fegyvernek szántak, de ennek sorozatgyártása elmaradt. A bombát a Skóciához tartozó, távoli Gruinard szigeten próbálták ki." - gy.k. egy 1925-ben általuk is aláírt szerzõdést szegtek meg. És nem akkor hanem 1925 óta folyamatosan.

"gen, csúnya dolog. Viszont kísérleteztek emberen? Ja, hogy nem. Bevetették, mint a japánok? Ja, hogy ezt sem..."
a tényen nem változtat semmit: feljesztették pedig nem tilos lett volna. Hogy a bevetése miért nem történt meg a egy másik kérdés. Az én álláspontomat igazolja ez is: gyõzteseket nem vizsgálnak. Az, hogy 1925 óta nem lehetne ilyenjük senkit nem érdekelt...

"VX gázzal szerintem senkin nem kísérleteznek, mert a halálos adagja akkora, hogy
azt bevenni elég mókás. 10 mg-tól már elpatkolsz. Egyébként meg mi a ráknak kellene emberkísérlet egy ilyen gázohz...?"
pedig de. És pont az volt amit írtál: egy vízvezeték szerelõt hívtak a gázkamrához, mert valami csövezési gond volt. Egyetlen csepp hullot a faszi mellett a padlóra. Azóta 8-9fajta gyógyszert szed naponta. Ezek tartják élletben. Katonákon kísérleteztek.

"Ezt nem vitatja senki. Viszont lassan már egy évtizede csak Drezda meg a japán városok bomázásán való ajévkolást olvasom mindenhol. "
én meg több mint 60 éve fizetek az egykori magyar barmok zsidók ellen elkövetett szemétségei miatt. Még jó sokat kell olvasni és hallani ezekrõl, hogy az embenrek a fejébe fésõdjön, hogy megkora állat is volt anno.

Mustárgáz történelme
Biológiai fegyverek

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#45
"Az angolok voltak hívei a terrorbombázásnak, a jenkik Drezda kivételével nemigen vettek részt ilyesmiben "

Lofaszt nem 😄
#44
"Márminthogy hol? Egyébként nem célzottan civileket, csak az akkori bombázási módszerek pontossága olyan volt, amilyen. A II. Vh alatt minden fél bombázott civilieket vagy szándékosan vagy járulékosan. Tehát emiatt fölösleges verni a nyálad..."

Nem..a szonyegbombazast (carpet vagy saturation bombing) eloszeretettel hasznaltak a 2.vh.-ban. Nem azert mert szar volt a bombazasi technika/technologia...lasd a tokioit. 100k+ civil 1 ejszaka alatt gyujtobombaktol.
Molnibalage
#43
Az Angolok a II. világháborúban lépfenélvel szórakoztak, mert ha megszálják õket a nácik ez a végsõ csapás ellenük.

Téves. A kísérletek 1942 táján voltak egy lakatlan szigeten Skócia közelében, amikor már látszott, hogy szó nincs arról, hogy Németéország megszállja Angliát...

Ráadásúl az egész fegyverfejelesztés azon alapúlt, hogy talán lehetséges, hogy a németek parta fognak szálni.

Megismétlem, 1942-ben...? Abban az évben volt a Fáklya hadmûvelet az év végén, amikor a szövik szálltak parta Afrikában...

Erre elkezdék fejelszteni a cuccost,amit próbaképpen be is vetették a Gruinard szigeten. Azóta sem lehet odamenni. Az egészben az a szép, hogy az angolok is aláírták a 1925 Genfi egyezményt, amit tíltja az ilyen fegyverek létezését is. Teljesen hihetõ, hogy csak õk voltak a szövetségesek közûl azok akik fejelsztettek a tíltás ellenére, és teszt fázisig eljutottak. Senki más nem...

Igen, csúnya dolog. Viszont kísérleteztek emberen? Ja, hogy nem. Bevetették, mint a japánok? Ja, hogy ezt sem...


