2889
glkb0iab9cwfxwfikpr4.png
Wargame series (Red Dragon)

Magyar nyelvű bemutató.
  • phylemon
    #2409
    Én már nagyon régen rájöttem hogy összességében a keleti blokk a legjobb. Talán az orosz-észak-koreai veszi még fel a versenyt vele. Ott ondava helyet lehet használni a nona svk-t. Korea csak azért van benne mert az md5000 felderítő heli very small és exceptional. Ha tüzérség baszogatja és időben észre veszed akkor le lehet vele lépni gyorsan. A nagy lusta mi-8nak kell egy év mire megmoccan. A másik pedig a B-5 bombázó a 4000 kilos bombájával. Húú az félelmetes tud lenni. Mostanában ezt nyomatom, mert a keleti blokkot már meguntam kicsit.. :)
    A kék oldalon meg a skandinávba szerettem bele. Hozzáteszem, a játékaim mindössze 20%-a a kék. Otomatic és eots hawk mellé egy supply teherkocsi és a légvédelem megoldva. 10v10ben az amerikai airborne decket szeretem még. Kizárólag az egy vagy két Longbow-t használom, esetleg apacsot meg a repcsiket. Szárazföldit egységet egyáltalán nem. Így is benne szoktam lenni a top3ban minimális veszteséggel. Múltkor hálálkodott az egész brigád hogy a longbowval megmentettem a seggüket :D Persze ehhez kellett az is hogy ők elég idióták voltak.
  • molnibalage83
    #2408
    Tagnap játszottam a magyar csapat ellen. Egy ideig jól is ment, de sajnos a csapattársak annyira gyökerek voltak egy kivétellel... :(

    Az NSWP deck asszem az új kedvencem. Egyedül a légvédelmük gyengesége kicsit zavaró, de az, hogy van 23 AP-s top tier tank, az fasza és a két kedvenc szovjet hk másolata is megvan, a T-72B és a T-62MV-1-é, de ezen felül még számtalan jó választás van.

    Az elit felderítő cseh gyalogos valami atombrutál, a keletnémet 24 AP RPG és Iglás ejés a szívem csücske.

    Van top tier ágyú (Ondava) és jó mortar, ami mellé még a Grad is befér és van hely így két tetszőleges légvédelemnek. Ez jellemzően 1xTunguska (helik ellen egyszerűen kell a SEAD immunutás) és most 1xKub-M4, de azt valahogy soha nem hívom be. Asszem inkább átállok Tor-ra.

    A repcsik sem rosszak, nem királykategóriásal, de erre sokszor nincs szükség. Bár a Szu-22-ők 750 km/h sebessége alul modellezett, de néha ez előny, mert nem repülnek be annyira mélyen indításkor. Tegnap 2 vagy 3 db Chally 2-őt szedtem szét velük. :)
    A MiG-25RBT az egyik legerősebb bombázó, iszonyatos tűzerő van rajta. Jó, a 20% ECM olyan amilyen, de gondos arty prep és SEAD mellett azért elketyeg, ahogy a Szu-24 is.

    A recon szekcióban 60 CP-ért exceptional optikás heli az valami atombrutál, még a Gazelle-nél is olcsóbb. A felfegyverzett lengyel Kokon-os recon heli sem rossz.

    Átlagos income és közepes kezdőtőkés (500-600 CP) meccsen egyszerűen felülmúlhatatlan volt eddig ez a deck, borzalmasan költséghatékony..
  • molnibalage83
    #2407
    5 új pálya, de korábbi kommentben MadMat azt mondta, hogy elforgatott pályák is lesznek a jelenlegiek átszabásával. Szeptember előtt kizárt. Szeritnem az is legfeljebb az átforgatott pályálra vonatkozik. Szabadságok miatt a Eugen is minimum fordulatszámon pörög és kétlem, hogy 5 pálya 0-ról felépítése ennyi idő alatt lehetséges. Ez nem integráció, újra kell 0-ról építeni ezeketet.
  • phylemon
    #2406
    Mikor lesznek ezek a pályák beintegrálva az RD-be? Most akkor 5 pálya lesz?
  • molnibalage83
    #2405
    A szavazás végeredménye.
  • molnibalage83
    #2404
    A szavazás állása.
  • phylemon
    #2403
    A döntetlen nekem is magas. 288 játékból 28. Én bevállalom hogy várok a megfelelő lobbyra, mert a 80+ stacked játékok elszomorítóak tudnak lenni nagyon. Volt már olyan hogy csupa profi volt ellenünk 40esek ellen és ráadásul ki is lépett az egyik barom, és becsületből végigtoltuk ketten három ellen, mégis nyertünk. Valóban előjön hogy sok master noobok ellen szedte össze a magas százalékát. Nagyon kellene egy jó match motor ennek a játéknak.
  • molnibalage83
    #2402
    Ilyen szemlélettel 75% feletti win ratio volt, csak náha 1+ óra volt, mire találtam szobát. Lejebb adtam az igényemet, azóta beáll az arány 55-56%-ra. A döntetlen arányom meg 12% tája. Senki mással nem találkoztam, akinek ennyire magas...

