16775
banner
  • Although
    #872
    Amennyire tudom a Witcher 3 is régiós open world lesz mivel a CD projekt a Biohoz hasonlóan a sztorit és a karaktereket helyezi előtérbe a cselekmény helyett ami a Beth fő profilja. Legfeljebb nagy eséllyel sokkal jobban megvalósítják mindezt mint amire a Bio képes volt. Ilyen az élet egyik cég lefelé halad amikor a másik még felfelé.
  • grebber
    #871
    "Ezáltal megtudtuk, hogy a játék PC-n lesz a legszebb - megfelelő hardverek mellett -, ezt követően pedig PS4-en várja a játékosokat a legjobb felbontás, így 1080p-re számíthatnak, azonban csak 30fps mellett.

    A legrosszabb teljesítményt Xbox One-on nyújtja majd a játék, ahol a 30fps mellé csak 900p-s felbontás társul, és a beszámoló alapján a textúrák is mosottabbak lesznek, mint PS4-en, de a CD Projekt RED beszámolója szerint mindent elkövetnek majd azért, hogy ez megváltozzon a megjelenésig."
  • mike01010101
    #870
    Én nem hasonlítanék össze a 2014-es játékot egy 2011-essel technológia oldalról. A maga idejében - amennyire visszaemlékszem - a Skyrim sokkal nagyobb durranás volt, mint most a DA:I.

    Azt meg, hogy a marketingesek mindenre találnak valami jó kifejezést és a népek ezt meg is kajáljak, azt eddig is tudtuk.:) Egyébként az egész világ pont ezért tart ott ahol tart, de ez már más téma.

    A Witcher3-ban a videók alapján minden benne lesz aminek benne kell lenni egy jó játékban. És ez bizonyítja, hogy igenis lehet jó játékot csinálni.
  • Although
    #869
    Régiós open worldnek hívják. És nem kevés pályából áll. És a térkép lehetőséget ad a további bővítésre. Egyébként így is hirdették meg. Ráadásul a texture felbontás minimum a 2x-se a skyrim eredetinek. A modokat most ne számoljuk. az a Beth zseniális üzletpolitikáját dicséri, sajna az EA a cipőjüket nem pucolhatja ezen a téren. És mégis az EA a legnagyobb.
    Utoljára szerkesztette: Although, 2015.01.28. 08:30:09
  • grebber
    #868
    Teljesen mindegy minek nézik a pc-s vonalat.A konzolos eladások lesöprik a pc-set mint mindig.
  • mike01010101
    #867
    Teljesen egyetértek. Én se érettem miért "openworld-özik" a DA:I-t. Ott hatalmas, szabad sorrendben betölthető pályák voltak. Nálam az openworld definiciója: a teljes külső játéktér töltőképernyő nélkül végigjárható, az eltérő földrajzi viszonyokkal rendelkező területek szerves egységet képeznek, folyamatosan változó napszakokkal és adott esetben dinamikusan változó időjárási viszonyok közepette. Ebből kb semmi nem volt igaz a DA:I-ra. De megnézhetjük a Skyrim, Fallout,Gothic, Oblivion, akár GTA, stb. játékokat ezen definíció tükrében.
  • Although
    #866
    Ez durva lesz, nagyon beleköpnek akkor a tendenciába. Meglep nagyon, van valaki aki ennyire leszarná a tendenciát és a kisebb bevételt hozó, pc-t nem lenézet második vonalnak nézné?
  • Although
    #865
    Ez durva, a két konzolos cég agyba-főbe fogja őket baszogatni.
    ami azért is meglepi mert a witcher 2 után voltak hírek ők is konzolos cég lesznek. Többek között a kalózkodás miatt.
    Utoljára szerkesztette: Although, 2015.01.27. 20:57:03
  • bazsidiver
    #864
    Magas grafikai beálításokkal futatott pc verzió öszehasonlítása a konzolossal:
    - better anti-aliasing
    - sharper textures
    - more saturated colors
    - more and better shaders and effects
    - double the amount of visibility of detailled objects (!!!)
    - framerate way above 30 FPS possible
  • koschwarz
    #863
    A mellékküldetéses dolog csak akkor unalmas, ha szarok a melléküldetések (Thank you, Cpt. Obvious!). De tényleg, egy-két gyűjtsek ezt, gyűjtsek azt még elmegy, de ha általában fantáziátlanok a mellékküldetések, az a baj. Emlékeim szerint pl. Witcher 1 melléküldetései valahogy mintha szervesen beletartoztak volna a főszálba (sokszor nem is tudtam, most melyik csak egy mellékküldetés), és pl. a gyűjtögetősök miatt sem kellett kifejezetten mászkálni és lecsapni ezt-azt, hanem csak úgy menet közben "megoldódtak".
    Utoljára szerkesztette: koschwarz, 2015.01.27. 13:35:11
  • Avenger
    #862
    Én már skyrim-ben is úgy oldottam meg az open world mizériát, hogy addig mentem a mellék küldetésekre, amíg el nem kezdtem unni, aztán végigcsináltam a főküldetést. Inkább attól lehet félni, hogy a sok mellék küldetés miatt nem lesz megfelelően kidolgozott fő szál, de szerintem a sword of destiny trailer képeiből kiderül, hogy nagyon kicsit az esély erre.
    DAI-nál már most ezerszer jobb, többek közt azért mert itt legalább lesznek hosszú hajú nők
  • lwb
    #861
    Én ettől nem félek. Ez inkább skyrim, mint dai. A dai egy offline mmo, nem egy sanbox, hanem sok különálló area, ahol lehet grindolni meg csinálni a fedex és a gyűjts x-et y-ból küldetéseket. Itt lesz egy rakat település, npc-k, akik csinálják a saját dolgukat, mindez egy nagy skyrim-szerű területen.
  • Sir Quno Jedi
    #860
    Ez erősen odabasz. Kérdés az open world uncsizások mennyire fogják elvenni az ember kedvét, mint a daiban. De amúgy a többi már most csillagos ötös.
  • Although
    #859
    Ha ez a streames video akkor sz alapján ne is próbálj következtetni. De legalább olyan szép lesz mint a 2 és már az is meseszépnek számít egy rphez.
  • kill3r21
    #858
    na mozgásban messze nem olyan szép mint a képeken :)
  • wedge31
    #857
    Relativ.
  • Kandurex
    #856
    Szóval mostanába a Skyrim az alacsony léc?

