29
  • Papichulo
    #29
    "többször elhangzott, hogy az Apple nem pereskedik látványelemek miatt."

    Hol? Ki altal?
  • Papichulo
    #28
    Ezt az egesz gepelest mind megsporoltad volna magadnak, ha elolvasod a #5-ot :)
  • levente68
    #27
    Minden szavaddal egyetértek, még azokkal is, amik elmarasztalják az Android-ot, bár sok ilyen gond nem magát az Android-ot terheli, hanem a programozókat.
    Android részéről ha talán nem is maximális, de óriási mértékű a felhasználók megelégedésére való törekvés és komoly eredmények vannak.

    Folyamatos az az enyhén szólva butácska duma erről a "Samsung másolás"-ról.
    Attól még, hogy arra törekedtek, hasonlítson az iPhone-ra és az abban levő megoldásokra, ugyanúgy ki kellett dolgozni mindent, egyedül a kinézetre rávezető ötlet, amit nem ők találtak ki. Ez amúgy esetenként még nehezebbé is teheti a fejlesztést, mintha a saját elképzelést valósítaná meg a cég. Sajnos a hozzá nem értő, vagy nem akaró csak annyit hajlandó megállapítani, hogy "hát ez ugyanúgy néz ki, ezért másolat az egész. Más rendszerre megcsinálni valamit igen nehéz lehet esetenként, bár ez valóban nem áll az ikonokra, amit meg Apple is másolt, maradjunk ennyiben. Sok újat hoztak, sokat meg simán lemásoltak és továbbfejlesztettek, ezt csinálja mindenki, bizony ám!
    Magyarul: a másolás és az innováció pontosan összetartozik, a kettő együtt éri el azokat a sikereket, amiket látunk. Vannak teljesen eredeti(nek ható) ötletek, innovációk is, ahol kevésbé érhető tetten az ötlet eredete, de jegyezzük meg, igazán tökéletesen egyedit úgy tárhatna elénk valaki, ha azt űrlény hozná ide. Minden innováció olyan elme teremtménye, amelyik látta, tapasztalta a világot, ami körülvette őt és az inspirálta, nem pedig a semmiből jön egy ötlet.

    Sajnos, itt hitvita folyik folyton oly módon, hogy egyesek megpróbálják elfogultságukat tagadni, miközben süt a hozzászólásukból, hogy mennyire elfogultak, sőt a másikra próbálják azt rásütni...
    Az ilyenek beszólásai könnyen azonosíthatók és sokszor tökéletesen mentesek a tárgyilagosságtól.

    Mielőtt megpróbálja valaki kifejteni, hogy ez énrám jellemző, mert ilyenkor ez szokott jönni, leszögezem: rühellem az Apple szemét dolgait, leborulok a nagy ötletei előtt. Ugyanez igaz minden céggel kapcsolatban. Egyikük sem érdekel és én sem érdeklem őket. Amelyik jobb cuccot kínál, ahhoz 'pártolok' egyértelműen, mert én a saját barátom vagyok, nem másé. Nem fogok olyanra áldozni, ami nem érdemli meg és ha a Samsung olyanná válik néhány dologban, mint amikért megvetem az Apple-t, ugyanúgy fogom ezt hangoztatni. Ha pedig a 'PrityPuty Electric Company' fog készíteni ÖSSZESSÉGÉBEN jobb készüléket, gátlástalanul kaparom le az eddigi logo matricát a kocsimról... Ja, nincs is ilyen matrica egyik kocsimon sem... Vajon, miért?
  • narumon
    #26
    Ki állította, hogy az apple nem pereskedik design patent miatt? Az őrült. Hiszen pont erről szólt az ominózus nagy publicitást kapott reklám per is!
  • lordsithlord
    #25
    Mégegy észrevétel: többször elhangzott, hogy az Apple nem pereskedik látványelemek miatt.

    Érdemes megnézni, hogy vajon mi annak a pernek a tárgya, amelyben egyik fél az Apple, másik fél pedig egy pertársaság, aminek az Android rendszert használó készülékek gyártói a tagjai.
  • lordsithlord
    #24
    Én részemről tudok olyan ítéletet mondani, nem is a régmúltból, ahol az Apple kapott elmarasztalást szabadalomsértésért: Németország, Apple vs. Motorola. A pert a Motorola meg is nyerte, az Apple elleni szankciókat be is vezették. Más tészta, hogy FRAND-re hivatkozva az Apple pár óra alatt elérte, hogy ismét árusíthassa készülékeit, de az ítélet megmaradt.

