61 millió euróba került München Linuxra váltása
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A dokumentum kezelés nem ebbõl áll. Azaz nemcsak annyi, hogy elindítod a szövegszerkesztõt és nyitsz benne egy új file-t.
A dokumentum kezelés ennél sokkal több. Össze van kötve egy adatbáziskezelõ rendszerrel.
Pl a beérkezõ levelek, faxok, postailevelek automatikus iktatása, ügyfélhez rendelése, korábbi ügymenethez (ha van ilyen) való csatolása, visszaigazolás a küldõ felé hoyg rendben megérkezett a levele, és egy felelõs csoporthoz vagy userhez való hozzárendelése és eljutattása, majd a munkafolyamatok regisztrálása (azaz miot tettek ez után a beérkezett üzenettel), rögzítése - mind-mind a visszakeresési, nyomonkövethetõségi és szabályozási célok megvalósítása végett. Ugyanígy a kimenõknél is... és ezt hosszasan lehetne ragozni.
Vagy pl a nyugdíjjárulék és folyósítása sem csak annyibõl áll hoyg kinyomtatunk egy papírt róla... ahhoz kell sok-sok kapcsolódó információ és adat.
Maga az adatbázis persze ugyanaz platformfüggetlenül, de az ehhez való hozzáférést biztosító kliens oldali program, vagy ha úgy tetszik a GUI már nem.
Azt bizony el kell készíteni, mintahogyan windows alatt is el kellett korábban azt készíteni. Csakhoyg a windows alapúnak már sok-sok ideje volt arra hogy kiforrjopn, a hibákat úgy ahogy kiszûrjék, addig mindezt szinte a nulláról kell megvalósítani linux alatt, ráadásul úgy, hogy közben a felület nem is egységes, mert 3x is lecserélõdött a disztibució... (szvsz ebben az esetben legjobban úgy járnának, ha Ubuntu-ra alapoznának mindent, elviekben az most a jelenleg a legtöbbet fejlesztett disztrib, és kõkeményen próbálják a windows minnél jobb konkurrensévé tenni)
Az, hogy a kimenõ eredmény egy csúnyán formázott .docx vagy .odf file, az (majdnem) lényegtelen... Egyébként aki wordben nem tud rendesen formázni, az ugyanúgy nem tud open office-ban sem és vica versa.
http://www.taxierden.hu
En is... utaltam is.
"A csajok is imádják, már az Olasz is enyhe afrodiziákum de a Spanyol az az igazi!"
Erzesem szerint Magyarorszagon az olasz az menobbnek szamit, mint a spanyol, melyet maximum a kozelmultban nepszeruve valo salsa-klubok kozonsege preferal... Mindazonaltal az ketsegtelen, hogy vilagszinten a spanyol az sokkal hasznosabb. Sajnos miota visszajottem Europaba nagyon keveset hasznalom... itt szinte csak a nemetre es az angolra van szuksegem.
Én Oroszra voltam kötelezve, fogalmad sincs mennyire gyûlöltük, én épp hogy átmentem egy kettessel, arra azért mindíg ügyeltem.
Vissza gondolva, most nem jönne rosszul.
A csinos csajok közül akik itt megcsíphetõek sok az Orosz, nagyon szimpi lennék valami Orosz tudással.<#taps>#taps>
Angolt gyerekkorom ota beszelem, viszont a spanyolt csak kenyszerbol tanultam meg, amikor Latin-Amerikaban eltem... arrafele senki sem beszelt idegen nyelveket. Viszont nem bantam meg, sok hasznat vettem az "atmulatott ejszakak" alatt 😉
Most f*sza Olaszul még, Magyarul már nem tudok! <#nyes>#nyes>
A szép az egészben, hogy valaha Németül is beszéltem, igaz csak minimálisan mikor Bécsben éltem, mára már csak pár szóra emlékszem, pedig de sajnálom!
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu
Amúgy a szavakat is néha keresem ha otthon vagyok, bár akcentusom az nincs lévén mindennap Magyarul beszélek, legalább is még nem mondta senki, hogy lenne.
Az Angol és Spanyol miatt irigyellek, az Angol fontos lenne a melóm miatt, a Spanyolt meg imádom, csak nincs idõm tanulni se ezt se azt.
