2890
glkb0iab9cwfxwfikpr4.png
Wargame series (Red Dragon)

Magyar nyelvű bemutató.
  • Porta
    #168
    A neve nem véletlenül ez.
    http://en.wikipedia.org/wiki/AirLand_Battle

    De tényleg kicsit szerencsétlen választás mert ezt kb. senki se tudja.

    Nem tudni, hogy mennyiért fogják árulni. Nekem bőven megérte ez 200+ óra szórakozás eddig. Red alert3at is megvettem anno mert imádtam a c&c-t és fél órát se játszottam vele és az is ennyi volt.

    De azért az kemény, hogy anno az első c&c renderelt átvezető animjai szarabbul néznek ki mint amilyen ez lesz. Már a ruseban is igen tetszetősen mozogtak a repcsik de ezek szerintem még jobbak
  • s1lkforrent
    #167
    Nem tudom ennek örüljek vagy ne, mármint a sorozat folytatásának mindenképp, de úgy érzem ki is hagyhattam volna a Wargame-et, ha a kibővétett felfejlesztett Deluxe változatát újabb 40 euróért fogják majd a képembe nyomni egy évvel később.
    L4D2-nél is morogtam, itt sem hagyom ki, igaz, azt a "folytatást"elkerültem messzire, a lökött nevű AirLand Battle(még akkor is, ha ezzel is erősíteni akarják a realizmus érzetét, de úgy általában a Bad Dudes vs Dragon Ninja szintre viszi a névadást) meg előbb-utóbb csak beszerződik majd valahogy.
  • Jeffjohnson
    #166
    Lángszórós tankot előszeretettel használom gyalog ellen de olcso AA-t nem majd kipróbálom.
  • Porta
    #165
    Az apck/infek ellen tegyél be 1-2 flamet és olcsó légvédelmi egységet(pl zsu- natonál pivads,vulcan). Ezekből se kell sok. 2-3 elég. Ezek pillanatok alatt stunnelik az infeket. Meg persze a rakétás helik is. Pl cobra vagy pactnál a transport helik.

    A nehéz tankokat meg mozgasd amikor látod,hogy jönnek az apck. a t80u pl ugyanolyan gyors mint a vab azt nem nagyon tudják utolérni. És menet közbe ki is tudja lőni őket.


    Nem vagyok igazán otthon a haditechnikában. 85-el bezárolag milyen repcsik, helik voltak? Harrier volt már? Valaki tudja? Milyen bombázók? Mert 150 repülő egység az rohadt sok még akkor is ha lesz sok csak nevében skinében különböző
  • Jeffjohnson
    #164
    Vissza kellene szoknom a T-55ösökre. A deck-em eléggé nehéz tank orientált és szeretek jó sokat vinni belőlük de mostanában mindenki ezeket az olcsó rakétás kocsikat veszi illetve lerohan gyaloggal 6-7 apc-nyi gyalogot rámküld és a tankjaim arcában szállítja ki az embereket belőle. Azt mondjuk megoldhatnák ha valaki ezt csinálja akkor a gyalogok egyből stunban szállnak ki mert ami most van az nem a legéletszerűbb.

    Általában AA mindig van ezért a heli kilőve megpróbálok akkor majd jobban rászokni az artyra. Mindig elfelejtem, hogy itt a kombinált hadnem a leg ütőképesebb és nem jó ha nagyon egyoldalú.
  • Porta
    #163
    Sweden,Finland,Norway,Denmark.
    Ezek közül 3 biztosan benne lesz az új nemzetek között. A 4. meg nem európai ország lesz. Talán kanada?
  • Porta
    #162
    Soha ne próbáld nehéz tankokkal kiszedni a ATGMeket! Arty, inf, helik, kis tankok inkább.

    Én általában egy artyt szoktam venni kezdésként amit viszek minél közelebb az ellenhez. A TOWok ellen az elég jó mert ugye ha el akarja mozditani akkor már nem találhat a rakétája. Ha csak 2-3 TOWja van akkor meg simán 6-8 APC viszek előre azokért nem kár neki meg fogy az ammoja.