    Az már más tészta, hogy az azóta a Google tulajdonába került cég nemrég kiegyezett az Apple-lel, mert félő volt számukra egy versenyügyi per. Ehhez azonban az Apple-nek is engednie kellett, szóval végeredményben bebizonyosodott, hogy korábbi ajánlatuk nem volt megfelelő, így nem feltétlenül hivatkozhattak volna a FRAND-re.

    Volt egy másik ügyük is, az pedig az iCloud szolgáltatásra vonatkozott. Ebben az ügyben is elmarasztalás történt, az ítélet szerint az Apple kénytelen átalakítani a szolgáltatását. Az ítéletet az Apple nem fogadta el, jelenleg is zajlik a per a következő szinten.
  • hammerjoe
    #23
    Öreg, te miről beszélsz? Csak a tisztánlátás kedvéért az utóbbi készülékeim i8910,SGS,SGS2, és most van egy iPhone 4s-em. Elég rendesen "buherálós" voltam mindegyik készülékkel, de amit Te állítasz, azt én valahogy nem látom! Semmi másolást nem találok, ez egy nagy baromság! Mind a készülék, mind az oprendszer, annyira különbözik egymástól, hogy az már fogalom! Ilyen téren, ha ezt állítod, akkor tényleg elfogult apple fan vagy!
    Egyébként meg szarul áll a világ ehhez a szabadalmi vitához! El kellene zavarni a fenébe mindkettő céget minden bíróságról, és olyan perköltséget varrni a nyakukba, hogy eszük ágában sem legyen mg egyszer pereskedni!!!!
    Jót röhögtem a legújabb próbálkozásukon(apple): előbb utóbb beperli őket valamelyik virág, mert ő használta hamarabb azt a színt!! Vagy az ősemberek.....Ekkora bunkó, a másiktól elférni nem tudó szarházi bandát még életemben nem láttam!! Mondom ezt úgy, hogy jelenleg egy iPad 2-ről írok, és a készülékem is iPhone. Annyira nem kell elájulni tőle! Az egyedüli pozitívuma, az a normális támogatás! A t* köm tele volt vele, hogy az androidban hol, hol az nem volt jó! Egy dolgot megcsináltak, és egy másikat elrontottak.....
  • Papichulo
    #22
    Bizonyos teruleteken innovativ tud lenni a Samsung, nekem is van tobb termekem is toluk es elegedett vagyok. Imadtam regebben peldaul a d900-at.
    Eppen ezert is erthetetlen, hogy miert kellett ilyen szolgai modon masolniuk az iPhone-t. Mert igy az a par szaz oldalas dokumentum, amiben ki volt elemezve, hogy pontosan mit kell valtoztatni, hogy az iPhonera hasonlitson a termekuk, az eleg inkriminalo volt. De egyebkent egyertelmu, hogy meg birsaggal egyutt is boven megerte nekik ez az ugylet. Tulajdonkeppen ok maradtak az egyetlen szamottevo gyarto az Apple mellett. Azt viszont nem mondhatjuk, hogy ennyivel jobbak is termekeik mindenki masenal. Nekem peldaul a Sony telefonok jobban tetszenek, volt is xperiam.

    Persze, hogy kovetett el hibakat, mind a RIM, mind a Nokia, ez utobbinal a symbian szamomra megbocsathatatlan, foleg miutan fejlesztenem is kellett ra :) Megis becsulom oket, hogy ujdonsaggal probalkoztak, mig a Samsung telefonokat tenyleg nem tudom megkulonboztetni egymastol, pedig akar hiszed, akar nem volt nekem Galaxy S is. Most ugyan valoban ujra iPhone-om van, de ha nem lett volna ez a wp7 upgrade fiasko, akkor siman vettem volna egy olyan telefont. Ennyire vagyok en apple fanboy...

