101
  • narumon
    #101
    Jajja megint megfordítod. Nem jó kedvében csal a magyar ezt hidd el végre. Hanem mert nem akar éhen dögleni.
  • morden
    #100
    Hogy is van a mondás olyan kormánya van egy nemzetnek mint maga a nemzet, ha nemzeti sport az adócsalás , akkor a politikusaink is csalnak össze vissza.
  • narumon
    #99
    Hát egyszer egy olyan kormányt kéne választani amelyik nem csak saját zsebére játszik, hanem legalább minimálisan érdeklik az itt élő emberek, és legalább annyira tisztában van a helyzettel, hogy nem mond akkora baromságot, hogy 45e forintból meg lehet élni.
  • morden
    #98
    Úgy értettem, hogy az adópolitikán keresztül nem tud hatékonyan segíteni a munkahely teremtésben.
  • narumon
    #97
    "Így munkahelyeket sem tud teremteni az állam az embereknek."

    Egy normális országban a munkahely teremtés nem az állam feladata. Ez soha nem vezet jóra. Normálisan és jól működő országokban a munkahely teremtés feladata a vállalkozók dolga, és jé ha a vállalkozót hagyják élni akkor van munkahely is.
  • narumon
    #96
    "ki kellene mennetek 1 évet Svédországba , ahol megvetés tárgyai lennétek, ha akár 1 korona adót is elcsalnátok..."

    Minden országban megvetés tárgya vagy ha akár 1 cent adót is elcsalsz.
    És akkor most válassz; melyik a jobb. Maradjak itthon és csaljak adót, vagy menjek külföldre és fizessek be mindent.
    Én utóbbit választottam, pont azért amit te mondasz. És itt megbecsült polgár vagyok, rendesen fizetem az adót, egyetlen centet sem csalok el.

    Idejönne egy Svéd és befizetné az összes adót, jövőre meg:
    1, éhenhalna, vagy börtönben lenne adónemfizetés miatt
    2, húzna haza
  • morden
    #95
    Nyilván természetes reakció az adócsaló vállakozóktól ha azt mondja, hogy ő egy szent, csak a köcsög állam, sajnos ebben nagyon nagy az egyetértés. A legnagyobb probléma pont ez, hogy semmit nem tud kezdeni senki, mert aki bacsületes azt megfolytja az állam az adókkal, aki meg nem becsületes az meg tök jól elvan. Így munkahelyeket sem tud teremteni az állam az embereknek. Csak azt kellene megérteni, hogy nem az állam a hibás a dolgokért, hanem elsősorban az adócsalók, aki összetartanak és természetesenk veszik, hogy adót kell csalni, vagy külföldre adminisztrálni a vállalkozásukat. Erre nagyon jó példa a lenti kis megbeszélés, aki felhívja a figyelmet az adócsalásra ez egy kommunista, aki elismerni annak jogosságát, az teljesen rendben van, ki kellene mennetek 1 évet Svédországba , ahol megvetés tárgyai lennétek, ha akár 1 korona adót is elcsalnátok...
  • narumon
    #94
    Én nem tudom mi az a videomail, de megnézem mostmár :)
  • coolbboy83
    #93
    Jól használhatóak ezek, nincs velók gond...
  • Palinko
    #92
    szerintem túlértékelt, megint olyasmi amibe behúznak csomó embert akik nem tudják ingyenes megoldások is vannak. persze magában nézve a videomail szerintem is egy jó marketing eszköz.
  • coolbboy83
    #91
    Nem azt használom.... egyébként az mitől hülyítés ? Attól hogy hálózati cég és csinálni kell, ha pénzt akarsz ??
  • Palinko
    #90
    videomail? hmm ugye nem az iWowWe meg hasonló hülyítések?
  • coolbboy83
    #89
    Ez az... a küzdelem !!
  • Shiron
    #88
    Én is vállalkozó vagyok, bár nekem megvan a heti 35 óra főállásban, így "könnyen vagyok", mert nem kockáztatok annyit. Persze, később szeretnék csakis a vállalkozásomnak élni, úgymond.

    Valóban nem könnyű, abból a szempontból, hogy nyitottságot, rugalmasságot, rengeteg tanulást igényel. Én is úgy vagyok ezzel, hogy míg anyám a gép előtt blogokat olvas, haver facebookol, öcsém MMORPG-t tol, én elméletet tanulok, vagy dolgozom.