    ...vagy hiányzik az irónia jel?
    Utoljára szerkesztette: Kandurex, 2015.01.26. 22:56:25
  • zzeN
    #855
    A mai videó 1080p-be 60 fps-sel.

    3GB.
  • Although
    #854
    Valami van, ami feltűnt nekem, nem vagyok szakértő, de mintha nem 20GB-nyi különbség lenen a DA:I-hez képest, ami szintén duplája volt a skyrimnek pl. Mintha jóval több lenne a tartalmi video amivel gyanítom a Bionak spórolni kellett. De ez csak egy saját észrevétel. Mintha ez a banda nagyon durva tömörítést használna. És persze nem spórolnak az anyaggal. Persze mondhatjuk ez csak a videoikban van így de nem hiszem ez a banda eddig nagyon betartotta amit igért.
    Utoljára szerkesztette: Although, 2015.01.26. 22:10:48
  • mike01010101
    #853
    És látod még ezt az alacsony lécet se tudják átugrani. Ez a szomorú.
  • bazsidiver
    #852
    Tetszik a mentésimportálás amiről beszéltek: a játékmenet része, valaki (valszeg Dandelion) elmséli Geralt teteit az előző részekből és ha valamit máshogy dönttél mint ahogy mondja akkor közbeszólhatsz.
  • wedge31
    #851
    Tomasz Gop lényegesen jobban tolta/tolja az ilyeneket az biztos.
  • Although
    #850
    **Na oké feladom , nekem ez a két fickó a tömény szereplés vágyukkal ..:)
  • MerlinW
    #849
    Ha a Skyrim az etalon, akkor nincs magasan a léced:)
  • Although
    #848
    *fél percenként megállítják agybajt kapok tőlük :)
  • Although
    #847
    Egyszerűen több a gameplay video minT A DA-nál és ezek bizony árulkodnak. Nagy a különbség. Láthatóan. A DA főleg a sztori alapú introkkal operált amik csalódást okoztak, magas elvárást, holott a gameplay harci videok már árulkodtak magam 10/5-re is értékeltem őket. Itt viszont nincs illúzió. Jók ezek lengyelek na, nincs mit tagadni. Edit És persze ez akció-rpg tehát nem az az elvárás mint egy taktikai rpg-nél. Sőt lehet még meglepetést is okoz.
    Utoljára szerkesztette: Although, 2015.01.26. 19:42:20
  • Although
    #846
    Amit látok, az az, hogy bár open worldre váltottak, meg tudják tartani amennyire lehet a 2 stílusát és ezt meg is ígérték, volt egy pont mikor mondták a skyrim kapcsán. Mi sose fogjuk feladni a prioritást, a karaktereket és a történetet. És ahogy látom jobbak ebben mint a Bio akik mindig is sztori alapon dolgoztak és most próbálták mindezt régiós open worldel. Nekem tetszik, de sokaknak nem. Viszont ez, na igen. De senki ne várja a 2 színvonalát 100%-ig egy open world sose lehet teljesen, az, ahogy wedge mondta is korábban mint egy sztori alapú játék. A sok idióta a DA3-nál ezt persze nem tudja csak elvárásai vannak. Mindettől függetlenül ez jobb lesz. Ilyen az élet egy világ alkonya egy másik felemelkedése nem ? :)
  • mike01010101
    #845
    Ez tényleg nagyon jónak tűnik. Végre egy játék amire rá merem mondani látatlanban, hogy jobbnak tűnik, mint a Skyrim (nálam az az etalon még mindig, pedig volt azóta Risen3, DA:I, Kingdoms of Amalur stb.)