    Ez abból a tonnányi helyzetből jön, amikor egyedül letaroltam a fél pályát a másik felén a noobok mindent elvesztettek...
  • phylemon
    #2401
    Június eleje óta játszom majdnem napi szinten. Akkor kb. 38% ratio volt, mostanra elértem az 50%-ot, szép lassan 0,2-0,3-asával. Mostanra kb 5 győzelemre jut egy vereség. Arra ügyelek nagyon hogy nagy százalékos stacked csapat ellen eleve nem játszom, és 10v10 játékban sem csatlakozok a később töltődő oldalhoz. Noobok ellen sem szoktam mert abban meg semmi élvezet nincs. Ja és általában paddy fielden, floodon, jungle lawon szoktam saját lobbyt csinálni.
  • molnibalage83
    #2400
    Én sem, de a kép alapján simán látható, hogy mi a jó pála alap. Több EE-s térképre szavaztam, mint ALB-sre...
  • phylemon
    #2399
    Én sajnos nem játszottam a régiekkel, így inkább egyikre sem.
  • molnibalage83
    #2398
    Ti mire szavaztatok?
  • molnibalage83
    #2397
    Hóhóóóóóóóóóó, végre valami.
  • molnibalage83
    #2396
    Mindenképpen olyan replayeket ajánlom, ahol vagy nagyon noob volt az ellen, vagy nagyon is egyenrangú. Mindenképpen nem beállított felvétel kell.
  • GreenDomestos
    #2395
    Hát igen az idővel le vagyok maradva. Azért a videót egyáltalán nem úgy gondoltam hogy bekapcsolom a felvételt, azután végig "öööö...itt egy tank..ööö". Mindenképp normálisan összevágva, külön felvett, megfogalmazott kommentárral. Najó, majd kiderül, köszi a választ.
  • molnibalage83
    #2394
    Lehet, hogy ez egy kicsit nagyképű poszt lesz...

    Van YT-n oktató videó több is, de a helyzet az, hogy amennyit megnéztem valójában egyik sem oktatott semmit, mert nem értik, hogy hogyan kellene csinálni egy ilyen jó videót...

    Egyik sem úgy csinálta, hogy replay-ekben mutatta volna meg, hogy mi az, ami rossz ötlet és mi nem konkrét példákon keresztül. Az, hogy játszas vagy beállított helyzetben magyarázol semmit sem ér. Venni kell replay részleteket és ott kezdődik, hogy legalább kétszer megmutatni. Azt, hogy mi látott az egyik fél és mit a másik, mert ebből derül ki, hogy mennyire érzi azt, hogy az ellen és saját recon mennyire működik és látható, hogy mikor mit történt vagy mit kell kihasználni és hogya egy áttörést után pl.

    A játék szabályrendszert ismertetik a videók és olyan basic dolgokat, hogy arra videó sem kellene, de egyetlen "kombót" sem vagy azt, hogy egy támadást hogyan kellene levezetni, a csatatér hogyan szepartálható füsstel, hogyan fedhető le egy terület jól támadás előtt rakétás tüzérséggel azt, hogy egy jó légitámadást hogyan kell levezényleni, a legalapvetőbb "fésűs" harkocsi mozgatási taktikát sem láttam egyetlen videóban sem... stb.

    A baj az, hogy ha nem legalább 55-60%win rate-es úgy, hogy random noobbal tolod, akkor valójában te sem érted annyira a szabályrendszer, hogy hiteles oktatást csinálj. Vannak 70-80%-os winrates pubstomperek. Ők valójában nem annyira pro-k, csak noobokat aláznak. Volt, hogy egy 50% és gy 30%-os random noobbal vertem le három 75%+-os játékost... Csalhatatlan jele annak, hogy nem erős ellenfelek ellen érték el ezt...

    Egy ennyire kifutóban levő játékhoz meg szerintem nincs is értleme. Kb. 1,5 éve kellett volna...