    Nameg az van (informatikusként mondom), hogy hiába vagy oda - teszem azt - a bootloader-fejlesztésért, vagy a rendszerszintű hardcore assembly programozásért, ha a piac azt követeli meg, hogy holnaptól csillámpónis facebookalkalmazásokat fejlessz, akkor te úgy fogsz csillámpónis appokat fejleszteni, mint az álom, különben bennragadsz a gödörben, és cseszheted az egészet.

    A másik pedig, hogy az ügyfelekkel is tudni kell bánni, ami nem mindig olyan nagyon egyszerű...
  • coolbboy83
    #87
    Ezek szerint akkor ezeket a dolgokat mind a ketten jól látjuk.
    Narumon ment privát :-)
  • narumon
    #86
    "Ma ha egy vállalkozó nem sumákol, értem ezalatt hogy (vesz számlát stb), akkor vége is van mint a botnak..."

    Erről beszélek, csak morden valami állomvilágban él. Szerinte az a hazaszeretet ha éhen hal az ember is meg a családja is egy év alatt, de legalább nem csalt.

    "Én is dolgozom, több évet tanultam... most megint tanulok is, mert tanulás és önfejlesztés nélkül nem lehet előrelépést várni, ha az embert nem tolták meg a szülei stb..."

    Tanulás fontos. Én is folyamatosan tanulok. Mondjuk én most folyamatosan pénzügyi témákban képzem magam, illetve a hobbimmal (videozás) kapcsolatban van rengeteg tanulni valóm.

    "Számos ötletem van, rég milliomos lehetnék - de a geci magyar befektetők egyike sem ad pénzt, pedig megtérülne 77x is neki és ezt volt olyan amelyik meg is mondta, mégse adott !!! Magamtól meg még évek mire képes leszek, de megcsinálom az tuti !!! "

    No ezt nem értem. Ha látott benne fantáziát akkor miért nem adott? Mármint gondolom az adást úgy értetted, hogy közös cégről van szó amiben ő ugyanúgy tulajként szerepelt volna? Nem tudom miről beszéltetek, de ugye ilyen ügyben nem kölcsönről szoktak beszélni. Én most beszálltam megint egy üzletbe, de ha ezt sínre tettük és még nem alakítottál semmit akkor jövő ilyenkor beszéljünk róla.

    "A melós sehol nem várhat sokat - bánásódban sem, de ha ki akar törni, akkor itt nagyon meg kell azért taposni, és használni az eszét - tehetségét ha van..."

    Nagyon nagyon szívemből szólsz.

    "Nagyon sokan, csak arra jók - hogy droidok legyenek."

    Húha hol voltál eddig. Te vagy az én emberem!
    Ezt nem érti morden, hogy olyan emberrel akinek feljánlod, hogy vigyen egy komplett országot a te termékeddel, és kér két hét gondolkodási időt azzal nincs mit kezdeni. Ott rögtön mondtam, hogy akkor az ajánlatom máris tárgytalan.

    "Az is igaz, hogy a diplomás állások közül sokat bármilyen hülye be tudna 100% sikerrel tölteni..."

    Persze. Hát én évekig voltam közszféra kiszolgálásában érdekelt. Azt a herdálást "munkaerő" szinten ami ott megy. Na az gyomorfacsaró. Akinek van egy kis esze az el van nyomva. A csökött agyú meg a főnök mert ő nyal a legjobban. Ennyiből jobb a vállalkozó világ, ott csak a tulajnak kell bizonyos köröket nyalni :)

    "A szakmunkás meg kérje meg az árát, minegyik - tegye fel a köcsög gazdagnak a csaptelepet 100 ezerért, aki olyan balfasz hogy nem tud megfogni egy csavarhúzót "

    Egyetértek. Barátom burkoló. Van olyan hónap hogy a magyar átlag tízszeresét keresi meg, és sorban állnak érte. Ez másnak is adott ha tud jól dolgozni.

    "!! Vállalkozzon, és merjen tenni magáért !! "

    IGEN IGEN IGEN :) Ezt pofázom mindenkinek. Én amikor elkezdtem vállalkozni volt olyan hónap, hogy nem tudtam miből veszünk másnap kenyeret! Ha nem kezdem el akkor meg lehet, hogy most sem tudnám.