    De ha beásta magát egy városba 3-4 ATGMel akkor inkább hagyd és kerülj. Nagyon sokan elfelejtik, hogy a legtöbb térkép óriási és simán lehet kerülni. Ha valaki nagyon bevéd egy szektort akkor hagyd és vágd el a supply szektorát.

    Személy szerint én max. 1 nehéz tankot szoktam venni kezdésnek t80u vagy leo2 és arra vigyázva háttérből, fedezékekből operálni.

    Arty spammal ritkán találkozok mert nem igazán hatékony mostmár. Ha látod , hogy vett kezdésnek 5-6 artyt akkor nyugodtan lehet támadni mindennel amid van mert tuti erősebb a kezdő sereged mint neki. Persze előtte reconnal meg kell győződni azért.
  • Jeffjohnson
    #161
    Arty meg TOW spamm ellen mit szoktál csinálni? Nekem a legrosszabb az a játékban, hogy ha nincs arty akkor egyszerűen halott vagyok mert ezek a kis fos rakétás egységek simán kiszednek akármilyen nehéz tankot.
  • Szpecnyaz
    #160
    Ejha, ez jól néz ki nagyon :D. Kíváncsi vagyok mi lesz a 4 új nemzet. Gondolom 2 megy NATO oldalra, valami skandináv államok (norvégia, svédország?), de vajon mi megy majd a WP oldalra? Remélem hogy az egyik az a "dicsőséges" Magyar Néphadsereg lesz .
  • Porta
    #159
    Azért tényleg le a kalappal az Eugen előtt. Drukkolok nekik, hogy ez a 2. rész legyen nagyobb siker, szerintem már minden adott hozzá. Szinte mindent ami miatt sirtak a népek(AI hiánya, játékmódok stb.) már kijavították berakták a játékba. Egyedül map editor és mod tool nincs még amit hiányoltak az emberek.

    És most megkapjuk a repcsiket és valószínű a hajókat is és a dimbes-dombos pályákat is amiket műhold térképek segitségvel csinálnak.

    Tényleg már csak egy jobb multi lobby (chat szoba stb)kell és minden adott a jó folyatáshoz
  • Jeffjohnson
    #158
    csak még nem tudni mi lesz benne
  • Porta
    #157
    De ettől függetlenül lesz 3.DLC is!
  • Jeffjohnson
    #156
    Nah ez nagyon nem dlc ízű és a "sequel" szót használták rá magyarán akkor kapunk egy kieget 2013-ban. Videó sokat nem mutatott abból ami várható remélem csöpögtetnek még némi infót, hogy is fog ez a játékba működni, meg mennyibe fog a kieg kerülni.
  • Porta
    #155
    Szóval ez egy folytatás lesz. 1975 és 85 között fog játszódni és Skandináviában. Fejlesztett engine 150 féle(vadász,bombázó stb) repülő egység 4 új nemzet összesen 750 egység a régiekkel együtt. Fejlesztett fegyverkezelő rendszer és új Urban Combat Interface (UCI) vagyis városi harc.

    Hajókról konkrétan nem esik szó de ez talán biztató "Wargame: AirLand Battle allows players to command all military resources of the Cold War era from tanks to planes."

    A videóból látszik, hogy végre lesznek nagyobb dombok,hegyek is és tekintélyes mennyiségű víz is.