    Ez kb. az egyetlen valamire való oldal, de ez is inkább csak egy jó nagy feautre list, de komolyan taktikával nem foglalkozik...
  • GreenDomestos
    #2393
    Sziasztok, kellene egy kis segítség. A Wargame-ról szertnék, egy (vagy több) oktató videót készíteni, és ehhez kéne egy kis help, hogy melyek azok a dolgok, amiket érdemes lenne kiemelni, illetve fontosak. (mielőtt bárki kérdezné, ez a videó azért készül, mert az emberek többsége a youtube-on kóricál, és lusta fórumra jönni hogy megtanuljon egy játékkal játszani, vagy egyszerűen nem tud angolul) Mert így még ha minimálisan is, de bővül a magyar közösség. Azért hozzátok fordultam, mivel én se vagyok egy über brutál játékos.
  • molnibalage83
    #2392
    Játszanak még rajta, de ott is néha túl sok a kretén. 2-3 lobbinál több nem fut és nagyritkán van 10 v 10, de az ottani 10 v 10 pálya szerintem egy kalap szar.

    Teljesen más élmény, nincsenek annyira OP egységek és B cat deckek is simán életképesek. Konkrétan nekem a legerősebb decket egy mixed B.



    Jó hidegháborús feeling és kijön az, ami a valóságban is létező volt. A legjobb szovjet hk-k lehengerőlek, a legjobb ATGM kék oldalon atomdurva. iTOW 22AP-s nem 20 és 60% base ACC-ja van. A TOW2 25AP-s és ugyanúgy pontos, mint RD-ben. A kék oldal vadászai erősebbak és/vagy többen vannak. A Szu-27S a legerősebb SARH vadász, csak éppen kevés jön belőle és cat A. Az F-15A-ból 3 darab jön B katban. Ha akarod, akár 6 db is lehet belőle. Ezzel szembeállítani igen nehéz bármit is. A Raven képességei egyediek, az F-15C képessége A catban egyedülálló, stb.

    Összességében és sokkal szívesebben láttam volt egy ALB ráncfelvarrást RD képességekkel (kétéltű hadviselés, inf CV új térképek), mint az RD féle balfasz adatbázis bővítést és era kitolást. Az arty sokkal gyorsabban céloz, de sokkal kevésbé öl. A morál sokkal hangsúlyosabb emiatt, ezen felül nincs eszementen magas base ACC. Egy harkocsi csata nem 20 másodperc alatt ér véget és nem az első találat a döntő, a visszavonulás is könnyebb. A cluszeres gépek itt hasznosnak, mert nincs cluster arty.
  • GreenDomestos
    #2391
    Lenne egy fontos kérdésem. érdemes lenne megvenni a Wargame: Airland Battle-t, ha megvan a Red Dragon? Mennyivel másabb a játékélmény, illetve játszanak még rajta? Mivel most a Red Dragon-t átmenetileg meguntam, nem tudom hogy az Airland Battle visszahozná-e a kedvem.
  • molnibalage83
    #2390
    Meg a pech. A HAWK 3 indításból nulla találatot ért el 60% ACC táján. Ha egy is betalált volna az egész helicsapat leesik. Namármost ez így szerencsejáték, amit megnyert a helis...
  • Sith
    #2389
    A heli spammel, meg a legtöbb spammel az a baj, hogy ha összeraksz egy viszonylag normális decket és viszonylag normálisan rakod le az egységeidet akkor tényleg nem lehet vele mit kezdeni. Szerintem itt inkább hátrány mint előny az ha valamennyire értesz a haditechnikához és megpróbálod "normálisan" össze állítani a deckedet és lepakolni az egységeidet. Játékmechanikai hiba amit egyesek ki is használnak (mondjuk fingom sincs miért hisz semmilyen tétje nincs hogy nyersz vagy vesztesz) Igazság szerint nem tudom hogy mit lehetne vele kezdeni (már ha egyáltalán foglalkoznának problémával) deck korlátot nem tartanám túl jó ötletnek, inkább valami "felderítés" félét tudnék elképzelni, persze most megint ötletelek ,amiből úgyse lesz soha semmi :)
  • molnibalage83
    #2388
    Eddig tartott. Sajnos egy kalap szar, mert nincs szerencsém. Addig jó, amíg nem jön helispam. De 3 játékból háromszor az jön. Egyszerűen semmit sem lehet tenni ellene a Ka-52 miatt, nincs rendes SEAM immúnis légvédelem a heli heli. Néha a ETOS Hawk odabasz, de az kevés...
  • Sith
    #2387
    Az a baj hogy ide szerintem oldalakt lehetne írni a játékról (Molninak tudom nem okozna gondot :) ) de szerintem hatékonyabb élőben megmutatni, elmagyarázni
  • sith7
    #2386
    Köszi a válaszokat, a skirmish talán azért lenne jó, hogy megismerjem az adott egységeket, nem ?
    Meg ez a deck összeállítás se mindegy, ahogy olvasom a fórumot ...
  • Sith
    #2385
    Akár multi is lehet, ha még nem játszottál wargame el akkor egy gép elleni coop multiban ts en skypeon stb elég sokat lehet mesélni a játékról szerintem
  • molnibalage83
    #2384
    Némi skirmish, aztán hadjárat, de a játék lelke az MP. Ha végigtolod az összes hadjáratot, akkor olyan skilleked és viselkedést szedsz fel, ami egyenesen káros MP-ben.