Hidd el nekem ami most még talán fikció az hamarosan tény lesz. Mint ahhogy az is fikció volt sokáig, hogy az angolok neeem kísérleteznek a saját katonáikon vegyifegyverekkel. Aztán kiderûlt, hogy de még is. Ráadásúl a VX gázzal szórakoztak. Errõl volt is mûsor anno a Sprektumon.

VX gázzal szerintem senkin nem kísérleteznek, mert a halálos adagja akkora, hogy
azt bevenni elég mókás. 10 mg-tól már elpatkolsz. Egyébként meg mi a ráknak kellene emberkísérlet egy ilyen gázohz...?

Civilek gyújtóbombázása nem kimondottan jár pozitív megitélséssel.

Ezt nem vitatja senki. Viszont lassan már egy évtizede csak Drezda meg a japán városok bomázásán való ajévkolást olvasom mindenhol. Az, hogy a németek több ezer V-1 és V-2-õt indítottak az meg samfu mi? Pedig az valóban terrorfegyver volt, mert a CEP értékük egy a város eltalálását sem tette lehetõ. Az angolok voltak hívei a terrorbombázásnak, a jenkik Drezda kivételével nemigen vettek részt ilyesmiben - a USAAF egyik parancsnokna felháborodott, hogy mibe rángatta bele õket Churchill - nem véletlenül bombáztak nappal és a támadást vezetõ gépekre sem véletlenül került radar. Azért, mert célzottan akartak ipari és katonai célpontokat támadni, mert annak van értelme.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#42
Talan pszichologiai hadviseles:S Ki a fene akarna vedeni akarmit is, amibe behussan nehany lepras (Gondolod volt rola fogalmuk hogyan terjed pontosan? Ha lett volna, sosem lettek volna jarvanyok)

edit (viccelek, nincs edit ezen a kokorszaki oldalon😄)
A wikire ranezve (jo-jo, nem a leghitelesebb, de most nincs idom😄)meg ma sem tudjak:S
"Although the mode of transmission of leprosy remains uncertain, many think that M. leprae is usually spread from person to person in nasal droplets.<22> Studies have shown that leprosy can be transmitted to humans by armadillos.<23><24><25> Leprosy is not known to be either sexually transmitted or highly infectious after treatment."
#41
még egy megjegyzés: 1943-ban találatott kapott egy amcsi hajó az olaszországi Bariban. A hajó tele volt mustárgázzal tõltött palackokkal. 1925-ben õk is aláírták, hogy nuku vegyi/biológia cucc. Volt felelõsségre vonás?
Akkor már töb mint 20 éve nem lehetne náluk ilyen cucc. Még is volt.
A naív kérdés az, hogy mit kereset a II.VH alatt egy amerikai hajó az olasz kikõtõben mustrágázzal a fedélzetén? Jogos a kérdés nem? Mi lett volna ha nem kap találatott?
1943-44 között az jenkik és az auszrrálok közösen kísérleteztek mustárgázzal embereken, akik közûl sokan nagyon súlyos sérüléseket szenvedtek. 1925 óta nem lehtne vegyifegyver mizéria...
Érdemes utánna olvasgatni. A jeniik akik szintén aláírták az egyezményt, nem gyenge mennyiségõ mustárgáz készlettel rendlekztek: kb. 1621tonna volt Marylandben 6199tonna a Uthaban található vegyigyárban. Az utolsó mustrágázos vegyifegyvereket az usa 2005-2012 között semmisítette meg.
1925 és 2005 között eltelt 80 alatt szépkis mennyiséget hoztak össze a srácok, azok a srácok akik bõszen mutogatnak közbe mindenkire, hogy õ bûnös, meg népírtó meg a tököm tudja még micsoda. Õket senki nem ellenõrizte.


