5627
10804749371368208052.jpg
  • sempronius18
    #415
    Pffff én még életemben nem vártam így játékot.
  • Molnibalage
    #414
    Márminthogy semmit sem vettél meg eddig megjelenéskor?
  • Molnibalage
    #413
    Radeon? Pont olyan volt az előző VGA-m nekem is. :)
  • PrasCo
    #412
    Egyetlen játék sem volt eddig, amit ne a normál, "közönséges", esetleg valamilyen leárazott kiadásban vettem volna meg.
    Ahogy elnézem, ez kivétel lesz.
  • Nos
    #411
    Na most aztán teljesen egyetértünk.
    (Szegény ati 4850-esem :(, ez valószínűleg a végét jelenti a pályafutásának.)
  • Molnibalage
    #410
    Aztarohadt.
  • Belkar
    #409
    Hogy egy kis Rome 2 is legyen:



  • a.carkey
    #408
    "A kedvenc szimulátorommal (család) gyak. 4-5 éven nem játszok, inkább csak fejlesztem. Egy rakás eredeti játékot vettem meg (mármint saját mércém szerint), amit még gyak. el sem kezdtem. Talán ez most változni fog."

    Eheh. Nálam is ugyanez a helyzet. :D
  • PrasCo
    #407
    OFF,
    Mondhatni. A NATO-szerepvállalásunkat, valamint a légtér kérdését taglaló FAQ-t is komoly élvezettel olvastam (addig még csak "éreztem", azóta már "értem" nagy vonalakban, mi miért kell, és mi a baj még mindig), s HT-topikban is rendszeresen figyelemmel követem az eszmefuttatásokat; de írni nem szoktam, mert minek tépjem a számat ott, amihez nem értek? Így inkább csak figyelek és tanulok.
    Szerencsére a játékokhoz nem nehéz beugatni - játszani mindenki "tud". :D

    ON
    Legfőképpen reménykedni, persze. A szép az amúgy, hogy a Medieval II óta nem játszottam Total Warral, így csak remélni merem, hogy nagy sokk nem fog érni az RTWII-vel...
  • Molnibalage
    #406
    Nocsek, két olvasóm is ide jár? :)
  • PrasCo
    #405
    Tudom, figyelemmel követem; másfelől azonban még mindig nem értem. Én pl. a horgászattal voltam úgy, hogy egyszerűen be kellett szüntetnem úgy jó két-három évvel ezelőtt. De az úgy is nézett ki, hogy engedélyt többet nem váltottam ki, cuccot nem vásároltam, minden be lett vágva a sarokba... érted?
    Azonban az RTWII-t megveszem, játszani fogok vele, akár úgy, hogy napi két órát tudok rászánni, akár úgy, hogy havi kettőt, de ezt a megfogalmazást, hogy "nincs rá időm", nem tudom értelmezni. Lesz rá időm feltétlenül, a kérdés csak az, hogy hogyan. :)
    Ha más nem, ezzel is úgy járok, mint az RTW-vel, hogy a megjelenése után majd' tíz évvel kezdek bele a harmadik népbe.

    Persze félreértés ne essék, kötekedik a rosseb, gondolom, simán csak fogalomhasználati különbség van, csak ez így szemet szúrt, nem csak Balage-nál, Semproniusnál is. "Van időm" végigvinni a játékot az összes hellenisztikus állammal? Rossz a kérdésfeltevés: Ha tényleg AKARNÁM végigvinni, akkor csinálnék rá időt - az ember így működik. :)
  • Molnibalage
    #404
    OFF

    Vannak prioritások. Igazság szerint élvezetemet lelem a játékban, de a kreatív tevékenységeim gyak. mindig lenyomják őket. A kedvenc szimulátorommal (család) gyak. 4-5 éven nem játszok, inkább csak fejlesztem. Egy rakás eredeti játékot vettem meg (mármint saját mércém szerint), amit még gyak. el sem kezdtem. Talán ez most változni fog.

    Úgy terveztem, hogy egy ideig semmi haditechnika, de egy kanadai lapban (Ottawa Citizen) megjelent "elemzés" az F-35-ről úgy felkúrta az agyam, hoy nem tudtam megállni, hogy ne írjak egy kritikát. Majdnem 40 oldalas lett, de ennek ellenére is leközlik jelen állás szerint.