    1. Rászoszok az időlassítás használatára, hogy szétmikrózd az MI-t.
    2. Az MI teljesen máshogy játszik, mint egy átlag játékos...
  • sith7
    #2383
    Sziasztok

    Egy kezdőnek mit javasoltok a magyar nyelvű útmutató elolvasása után ?
    Mulit az nem, az 100 %, akkor kampány, vagy skirmish ?
  • molnibalage83
    #2382
    Beszarás.




    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.06.16. 16:59:38
  • molnibalage83
    #2381
    Új kedvec deckem van asszem. Landjut armored. Nem is értem, hogy hogyan lehettem ennyire vak. Mi a hátrány az Eurocoprs armoreddel szemben?

    Nincs Mirage-2000C CAP és Rafale. Piszok jó CAP gépek és az elite M-2k még top tier gépeket is képesz leszedni.

    Két top tier tank. A Leclerc AP és AV-ja nem is igazán teszi teljes mértékben azzá. A 21 AP kevés a top tier tankok ellen, mikor azok már a 20 AV miatt max távon elég keményen belevernek. Lehet 70% base ACC 12 RoF és lehet gyors, de ha nincs tűzerő... A gyengébb egységek mészrálásában jó. Akkor viszont már veszek helyette 3 db Leo1A5-öt vagy 2 db Leo2-őt...

    A MANPAD rövidebb indítási távval bír.

    Nincs shock recon gyalagos.

    A heliknél a helirush nehezebb Cassiopee nélkül tankrohammal kombinálva. Az ágyús heli 30% base ACC-ja kevés a 60% Cassiohoz, de legalább van.

    És ennyi...! Mi ad cserébe?

    Semmilyen tankot nem vesztek, csak a Leclercet. Na bumm, több L2A4-et használok és adott esetben TOW2 Wiselis kísérgetheti. Számtalanszor próbáltam az AMX tankokból a felső kategóriásakat használni. Semmire sem jók az ALB-vel ellentétben. A base ACC buff miatt minden azonnal széttépi őket a 12 AV miatt...

    ETOS Hawk. SEAD immúnis long range SAM. Top tier CAP gépek helyett ez is megteszi és azért van F-4 KWS/ICE és 2xElit Block 15...

    Otomatic, heli area denial. Még úgy, hogy SEAD érzékeny még akkor is jó és mindkettő mellé lehet tenni Roland 3-at. Elég durva légvédelem.

    Kétféle shock gyalogos, így lehet Marder 2 és spammelhető Livergarden '85, ami nem piskóta.

    A Draken jobb csapásmérő, mint a 10% ECM-es Mirage és van mellé Tornado IDS még mindig, ahogy ECR is.

    A Stinger lehet, hogy csak 2275-es indítással bír, de a 70% base ACC az 70%...

    A helispamnél a TOW2 platfrom drágább, de a 70% base ACC és 25AP hülyére veri a HOT2-es helit és nem 4, hanem 6 HP, tehát egy MANPAD nem öli meg, shorad kell hozzá.

    A felderítő gyalogos harca alkalmatlan, de kétéltű platfromon jön és sok van belőle, szét lehet szórni őket bárhová. A 10-be kerülő good reconos egység is fasza. Kit érdekel, ha meghal, de a többi fenntarja a spotot a tankoknak.
  • phylemon
    #2380
    Közben rábukkantam hogy másnak se megy, valami gebasz van a szerverrel...
  • phylemon
    #2379
    Előfordult már veletek is hogy nem lehetett csatlakozni a szerverhez? Jelen idő szerint failed to connect to server, vagy a server hasn't responded in time szöveg fogad... Rohadjanak meg, végre van egy szabad délutánom....
    Utoljára szerkesztette: phylemon, 2015.06.13. 14:00:39
  • molnibalage83
    #2378
    Rég toltam magyar skacokkal közösen. Ma tervezi valaki?