    Summa summarum, amennyire neked az Applerol alakult ki rossz benyomasod a per elott/alatt, ugy szamomra a Samsung jott ki ebbol az egesz pereskedesbol negativabb fenyben. Biztos csak mashogy interpretaltan olvastuk a hireket :)
  • caius marius
    #21
    Azért azt nem mondhatod a samsungra, hogy nem innovatív és csak másol.
    Egyébként pont a Nokia az ahol az innováció eltűnt. És erről csak a Nokia tehet senki más. A Rim szintén zenész.
    Egyébként a Nokiánál az volt a leginkább dühítő, hogy mindig hiányzott valami a telefonjaiból. Ja meg az, hogy leszarták a vevőik fejét...
    Ezért vesztek el nem azért mert nem másoltak.
    Nemrég nyomkodtam Badás Samsungot nem volt rossz.
  • Papichulo
    #20
    En nem altalanos beszeltem, hanem specifikusan, az iparagrol. Itt pedig tobb innovaciora lenne szukseg, mivel azok a cegek akik ujdonsaggal probalkoztak, azoknak mind nagyon rosszul megy most, mint peldaul a RIM, a Nokia, a Palm, stb... bezzeg itt a Samsung, aki meg a masolasbol megvan. Sokkal tobbre becsulnem oket, ha peldaul a Badat nyomnak, nemcsak az egymastol megkulonboztethetetlen muanyag telefonok sorat.
  • caius marius
    #19
    Tételezzük fel, hogy elsiklok afelett, hogy a gonosz Samsung másolt.
    Nos ebben az esetben sincs igazad tekinve, hogy másolás nélkül az egész civilizációnk hamvába holt volna.
    Szerintem a másolás és az innováció együtt életképes, külön külön egyik sem.
    Erről szól maga az élet is nem? Ettől elvonatkoztatni nem tud az ember forma állat bármennyire is szeretné.
  • Papichulo
    #18
    "Ilyet csak egy epl fan ír!"

    Magyarul a paranoiad mar olyan szinten manifesztalodott, hogy mindenben a mumust latod. Nagyon szar lehet a te eleted... mindenhol ilyesmitol kell rettegned es mindenhova olyat kell belekepzelned ami ott sincs csak, hogy kielegitsd a kisebbsegi komplexusodbol eredo Apple gyuloletedet. Oszinten sajnallak...

    Pedig ha racionalisan gondolkodnal es kihagynad az Apple-t az egesz dologbol, akkor belatnad, hogy igazam van - az innovaciobol van a fejlodes, nem a masolasbol ;)
  • caius marius
    #17
    "A Samsung hazugsagaival ellentetben a felhasznalok sokkal jobban jarnak, ha a cegek a masolas helyett ra vannak kenyszeritve az innovaciora es uj modszerek/eljarasok kutatasara!"
    Sorok között olvasva...
    Ilyet csak egy epl fan ír!
    Egyébként Koreában elítélték az almát is másolásért!!!
  • Papichulo
    #16
    "Tessék szépen megjegyezni, hogy a samu sem másol különbül mint az a telerakott alma!"

    Termeszetesen nem tudsz tobb olyan esetet emliteni az elmulet evekbol, ahol az Apple-t iteltek el, de ez egyebkent lenyegtelen is a jelen esetben, mivel egyetlen pillanatig sem allitottam, hogy az Apple kevesebbet masolna, vagy hogy barkinek is szabadna engedni a masolast.

    Pont ezt mondtam, hogy a masolas az nem jo a fogyasztokank, barki is csinalja.

    Az, hogy te az Apple-t miert keverted bele a dologba, azt mar csak te tudod, gondolom valami kisebbsegi kompenzacios szindromaban szenvedsz ;)
  • zord01
    #15
    "a korábbi dél-koreai ítélet pedig mindkét gyártót megfeddte és elhanyagolható méretű bírságot rótt ki rájuk. "

    Szerintem mindenhol ezt kéne. Kivágni őket a bíróságról, megfizettetni velük a bíróság addigi idejét, és a többit pogózzák le a piacon.
  • caius marius
    #14
    Maraggyámá ezzel a fanatikus ájfos maszlaggal! Tessék szépen megjegyezni, hogy a samu sem másol különbül mint az a telerakott alma!
    Az amerikai per pedig egy fos, nem pedig az igazság!
  • Papichulo
    #13
    A Samsung hazugsagaival ellentetben a felhasznalok sokkal jobban jarnak, ha a cegek a masolas helyett ra vannak kenyszeritve az innovaciora es uj modszerek/eljarasok kutatasara!
  • googleabaratom
    #12
    es hol maradnak a felhasznalok...?nem ok kene legyenek az elsok?jobb ha betiltanak mindent es lehuzzak a rolot ezzel a kapzsi mentalitassal...
  • lordsithlord
    #11
    Pontosan ugyanarról beszélünk.

    Eszembe nem jutott bármiféle összefonódást feltételezni az Apple és a Microsoft között. Lehet, hogy félreérthetően fogalmazta, de akkor csak tisztázásképpen: nem összefonódást feltételezek, hanem azt jegyzem meg, hogy nem előrelátóak, hiszen ezekkel a lépésekkel, mégha nem is szándékosan, de a Microsoft malmára hajtja a vizet az Apple.
  • narumon
    #10
    véget = céget
  • narumon
    #9
    "Na ezzel eléggé vitatkoznék ezzel a kijelentéssel. És akkor majd a jó öreg 3G-vel fognak valószínű netezni az USA-ban meg bárhol..."