Azért itt gyezzük meg, hogy ennek a sok szemét fejlesztésének az eredménye pl. a khemoterápiás anyagok elsõ generációja! Sok meber kösznheti nekik az életüket, de még ez is úgy kezdõdött, hogy véletlenûl vették észre, hogy a mustárgáz hatása alatt állt emberknek csökkent a fehérvérsejt száma. Elsõ körben ebbõl is fegyvert akartak csinálni, késöbb viszont a mustine nevû khemoterápiás anyag lett belõle.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

Tetsuo
#40
A médiåban. Durván egyoldalúak még a 'dokumentum'filmek is.
Igen, mindket fel bombazott civileket, de csak a vesztes felet emelik ki.
Nem kedvelem, inkabb utalom a nemeteket. Akar a 2vh szempontjabol is. Honnan veszed a sok baromsagod, nem tudom.
Egy indiantorzsrol eppen hallgathatsz egy ted- videot, a tobbinel is hasonlo a helyzet.
Igen, karpotlasokat mindenki kovetelhetne, pont ezt mondtam.
Inkabbd az a vicces, hogy Usa esIzrael is betartja a genfi egyezmenyt...

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#39
"Ja, hogy a magánvéleményed erõsebb, mint a tények mi...? "
akár csak nálad, hogy a gyõzteseke tis elítélik a háborús bûneik miatt
1:1

Az Angolok a II. világháborúban lépfenélvel szórakoztak, mert ha megszálják õket a nácik ez a végsõ csapás ellenük. Ráadásúl az egész fegyverfejelesztés azon alapúlt, hogy talán lehetséges, hogy a németek parta fognak szálni. Erre elkezdék fejelszteni a cuccost,amit próbaképpen be is vetették a Gruinard szigeten. Azóta sem lehet odamenni. Az egészben az a szép, hogy az angolok is aláírták a 1925 Genfi egyezményt, amit tíltja az ilyen fegyverek létezését is.
Teljesen hihetõ, hogy csak õk voltak a szövetségesek közûl azok akik fejelsztettek a tíltás ellenére, és teszt fázisig eljutottak. Senki más nem...
Hidd el nekem ami most még talán fikció az hamarosan tény lesz. Mint ahhogy az is fikció volt sokáig, hogy az angolok neeem kísérleteznek a saját katonáikon vegyifegyverekkel. Aztán kiderûlt, hogy de még is. Ráadásúl a VX gázzal szórakoztak. Errõl volt is mûsor anno a Sprektumon.
Szóval az álláspontomat továbbra is fentartom: a történelmet a gyõztesek írják. Nem fognak maguk ellen ûáskálódni vizsgálatokkal mert akkor a gévén még a zis kiderûlhet, hogy õk a gyõzelem érdekében pontosan ugyan olyan galád módon harcoltak mint a vesztesek, szintén a gyõzelmük érdekében....
Civilek gyújtóbombázása nem kimondottan jár pozitív megitélséssel.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#38
Hirtelen nem tudom, melyik a szörnyûbb: kegyetlen emberkísérleteket végezni (megfõzni bazmeg???) vagy utána félrenézni és vigyorogva felhasználni az eredményeket...

Sippie
#37
miért nem költözöl haza végre?
Molnibalage
#36
Ja, hogy a magánvéleményed erõsebb, mint a tények mi...? Egyetlen szemtanú vagy feljegyzés sincs arról, hogy vegyik fegyvereket vetettek volna be a II. Vh alatt. A szövetséges erõk kis mennyiségû mustárgázzal töltött bombát és asszem tüzérségi gránátott vittek Európába biztos ami biztos alapon, de soha nem vetették be õket. Ellenben az egyik hajó egy olasz kikötõben felrobbant és a saját erõknek okozott veszteséget.

Nem értem, hogy a történelem írásnak mi köze van a bíráskodáshoz...? Semmi. Érdkess, hogy te és sok más ember csak a szövetségesek által elkövetett háborús bûnökre fogékonyak...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#35
ha jók az emlékeim akkor a japók nem nyerték meg a II.VH-t.
Hány szövetségest ítéltek el háborús bûn miatt? MErt naivítás feltételezni, hogy csak a vesztes csinálhatott mindíg minden kegyetlenséget, bezzeg a hõs felszabadítók azok maguk voltak a szentek. Hát ez hibás.
Véleményem szerint a felszabadítók legalább annyiszór vetettek be gázt, vegyi anyagokat mint a vesztesek. Csak éppen a gyõzteseket nem fogja senki vizsgálni.