    :)

    ON
  • szabii98
    #403
    Molniabage pl most fejezett be egy óriási cikket egy vadászgép témában, tényleg szépen kidolgozott óriási cikket, szóval elhiszem hogy neki nincs ideje :)
  • PrasCo
    #402
    Nekem ez a "kinek van ideje"-dolog cseszi a csőrömet picit. Én a mai napig játszogatok-getek az RTW-vel: most játszom először szkítákkal...
    Tudtommal nem időkeretre veszi az ember a játékot. :)
  • szabii98
    #401
    én azért kezdek majd Rómával, mert az egyik kedvenc népem, egyébként mindegyik érdekel és majdnem mindegyikkel fogok legalább 1 kampányt játszani. Nekem van időm, ez egy stratégiai játék, amihez kapásból idő kell :P
    amúgy, eddig mindegyik nép nagyon bejön, szóval nehéz lesz választani
  • Nos
    #400
    Én sem nagyon rómáztam, kapásból unlockoltam.
  • MaRee
    #399
    A játék egy descr_strat nevű szöveges dokumentumban tárolta( még Medieval II-ben is, de tán még az Empire-ben is) a frakciókat, ki volt listázva hogy UNLOCKED: Rome, bla bla, Meg LOCKED: Egypt, bla bla. Át kellett másolni csak a locked-ből az unlocked alá a frakciókat, és mindegyik játszható volt egyből :D
  • Molnibalage
    #398
    Oszt hogyan....? Első végigjátszásra csak a három római frakció volt választható....
  • MaRee
    #397
    Ízlések és pofonok, engem meg pont Róma nem érdekel, az alapban sem játszottam sosem azzal :D
  • Molnibalage
    #396
    Mint mondtam, ennyivel több a gamma. Az alap RTW a modok előtt játszható volt más frakcióval is, ha legalább egyszer végigtoltad. Na, arra sem volt időm, sem ingerenciám. Az emberek nagy többsége rómával játszik.
  • Fec papa
    #395
    Akkor biztos hogy csak poénból van most ez a frakciófelfedősdi, mert hát ki játszana Rómán kívül amikor Rome:Total War. :D Örülök hogy nevetni is lehet ha benézek.
  • Nos
    #394
    "Ha jól emlékszem, akkor az elődjében sem csak a rómaiakat lehetett nyúzni, de biztos tévedek :)" Ezt ironikusnak szantam, de ez irasban nem mindig megy at. Nem gondoltam, hogy nem tudok hellenisztikussal kezdeni. En sem akarok vitazni. Azt hiszem tulbeszeltuk :)
  • sempronius18
    #393
    Panaszkodtál a DLC miatt meg, hogy nem tudod így kivel tolni. Molnibalage írta, hogy Rómán kívül kinek van ideje mással játszani. Te erre írtad, hogy de te hellenisztikus állammal kezdenél, de nem tudsz. Nekem ez jött le.
    Írtam neked erre, hogy a kezdő 8 népben két hellén állam biztos lesz, ha nem három.

    Bocs ha valamit félreértettem nincs harag, jó lenne, ha már kijönne a játék. :)
  • Nos
    #392
    Valamit nagyon felreertettel a hozzaszolasomban. Igen, valoszinu ezek lesznek a hellenisztikusak ;) A "vita" csak azon ment, hogy Molinbalage irta, hogy ugyan kinek van ideje Roman kivul massal tolni, mire en irtam, hogy en valami hellennel kezdek inkabb, mire o azt, hogy ez Rome TW, nem Hellenic TV, mire en, hogy attol en meg azzal kezdek, aki szimpi, es nem feltetlen romaval. Senkinek sincs problemaja, nem is ertem mire reagaltal.
  • sempronius18
    #391
    A makedónokkal tuti játszhatol és nem kell DLC venned, szóval már ott is van egy hellenisztikus állam.
    Lesz még ezenfelül az induláskor plusz 3 választható nép, melybe biztosan beleesik valamelyik görög városállam, Pontusz vagy a Ptolemaida Egyiptom szóval kapsz még legalább egy hellenisztikus államot.

    Nem tudom így mi a problémád, ha pedig van időd a kor összes hellenisztikus államával végigtolni a játékot irigyellek.
  • bajsz
    #390
    Értelek,csak az a helyzet nem arról van szó,hogy a maga játék árát kritizálnám,eddig is megvettem minden total war-t! Meg értem én ,hogy ez munka nem kevés ,látszik is rajta! Amit meg is fogok fizetni!

