Lemondtak a fénynél gyorsabb neutrínók "atyjai"

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#37
Mivel az Ohm-törvényt is "áttörtük" a szupravezetéssel, elfogadom.
#36
Én inkább ezzel úgy vagyok, hogyha a témában járatos nagykoponyák úgy fejezik ki magukat, hogy: "jelenlegi tudásunk szerint a fénysebességet tömeggel rendelkezõ test nem tudja elérni, illetve átlépni" Én sem merném azt mondani, hoyg aztán tuti itt a határ. :) Eddig minden kísérlet erre mutat, de ennyi.
#35
A neutrínókról még azt sem tudjuk biztosan, hogy nyugalmi tömegük nulla e. Bizonyos tulajdonságaikból úgy gondolják, hogy nem nulla. Bár folyamatosan egyre lejjebb kerül a tömege. AHogy új és új mérési-számítási módszereket alkalmaznak. Szóval ebben a tekintetben ez még kiforratlan terület. De szerintem egy sebességmérést azért el tudnak bégezni a tudósok. :) Most becsúszott egy hiba, megismételték a kísérletet, sõt még fogják is többször, hogy tuti legyen.
#34
Határok mindig is voltak amiket áttörtünk. Levegõnél nehezebb tárgy repülése, hangsebesség átlépése stb. Csakhogy most már a esélyes, hogy a pár "végsõ" határt megtaláltunk.
#33
Ebben egyet nem értek. Ugye az nem bizonyított hogy semmilyen anyag sem hat a neutrínókra. Emellett szép hogy le van írva milyen anyagból van a Föld, jórészt igaz is, de nincs teljes képünk róla.
Emiatt ez a kísérlet eléggé sok kérdést felvet, pl. ha mégis kiderül van valami mondjuk a Föld magjában ami lassítja a neutrínókat, akkor lehetett gyorsabb mint a fény vákumbeli sebessége.

„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”

Solten
#32
Einstein a legnagyobb.

Saor Alba

#31
Jelen

#30
Határ az mindig volt, sõt alá is volt támasztva. Ennek ellenére amikor határokról beszélünk akkor tisztában kell lenni vele hogy az univerzum szinte végtelenül nagy, mi pedig szinte végtelenül keveset tudunk róla ebbõl következõen az általunk oly védett határok a jövõben valószinüleg cáfolásra vagy kiterjesztésre kerülnek.

Persze nem várom el hogy ezt megértsd, de az emberek minden korban teljesen bizonyosak voltak benne hogy az õ tudásuk a legjobb és amire az õ tudásuk alapján azt mondják hogy az lehetetlen az lehetetlen.

#29
Ne haragudj, de nem lehet így nézni a dolgokat.Tény, hogy az elmúlt 100 évben iszonyatosat fejlõdött a technika, de a határ az határ, csak nem tudtunk róla. Szerintem.
#28
kérem jelentkezzen nálam egy extra kokiért, aki a tavalyi hírt elhitte...
#27
Sajnálatos a lemondásuk.
Semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy valaki hibázik.
NEXUS6
#26
És Edison mirõl mondott volna le? A kiemelt nyugdíjáról?
Feltaláló, vállalkozó volt és kész. Ja még suliba sem járt, szal tudományos fokozata sem volt neki.

Amúgy meg jogos a felvetés, amit írsz, a tudományos intézményrendszer maga fojtja meg a tudás keresését. Csak drága gépekkel lehet az igazságot kideríteni, csak sok évi szocializálódás után válhatsz a közösség, a tudás birtokosainak tagjává. Ha a közösségen belül anyagilag, vagy presztízsbõl (gyak politika) valakinek keresztbe raksz és õ az erõsebb, akkor kicsinál.

A tudomány hõskorszaka elmúlt, a zsenialitás önmagában nem elég, gazdag és erõs barátaidnak kell lenned. Ha van egy ötleted, de 5 perc alatt 5 centes kísérlettel bizonyítható, felejtsd el! Ha 10 év alatt és több 1000 000 $-os kísérlettel tudod ugyan ezt megtenni, akkor már több fantáziát látnak benned.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#25
Sõt, SP for Afrika, SP for president!
<#vigyor>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#24
Na akkor még rosszabb a helyzet :)

#23
"jelenleg a világegyetemünk átmérõjét 13 milliárd fényévre becsüljük"

Az nem az átmérõje, de még csak nem is a sugara, hanem a kora. Az átmérõjét 90 milliárd fényévre becsüljük.

#22
"Fény sebességét nem lehet átlépni. Ha mégis kijön valami ezzel ellentétesen ott gáz van."

Szerintem nem. Maximum ma igy gondoljuk mint ahogy pár száz évvel ezelõtt meg hasonlóan képtelenségnek gondoltak dolgokat amik ma lehetségesek.