    "Amikor fent egy milliomosnál voltam a zongorájukat rendbetenni, akkor baszta a csőröm, hogy minek neki egy Steinway, amikor a lánya nem tud semmit... nem gond, fogott a toll a számlán !! ÍGY KELL CSINÁLNI !!"

    Igen hát néha túl lelkesek az apukát. Nálunk még ezután fog jönni a gyerek, de nem szeretném elkapatni, de azt sem szoktam érteni mikor a semmire vállalnak gyereket.
  • coolbboy83
    #85
    Számos módon segíthetjük magunkat, ezt mindenki a saját érzésére kell bízza - én soha nem gondoltam volna, hogy 1-2 videomaillel sokat lendítek a vállalkozásomon.. és sikerült !! És további tanulással ez jobb lesz ..
    még a videomail is pénzt hoz már.... megy ez, csak küzdeni kell.
  • coolbboy83
    #84
    Narumonnak igaza van, ez az ország sokat tehet arról - hogy itt mindenki úgymond mutyizik és sumákól !!
    A Magyarországon dolgozás nem hoz pénzt, útra kell kelni.... 1200 EUR van a Burger Kingben ausztriában pl... úgy tudtam megvenni a szerszámaimat hogy ott dolgoztam kint 6 hónapot, és kellett hajtani...

    Az is probléma itt, hogy minden oldalon küzdelem van és egyre keservesebb...
    Természetesen a köcsög gazdagok nem tiltakoznak a nekik kedvező 16% ellen - helyette szarnak mindenre, és mégtöbbet költenek külföldön, ahol nincs 27% az ÁFA.....
  • narumon
    #83
    Eszembe jutott még egy dolog. Az EU addig jó míg lerakja nálunk a szemetét? Az már hazaárulás ha a szabad munkaerő áramlást is használjuk?
  • coolbboy83
    #82
    Ma ha egy vállalkozó nem sumákol, értem ezalatt hogy (vesz számlát stb), akkor vége is van mint a botnak... ez köztudott, szerencsére nem kötelező ide vállalkozást csinálni, ahogyan te is mondod...
    Én is dolgozom, több évet tanultam... most megint tanulok is, mert tanulás és önfejlesztés nélkül nem lehet előrelépést várni, ha az embert nem tolták meg a szülei stb...

    Számos ötletem van, rég milliomos lehetnék - de a geci magyar befektetők egyike sem ad pénzt, pedig megtérülne 77x is neki és ezt volt olyan amelyik meg is mondta, mégse adott !!! Magamtól meg még évek mire képes leszek, de megcsinálom az tuti !!!

    A melós sehol nem várhat sokat - bánásódban sem, de ha ki akar törni, akkor itt nagyon meg kell azért taposni, és használni az eszét - tehetségét ha van...
    Nagyon sokan, csak arra jók - hogy droidok legyenek.
    Az is igaz, hogy a diplomás állások közül sokat bármilyen hülye be tudna 100% sikerrel tölteni...

    A szakmunkás meg kérje meg az árát, minegyik - tegye fel a köcsög gazdagnak a csaptelepet 100 ezerért, aki olyan balfasz hogy nem tud megfogni egy csavarhúzót !! Vállalkozzon, és merjen tenni magáért !!

    Amikor fent egy milliomosnál voltam a zongorájukat rendbetenni, akkor baszta a csőröm, hogy minek neki egy Steinway, amikor a lánya nem tud semmit... nem gond, fogott a toll a számlán !! ÍGY KELL CSINÁLNI !!
  • narumon
    #81
    "hogy a kedves vállakozó szlovák rendszámú bmw-vel közlekedig, ezzel is szembe köpi azt az államot(polgártársait) akik az iskolát és tb-t biztosították neki."

    Mhm akkor az a több százezer Magyar aki ma nem Magyarországon dolgozik szembeköpi polgártársait akik az iskolát és a tb-t biztosították neki. Véletlenül sem az ország köpte szembe őket azzal, hogy nem volt állásuk, hogy nem volt jövőképük, hogy éppen éhen akartak halni. Nem hiszem, hogy mindenkinek az volt a gyerekkori álma, hogy itt hagyja a hazáját, a barátait, sok esetben a szüleit. Nem kapott választási lehetőséget. Én nem tudom te hol élsz de nagyon nagy baromságokat tudsz összehordani. Nem vagy te valami vaskalapos kommunista egyébként?
  • narumon
    #80
    "És megint manci néni szívja meg mert az ő adojából tartódik el a BMW-s szlovákrendszámos autós és a kedves családja is."