  • Porta
    #154
    hűha!

    http://www.wargame-ee.com/forum/viewtopic.php?f=4&t=13626
    http://wargame-ee.com/index.php?rub=video

    Na most lehet szurkolni, hogy ne legyen világvége dec 21.én!
  • lammaer
    #153
    RUSE RUSE RUSE - a tömeg kántálta....
  • Jeffjohnson
    #152
    Igen a légierő nagyon jól ellensúlyozná az arty spammot csak kérdés mivel lehetne ellene védekezni. Lehet, hogy mint ahogyan a kör elején leteszed az FOB-t ugyanúgy majd egy repteret is le tudsz majd pakolni amit el lehet majd pusztítani vagy foglalni.
  • Porta
    #151
    A kölni Gamescon-on is befognak jelenteni valamit. Valószínű, egy kiegészitő vagy egy folytatás vagy a wargamehez vagy a rusehoz.

    Az act of warban elég jól megoldották a repcsiket.

    Kiváncsi vagyok, hogyan oldanák meg a légierőt. Én is az Xpontért kérhető csapásra tippelnék mivel épithető reptér ugye nincs. Mondjuk nem lenne rossz egy két arty-t mlrs-t kiszedni pár A-10el mondjuk 150-200 pontért.

    A hajókhoz meg kéne ugye egész más map is. Szóval kitudja. Lehet nem hajók lesznek csak északi havas hegyes pályák.
  • Jeffjohnson
    #150
    Én újra elkezdtem játszani. Élvezetes még mindig bár a RUSE se döglött volna meg most lenne 2 rts is amit tolhatnék. Viszont az játékosszám az csökkent igaz még így is 5-6 perc alatt találok magamnak "szervert". Az új játékmód ami az előző dlc-vel jött egész jópofa.

    Kíváncsi vagyok mit jelenthet az a kép. 3 sirály?! van rajta alakzatban. Ha tényleg lesz légierő meg hajók akkor nagyban átalakul a játék lőtávok mindenesetre ha arányosak maradnak akkor max úgy lesz légierő mint a WIC-ben, hogy csapást lehet majd kérni X-pontért. Lehet a hajók is ilyenek lesznek vagy pedig lesz tengeri pálya csak hajókkal meg hordozókkal na az érdekes lenne de minden kiderül holnap :).
  • Porta
    #149
    Jön a 3 DLC és holnap nagy bejelentés is várható. Facebookra postoltak két képet. http://www.facebook.com/WargameRTS

    Nagyon úgy néz ki, hogy lesz légierő és talán hajók is!
  • lammaer
    #148
    Jól, sztem először végig kell tolnod a németet... nem hosszú amúgy, 5-6 pálya.
  • MitsuMishi
    #147
    Hali!
    Jól látom hogy singlebe nem lehet a Szovjetúnióval kezdeni? Végig kell menni mindenkin, a Németekkel kezdve? Vagy csak rossz helyen keresem?
  • Jeffjohnson
    #146
    Dupla katt a járműre amikor a decked állítod össze és az AP power sorból könnyen eldönthető, hogy alkalmas-e páncéltörésre. Ha nem akkor nyilván nem feltétlenül tankokat kell lődözni vele. Minden járműről el lehet könnyedén dönteni mire jó. Ami a nehéz volt nekem benne, hogy sok a jármű és nem tudtam melyiket válasszam így elkezdtem próbálgatni és saját szám ízére formálni a deck-em. Érdemes még a hivatalos fórumot olvasgatni sok hasznos tippet lehet ott kapni. Supply meg nem végtelen be kell osztani szerintem épp ez a jó benne.
  • shadar619
    #145
    Én most kezdtem el a játékot és van egy két dolog ami nagyon hiányzik:
    - egy súgó például mert a fegyverek nem igazán van leirva hogy mi mire jó, persze a tank az OK hogy nem levegőre lő de sok gépfegyveres kocsi már mindjárt nem lehet eldönteni hogy az most gyalogság (esetleg tankra is jó), vagy inkább repülő elhárításra jó.
    - a singelben ha elvesztesz 8 tankot (ha unlockolásnál 8 van belőle) akkor abból már a továbbiakban nem is lehet ujjat rendelni
    - ami nekem nagy fájdalom volt hogy a suppli helyen csak egy bizonyos mennyiség van javításra, üzemanyag töltésre és golyó lőszerre.