A lényeg annyi, hogy jelenleg a világegyetemünk átmérõjét 13 milliárd fényévre becsüljük, amibõl kézzelfoghatóan maximum a naprendszert ismerjük, ami nagyjából 10 fény_óra_ méretet jelent de azt is csak annyira, hogy még egyetlen egy ember sem jutott el akárcsak a legközelebbi bolygóra sem...
Egyszerüen még csak példát sem tudnék mondani arra, hogy mennyire hiányosak az ismereteink annyira elképesztõ arányokat kéne érzékeltetnem és mégis állandóan, évszázadról évszázadra megpróbálunk határozott korlátokat állítani amiket "nem lehet átlépni" amik valójában pusztán azon alapulnak hogy ismerjük a minket körülvevõ világ milliárd milliárdod százalékát...

#21
Fény sebességét nem lehet átlépni. Ha mégis kijön valami ezzel ellentétesen ott gáz van. Szerintem nem kellett volna lemondaniuk.
jackoneill90
#20
Én azt mondom, most szépen elhallgattatják a tudósokat. Jó sokat fizethettek nekik, hogy lemondjanak az elveikrõl. pont ezért: "bejelentésük megrengette a világot, hiszen egy évszázad fizikai eredményeit, valamint a relativitás elméletet is megkérdõjelezte az átléphetetlennek tartott sebességhatár túlszárnyalása. "
Most pár száz évig hallgatnak errõl aztán újra elõveszik.

http://muszaly.hu A szingularitás fel fog robbanni. Akármit is jelent.

#19
Itt azt írják, hogy tavaly publikálták elõször, én elõször vagy 8-10 éve olvastam róla...
#18
Viszont a 10%-os ólomdioxid tartalmú ólomüvegen simán átlátsz. A pontos okát még ma sem értem teljesen, (mármint elemi szinten, és nem magyarázat szintjén,) hogy mitõl lesz valami átlátszó és mitõl nem. Pedig már elmondták. Többször is. :(

&#292;|&#936;>&#8776;i&#295;&#8706;|&#936;>/&#8706;t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

Sir Quno Jedi
#17
Jaja, gondolom az ólomban is ezért terjed olyan marha lassan a fény. :D Végülis ha eleget várnánk a túloldalon, lehet elõbb-utóbb kiérne onnan, csakhát az ember türelmetlen egy jószág, ezért inkább kijelenti, hogy NEM, az ólomban nem terjed a fény... pedig DE. :DDD

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

#16
Ha részecskeként tekintesz rá, akkor valahogy úgy írod le. Ha viszont hullám csomagként, akkor a pattogás már nehezebben értelmezhetõ. Elsõ közelítésként marad a szórás.

Viszont gondolj bele mi is a foton (térben és idõben változó elektromágneses tér) és mi is az anyag (pozitív és negatív töltésekbõl álló "leves", már egy hidrogén atom is középen pozitív, kifelé negatív, megfelelõ távolságban pedig közel semleges potenciált teret jelent). Amikor a foton keresztülhalad az anyagon, akkor az anyag által létrehozott potenciálteret érzékeli. Itt már nincs pattogás, sõt még közvetlenül szórás se. Bizonyos közelítésekkel lehet eljutni ahhoz a képhez, hogy a foton szóródik az atomokon, a szórásnak pedig a pattogás a klasszikus megfelelõje.

A kölcsönhatás elég tág fogalom, belefér az is, hogy pattog az atomok között, az is, hogy szóródik, hogy elnyelõdik majd újra kisugárzódik, szóval minden. :)

&#292;|&#936;>&#8776;i&#295;&#8706;|&#936;>/&#8706;t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#15
Én szomorú vagyok hogy lemondtak, mert ez egy rossz folyamatot indit be. Ha ez ebbe az irányba megy el, akkor iszonyat sok tudományos felfedezésrõl fogunk lemaradni csak azért mert a kutatók majd nem merik közzé tenni az eredményeiket csak ha 50 év kisérletezés után sem tudják megcáfolni...

Ennyi erõvel edisonnak is le kellet volna mondania amikor a második lámpája sem világitott...

Magnum PI
#14
Nem úgy van hogy maga a foton az mindig fénysebességgel halad viszont közegben más atomokkal ütközik és ezért nem tud egyenesen haladni hanem ide oda pattog és ezért több utat tesz meg, de a sebessége nem változik? (Vagy pedig gerjesztett állapotba állítja az atomot ami utána kisugározza az energiát egy új foton formájában)

shamanist
#13
A 2 kisérlet árát adták volna az afrikai éhezõknek....

<#vigyor2><#beka3>

#12
he he :D kiváncsi lennék, hogy lépett le :D Lehet allig hallhatóan kipréselte magából

"És mégis gyorsabb a neutrínó" <#mf1>

(szabadon Galileo Galilei után)

#11
Köszönjük, Emese!