    Akkor nagyon nagy tévedésben vagy. Esetleg nem Mancika tartja el az összes német rendszámos autót is a világon? Sőt szerintem kaliforniai rendszámosokat is.
    A szlovák rendszámos autónak mi köze van Mancika adójához?
  • morden
    #79
    Van egy másik sztereotípia is , hogy a kedves vállakozó szlovák rendszámú bmw-vel közlekedig, ezzel is szembe köpi azt az államot(polgártársait) akik az iskolát és tb-t biztosították neki. És megint manci néni szívja meg mert az ő adojából tartódik el a BMW-s szlovákrendszámos autós és a kedves családja is.
  • llaszlo
    #78
    Az miért van, hogy az egyik cégtől van konkrét személy (Li), de a másiktól nincs? Ez így kb csak megint egy lejárató cikk semmi több.
  • narumon
    #77
    "Én máshogy látom, az adót be kell szedni, mert fizetést kell adni a tűzoltónak a tanárnak, meg kell az új kocsi a politikusnak:D"

    Hát leginkább az utóbbi.

    "viszont ha nem lenne kb 3 millió fekete és szürke munkavállaló és rendesen befizetnék az adót az emberek, akkor kevesebb lenne az adó és mindenki boldog lenne."

    Csak ez a világon mindenhol máshogy működik. Legyen egy normális és KISZÁMíTHATÓ adópolitika és nem lesz annyi csalás lopás. Vagy szerinted az normális, hogy Németországban, Angliában, USA-ban (de mindenhol máshol is) kevesebb a kötelezettség és az adó?

    "Nem is értem hogy lehet az adócsalás mögé olyan ideológiát tenni, hogy mert az állam..."

    Nem kell adócsalás mögé ideológiát tenni. Az adócsalás az adócsalás. Csak ha Magyarországon nem "trükközöl" akkor rövid úton lehúzod a rolót. Mert azt gondolom belátod, hogy 100Ft-ból lehetetlen 110-et befizetni, de ha megoldod ezt a dilemmát valahogy akkor minden országban téged akarnak pénzügyminiszternek ne félj :)

    "A be nem fizetett adó az a teljes társadalom meglopása,"

    Így van. Sok embernek ezt nem bírja elviselni a lelke és szeretnek nyugodtan aludni, ezért egyáltalán nem vállalkoznak Magyarországon - ezzel munkahelyek szűnnek meg, és egyre többen vannak így mert nem mindenki olyan hülye, hogy hagyja, hogy szívassák.

    "de hogy valami legyen a társadalom rendes tagjai megfizetik az adócsalók helyett is az adót, így mancika 3 évente 1x jut el a balatonra, a kedves adócsaló vállakozó meg évente thaiföld..."

    Tévedés mert Mancika fizetése "adócsalt" forintokból származik, ha nem abból származna akkor nem lenne munkája, tehát semmi különbség.