  • s1lkforrent
    #144
    Wargame European Escalation féláron most 20€ Steam-en

    Valahol 5700 forint körül lehet, így valamivel olcsóbb, mint boltban.

    ui: a Csúsztatgatós fingreszelést hagyjuk, nincs értelme.

    Inkább találjuk ki, hogy aki frissen vette meg a játékot, az most mit kezdjen magával? Elötte egy elsőre nehezen kezelhető interfész, egy nehéz single játékmód infinite spawnal tüzdelve, és egy multi ahol start egységekkel nehéz dolga lesz. Hogy tudná az első lépéseket minél célirányosabban megtenni, minél gyorsabban letudni a kezdeti toporgást?
  • Jeffjohnson
    #143
    Szerintem itt senki sem képzeli magát felsőbbrendűnek legalábbis én nem. Csak annyit bátorkodtam megjegyezni, hogy SC-ben amíg meg nincs a megfelelő CPM addig a stratégia semmit sem számít itt meg ez nincs. Illetve, hogy jó marketinggel bármit el lehet adni. Az meg miért baj ha valaki szeret egy játékot annak ellenére, hogy nem adtak el belőle több millió példányt? és miért baj az ha más véleménye van és neki ez az érték? Neked meg más, na bumm....
  • s1lkforrent
    #142
    De visszatérve az eredeti mondanivalómra, igazából az b@szott fel, hogy a francért kell különbnek képzelnie magát az embernek csak mert egy nehezebb _gyerekeknek készült játékkal_ játszik(aki nem hiszi mehet Matrixgames-hez, ott tényleg manly meneknek készül hadijátékok vannak(voltak, már az sem a régi), ahol párezer fős köménymag tartja el a tucat mikro stúdiót), mint a másik, és ezért ő hirtelen holier-than-thou. Mindkettő gagyi gyerekjáték, csak az egyik kiscsoporttól van ajánlva, a másik nagycsoporttól. És nap mint nap ilyen fazonokba botlok a fórumokon, akik szó szerint arra verik, hogy mennyire felsőbbrendűek lettek mióta az ARMA-val játszanak(és még a középfülüket is tisztíccsa), ami persze a legjobb játék a világon, csak játszani nem játszanak vele, mert sok a n00b(lásd még patch előtti RO2).
  • s1lkforrent
    #141
    Ez még mindig jó drága, Amazonról olcsóbban kb 5600 forintra jön ki.

    A bemásolt komment aranyos, régebben is csináltak ilyet, egészen Counter Stike/Desert Combattól kezdve.(bár már az első Panzer Generalra is verték a veteránok) Ami egy kicsit kevésbé arcade, azt már istenítik, ez ilyen.

    a régebbi majd ha felnősz részhez:
    Azért kezeljük helyén a játékot, ez is csak egy a sok kvázi reál cucc közül, nem muszály elalélni tőle. Szerintem egy szolíd alkotás, de azért igen odatették magukat a készítők, hogy szétszivassák aki nem szopja be teli szájjal a kicsit is hardkórabb alter cuccokat(lásd még a Red Orchestra és az ARMA sorozat hammer légiósait, akik simán letagadják drágaságuk legkissebb hibáit is). Ott kezdünk, hogy tutorial nincs, a játékot "ki kell találni", vagy megvitatni fórumokon, de itt mi túl jók vagyunk ahhoz. A normál esetben a játékba bevezető single rész szovjetorosz nehézségű, direkt szivatósra van megcsinálva. A multi a persistent egységrendszer miatt direkt szivatja az újoncokat, multi nélkül viszont szívnak single-ben is. Az kezelőfelület nem éppen accessability nyertes, szvsz még a RUSE-hoz képest is visszaléptek egyet-kettőt.