Vagy esetleg elõvették a gyõzteseket, hogy azért talán nem kellett volna Drezda 100%-át megsemmisíteni vagy Tókiót fossá égetni stb,stb. Itt csak a civilek voltak a célpontok. Érdekes a vesztes vélnél 2 ártatlan ember is már kivégzést vonhat maga után...
Sanszos, hogy majd a késõi utókórnak lesz 100%-os rálátása a sötét 20-21.századra.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

Molnibalage
#34
Modom, itt ekézed õket, nem titok. A történelem nagy disznóságai közül elég sok kiderült.

Tehát nem igaz az, hogy a gyõzetesek írják a történelmet. Pont. Akkor most is azt tanulnád, hogy a hõs SZU felszabadított minket és Katyinnál a németek követték el azt, amit. Stb.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#33
"Az utolsó mondat meg bullshit, "
céfolathoz ez azért nagyon kevés 😉

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#32
azért ne vonjunk már párhuzamot a lebombázott áldozat és egy emberségétõl, méltóságától megfosztotott cigány vagy zsidó között, akit bevagoníroztak, és megalázó körülmények között dolgoztattak majd gázzal megöltek és tûzre hajították a hulláját...faji alapon.

Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams

Molnibalage
#31
Érdekes módon azon államok, ahol mindkét fél aláírta az egyezményt, azok többnyire betartották a benne foglaltakat.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#30
A téma évtizedek óta ismert...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#29
Nem csak azt, több várost is annál, legalább hatot. Az utolsó mondat meg bullshit, hiszen nem titok és bárki ekézheti õket. Ennyit errõl a dumáról, a legbalfaszabb közmondások közé sorolnám, amit valaha csak kitaláltak...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Molnibalage
#28
Arról sem sok szó esik, hogy USA és UK bombázott magyar civileket Gyorben, Pesten stb.

Márminthogy hol? Egyébként nem célzottan civileket, csak az akkori bombázási módszerek pontossága olyan volt, amilyen. A II. Vh alatt minden fél bombázott civilieket vagy szándékosan vagy járulékosan. Tehát emiatt fölösleges verni a nyálad...

Egyébként az általad annyiar szeretett németek csinálták elõször més Spanyolban aztán Hollandiában és az Angliai csata alatt. Ja, a V-1 és a V-2 is precíziós támadófegyver volt ugye...


Az is érdekes, hogy a mai napig jár kárpótlás a holokauszt túléloinek. Pl. az én adómból is! Egyfajta kollektív bunosségként, mikozben más népeknek nem jár semmi.

Ez kicsit általános kijelentés. A jenkikél az indiát törzsek és rezervátum területek igen durva kedvezményeket kapnak. (Vagy most csak II. Vh a téma?)

Pl. a magyarok felé reggelig sorolhatnám kinek kéne kárpótlást fizetnie...

Ez fordítva is igaz, mert a magyar honvéd mi a faszt keresett a Don-kanyarban? Hm...? Ha, hogy ez megint csak egy jó alkalom volt vastagon zsidózni egyet...?

Persze ezt egy teddybear nem értheti. Neki nem csak az a néhányezer konyv hiányzik, hanem a nyitottság is, amivel más oldalról tekint rá valamire, más érveket is meghallgat...

Ez volt a nap vicckomenteje...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#27
Tókiót is fossá bombázták a jenkik, pár hónappal Hirosíma elött.
Közel 500ezer gyújtóbombát dobtak le, aminek következtében többen haltak meg mint Hirosímában, nagyrészük fulladás miatt, ui. a tûz elszívta a levegõt.

