Megkezdte az USA az Agent Orange vietnami feltakarítását
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ha jól értem arra célzol, hogy a vietnamiak örülnek, hogy az amcsik segítik õket és kihasználják a lelkiismeretfurdalásukat, hogy mondjuk kb. 20 év múlva Ázsia egyik meghatározó hatalma legyenek?
Nos ezt majd akor döntsük el, ha ez bekövetkezett.
A helyzet azért nem enyire egyszerû. A németeket elég rendesen agymosták a háború után, szal hogy ki örül minek a II VH-val, és az utána következõ eseményekkel kapcsolatban az elég kérdéses.
Aztán amellett, hogy a németek is megkapták a Marshall-segélyt, ami gyakorlatilag a világgazdaságban mutatkozó pénzhiány orvoslására lett kitalálva a német ipar felszámolását az 50-es évekig folyamatosan nyomatták, kiherélték az országot. Fellendülés csak utána következett.
A japánoknál nem csináltak ennyire erõs agymosást, császár maradt a helyén, a militarista szamuráj szellemiséget sem irtották ki a nemzet önmeghatározásából. Emiatt az õ esetükben a II. VH megítélése eléggé ambivalens, akár felsõvezetõk is tesznek olyan kijelentéseket, hogy nem is volt olyan sok az a 16 millió kínai + egyéb áldozat, ami a japók lelkén száradt.
Ezzel szemben a németek iszonyatosan vigyáznak, hogy elhatárolódjanak a náci múlttól.
Japán fellendüléséhez hozzájárult az, hogy egy elég erõs protekcionista gazdaságolitikát tudtak megvalósítani, a nagy gazdasági konszernnjeiket, a zaibacukat feléleszteték és a 60-as évektõl azt csinálták, amit most a kínai elvtársak, hogy olcsó áruval árasztották el a nyugatot, a belsõ piacukra viszont azt és úgy engedtek be, ahogy azt õk jónak látták. Ez tökéletesen ellentmond annak a folyamatnak, ami a világgazdaság liberalizációja irányába hat, és azzal, hogy ezt megtehették az USA szemhunyásával, a versenytársakkal szemben elõnybe kerültek.
Miért is kivételezett az USA Japánnal, és miért támogatott egy erõs gazdaságokból álló Nyugat-Európát, amikor az nyilvánvalóan hosszútávon a gazdasági érdekei ellen való?
Mert szüksége volt a SZU-val szembeni erõs gazdasági, logisztikai hátterû katonai erõkre.
Ebbõl következõen, ha az USA be akar nyomulni a csendesóceáni térségbe és további erõs bástyákat akar kialakítani, akkor majd felfejlesztik a vietnami gazdaságot. Ha csak a kínai pandamaci bajszát akarják huzogatni, akkor meg nem.
Azonban ahhoz, hogy az elõbbit meg tudják csinálni, ahhoz az is kéne, hogy az USA jó kondícióban legyen, a világgazdaság legmeghatározóbb szereplõje legyen. Úgy tûnik már most sem az, és várhatóan a jövõben a csendesóceáni térségben mindenképpen ez a meghatározó erõ Kína lesz. Szal, ha túlságosan jópofiznak a vietnámiak az USA-val könnyen hoppon maradhatnak, mert a kínai pandamaci a nyakukra lép.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Geneva Gas Protocol néven találod.
A lényeg hogy aláírták, ez a nemzetközi jogban kötelez, és ezt õk is elismerték a kezdetektõl fogva, a Szenátus nem ratifikálta, de ettõl még érvényben van.
Az indoklás szerint azért írták alá és azért nem ratifikálták mert, a ratifikáció megtiltott volna egy válaszcsapást, tehát ha valaki az amerikaiak ellen vegyi vagy biológiai fegyvert vet be erre nem válaszolhattak volna vegyi vagy biológiai fegyverrel, a ratifikáció hiánya lehetõséget ad arra hogy nem elsõ támadóként válaszcsapást mérjenek hasonló eszközökkel.
De nem ad lehetõséget arra hogy az USA elsõként vessen be ilyen eszközöket akárki ellen.