    A B cat mecha deck működne a jelek szerint, de soha nem tudom megtapasztalni teljes valójában. Az összes játékban ahol használtam mindig quitteres idiótákkal súlytott volt. Ment minden a maga útján, én jó voltam, aztán rámszakadt 10 v 10-ben az egységek fele...
  • MrPredator
    #2377
    Mert a generals utódjának tekintik (ha már a generals 2 nem készülhet el). Valós, vagy enyhén fiktív elemekkel de nem sci-fi. Ilyenből nem nagyon van.
    Utoljára szerkesztette: MrPredator, 2015.06.10. 20:56:01
  • kanesoban
    #2376
    Ez pénzügyileg rossz taktikának tűnik. Ha nem hoz semmi újat, akkor miért pont ezt vennék az emberek, és miért nem a Grey Goo-t, SC2-t, vagy bármelyik RTS-t ami az elmúlt 10+ évben kijött ?
  • MrPredator
    #2375
    A néhány apróság és a grafika pont elég.
  • molnibalage83
    #2374
    De ennek semmi értelme. Ha ez kellene, akkor előveszek egy 10+ éves RTS-t. Ez első látásra semmivel sem tér el azoktól vagy csak minimálisan. Akkor meg minek...? Néhány apróság és a grafika más. Ennyi...
  • MrPredator
    #2373
    Az AoA NEM WG hála istennek. Ezt fel kéne fogni. Semmi köze ne legyen a WG-hez. Az egy klasszikus, bázisépítős RTS lesz. Remélem az Eugene megmarad ezen a vonalon, ráférne már egy vérfrissítés. WG-ből meg van elég és egyik rész se tudott megújulni, pár évet lépkedtek hogy ne kelljen sokat melózni. A WG részei kis túlzással copy/paste.
  • molnibalage83
    #2372
    Az AoA valódi fegyverekkel operál és mégis 1997-es SC féle megközelítéssel emgy. Vicc.... Nevetséges hogy mekkroa a térkép és mekkora területet látsz be. Ja hogy azért, mert a látott videók alapján akkora terüelten zajlik az akció..? Ja, hogy híre hava sincs annak, mint a WG-ben, hogy a "hol"-nak nagyon fontos szerepe van a taktikában...?

    Ha már bázisépítgetni akartak, akkor tartották meg volna a WG szintű léptéket. Egy átlagos méretű város cella lehetne egy épület, de akkor meg 1 v 1 játéknál is 3v3 körüli térképméret kellene... Ez így RTS ZSKat az én szememben. Még kipróbálni sem érdemes, első látásra hulladék.
  • MrPredator
    #2371
    Egy játéknak nem kell feltétlenül ultra reálisnak lennie ahhoz hogy jó legyen. Űrgárdisták sincsenek, zergek sincsenek és witcherek sem. Sőt, Skyrim sem valós hely. Ettől még jó. Egy játékban legyen jó tartalom, kössön le és nézzen ki jól. Mondom, nem rossz a WG de ez az ikonháború nem annyira fasza.
    Lehet hogy az AoA-ban nincs megfelelő méretarány és valós sérülés modell de a Generals-ban sem volt és kikúrt jó volt. Ha ez is "csak" olyan lesz, én már örülni fogok.
  • molnibalage83
    #2370
    Csak azért, mert látszanak az egységek és teljesen irreállis sebességel mozognak te azt választod? OMG... Szóval inkább látszódjanak az egységek, de szarjunk bele a modellezében, minket az egy taktikai RTS-be... Nem semmi egy álláspont...

    Ha erre vágysz, akkor tolj tactial játékot, ahol pár egységet mikrózol. Ott be köll zoomolni. Egyébként a WG is tud reálisabban kinézni. Ha szép látányra vágysz, akkor nézd meg a meccset replayben és állítsd be 0.5s sebességet.

    A Supreme Commandernél is anno az volt a nagy szám, hogy ki kellett zoomolni olyan szintre, hogy ikonokkal játszottál. Ezrt volt komolyabb taktikai RTS az összes akkor piacon levőnél.

    Szóval igen, lehet ilyen AoA szerű RTS-t csinálni, de azon csak röhögni lehet az én szememmel nézve. Ez azt jelenti, hogy móricka szintre degradálod a játékot és az időben visszamész 12+ évet...