De ugye az is tény, hogy a történelmet a gyõztesek írják.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

Molnibalage
#26
A leprás részben biztos vagy? Csak azért, mert a lepra nem miden formája terjed emberrõl emberre és igen lassan öl. Hadászati szempontból haszonlatan, legfeljebb eleretentõ erõ lehetett, hogy ne menjenek hozzájuk közel. Egy olyan betegséggel sokra nem mennek, amihez direkt fizikai kontaktus vagy még több kell és évek vagy évtizedek alatt öli meg az embert. A pestis nagyon nem ilyen volt, azért volt megfelelõ biológiai hadviselére.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

flashpointer
#25
Amúgy meg kb annyit ért a cikk mintha írtam volna én is egyet hogy a tegnap elfogyasztott vacsora újabb bizonyítékára leltem. Akit érdekel a téma az úgy is tudja, akit meg nem az 20 mondattal nincs elõrébb,sõt inkább hátrébb.
Tényleg inkább az az érdekes, miért lett felmelegítve a téma

Emancipate yourself from mental slavement!

flashpointer
#24

Emancipate yourself from mental slavement!

#23
"A védõk megfelelõ élelemmel és friss vízzel való ellátása legalább ilyen fontos volt, amivel elejét vehették annak, hogy a támadók az utánpótlási vonalak elzárásával kiéheztessék õket. Az ostrom során a támadók ostromárokkal vették körbe a várost és megakadályozták, hogy bármilyen utánpótlás bejusson. Az ostrom elõrehaladtával a védõk igen gyakran oda jutottak, hogy bármit megettek, a lovaktól a háziállatokon át a bõrtárgyakig, igen gyakran a kannibalizmustól sem riadtak vissza. Elõfordult, hogy a védõk kiutasították a városban vagy erõdben menedéket keresõ civileket (akik nem vettek részt tevékenyen a város vagy vár védelmében), hogy a rendelkezésükre álló készletek tovább kitartsanak.

A fertõzõ betegségek az ostrom során mind a védõk, mind a támadók soraiban megjelenhettek, elsõsorban a nem megfelelõ higiéniai körülmények miatt. A biológiai hadviselés egyik legelsõ megjelenési formájában a támadók beteg állatok vagy akár emberek tetemét is a falakon belülre hajították katapultjaikkal."

Az ókorból maradtak feljegyzések, a leprás emberek(!) hadi alkalmazásáról, a középkorban pedig többször került sor pestissel fertõzött emberek bevetésére, támadók elriasztása és/vagy az ellenség pusztítása érdekében.

Szóval a biológiai fegyver mint olyan nem új...
Molnibalage
#22
A kommentek pontosan olyanok, amire számítottam. Félelmetes...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Tetsuo
#21
Ami ugyancsak csondes tény, hogy a katyini mészarlás (és még 3 hasonló, ami a lengyeleket erinti) tudott volt az angolok részérol, kesobb az amerikaiak részérol is, Churchill mégis nem csak kezet fogott a barátjának tartott Sztálinnal, hanem a kínaiak után a legnagyobb hóhér, vádlóként odaulhetett a nurnbergi perben, eljátszva a koncepciós bábszínházat.

Arról sem sok szó esik, hogy USA és UK bombázott magyar civileket Gyorben, Pesten stb.
Arról sem, hogy bizony, a bevonuló orosz es más szovjet katonák sokkal nagyobb kárt tettek az emberéletben és tulajdonban szerte az országban, mint a németek.

Az is érdekes, hogy a mai napig jár kárpótlás a holokauszt túléloinek. Pl. az én adómból is! Egyfajta kollektív bunosségként, mikozben más népeknek nem jár semmi.
Pl. a magyarok felé reggelig sorolhatnám kinek kéne kárpótlást fizetnie... persze ez soha nem valósul meg. A szerbek, a zsidók, a románok azért oltek sok esetben, mert magyar volt az illeto. Néhány elkoveto ma is él, pl. hatalmas nyugdíjon, aminek csak valamiféle pótlékát veszi el a Fidesz! Vérlázító! Lenne, ha valakit egyáltalán érdekelne még az igazság a kreált virtuális világ helyett.

Az alapveto kettosmérce ami a "magyar" "liberálisoknak" fel sem tunik, hogy mindig magyarellenes, már evidens a médiában, a bíróságon, a rendorségen...