    Utoljára szerkesztette: mike01010101, 2015.01.26. 19:16:34
  • Although
    #844
    Igen ez új korszak lesz. És ahogy a 2-nél nem fognak megállni a megjelenés után, lehet ehhez is lesz EE.
    Ott vannak most ahol a Bio volt a 80-as 90-es években, mikor még szabad levegőt szívhattak odaát.
    Ez 2009-el lezárult. Sajnos. az hogy sztori szinten ütnek még az csak azért lehet mert az EA még nem tudta kitenni a mélysötét világot megteremtő Gaidert és csapatát. Szerintem dolgoznak rajta. A sims és egyéb bugyutaságokon dolgozó vagy a skyrim eladási adatait másolni akaró EA nem hiszem, hogy meg akarja tartani őket. Vagy szerződés vagy egyéb miatt, ők még ott vannak. A CD projektet nem köti az idióta amerikai környezet az életkori és egyéb baromságok aminek a Bio meg kell feleljen. Őket nem érdeklik ezek. Szóval ahogy írták a global release videojukon, elhozzuk az open world rp új korszakát. És ez így is lesz.
    Utoljára szerkesztette: Although, 2015.01.26. 19:06:11
  • wedge31
    #843
    Este nyolckor live stream.

    Link.
  • Rony94
    #842
    A DA:I-t az elkorcsosult BioWare készítette, ezt meg még a mindig királyságos CD Projekt Red. Már ebben jobb a Witcher 3, pedig még meg se jelent. Nem azt mondom hogy 110%-os lesz, de tényleg nem számítok rossz eredményre. Csak hozzák az előző részek színvonalát és mind a 10 ujjamat megnyalom. Nem kell semmit bizonyítani, nem kell semmit felülmúlni.
  • grebber
    #841
    Hát ha ez brutál high end gépes grafika akkor tényleg sokat butítottak rajta :(


    Utoljára szerkesztette: grebber, 2015.01.26. 18:48:30
  • TBTPumpa
    #840
    Ez de nagyon fasza.
    Már csak egy Ciris videót várok!
  • Gabe18
    #839
    Hát én csak belenézegettem itt-ott az új videókba, de már így is annyira átjön a hangulata, hogy az elképesztő.
    Továbbra is csak egy dologtól félek ( a gépen való futás minősége mellett), hogy ha tartják magukat az előzetes tervhez, és a jól bevált pályarészes megoldások helyett jön a full egybe nagyvilág, ez nem fog-e a történetvezetés rovására menni. Nem tudom miért kellett ezen változtatni, teljesen jó volt az első két részben is a kisebb helyszínek egymás után, de ott minden a helyén volt.
    De nem akarok vészmadárkodni, ha a készítők így döntöttek, biztos megvolt az oka (és nem csak az hogy másoljuk a Skyrim-et...) , és ha valakinek elhiszem hogy meg tudják így is csinálni, akkor az első 2 rész alapján ők azok.
  • wedge31
    #838
    A storyt én is féltem mert egy nyilt világú játéknál ezt lehetetlen olyan szintüre csinálni mint ahol bizonyos szinten vezetve van a játékos az egyik helyröl a másikra.
  • Avenger
    #837
    Gamesradaros review-ban azt mondták, hogy a ps4-es dragon age-nél határozottan jobban néz ki már most a ps4-es verzió, de ez a videó, amit mutogathatnak az valami brutál high-end pc-vel készült. Angolul tudók előnyben:
    https://www.youtube.com/watch?v=30evY1uLiKI
  • jarlaxxe
    #836
    A DA:I-ba inkább túl sok mindent belepakoltak a kevesebb több lett volna, szvsz.
  • Myselor
    #835
    egy kicsit más a 2 játék,a itt nem lett kiszedve semmi fontos dolog,nem lett elbaszva a harc,nem hinném hogy abba a hibába esne:)
  • jarlaxxe
    #834
    Én pl óvatosan állok a dologhoz a DA:I is kurva jól nézett ki a trailereken azt mégis erősen közepes lett a játék. Itt is félö, hogy az open-world miatt nem lesz olyan erős a story szál.
    Plusz az állandó csúsztatgatás se volt még sose egy jó jel egy játéknál se, de mindettöl függetlenül óvatósan bízakodó vagyok.
  • kill3r21
    #833
    Jól néz ki, de remélem kikapcsolható hogy kiírja az állatok fölé a nevét :D