    De ha fejlesztők átlépnek egy határt az már nem tetszik! Kis dlc-el bombáznak majd minket jutányos áron ,biztos lehetsz benne ,hogy támogatom őket,hogy még több legyen!

    Pl nekem nagyon bejött a réginél a Barbarian és az Alexander kieg is!Meg lehetne sorolni!

    De mint említettem nem szeretném ,hogy ha a játékrovására mennyen! Ennyi!
  • Nos
    #389
    Ez a neve, de nem csak velük lehet játszani. Ha nem haragszol, akkor a saját preferenciáim szerint választom ki, hogy kivel kezdek.

    Ha jól emlékszem, akkor az elődjében sem csak a rómaiakat lehetett nyúzni, de biztos tévedek :)
  • Molnibalage
    #388
    A játék neve Rome Total War és nem Hellenic Total War...
  • Nos
    #387
    Na én pl pont nem Rómával kezdeném. Nekem jobban bejönnek a Hellenisztikus államok.
  • Molnibalage
    #386
    Most őszintén, ki a tökömnek van annyi ideje, hogy Rómán kívül mással tolja...? Szerintem meg nem lehúzás, ezt hívják piacnak. A játék kidolgozottsága jelek szerint messze túl lesz minden TW-n. Szerintetek ez ingyen van...?

    Azért kapjanak már egyesek a fejükhöz öcsém... A programozó és mindenki más aki a projekten dolgozik nem gárisztból csinálja. Ez munka. Azért meg jobb helyeken fizetnek. Ha ez az ára a részletességnek, akkor legyen. Ha nem teszik, akkor keres mást. Ja, hogy nincs... Akkor meg örülj, hogy ez van. Nem kötelező megvenni semmit...
  • Nos
    #385
    De minden játékfejlesztő a pénzre megy. Ez az első szempont. Szerencsére más szempontok is érvényesülnek.
    Én is remélem, hogy nem nyomják agyon DLC-kel, de már a Shogun 2-nél is ez az irány indult el, szóval nem hiszem, hogy változtatnának rajta, sőt.

    Ez van.

    Egyébként nem gondolom, hegy ez feltétlenül elrontja a gamet, csak nagyon idegesítő, ha valami nincs meg az embernek.
  • bajsz
    #384
    Ha ez így lesz ,akkor nagyon nagyot csalódok a TW-ben!

    Mert ha erre a fajta lehúzásra mennek rá,akkor a játék minőségén is megfog látszódni ,hogy a pénzre mennek! Amit nagyon sajnálnék!
  • McCartman
    #383
    -gy
  • McCartman
    #382
    El tudom képzelni, hogy limitált számú játszható frakcióvaldobják piacra a játékot és akár 0-day DLCként adagolják majd a többit, hogy még inkább lehúzzák majd a népet.

    Hol vannak már azok az idők mikor valódi tartalmak érkeztek a játékokhoz és még kiegészítőnek hívták őket.
    Manapság már komplett x+1egydik folytatások is copypaste alapon készülnek.
  • Nos
    #381
    Ja, es valamelyik dev mondta, hogy az egysegek azert nagyjabol korhuek lesznek, szoval egyiptomban nem vmi bronkori sereg lesz, hanem ptolemaida.
  • Nos
    #380
    Ha jol emlekszem, akkor huszas nagysagrendu jatszhato neprol beszeltek.
  • kisokka
    #379
    Talán még a szkíták, vagy nem. Ahogy nézem, elég különböző népcsoportokat akarnak, úgyhogy Egyiptom, görög elég valószínű.
  • PrasCo
    #378
    Na, és ki lesz a másik három? Tippeljünk? :)

    A görög városállamok feltétlenül, illetve talán még Egyiptom. De a harmadik? Nagyon sajnálnám ugyanakkor, ha a Szeleukid Birodalom nem lenne játszható, embertelenül OP az az állam a megelőző részben. Mindegy, valami lovasíjász népséggel is elégedett lennék. :P Az előző játékban úgy rémlik, a párthusok játszhatóak voltak.
  • a.carkey
    #377
    Végre nem sepia az egész kép. Vannak színek is. :D
  • McCartman
    #376
    Új törzs, arvernusok.
    link