Más országokban pedig máshogy bomlasztják a nemzeti értékeket, foleg, ha osi múlttal rendelkezik.
Wittner Mária talán nem a legjobb politkus, néha rosszul kommunikál, orlodik, hiszen rossz oldalon van stb. de egyszeru, oszinte kijelentései néha durván találnak.
Amikor azt mondta, hogy szerinte a globalizáció maga a Sátán, akkor túlzó metafórának hangzott, de belegondolva, az osszes eddigi tudásomat újraértékelve... talán ez a lényeg, legrovidebben.
Persze ezt egy teddybear nem értheti. Neki nem csak az a néhányezer konyv hiányzik, hanem a nyitottság is, amivel más oldalról tekint rá valamire, más érveket is meghallgat...

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#20
Hát a háború már csak ilyen, nem grál-lovagok vívják...a biológiai fegyverekrõl meg annyit, hogy a mai napig mindenki fejleszt ilyet, csak "tudományos kutatás"-ként kommunikálja és így már mindjárt szebben hangzik. Hát akkor meg vizesnyócas!
"Kommunikáció" kérdése, hogy mit hogy neveznek és hogy ennek alapján mit akarnak a hatalmasok elérni. Az 'újbeszél' nyelvezet is ezért jött létre:
Ha az Izráel népírtása, etnikai tisztogatása nem az ami, hanem "önvédelem", a terrorista kislányokra való célbalövés pedig "megelõzõ csapás a terroristák feltételezett állásaira", akkor ez már mindjárt "szakszerõ, jogszerû és arányos" is lesz.
Afganisztánban sem háború van, ó nem-nem! ott békefenntartás van. Az onnan elhurcolt ártatlanok (mert hogy amíg bíróság ki nem mondja valakirõl, hogy bûnös, addig ártatlan) pedig nem hadifoglyok, óh nem-nem!, õk úgynevezett "ellenséges harcosok", így a genfi konvenció, ami pl. tiltja a hadifoglyok kínzását, az már mindjárt nem vonatkozik rájuk. Jó kis joglõrködés, ugye?
Guantanamo pedig nem része az egész világot lehallgató Egybesült Állatoknak, így az amcsi törvények sem vonatkoznak az "ellenséges harcosokra". Ki van ez találva, buksikáim!
Úgy hogy mikor mit húznak épp elõ a bûvész cilinderbõl, az mindig aktuálpolitika.
Az "Amerika" szót ha meghallva pedig ez jut eszembe:
-Jeluzsálem népe! Lóma a balátotok!

iSS!

#19
Nem, egyáltalán nem arról van szó. Hanem inkább arról, hogy rogyadozik a holokamu sztori, amelyet arra találtak ki, hogy elfedjék a Szövetségesek rémtetteit. nézzük csak, mik voltak ezek. pl Drezda okafogyott szarrá bombázása.

"Drezda bombázása egyike volt a valaha volt legpusztítóbb légitámadásoknak a történelem folyamán, amikor is a szász nagyváros központját gyakorlatilag a földdel tették egyenlõvé a szövetséges brit és amerikai légierõ nehézbombázói 1945. február 13–15. között. Az akció barbár cselekedet volt, hiszen Drezda központjában semmilyen jelentõs katonai célpont nem volt, a gyújtóbombákkal végrehajtott többnapos támadássorozat egyértelmû célja a polgári lakosság minél nagyobb mértékû lemészárlása volt. Az akció során a német nagyváros teljes belvárosa romtengerré vált, a halottak számát 20 000<1> és 80 000 közé teszik a kutatók (A régebbi becslések 35 000 és 1 000 000 közötti áldozatról szóltak)."
A forrás és további olvasnivaló:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Drezda_bomb%C3%A1z%C3%A1sa

Aztán ott volt Hirosima, majd Nagaszaki. Szintén nem volt már szükség erer a csapásra, mivel Japán már térdre volt rogyasztva, teljes mértékben kimerültek a tartalékai, kamikaze akciókkal próbálkoztak, de ezek sem voltak már sikeresek, mert nem volt "mivel". A japán flotta ekkor már szét volt lõve...
De ki kellett próbálni valakin az új fegyvert, ugye.