    Maga a játék rendben van, még ha nem is tudnak 300 egységet rendesen kibalanszolni(hello arty spam, cheap stuff spam, és egyéb szépségek), de nagyon úgy nézem ezt is a grognardoknak csinálták, így jobb esetben vissza hozza az árát, pedig lehetett volna egy új Sudden Strike-unk(akkor is ha az inkább arcade volt), ami a szarszemétStarcrafttól elvonta volna az átlag játékost is, megmutatta volna, hogy van élet a zergrushon túl is. De nem így lett, amit a topik látogatottsága is bizonyít(egyébként tök ugyan ez a helyzet az általam szintén látogatott többi játékkal is pl: Men of War topik, Blitzkrieg topik, Theatre of War topik), csak ezt akartam kifejezésre juttatni.
  • Alienator
    #140
    Eredeti
  • Porta
    #139
    Alienator: Hagyd a singlet(már ha nem warezzal nyomod) az kb 5%ot mutat meg a játék képességeiből.

    40%al olcsóbb most egy hétiog
    http://store.steampowered.com/app/58610/?snr=1_7_suggest__13
  • Alienator
    #138
    Én a varsói szerződés utolsó pályájával szívok. Iszonyat módon le van korlátozva hogy mit rendelhetek le a csatatérra, az ellen 4000 ponttal kezd, te nullával és 20 perc alatt győzd le pontokban. hát LOL-e? annyi egységük van hogy szétforgácsolják 5 perc alatt az összes egységemet.

    Amit nem értek, ha van a főhadiszállások 20 tankom az az EGÉSz kappányra vonatkozik? Ha a végére elfogy akkor nulla tankom lesz? vagy lehet valahogy szerezni az elhullottak helyére? Durván bonyolult és iszonyat nehéz ez a gamma. És még nehézségi fokozat sincs :(
  • Porta
    #137
    "So I just picked this game up and already... I AM HOOKED, their is so much depth in this game its not even funny. I am an Infantry Officer in the Canadian Army and the tactics you need to employ in this game IOT win are exactly the sorts of things we do in RL (for the most part), especially how it relates to recce being used to SCREEN which for me is amazing. Having Recce out front screening for combat teams that I have formed while using tanks actually how they are supposed to be employed is incredibly enjoyable and I commend the developers for making such a well developed game.

    I just played a conquest game against some people who had some experience and using 2 mi-8's loaded with a rifle squad each I was able to take the whole map over in about 6 min while our teams main armies slugged it out. The depth of this game is unbelievable and it is the game I can safely say I have always dreamed of playing.
    "

    Friss bejegyzés a hivatalos fórumról. Szerintem ennél nagyon dicséretet nem kaphat EZ a játék amit ERRE terveztek.

    OFF:
    Lammaer: Nálam az íz,és "egészségesség" a fő szempont. A tápértéket ne keverd össze a telitettség érzéssel. A mekis kaja (még a saláta is mivel sugárkezelik, hogy tovább elálljon) közel 0 tápértékkel rendelkezik. Viszont van benne jó sok kalória (cukorból és zsirból főleg) amitől nem leszel éhes. Naiv dolog azt hinni, hogy bármit is lehet érezni. Általában nem érzik az emberek amint kialakul a rák, cukorbetegség, szivbetegség csak már a legvégső tünetet. Nekem több ismerősöm is van akik 20on éves létükre már kivezetett végbéllel zacsiba kakilnak. Mondanom se kell mit zabáltak egész nap... Mondjuk az átlag magyar kaja se sokkal jobb de legalább az nincs tele mindenféle kemikáliákkal annyira.

    Gondolom a kocsidba se tankolsz bele mindenféle üzemanyagot akármilyen kútról havonta 3szor. Ironikus ahogy az emberek sokkal jobban odafigyelnek a kocsijukra mint saját magukra.
  • lammaer
    #136
    Igen, elbeszélünk egymás mellett ez tény. Lehet hogy egyszerre túl sokat írunk, azt elveszik a lényeg. Megpróbálom röviden:

    Mindenkinek mások a precedenciái.

