A növények jobban gyarapodnak a biztató szavakra

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#16
Pedig a szeretet hatással van rá, kérdezd az igazi füveseket, azok szinte szerelmesek a növénybe, nõ is szepen. 😊
#15
A fényarcúak régi meséje. Egyik hazai egyetemen -linket már nem tudom, de meg fogom keresni-, csináltak egy tudományos igényességgel végrehajtott tesztet ezzel kapcsolatban. Az eredmény alapján semmiféle kimutatható hatása nem volt annak, hogy beszélgettek a növénnyel!!
De láttam már olyan hülyét is, aki a beteg kókadozó növényéhez éjjeleken át beszélt, vígasztalta, becézgette, majd végül mégis elpusztult. Aztán egy kertészmérnök világosította fel, hogy a növénynek egyszerûen melege volt, jobban járt volna, ha a misztikum keresgélés helyett egyszerûen a növény számára megfelelõ környezetet teremtett volna, és áthelyezte volna egy hûvösebb helyre. <#falbav>
#14
Nem, mert ha nem ennénk meg, akkor sokkal kevesebb tehén lenne.

#13
Faluhelyen úgy tartják, hogy ha egy fa nem akar teremni, akkor kisbaltával meg kell kocogtatni a törzsét és elmondani neki, hogy ha jövõre se lesz semmi, ki leszel vágva.<#nevetes1>
Állítólag mûködik.

NEXUS6
#12
Akkor mi jófiúk vagyunk a n
övények szempontjából, mert megesszük a tehenet, nem?
😄

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#11
léci léci,olyan ügyes vagy,úgy szeretlek,növekedj drága paradicsom palántám,hogy aztán leszedhesselek és bezabálhassalak 😄
és akkor a növény beint,hogy anyád,csak ezért kellettem?😊
#10
#9
#8
ezek mind bolondok!

3d vizualizáció és egyéb objektum lakatos, illetve maxscript challenger. render engine szaki, és szeretem a süteményt. xD donorok privátban jelentkezzenek. köszönöm.

#7
Pontosabban:
Azt vizsgálták, hogy a beszédbeli dícséretük, szidásuk, a kalsszikuc zene vagy a metál hat jobban a növekedésre, és az eredmény az lett, hogy mindegyik gyorsítja a növekedésüket, a dícséret és a szidás kb azonos mértékben, ezekén jobb a klasszikus zene és a legjobb a metál lett.

#6
A növényekben is ugyanúgy van Élet. Egyszer majd tudományosan is bebizonyítják, hogy minden Egy. Ha innen nézzük a dolgokat, nem fantasztikumról van szó. Mármint a maga tekintetében az élet is egy fantasztikum, csak mi korlátozzuk le elég erõteljesen.
Mellesleg ajánlom Dr. Masaru Emoto munkásságát. Akit érdekel, keressen rá a víz üzenetei címû videóra. Hasonló témát boncolgat.

#5
Nem, azt vizsgálták hogy jobban nõnek-e a növények különbözõ zene esetén és az én emlékeik szerint az lett a vége hogy semmi különbség nem volt a metál, discó stb nincs zene esetén a növények növekedésében.

"Sõt már attól is ha a közelében arra gondoltak, hogy kivágják, felgyújtják, stb."

Ez meg szerintem fantasztikum.

#4
Pontosan ellenkezõleg. Emlékszem arra a részre és kimutathatóan megváltozott az elektromos vezetõképessége (vagy valami ilyesmi amit mértek) a növénynek ha kiabáltak vele és a halálát kívánták. Sõt már attól is ha a közelében arra gondoltak, hogy kivágják, felgyújtják, stb.

#3
Nem tudom, egyszer volt egy ilyen epizód a mytbustersben ahol pont ezt a városi legendát hajkurászták, és az lett a vége hogy semmi alapja.

#2
Durva!
Jól éreztem én, hogy figyel engem a házunk elõtti fa!
#1
Olyan teszt is volt, hogy különbözõ zenékre máshogy reagálnak.. Pl a diszkóra majdhogynem elpusztultak, a metal-ra meg gyorsabban nõttek!