Abszolut nem ez vezerelt, csak valahogy relevansnak es humorosnak talaltam a megjegyzeseimet, ezert tartam oket a nyilvanossag ele. Ne vedd a szivedre!
"13 év külföldön rányomja bélyegét az írásra szerintem"
Tudom, nekem is teltek el ugy honapok, hogy par skype hivason kivul semmit sem beszeltem magyarul, csak spanyolul es angolul, bar en akkor is olvastam a magyar sajtot. Meg a magyar akcentusom is rohogtek a barataim. Szoval aterzem, ezert teged sem volt szandekomban megbantani.
De persze lehet piszkálni nem vagyok sértõdõs fajta.
És azt hiszem, még mindíg fényévekkel jobban írok így is, mint sok rokkant a facebookon, az már néha nekem is fáj.
Remélem a kis bajuszt még nem növeszted?
"Remelem legalabb megerte 😉"
Úgy kell élni, hogyha életed utolsó pillanatában lepereg életed filmje, ne tudd eldönteni, hogy akció vagy pornó filmet láttál!<#banplz>#banplz>
"kezdem elfelejteni a ly-j használatát"
Valoban 😊
Es tenyleg befejeztem... meg csak annyit, hogy -al/-el rag sincs a magyar nyelvben!
Remelem legalabb megerte 😉
"Egyébként, csak nekem tûnik Magyartalannak az egyelöre attól függetlenül, hogy így helyes?"
Igen... 😊
A gond ott van, hogy ezt szamtalan ember mar a beszelt nyelvben is rosszul alkalmazza, ezert igy is rogzul bennuk. Ebbol is ered a rengeteg google talalat a helytelen irasmoddal.
ps: *magyartalannak - most mar abbahagyom 😊
Az elsõ az open office volt de kipróbáltuk a Libre office is, de az ms el összehasonlítva nem végeztek megfelelõ munkát.
A nyomtatókra még ma sincs linux driver, a Fargo és Evolis ad a nyomtatóihoz de a Zebra és a Hiti csak bizonyos nyomtatókhoz.
Lehet ez már az öregkori leépülés elsõ jele, vagy a fiatalon átmulatott éjszakák következménye?<#vigyor>#vigyor>
Amúgy amint látom ezt nagyon sokan benézik mert a google számtalan helytelen bejegyzést dob ki.
Papichulo
Köszi!
Egyébként, csak nekem tûnik Magyartalannak az egyelöre attól függetlenül, hogy így helyes?
Az egyenlõre az egy matematikai mûvelet.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu
cím: „61 millió euróba került München Linuxra váltása”
a cikkben „A licencdíjak nélkül a tíz évre kiszámított üzemeltetési költségek”
Vagy az a baj hogy kimaradt a vesszõ?
Amúgy szégyen vagy sem, kezdem elfelejteni a ly-j használatát, néha rá kell keresnem mert nem emlékszem 100% bizonyossággal.<#fejvakaras>#fejvakaras>
Sajna külföldiül meg sokszor elvétem a fõnév nemét meg a többes szám sem mindíg sikerül korrektül, de az MS elég korrektül észreveszi és javítja.
Ugyan ez a gond a Thunderbird el, annk is egyszerû a nyelv helyesség ellenörzõje csak a szavakat nézi de a nyelvtan már kifog rajta.
Van olyan hiba, amit meg az office sem javit ki 😉
Ami nekem a gond az open office al az az, hogy nyelvtanilag nem javít ki mint az MS officre, Magyarul még el lennék vele de az idegen nyelvû levelek írásakor sokkal komolyabb segítség az MS office, tudom tanuljak meg helyesen írni de egyenlõre ez van. 😊
A nyomtatók viszont a Zebra és Hiti termékei amik nem mind támogatják driverileg, legalábbis a supporton nincs letölthetõ driver csak Windows egyes nyomtatókhoz.
"a kernel bloatware erõforrászabáló szar lett" nem úgy tûnik, olyan gépen megy amin az xp is csak döcögne.
"Továbbra se tud senki véget vetni az RPM-DEB bohóckodásnak." nem is kell, a csomagkezelõk általában mind2-t kezelik...
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
Így a listád nagyrésze értelmetlenné válik. Pont ma voltam a hivatalban és néztem a hölgyike gépét. Ahogy láttam õ egy célszoftveren dolgozott. Az állam részérõl annyit kell tenni, hogy a programnak Linux alatt is futathatónak kell lennie. Pont. Csak olyan céggel programozóval szerzõdni aki ezt meg tudja csinálni. Jelzem van már ilyen az ABEV fut Linuxon (példának). Így kell ezt csinálni mást szoftvereknél is.