    Pl: a mekis kaja paraméterei:
    iz, tápérték, ár, elfogyasztás ideje, elérhetőség, egészségesség, vitamintartalom

    Te azért tekinted szarnak a mekis kaját mert elsődleges prioritásnak tartod mondjuk az egészségességet vagy a vitamintartalmat.

    Én meg azért nem tartom szarnak (bár nem eszek gyakran), mert nálam mondjuk az íz a fontos, meg az hogyha megeszem ne legyek utána éhes (tápérték).

    Mivel nem eszek sokszor, nem aggaszt az egészségessége, mivel havi 3 menünek semmilyen hatását nem tapasztaltam az elmúlt 34 évben :)

    (ui: tartsuk meg kultúrált keretek közt a beszélgetést amíg lehet, ez is az ismérve annak hogy érdemes e valakinek a véleményére adni :) )
  • Porta
    #135
    eh ez meddő vita mert nem érted amit mondok.

    "Ez kb olyan mint azon vitatkozni hogy a barna szemű vagy a kék szemű lányok a szebbek"

    Pont, hogy nem olyan mert ez két egyenlő dolog. De látom ezt nehéz felfogni. Képzeld mondjuk én sem szeretem Mozartot de szeretem akármelyik mai tucatbandát. De mégis tudom, hogy Mozart értékesebb jobb és nem jutna eszembe Mozart fórumba flamelgetni.

    Ennyi erővel a suzukisok is irhatnának a ferrari fórumba, hogy vaze miért nincs itt nagyobb élet bezzeg a suzuki sarkon látni még a tvben is van reklámja...

    A transformersről annyit, hogy abból látszik, hogy birkák az emberek, hogy mindenki megmondta, hogy szar lesz a 3. rész mégis rekordokat döntött és akik látták azoknak se igen tetszett(42/100 metascore). De csakazért is elment megnézni mert annyit reklámozták a tvben.

    A mekis kaja meg vicces, hogy finomnak találod és nálad ez egy szempont. Látod erről beszélek. Csak azért nem hányod el magad tőle egyből mert tudósok és kémikusok hada által kifejlesztett adalékanyagokkal, szerekkel ízfokozokkal van tele amit ha éppenséggel az emberi fekáliába fecskendeznének akkor azt is ugyanolyan finomnak találnád(amit már tudósok egyébként megcsináltak és izlett is a tesztalanyoknak).

    De ettől még szeretheted de tény, hogy értéktelen szar és nem azért mert én mondom hanem mert így van de mindig könnyebb a csordával menni mint elszakadni tőle.

    A témánál maradva az van, hogy van egy szimpatikus kis játékfejlesztő cég aki már a 2. ingyen DLC-t adja ki (700 mega- mint régen egy komplett játék), próbált újítani nem a megszokott tucat RTS-t csinálta amivel 100%, hogy több bevételt szereztek volna. Szívvel lélekkel fejleszti a játékát. Ez manapság rohadt nagy érték és ha 10-en lesznek a szervereken fent akkor is jobb játéknak fogom

    Ezzel szemben van egy bazi nagy multi aki egyértelműen a pénzre ment(kiadhatták volna a 3 "játékot" egyben is normál árért) 0 újítással még a saját igazi rajongói (SC 1 veteránok) szerint is. De ugyanez elmondható még a NFSról, CODról, FIFAról stbről.

  • lammaer
    #134
    +1: soha sem állítottam hogy az a minőség mércéje hogy mennyien szeretik. Ezt csak te képzelted bele az írásomba :)

    Mekinél is vannak más szempontok, nem csak az hogy egészséges: hanem mondjuk lehet az finom is, ami ételnél nem megvetendő szempont.

    A beatles jobb mint Justin Bieber (nemtom ki az amúgy)? Miért? Mert te azt mondod? Azért mert csináltak olyan számokat amik nekem tökre nem jönnek be? Ha mondjuk én pl szeretek diszkóba járni, most akkor táncoljak MOzartra mert az a klasszikus?