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
bemásoltam a szöveg részletet a Genfi Egyezménybõl amirõl valószínûleg most hallottál életedben elõször, igazából te voltál képtelen arra hogy utánanézz, pedig már van google fordító is szóval az hogy nem tudsz angolul nem mentség.
Miért olyan sok idõ átnézni az összes USA által '69 elõtt ratifikált polgári és katonai szerzõdés szövegét?
Reco, teddy, pocok? Vagy csak addig érdekes, míg fingnélkül ugatni lehet? ( meggyõzõdésem, hogy vannak ilyenek, ahogy az is, hogy fogalmatok sincs )
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
ryzen 5 3600, 16 GB RAM, Radeon 5700XT
Elõszõr ezt az arogáns képutató "jogi státuszt" kellene megvonni az USÁ-tól, aztán pedi szépen el kell kezdeni minden eset kivizsgálását, a felelõsök megállapítását és a kártérítések megítélését. Ehhez pedig az USÁ-nak alá kell vetnie magát a hágai Nemzetközi Bíóság hatáskörének...
ryzen 5 3600, 16 GB RAM, Radeon 5700XT
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
ennek nincs köze ahhoz, hogy szerinted mindeki troll aki ókosabb nálad
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
mondták már hogy troll vagy? mert de.
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
hát ez hollókauszttagadás!!! náczy-e vagy? 6 millió jelenleg a legnagyobb szám, annál többet soha senki sem vesztett és az a 6 millió csak 1 népé!!4444
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
tehát a Genfi egyezmény tiltja harci gáz bevetését legyen az vegyi vagy biológiai, a dioxin márpedig eléggé egészségkárosító, simán lehet halálos, ha nem is azonnal.
És fel is vetették az amcsiknak akkoriban hogy talán nem kéne, erre az volt a válaszuk hogy bocsika de Vietnam még nem írta alá az egyezményt, õk meg egyoldalúan nem tartják magukra nézve kötelezõnek, ez kb. hasonló indok mikor a Zulu háborúban a Britek dum-dum puska lõszert használtak a bennszülöttek ellen arra hivatkozva hogy úgysem fehér emberek.
forrás?
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
Ezt mind elkerülhetted volna, ha eredeti dokumentumokat adsz dátummal és aláírással ellátva ( vagy elolvasod, amit adsz ). Idézve a te wikicikkedbõl:
,,1980-ban az ENSZ egyik munkacsoportja vegyi fegyverzetcsökkentésrõl szóló tervet készített el. 1984. április 4-én Ronald Reagan amerikai elnök egy, a vegyi fegyverekre vonatkozó nemzetközi tilalom bevezetését követelte. George H.W Bush amerikai elnök és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió vezetõje 1990. június 1-jén aláírtak egy kétoldalú megállapodást a vegyifegyver-gyártás befejezésérõl, illetve a készletben lévõk megsemmisítésérõl.
A többoldalú Vegyifegyver-egyezményt (Chemical Weapons Convention, CWC) 1993-ban írták alá és 1997-ben lépett életbe."
Kérlek adj zöld plecsnit! Kösz
csak begyûjtöttek minden élelmet. Ha meg úgy nézzük a lengyel nem is volt ellenséges ország, szövetségesek oldalán volt mégis mit kaptak jutalomból?
#13: Pocok44 : törvénytelen szót komolyan gondolod. Tudnál példát arra hogy mikor lehet egy beavatkozás törvényes.
Egyébként arról mindenki megfeledtkezik hogy akkoriban két vietnám volt. Az északit a szovjet tanácsadók lepték el.
Viszont a legdurvább az egészbe mégis az hogy az amerikai haderõ a Ho Si Minh ösvény miat kambodzsát is rendesen nappalmozta. Õk le vannak szarva? Vietnám is csak azért lett érdekes mert a dél-kínai tenger miat kiélesedett ott a helyzet kínával...
Németország: 1 600 000
Japán: 580 000
Ezzel szemben:
Nagy-Britannia: 67 000
USA: 1700
Hmmm.
A német és a japán áldozatok nagyrészét a szövetséges bombázások okozták.
És persze ne feledjük el, hogy a legnagyobb civil áldozatokat Kína és a SZU hozta, de egyik sem tudta, vagy akarta ezt közvetlenül megtorolni az ellenséges lakosságon (16 és 11 millió halott!).