Arról nem is szólva ha nagyon elterjed a felhõ a végén tényleg csak egy böngészõ fog kelleni a melóhoz ahhoz lehet meg még a Linux sem kell majd 😄 Na de persze ennyire nem akarok elõre menni.
2.Azért azt megnézném, hogy az okmányirodában vagy egy akármelyik másik hivatalban az ügyintézõ/titkárnõ mihez használ PS-t(~1000€😉 meg Dreamweawert(~500€😉. Aki ezeket munkára használja, annak a windows vételára aprópénz, nem látom értelmét, miért gondolkodna -spórolási céllal- linuxra váltáson
3.Kíváncsi lennék arra a hivatali nyomtatóra, ami nem mûködik együtt a linuxszal ma. Meg az indokra, amiért használják.
Nem a win8 használhatósága a kérdés, hanem az elemzõk elfogultsága. Amit az egyik esetben apró részletkérdésnek tüntetnek fel, azt a másik esetben milliókban mérik. Persze értem én, egy OS váltásnak mindig nagy a költsége licenszdíjak nélkül is, de valahogy a linux kalkulációknál olyan tételek is megjelennek, amit - némi következetességgel - egy windows váltásnál is illene figyelembe venni, de az arra vonatkozó költésbecslésekbõl az ilyen tételek "valahogy" rendre lemaradnak.
#28
"A fentiek miatt aztán senki nem fejleszt rá semmi profi cuccot, amiért csak a fanatikus hülyék fogják használni, és ez így megy körbe."
És akkor ez mi, ha nem profi cucc:
http://www.thefoundry.co.uk/products/katana/system-requirements/
A nagy stúdióknak szánt 3D és filmes alkalmazások zömét most már elsõ sorban linuxra fejlesztik és csak utána portolják win-re, ha egyáltalán van rá igény.
- a kernel bloatware erõforrászabáló szar lett
- az asztali környezeteket nem megfontoltan fejlesztik az okos közösségek, hanem 1-1 divat alapján borítják fel az egész felület ergonómiáját
- a linux hírbõl se tudja olyan hatékonyan kezelni a hardvereket (egy példa: nálam Kubuntu 12.04 5 db. Chrome tab után totál felzabált mindent, óránként kellett hard resetelni)
- Továbbra se tud senki véget vetni az RPM-DEB bohóckodásnak.
A fentiek miatt aztán senki nem fejleszt rá semmi profi cuccot, amiért csak a fanatikus hülyék fogják használni, és ez így megy körbe.
LZ forever
<#taps>#taps><#eljen>#eljen>
\"9mm-es ellen hiába gyúrsz!\" \"Az árulás és a megtévesztés világában a félelem tartja életben az embert.\" \"Fac sapias et liber eris.\"
\"9mm-es ellen hiába gyúrsz!\" \"Az árulás és a megtévesztés világában a félelem tartja életben az embert.\" \"Fac sapias et liber eris.\"
\"9mm-es ellen hiába gyúrsz!\" \"Az árulás és a megtévesztés világában a félelem tartja életben az embert.\" \"Fac sapias et liber eris.\"
"A tanulmányt a Hewlett-Packard a Microsoft megbízásából végezte el."
ENNYI! EZT ÚGY HÍVJÁK, HOGY FIZETETT REKLÁM!
A PS, Dreamweaver, plusz nyomtató driver miatt eleve kell legalább egy virtual box, akkor most képzeljük el egy kormányzatnál menyi olyan soft van ami nem létezik Linuxra.
Sajna annak idelyén az MS a monopoliumával elkaszálta a legtöbb alternatív lehetõséget.
Szerintem az Apple lehetne egy jó alternativa de sajna horror árai vannak.
Valóban jogos, ez nem egy olyan döntés, amirõl a politikusoknak kéne döntenie, vagy ha döntöttek, akkor kerítsenek mellé megfelelõ alapot, szakembereket, megfelelõ anyagi támogatást. A megtakarítás itt semmiképpen sem rövid, hanem hosszútávon fog bejönni. Maga a migráció egy hatalmas költség (tervezés, kivitelezés, felügyelet, betanítás, etc), és az elsõ "generáció" tuti csak szívni fog vele (fõleg ha gányolva van az egész).