    Ha nagyon szorul a "hurok" akkor megvesznek egy véget amelyiknél szintén van essential LTE szabadalom és akkor patthelyzet lesz. Vagy keresztlicenszel a Samsung vagy ő sem használhatja. Ennyi.
  • Papichulo
    #8
    NEM teheti meg a Samsung, hogy nem liszenszeli az Apple-nek az LTE szabadalmait!

    "FRAND is a set of patent guidelines that cover licensing terms of standards-essential technologies in a "fair, reasonable and non-discriminatory" manner between manufacturers under the European Telecommunications Standards Institute." - http://www.mobiledia.com/news/129685.html
  • ugh
    #7
    Ez mind igaz csak azt felejted el hogy bili geci tarstettes az applnel is meghozza jo nagy aranyban.
    Nem lennek meglepve hogy siman felhasznalja az applet(ugy hogy a sok segg az applanel ezt eszre sem veszi) hogy elorebb jusson a microsoft.
    Mert elobb utobb ez vissza fog utni az apple-re.
    Vegyuk csak azt alapul hogy mennyi androidos telot ad el a samu ami meg google.
    Ami meg veszelyezteti az androidot amit meg egy ket nagyobb gyarto meg nem szeretne .
    Szal ez egy lavinat is elindithat.
  • Oszi85
    #6
    "nem letszukseglet az Apple-nek... " Na ezzel eléggé vitatkoznék ezzel a kijelentéssel. És akkor majd a jó öreg 3G-vel fognak valószínű netezni az USA-ban meg bárhol...

    "A Tecca nevű informatikai portál szerint a trónfosztás mögött egyszerű ok áll. A Galaxy S3 jóval újabb készülék és képes használni a 4G-s hálózatokat. Az Apple telefonja koros is és nem is tud kapcsolódni az LTE hálózatokra. A Verizon üzleteiben az utóbbi hiányosság miatt le is beszélik a vásárlókat az Apple készülékről."
  • Papichulo
    #5
    Egyelore meg egyetlen esetben sem szuletett itelet lekerekitett negyzet vagy egy szin miatt. A Samsung terhere sem lett semmi ilyesmi rova! Eleve ilyeneket nem is lehet szabadalmaztatni az USA-ban!

    Ezek a patentek voltak a mostani perben: http://www.theverge.com/2012/7/30/3199424/apple-vs-samsung-trial-guide/in/2971889

    Az meg, hogy a SEC majd vissza fog vagni az LTE szabadalmaival, meg azert hulyeseg, mert ha kikerulhetetlen, akkor FRAND, ha meg nem, akkor meg nem letszukseglet az Apple-nek...
  • caius marius
    #3
    Kezd ez az egész k.rvára unalmas lenni.
    Már az instagramon is láttam ezeket a képeket. A következő vh a samu és a zepl között fog kitörni.
  • lordsithlord
    #1
    És még mondja akárcsak egyetlen Apple fan is, hogy itt nem arról van szó, hogy valaki ugyanolyan színt vagy formát használ, Tessék, ott a cikkben...

    Egyébként az Apple ezzel csak a Microsoft-nak kedvez igen keményen, hiszen azok a gyártók, akik elfordulnak az Androidtól, át fognak pártolni a Windows Phone-hoz.

    Itt látszik, mennyire nem előre látó az Apple jelenleg: most van egy erős konkurense, akit állandóan támad. Azonban azzal, hogy elüldözi a gyártókat ettől a konkurenstől, egyetlen dolgot ér el: egy második komoly konkurenst teremt önmagának, hiszen jelenleg az Androidon kívül még a Windows Phone az, ami lényegében készen áll egy komolyabb piaci versenyre.

    Az Apple-nek sürgősen el kellene ezen gondolkoznia, továbbá azon is, hogy ha olyan versenybe kezd, ahol a legújabb fejlesztések birtoklása kell neki ahhoz, hogy egy új készülékkel kijöjjön, az nekik mekkora költségeket fog jelenteni és hogy ez megéri-e nekik. Hiszen ha ilyen versenybe kezd a Samsung-gal és az ellenfél nem fog hajlani a megegyezésre, hiába fizetne jogdíjakat is, mint eddig, nem fogják elfogadni tőlük. Ez pedig igen komolyan visszavetheti az Apple szekerét.