13
  • kamov
    #13
    Elsősorban az űrállomás pályájának a síkjába kell indítani az űrhajót.
    Azaz úgy kell indítani, hogy az űrállomás és az űrhajó "szinuszgörbéje" a rakéta leállása után egybeessen. Innentől ebben a síkban manővereznek.
    Az ISS görbéje kétszer halad át Bajkonur felett. Egyszer felszálló ágban és egyszer leszálló ágban. Ebből csak a felszálló ágat használják, hogy a rakéta darabjai ne Kínára potyogjanak. Ez napi egy alkalom.

    Ha két nap alatt kell elérni az űrállomást, akkor az lehet a föld túloldala felett is indításkor. Két nap alatt alacsonyabb pályán utoléri az űrhajó az űrállomást, majd mielőtt lehagyná felemelkedik az űrállomás pályamagasságára és dokkol (leegyszerűsítve).
    Tehát indításkor a "szinuszgörbének" az indítóállás felett kell elhaladnia, de ezen a görbén az űrállomás bárhol lehet, akár a "túloldalon" is.

    Ha hat óra alatt kell elérni az űrállomást, akkor párszáz km-el az űrállomás mögé kell érkezni, és arányosan hamarabb az űrállomás magasságára kell emelkedni.
    Ehhez nem csak az kell, hogy indításkor a "szinuszgörbének" az indítóállás felett kell elhaladnia, hanem ezen a görbén az űrállomásnak is kicsivel az űrhajó elé kell esnie, miután az űrhajó pályára állt.
    Ilyen állás kb. három naponta van
  • kvp
    #12
    Igen. Ha csak nagyjabol jo a pozicio, akkor tovabb tart utolerni. Minel kozelebb van az aktualis gorbe az inditoallashoz, annal gyorsabban el lehet erni. Ha pont rosszkor inditjak, akkor ez egy honap, ha pont jokor akkor par perc. Bizonyos tavolsagnal kozelebbre nem merik palyara allitani az urhajot, mert a raketanak van egy szorasa es ha ennel kozelebbre menne fel alapbol, akkor neki is mehetne. Ez utobbi egyebkent a muholdak es urallomasok lelovesenek modja is. Ha mar nagyjabol egy palyan vannak, akkor az urhajo beallitja a megfelelo sebesseget es ezzel a magassagot is, majd igy szepen lassan kozelebb megy es idealis esetben azonos palyan, azonos magassagban es kis sebessegkulonbseggel talalkoznak.
  • Blacktom
    #11
    Én ehhez buta vagyok, de csak megkérdezlek.
    Ezek az ablakok attól függnek, hogy éppen felettünk fog-e elhúzni az ISS? Máshogy: a kiterített térképen a szinusz görbe szerű pálya, ami jobbra-balra mindig eltolódik, éppen hol áll? Gondolom választanak egy időpontot amikor nagyjából jó helyen megy az ISS, és ugyanazt a pályát követve lövik ki szojuzt.
  • AgentKis
    #10
    Bocsi!
    OFF
    Úrállomás!

    ON
  • sanyicks
    #9
    egy literrel több üzemanyagra sincs szükség. Egyszerűen csak úgy kell időzíteni az indulást, hogy pályára érve pont a közelében legyen <500km távolságban. Eddig jóval lemaradva mögötte állt pályára, így jópár kört kell tennie mire utóléri.

    Direkt pályáraállással, fél órán belül ott lehetne az űrállomás mellett, az hogy mennyit tökölnek a konkrét dokkolással már más tészta.
  • kamov
    #8
    Jelen estben nem.

    Az előző Szojuz TMA-07M összesen 115,6 m/s össz manővert hajtott végre a dokkolásig. A mostani Szojuz TMA-08M gyors profiljánál ez az érték 121 m/s volt. Ennyivel volt magasabban az űrállomás illetve a pályára állási pontosság +-7km a Szojuz rakéta jelenlegi változatainál.

    Arról van szó, hogy három naponta adódik olyan indítási lehetőség az ISS-re, amikor a pályára állás végén a szögtávolság az űrállomás és az űrhajó között viszonylag kisebb, mint az előtte/utána következő két napon. Ekkor van lehetőség ugyanannyi üzemanyag felhasználásával négy keringés alatt eljutni az ISS-re. Ekkor pontosan ugyanazokat a manővereket végzi mint a hosszabb megközelítésnél.

    Tehát ugyanannyi üzemanyaggal kétnapos lehetőség égimechanikai szempontból minden nap adódik, mert ennyi idő alatt az űrhajó "bárhonnan" beéri az űrállomást megfelelő alacsonyabb pályán. Három naponként pedig van lehetőség hatórás útra is.

    Egy keringésen belüli utazásra viszont pl. már csak kb 21-22 naponként lenne elméleti lehetőség, instant ablakkal.

  • Irasidus
    #7
    © sanyicks, © sanyicks

    Ha gyorsabban akarsz odaérni, akkor több üzemanyagra van szükség, emiatt kevesebb hasznos terhet szállíthat, amit csak mostanra sikerült többé-kevésbé kompenzálni a Szojuz modernizálásával. Egyébként éppen fordítva van, több korrekcióra van szükség ilyenkor, ami új, gyors szoftvereket igényelt. Ráadásul, az űrközpontban (és az űrhajóban) is, amire eddig két nap volt, ez 10-órában sűrűsödött össze. Persze a hátrányai mellet vannak előnyei is...
  • Katalizátor
    #6
    Hol van Gombabácsi? Bannolták, vagy mi?
  • sanyicks
    #5
    nincs kevesebb. Csak kevesebb kört teszel meg semmit sem csinálva, csak várakozva hogy az alacsonyabb pálya miatt beérd az űrállomást.
  • xyl
    #4
    Vannak olyan dolgok, hogy "mi van akkor, ha...?". És hát szokott lenni "akkor ha". Ha gyorsabban akarsz odaérni, akkor kevesebb korrekciós lehetőséged van.
  • NEXUS6
    #3
    Hát ez télleg rekord, 15-én Győrbe eljutni is 2 napba tellt. Iszonyat, hogy hogy fejlődik a tudomány.
    ;)
  • sanyicks
    #2
    sőt 2 óra alatt is elérhető... csak megfelelő időben kell indítani.

    Eddig nem is AKARTAK gyorsabban odaérni.
  • Irasidus
    #1
    6 óra a Szojuzban az igazából 10 óra volt. Ugyanis négy órával az indulás előtt már beszíjazták a székbe az űrhajósokat. Elég megterhelő lehetett...