Szerintem itt az MS függés csökkentésérõl, hazai szakemberek foglalkoztatásáról, és a hosszútávú megtérülésrõl kéne szolnia a játéknak, de persze nem errõl szól sehol. Sajnos.
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
Ugye senki sem gondolta, hogy majd az fog kijönni, hogy sokkal de sokkal olcsóbb?
NINCS TÖBB KÉRDÉSEM! NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!NINCS TÖBB KÉRDÉSEM!
Személy szerint kevesebb gondom van a fent említett irodával a "migráció" óta, szóval nyugodtan merem állítani, hogy kb 500 user nagyságrendig ugyanolyan kényelmesen adminisztrálható egy ilyen rendszer, mint az MS féle (megfelelõ tudással persze). Sõt, szerintem ha erre bizonyos hazai cégek ráfeküdnének (mármint linux alapú rendszerek támogatására), akkor sokkal több zsetont lehetne az országon belül tartani, embereket foglalkoztatni, munkahelyeket teremteni, és nem utolsó sorban csökkenteni a függést redmondtól.
Sanyicksnak is igaza van, a munkavállaló ha windows alapon szeretne dolgozni (legyen a lehetõség adott), akkor fizesse ki szépen az õ saját windows-át, dolgozzon azon. De ha a cég úgy dönt, hogy átvált, és megcsinálja linuxra, esetleg böngészõben futtathatóvá a szoftvereit, akkor nehogymár marika néni miatt ne váltsanak.
Dyránál szintén sok pontban egyetértek, bár nem feltétlenül az összesben. Van pár hely, ahol igenis szükség van MS ofiszra, de ez kb (hasraütés) 2-3%-a a teljes területnek. Oda nem is szabad erõltetni mást, csak a baj lenne belõle.
Linux a suliban pedig... érdekes kérdéskör. Amíg a számtech érettségi ms szoftverekre van írva, és olyan õrületesen túlképzett és motivált tanárok tanítják mint most... áhh, inkább hagyjuk ezt a szálat, mert jön a cenzúra...
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
Az egészbõl mi a megtakarítás? Az operációs rendszer licencköltsége, ami mindenki számára egyértelmû lehet, hogy marginális.
Azt felejted el, hogy a Microsoft nem kevés pénzt pumpált bele (=kedvezmények) abba, hogy a közoktatásban legyen Windows meg Office oktatás. Ennek köszönhetõ, hogy Gizike a Windowshoz fog érteni amikor kikerül a munkerõpiacra, Linuxhoz meg nem. És igen, sok esetben drágább lenne Linuxot oktatni iskolákban, mert azt maguknak kéne megszervezni, nem élveznék senki támogatását mint a Windows esetében a Microsoftét.
Mondják itt a dokumentum kezelést. Na az egy vicc. Lehet, hogy könnyen lehet dolgozni az MS Offical de meg is van az ára. A Userek lusták megtanúlni a szövegszerkesztést és gányolnak. A legtöbb Word dokumentum gányolás. A hivataliak pláne. Gányolni pedig lehet ingyenes Officeban is. Ezért felesleges fizetni az MS licenszeket.
Az excel-t pedig többnyire összeadás kivonásra használják no meg olyan adatok tárolására ami órdít egy adatbázisét.
Arról nem is szólva, hogy egy Amerikai céget tömnek pénzzel. Hiszem azt , hogy kis hazánkban is megvan az az informatikai tudás, hogy saját Linuxra építkezõ rendszert csináljunk a saját hivatalainkba. Inkább Magyar cégeket programozókat fizessûnk mint más országbelieket.
A HP természetes, hogy ezt az eredményt hozta ki. Amerikai cég. Kamu.
A költség nyilván ott keletkezik, hogy az átlaguser nem akar váltani, még akkor sem ha tudja kezelni, hisztizik egy ideig hogy kell neki a régi és erre ilyen képzéseket indítanak (nem kéne, egyszerûen csak megmondani hogy ha nem tetszik el lehet menni). Utána pár hónappal viszont az is elõfordul hogy a nagy hiszti után megemlíti hogy jobb mint a régi...
De a költség nagy része ugye kamu, hiszen az m$ fizetett hirdetését láthatjuk.
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