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Mégegyszer leírom, hogy a termõföldekre is leszórták, direkt hogy éhinséget okozzanak, illetve lexarták, hogy mi lesz ha bekerül a dioxin a táplálék láncba, pedig már akkor sem voltak hülyék.
Igaz a wikibõl van de, ott vannak a hivatkozások is, hogy honnan jött az info:
"A permetezés fõ célja a sûrû dzsungellombozat ritkítása volt, hogy az ellenséges, kommunista erõk ott ne találjanak fedezéket és ne termeszthessenek élelmiszert. A második cél katonai szempontból érzékeny területek, például támaszpontok peremterületeinek megtisztítása volt.<11>11> A lombirtás további célja az volt, hogy a polgári lakosságot a dél-vietnamiak által ellenõrzött területekre tereljék<12>12>."
Link
De ha gondolod keresek még neked.
<#papakacsint>#papakacsint>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Egyáltalán nem. Meg sem kérdezték róla a többséget.
Különben nem csak ezzel gyilkoltak, volt szénmonoxid, meg minden más is.
De hogy befog végre itt a wiki vegyi fegyveres cikke, és itt a vegyi fegyverekrõl szóló egyezmény betartatni próbáló szervezetrõl szóló!
Remélem végre befogod!
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
Love Sign: MASTAAAAA~ SPAAAAAAAAAAAAAAAARK!!!
De amúgy teljesen egyet értek azzal a megállapítással is, ami napalmot érinti. És igen azokat is tíltani kellene/kellett volna. Na de mind1.
Love Sign: MASTAAAAA~ SPAAAAAAAAAAAAAAAARK!!!
往前看同志
Ha már Vietnám és gyûlöljük USA-t, akkor napalm. Na az tényleg geciség volt. És azt sokszor "véletlenül" civilek ellen vetették be. De a tûzzel szemben sokkal toleránsabbak vagyunk. Lásd: A 2. VH-ban is a gyújtó bombák okozták a legnagyobb pusztítást, és a legtöbb emberáldozatot. Komplett városok égtek hamuvá civilekkel együtt, nagyobb kárt okozva mint a két atombomba, mégis ez utóbbiakról beszélünk, mert az atom.
Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
Meg nekem azt senki ne akarja bemagyarázni, hogy nem egyszerûbb szépen sorba állítani õket, kiásatni velük a saját gödrüket majd tarkón lõni mindet egyesével.
Olcsóbb, gyorsabb, tisztább.
Faszság tagadni, hogy használtak gázt, de az 100% hogy nem ezzel öltek meg mindenkit. Megöltek pár száz embert mert teszteltek és ennyi. Ezt kb az összes nagyhatalom csinálta a vh-k során. Ja bocs, usa Vietnámban is.
Love Sign: MASTAAAAA~ SPAAAAAAAAAAAAAAAARK!!!
forrás?
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Szal ha az amcsik még egy kicsit támogatják a vieteket akár még kis konfliktust is generálhatnak, ami azért részben adott is a Dél-kínai tengeren található olaj/gázmezõk miatt.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Mármint mi? A cikk végét is olvasd el. Van egy nagy ellenségük Kína! A büdös gyökerek azért nyalnak Vietnámnak, mert kell nekik a stratégiai szövetséges. Sõt nem is biztos, hogy mint, szövetséges államra van szüksége, elég ha csak szimplán utálják Kínát. Nekik már az is jó. Azt a kis zsebpénzt amit most kifizetnek, inkább megalázónak tartanám a vietnámiak helyében. Küldeném a picsába az usákokat...
往前看同志
Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!
USA-nak sokmindent jova kene tennie, de mas allamoknak, nepeknek is. Itt legalabb megindult valami.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Különben meg csak te állítod hogy az Agent Orange nem volt vegyi fegyver. Mindenki más, még az amerikaiak is, annak tekintette. A bevetése meg ellentmondott a nemzetközi egyezményeknek. Akár az is, hogy Irakban Szaddam vegyi fegyvereket használt az irániak és a kurdok ellen.
Nem most kellene a jóvátételt megkezdeni, hanem legalább negyven évvel ezelõtt.
Vicc.