11
  • lordsithlord
    #11
    Csak összegzésképpen: igen, ha külön-külön vesszük az Apple bakijait, akkor hülyeség arról beszélni, hogy no, ez mutatja az Apple végét.

    De ha a teljes nagy képet nézzük, mit is láthatunk?

    Az Apple éveken keresztül tényleg valami egyedit tudott mutatni, hiszen minden cucc, amit betett a gépeibe, saját fejlesztés volt. Lényegében saját szabványaik voltak, a gépeik teljesítménye pedig messze jobb volt, mint a hagyományos PC-ké. Ezt nem lehet tagadni.
    Azonban jött az isteni szikra, hogy anyagilag ez nem éri meg és átálltak az Intel alapú termékek gyártására. Ez lényegében az Apple alapjait ölte meg, hiszen elvesztette az egyéniségét.
    De persze így is kellett valami egyéni dolog, hát fogták és elkezdtek a dizájn elemekkel játszadozni. Jött a fém ház, aztán az egyre kisebb gépek. De ez már messze nem arról szólt, hogy az Apple termékek teljesítményben milyen jók (bár tény, hogy igyekeznek a megjelenéskori legjobbak lenni, csakhogy ne felejtsük el, hogy míg ők átlagosan 2 évente jönnek ki új hardverrel, addig az ellenfeleik fél - egy évente új modelleket dobnak a piacra, ami lehetővé teszi, hogy beelőzzék őket), hanem arról, hogy milyen pofásak. Igen, ezzel is lehet vásárló közönséget vonzani, de kérdés, hogy meddig (érdemes megnézni a Blackberry esetét, ők is sok szép dologra lehettek büszkék, pl. qwerty billentyűzet és saját üzenetküldő rendszer, aztán mégis mekkorát buktak).

    Az az igazság, hogy ha az összképet nézzük, akkor lehet igazán látni, hogy az Apple bukásra van ítélve, hacsak nem kapnak észbe és változtatnak több dolgukon is. Nem 1-1 "apróság" az, ami ezt mutatja, hanem az, ha megnézzük, miben is jobbak, mint az ellenfeleik. Lehet őket védeni ezerrel, de technikailag nem jobbak igazán (oké, akad 1, talán 2 kiemelkedő dolguk, lásd fogyasztás, de ez sem elég egy idő után a boldogsághoz), minőségben egyre több probléma akad, ráadásul míg korábban egy komoly hosszú távú tervvel rendelkeztek, addig ma egy kapkodó, nem igazán átgondolt rövidtávú terv látható náluk. Ez pedig nem igazán bizalmat keltő dolog, ráadásul igen gyorsan akár a minőség rovására is mehet (valószínűleg nem véletlen, hogy mint azt már többször írtam, hogy alapvetően csak 1 év garit vállalnak be, a bővítés meg majdnem dupla annyiba került náluk, mint a többi gyártónál).
  • M2 #10
    "Magyarázhatsz, de én már jócskán beta állapotában is használtam mindenre és nem sok probléma volt vele."

    Mert gondolom az Apple térképe miatt a múlt héten már kétszer voltál az Antarktiszon Berlint keresve és fürdőnadrágban a belvárosi vízesés helyénél. :-)
  • abdul alahmed
    #9
    szar lehet, engem megtalált. De a lényeg hogy nem voltak a városok közepén "vízesések", nem tett ki híres városokat az antarktiszra, meg ilyenek.

    "még most sem" miaz hogy nem. De tud navigálni, nagyon is jól.

    Magyarázhatsz, de én már jócskán beta állapotában is használtam mindenre és nem sok probléma volt vele.
  • narumon
    #8
    A béta googlihoz? Nem is tudott navigálni még most sem, az első verziós térképek szerint a semmi közepén laktam, stb stb.
  • asgh
    #7
    Az elemzőnek volt egy prekoncepciója - mely szerint Jobs nélkül az apple előbb-utóbb leejtőre kerül - és ezt most a térkép alkalmazás hibáival próbálta alátámasztani. Ugyanezt a dumát előadták, amikor az iPad akku töltöttsége 98%-on 100%-ot mutatott, akkor az volt az apple-apokalipszis félreérthetetlen jele.
    Az sem mellékes, hogy ezt nem egy iparági elemző, hanem egy globális befektetési bank szakértője mondja, aki érdekelt abban, hogy némi pánikkeltés hatására elmozduljon az apple részvény-árfolyama.
  • abdul alahmed
    #6
    "Az apple 1.0-s verziójú térképe nyilvánvalóan gyengébb, mint a több éve a piacon lévő google-é."

    sőt, ha még a beta guglimaps-hoz hasonlítjuk, ahhoz képest is sokkal gyengébb.
  • astrobal
    #5
    Funkcionális analfabéta vagy. Az elemző annyit állított, és ez ebből a cikkből is kiderül, továbbá ehhez nem kell navigációs szakértőnek lenni, hogy az Apple, mint CÉG új iránya, termékfejlesztési gyakorlata nem megfelelő hosszútávon, és ezt legjobban a térképalkalmazás hibái jelzik, amin lehetett volna még csiszolni bőven, de ahelyett, hogy egy későbbi frissítéskor lett volna lecserélve a térképapp, beletuszkolták már a megjelenéskor a telóba és ez visszaütött. Mit sírtok, az él sokáig akinek halálhírét keltik.
    Az antennahiba vagy éppen az 5-ben jelentkező kamerahiba nem ebbe a kategóriába tartozik, az hardverhiba.
  • Papichulo
    #4
    Steve Jobs halala ota hetente jelennek meg a hasonlo apokaliptikus joslatok... most eppen ezt dobta a gep?

    Amugy a Macworld Macalope rovataban az iro tetelesen szokta megcafolni ezeket az agymeneseket: http://www.macworld.com/search?query=Macalope (nem elofizetoknek csak a heti kiadas ingyenes, de ennyi is pont eleg a hulyesegbol!)
  • asgh
    #3
    Egy dán befektetői bank elemzője (aki valamiért a térkép alkalmazások felkent szakértője is egyben) a világ jelenlegi legértékesebb vállalatának összeomlását vizionálja egy tökéletlen térkép szolgáltatás miatt. Alighanem ez az egyik legszánalmasabb próbálkozás a flame generálásra.
    Az apple 1.0-s verziójú térképe nyilvánvalóan gyengébb, mint a több éve a piacon lévő google-é. Nyilvánvaló, hogy az apple minden google függését fel akarja számolni, és a térkép szolgáltatás tipikusan az a terület, amit minél hamarabb kezdenek el, annál hamarabb növi ki a gyerekbetegségeit.
  • M2 #2
    Elég béna cikk egy felfújt dologról.
    Csak kiderült amit úgyis mindenki tudott: hogy térképes alkalmazást nem lehet gyorsan összedobni.

    Az iPhone4 antenna problémája szerintem komolyabb volt, pedig abban Steve Jobs keze bőven benne volt.
  • mad mind
    #1
    No igen, nincs alma, ha munkás meghalt.