    Én meg nagy csendben csak annyit mondok, hogy EU-ban vagyunk mindenki ott csinál vállalkozást ahol akar, ezért én is másfele vettem az irányt. Nem csalok adót, nyugodtan alszok, munkát adok embereknek. Mindenki örül. Csak talán a magyar állam nem. Hát a saját hülyesége miatt...
    És ez mögé rakhatsz bármilyen bullshit dumát az akkor is az marad.
  • morden
    #76
    *gyártásért
  • morden
    #75
    Etikus iphone gyátásért aláírást gyűjtenek. Na ez már valami ilyesmit vázoltam fel én is :D (aztán lehet a samsung van az egész mögött :D )
  • morden
    #74
    Én máshogy látom, az adót be kell szedni, mert fizetést kell adni a tűzoltónak a tanárnak, meg kell az új kocsi a politikusnak:D viszont ha nem lenne kb 3 millió fekete és szürke munkavállaló és rendesen befizetnék az adót az emberek, akkor kevesebb lenne az adó és mindenki boldog lenne. Nem is értem hogy lehet az adócsalás mögé olyan ideológiát tenni, hogy mert az állam... A be nem fizetett adó az a teljes társadalom meglopása, de hogy valami legyen a társadalom rendes tagjai megfizetik az adócsalók helyett is az adót, így mancika 3 évente 1x jut el a balatonra, a kedves adócsaló vállakozó meg évente thaiföld...
  • narumon
    #73
    Jah és ezekkel nincs tisztában általában az ott dolgozó, hogy az ő fizetése után mennyit és kéne termelni...
  • narumon
    #72
    Ez a magyar állam faszsága miatt van így. Mert ahhoz hogy 200-at kereső Mancika hazavigyen 120-at ahhoz a vállalkozónak 350-et kell(ene) befizetnie az állam bácsinak, plusz van kb 10 olyan adó amit be kell fizetni ami sehol máshol nincs, és a végeredmény (nem túlzás!) az lenne, hogy 100 Ft bevétel után 110-et be kéne fizetni.
    És akkor most meséljek olyanokról hogy szigorú sorszámozású számla és kötelező FIX fizetnivalók szinte csak és kizárólag Magyarországon vannak?
    Tehát maradjunk annyiban, hogy a Magyar vállalkozó nem jókedvében szürkül hanem mert rá van kényszerítve. És itt megint nem értem a kormányt az egyre több emeléssel csak azt éri el, hogy a magyar vállalkozások jókora része már nem Magyarországra van bejegyezve, nem ide adózik. Sajnos azonban amíg ilyen dilettáns a vezetésünk és minimális gazdasági ismeretekkel sem rendelkezik addig ez van és még jobban ez lesz.
  • morden
    #71
    Ehhez a vállakozós dologhoz még annyit, hogy Magyarországon van egy sztereotípia, hogy az egyszeri vállakozó az adócsaló halmaz egyik részhalmaza, és sajnos minden statisztika alátámasztja ez, így lehet hogy az egyszeri tanár mancika aki 200 bruttóból hazavisz 120at és 80at leadózótt hasznosabb a társadalomnak mint az egyszeri bmw-s vállakozó aki 4 éve veszteségesen üzemelteti a vállalatát és mindenki minimálbéren programoz neki :D
  • narumon
    #70
    "sok embernek más az értékrendje, nem minden áron hajtja a pénzt, hanem inkább a feleségével nappal találkozik és a családjával van,"

    Ezzel nincs gondom, el is tudom fogadni. Csak akkor ne magyarázzon, hogy szemét vállalkozó miért jár audival meg miért megy üdülni Thaiföldre. Ha visszanézed én soha nem azt fikáztam aki azon a szinten él amilyenen akar hanem azt a Mancikát aki hazamegy a "családhoz", (az másik kérdés, hogy ezek közül ki az aki szarik a családra és a tévét bambulja, mert az nem családdal foglalkozás) és utána osztja az észt, hogy neki miért csak szuzukija van meg panelja. Akinek meg nem az van az biztos maffiózó.

    "Én elfogadom mind a két értékrendet, de az aki inkább él kicsit szimpibb mint az aki másokat kizsákmányolva státuszszimbólumokkal körvevéve az irodában él."

    Ezzel is egyetértek. Nekem is az a szimpibb. Én azt választottam, hogy amíg tudok dolgozni akkor próbálok előre jutni, most ott tartok, hogy még irodába sem kell bemennem. Lehet, hogy megint lesz egyszer egy olyan szakasz az életemben hogy keményen kell dolgoznom. Nem fogok megijedni tőle.
    Azért én örülök, hogy most, hogy jön a gyerek tudom, hogy vele tudok lenni akár egész nap. Én ezt hívom annak, hogy családdal lenni.

    VISZONT!
    Én maximálisan tisztelem azokat az embereket is akik bár megtehetnék, hogy lassítanak te keményen dolgoznak. Lehet munkamániásoknak hívni, de ha egyszer kipróbáltad azt, hogy nem kell bemenned sehova lejelentkezni akkor új kihívásokat keresel, mert az embert nem úgy alkották meg, hogy otthon üljön és nézze a négy falat. Mindig tennie kell valamit. Van aki ezt a munkában találja meg ezt az örömöt van aki a hobbijában.
    És ilyenkor jut eszembe, amit Gandalf mondott Frodónak és Samunak: Irigyellek titeket, nektek a munkátok a hobbitok! :)
  • morden
    #69
    Narumon, sok embernek más az értékrendje, nem minden áron hajtja a pénzt, hanem inkább a feleségével nappal találkozik és a családjával van, mint napi 16 órát gürcoljon a suzuki helyett a BMW-re. Én elfogadom mind a két értékrendet, de az aki inkább él kicsit szimpibb mint az aki másokat kizsákmányolva státuszszimbólumokkal körvevéve az irodában él...
  • Solten
    #68
    "A legújabb botrányt a Foxconn egyik korábbi menedzsere robbantotta ki. Li Mingqi tavaly áprilisig dolgozott az Apple egyik legfontosabb beszállítójának számító óriáscég chengdui üzeménél, ahol a menedzsment egyik tagja volt. A vezető a tapasztalatai alapján azt állította, hogy az Apple-t kizárólag a termékeinek minősége és a gyártási költségek alacsonyan tartása érdekli. Az, hogy a dolgozóknak jó sora legyen egész egyszerűen nem lényeges a vállalatnak"