#10
Kár, hogy nem Magyarországon végezték a kísérleteket, itthon ugyanis lehetõségük lett volna arra, hogy a tévedésük nyilvánosságra hozatala után addig kísérlezettenek, amíg megtalálják a fénynél gyorsabb neutrínókat, anélkül, hogy félniük kellene a lemondástól (igen, belekevertem a politikát).
#9
Erre azt szokták mondani: "politika". A tudósok is csak olyan emberek mint mindenki más. Ott is megy a taposás/sárdobálás. Ha megbotlassz, könnyen kicsinálnak.

&#292;|&#936;>&#8776;i&#295;&#8706;|&#936;>/&#8706;t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#8
Elméletileg többször elvégezték a méréseket, csak mivel hibás volt valami mûszer ezért mindig ugyanazt kapták. Amugy nem értem ezért miért kell lemondani meg miért akkora szégyen ez... Tévedni emberi dolog a sündisznó is megmondta. Történt egy ilyen dolog kész...rögtön leellenõrizték és kiderült a hiba, nem kezdték el átírni a fizikakönyveket és nem történt tragédia. Sokszor a véletlenek vagy nem várt/hibás eredmények vezetnek rá egy új dologra. Lehet, hogy ha biztosra akarnak menni még 2 évig tesztelik a dolgokat, így viszont gyorsan kiderült legalább:)

Vagy pedig minden igaz amit mondtak de a hadsereg rátette a kezét a technológiára az illetékeseket pedig elhallgattatták...:D micsoda jó alap ez az összeesküvés elméletek gyártóinak:)

#7
A fény az anyagi közeggel való kölcsönhatás miatt lassul le. A neutrínó viszont nem igen hat kölcsön az anyaggal, tehát nála az ilyen anyagi közegben történõ lassulás is elenyészõen kicsi.

&#292;|&#936;>&#8776;i&#295;&#8706;|&#936;>/&#8706;t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#6
Ez a nyugalmi tömegtõl függ. Ha van nyugalmi tömege akkor nem érheti el a fénysebességet (értsd. a fény vákuumban mért sebességét), ha nincs nyugalmi tömege, akkor elérheti a fénysebességet. És minél kisebb a nyugalmi tömeg, annál könnyebben tudja megközelíteni a fénysebességet.
A neutrínónak nem biztos, hogy van nyugalmi tömege, és ha van is, az annyira kicsit, hogy a fénysebességet probléma nélkül meg tudja közelíteni olyan mértékben, ami bõven a mérési hibahatáron belül van.

&#292;|&#936;>&#8776;i&#295;&#8706;|&#936;>/&#8706;t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#5
Ez megint az az eset, hogy inkabb minket kellett volna megkerdezniuk itt az sg forumon, mielott barmit is publikalnak, hogy megis mit szolunk az eredmenyhez.
Mi megmondtuk a volna tutit. Remelem tanultak az esetbol, es legkozelebb, ha barmit talalnak, ami a gyorsabb a fenynel, elobb nekunk szolnak. <#ravasz1><#eplus2>
#4
Miért ne lassulhatna? A fény sem maximum sebességgel megy, kivéve vákuumban. Minden más anyagban lassabb. Pl üvegben ~200 000 km/s és nem ~300 000. A neutrínókat tudtommal a föld kérgén át lõtték át egyik helyrõl a másikra. Ha a fény lassul akkor akár ezek is megtehetik. Megközelítõleg semmit nem tudnak róluk. Még csak ott járnak hogy próbálják megmérni milyen gyorsak. Akármilyen tulajdonságuk lehet.

Akik a méréseket végezték majd kihirdették az eredményt mielõtt bármi biztos lett volna, hát azoknak csak gratulálni tudok. Most meg fogják a fejüket. Ennyi ésszel szabad lábon ahhoz képest, hogy milyen komoly témával foglalkoznak. Egy esetleges ilyen nagy felfedezést illene többször lemérni és pontosítani mielõtt nyilvánosságra hozzák.
Petka
#3
A kis kép elég komoly :D

#2
"Márciusban egy másik csoport, az Icarus ugyanabban a laboratóriumban elvégzett kísérlete perdöntõen bebizonyította, hogy a neutrínók pontosan a fény sebességével haladnak."
Én úgy tudtan ez is lehetetlen, mármint a fénysebességet elérni, illetve bármi ami lassabb fénysebességnél az nem gyorsulhat se fénysebességre, se a fölé, viszont azt a relativitás elmélet nem zárja ki hogy valaminek alapból ilyen legyen a sebessége, csak azt mondja ki hogy ami ilyen gyors az nem lassúlhat le mert ahogy ugyanannyi vagyis végtelen energia kéne mint a felgyorsuláshoz.

#1
"Na szevasz akkor"