    Ez kb olyan mint azon vitatkozni hogy a barna szemű vagy a kék szemű lányok a szebbek. Te kijelented hogy barna, és ha nekem a kék tetszik? Akkor én már a szart szeretem?
  • lammaer
    #133
    Nem mindíg az értéket kell nézni.... pl a transzformerszes filmes példád:

    nem lehet hogy sokan egy filmet mondjuk "urambocsá'" SZÓRAKOZÁSBÓL néznek meg?

    Nem azért mert mély értelmű, nem azért mert tanít valamit, nem azért mert attól jobb ember leszel - hanem azért mert szórakoztat azalatt a 1.5-2 óra alatt amíg nézed. És ettől lehet valakinek jó, és mind az ábra is mutatja, sokaknak bejött. Nem mindenki vágyik katarzisra amikor moziba megy :)

    "Ő ezt mint saját vélemény mondta amit ezek szerint te nem tudsz elfogadni."

    Csak én nem kritizáltam ezért és döngöltem le a véleményét azzal hogy az amit ő gondol szar. :) Nem az a gond hogy különböző a véleményünk, hanem az hogy kijelentjük más ízléséről vagy gondolatairól hogy szar esetleg lenézzük a másikat azért mert neki XY dolog tetszik.

    Érzed a különbséget ezek után kettőnk közt?
  • Porta
    #132
    Most nincs kedvem itt példákat felhozni de hidd el, hogy sehol semmiben nem FELTÉTLENÜL az a legjobb amit a legtöbbet csinálnak/szeretnek stb. És igen az emberek többsége megelégszik szarral sőt kifejezetten szereti is(az élet minden területén) sajnos ezért is tart ott a világ ahol.

    Na hozok pár példát mégis.
    Transformers filmek. Sok milliós bevétel sok-sok milliós nézettség. Akkor ez azt jelenti, hogy egy nagyszerű film ami tele van értékkel? Nem hinném, hogy csak szerintem nem.

    Mekdonálds, coca-cola. A legjobban növekvő franchise 100 milliók tömik ott a fejüket. Akkor biztos szuper jó/olcsó/egészséges. Hát egyik sem...

    Youtubeon legnézettebb videók. Justin bieber stb. 100* többen nézik mint a mozartos vagy akár beatleases videókat.

    Persze a starcraftot nem ezekhez akarom hasonlitani mert az nem lenne igazságos. De egy NFS sorozatot pl. lehetne

    Szóval nehogy már az legyen a minőség mércéje, hogy mennyien vesznek/használnak/szeretnek valamit. Persze vannak kivételek szerencsére.
  • Jeffjohnson
    #131
    "Miért nehéz belátni hogy az emberek különbözőek és mindenkinek másra van igénye és mát tekint értéknek? "

    A kérdésed egyben válasz is! Ő ezt mint saját vélemény mondta amit ezek szerint te nem tudsz elfogadni. Egyébként ez a -mi a jó játék- vita értelmetlen mert mindenkinek az amivel szeret játszani.
  • lammaer
    #130
    "Most fellehetne itt sorolni 10 millió példát amit sokan szeretnek és mégis egy rakás fos érték nélkül(barátok közt, cod, megasztár, stb. stb.)"

    Az a poén benne, hogy akik ilyen kijelentéseket tesznek azok magukat állítják be a világmindenség mércéjeként. Mire föl emeled te ki magad a 6+ milliárd ember közül hogy meghatározd minek van értéke és minek nincs? :)

    Szó ne érje a ház elejét, konkrétan nem vagyok az egyik felsorolt termék rajongója se, de tetszik amikor valaki nem bír valamit egyből értéktelen szemétnek nyilvánítja. Miért nehéz belátni hogy az emberek különbözőek és mindenkinek másra van igénye és mát tekint értéknek?
  • lammaer
    #129
    Főleg a harmadik :)