    Szokasos SG-s flame-cikk... Persze hogy nem lenyeges. A Foxconn egy BERGYARTO, az Apple a megrendelo, nagy ivben szarik ra hogy Huen Csuen Ping Pong gyari munkas munkakorulmenyei milyenek. Amugy miert ne szarna ra, minden munkasokkal / gyartassal kapcsolatos problema a Foxconn problemaja.

    "A Foxconn egyébként nem csak az Apple beszállítója, számos megbízást kap az Amazontól, a Delltől, a Nintendótól, a Hewlett-Packardtól, a Samsungtól, az IBM-től, a Lenovótól, a Motorolától, a Nokiától, a Sonytól, a Toshibától és más IT-óriásoktól. "

    Ezek ugyanugy szarnak ra, es miert ne tennek.
  • asgh
    #67
    Ez az írás nem a Foxconn-ról szól és nem az Apple-ről.

    Ez a rész a legviccesebb:

    "Miközben az Apple egyre értékesebb márkának számít és nemrég kirobbanó profitot könyvelhetett el, számos botrány árnyékolja be a kimagasló eredményeket. Január közepén tömeges öngyilkossággal fenyegetőztek egy kínai Xbox-gyár munkásai, ami a Foxconn tulajdonában van."

    Nem is tudtam, hogy az Xbox apple fejlesztés.

    Aúgy jelentkezzen ki kapcsolja ki a gázfűtést -20 fokban, ha meghallja, milyen körülmények között dolgoznak a Gazprom munkavállalói?
    Vagy ki vetkőzik le pucérra, ha indiai és kínai varrodákban dolgozó gyerekekről szóló riportot lát?
    Na ugye.
  • narumon
    #66
    "de az ügyfeleim felé maximálisan tisztességes vagyok,"

    Ez alap. Én nem foglalkozom olyan üzlettel ahol ez nem így van. Sajnos vannak akik igen. Én pont azt látom a legnagyobb hibának amit már írtam is, hogy Magyarországon még mindig sok ember nem úgy gondolkodik, hogy a vevő az első. Számtalanszor tapasztalom olyan esetben amikor én vagyok a vevő.
  • narumon
    #65
    No és akkor visszakanyarodtunk oda, hogy Magyarországon annyit keresnek, hogy éppen, hogy éhen ne halljon, és fikázunk egy foxconn gyárat ahol a kínai minimálbér többszörösét keresik az emberek.

    Akkor most találjátok már ki, hogy mi legyen. Akkor előszőr kezdjünk a saját házunk táján söpörni és azzal foglalkozzunk, hogy Magyarországon ne legyen ember aki a mostani árak mellett 100.000 Ft-nál kevesebbet visz haza. Hogy hogy lehet ezt elérni azt nem tudom, de jobban izgatna, mint hogy a világ másik felén JÓL KERESŐ munkásokkal foglalkozunk...
  • narumon
    #64
    Kínai Denim farmer gyár. Tényleg jobb lehet itt dolgozni mint foxconnál...
  • gforce9
    #63
    Szinte mindenki ezt csinálja én sem csinálok mindent patyolattisztán, de az ügyfeleim felé maximálisan tisztességes vagyok, alkalmazottam nincs, mégpedig azért mert csak minimálbért tudnék neki adni, ahhoz meg nincs egyszerűen pofám. Amit én írtam le az az általános, csak ezek az emberek még magukkal is elhitetik, hogy amit csinálnak az úgy helyes, úgy a tisztességes és igazságos, ha egy árufeltöltő teszemfel, fulléjszakai munkaidőben annyit keressen, hogy épp éhen ne haljon.
  • narumon
    #62
    Ráadásul nem tudom mivel foglalkozol de biztosan magyar cég kell hozzá?