"Urán 235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás elvû), 15(+/- 20%) kilotonna robbanó erõvel rendelkezõ atomfegyver volt, „puska” típusú bombának megépítve. A vakító villanással és gombafelhõvel kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát. Az atomtámadás 140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig késõbb, a sugárzás okozta betegségek következtében, amely ma is érezteti hatását."
forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hirosima

"A hirosimai atomtámadás után három nappal Nagaszakira ledobott atombomba csaknem 80 ezer halálos áldozatot követelt, és további 75 ezren szenvedtek sugársérülést."
forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagaszaki

Járatosabb történészek ezeken felül is tudnának sorolni gaztetteket, és nem esett szó még a ruszkikról sem - akik egy megvadult cigányhordát megszégyenítõ teljesítménnyel pusztították végig Európa keletebbik felét (pl Katyn-i mészárlás, amit a németekre kentek ezidáig, ugye-ugye...).

Szóval ez a japán vegyifegyveres sztori csak elterelés a mostani hirosimai és nagaszaki atomtámadásról, amivel kapcsolatban a mai embereknek már sokkalérdeklõdöbbek, érzékenyebbek - ezért szükséges a figyelem aktívabb elterelése.

http://www.taxierden.hu

Tetsuo
#18
Az említett tabusítás színtiszta politika. De ebbe tényleg ne menjunk bele.
És a japán háborúsbunok aktuális elovétele is az.
(A korulotted lévo "igaz értékek", a demokrácia csak egy színjáték. Minden a politika és a hatalmi harcokról szól, (a legtobb országban) ma a legerosebb hatalmi ág segítségével, a média manipulácíójával, amit te is benyelsz rendesen.)

Kína vs Japán mellett keselyukent az oroszok és USA, de ez utóbbinál már nem az országé a fo szerep. Kulonféle érdekcsoortok vannak, a legerosebb talán a cionista mozgató, az igazi Puppet Master, uralva puccsokat, felkeléseket, megosztva konkurens osi nemzeteket.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#17
Izzé, ez most miért hír, vagy a kínai diplomácia akar valamit a japóktól, hogy megint elõjött a téma?
A 731-eseknek elég komoly szakirodalma van már elég rég óta.

Egyébként meg ja, az egyezmények szart sem érnek, elvégre emberiség elleni bûnöket a Németek kivételével bárki követhet el. 100 millió körül van azoknak a civileknek a száma akiket a nagyvezírek eltettek láb alól a XX. században. De hát, ha Ukrán vagy, koreai, esetleg valahol afrikában élsz, akkor gondolom nem vagy ember, csak vágóállat

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#16
A cikk szinte biztosan igaz, de az újra felmelegítése a témának nem véletlen: Japán és Kína egyre inkább szembekerül (ismét) egymással, mivel Kína gazdasági ereje nõ, és ez a politikusoknál is érezteti a hatását. Egyre több a vita a Szenkaku-szigetek körül; néhány szikla, ami alatt lehetséges, hogy gázmezõk vannak. Kína gyakorlatilag mindegyik szomszédjával területi vitában áll (Vietnám, Fülöp-szigetek, Japán stb.), és ugye régi téma, hogy Tajvant a saját részüknek tekintik. Ébredezik egy új hatalom, és indoklásképp ilyen eseteket melegítenek fel.

Japánban meg válaszképpen felvetõdött az önvédelmi alkotmány módosítása, a hadsereg költségvetésének növelése, összefogás egy Kínával szembeni gazdasági unióban (ASEAN). Folynak a pozicícióharcok, mindenki igyekszik elfoglalni a legjobb helyeket a sakktáblán. A baj csak az, hogy ennek mérete korlátos, és a feszültség növelését csak egy ideig tudják kézben tartani a politikusok, mert ha így folytatják, elõbb-utóbb kontrollálhatatlan lesz a helyzet.