21
  • finizlik
    #21
    Kérek bandákat akik kapnak.

    Jaa hogy dzsásztin bibört meg ezeket tolják ezzel?
  • sanyicks
    #20
    Dehogy nincs, bizonyos nagyágyúk kapják az összes pénzt, és ők fröcsögnek is a legjobban.
  • Magiszter
    #19
    Az agyamra mennek ezek a jogvédők. Most komolyan. Lényegében egy újabb szervezet ami élősködik az embereken. 0 terméket állítanak elő, 0-át tesznek hozzá a kultúrához, vagy bármihez, de simán kivethetnek adót bárkire.
    Adóztassuk az utakat, amin járnak a kalózok, a kocsikat, amivel járnak, adóztassuk a levegőt, amit szívnak, a vizet, amit isznak az ételeket amiket esznek. Ezeket persze mindenki fizetné mert lehet hogy éppen kalóz (volt,van,lesz). Adóztassuk az életkort is. Hiszen ha 60 éves vagy akkor többet kalózkodhattál mint egy 12 éves. (mellékes hogy mikortól terjed el a net)
    Ez a sok adó persze az "alap" állami adókra menne rá és a jogvédők zsebébe vándorolna (nah persze, csúszna a politikusoknak is, majd leírják üzemeltetési költségnek). A zenészek meg játszhatnak az aluljáróban, sikátorokban, meg késdobálókban. A zenéjüket úgy is netre teszik és ott adják el (olcsóbb mint fizikai valójában tömegtermelni, szállítmányozni).
    Szép.
    Látszik hogy Sárközy is a mi kutyánk kölyke.

    Komolyan elmegyek egy ilyen jogvédő szervezetbe dolgozni. Csak hogy lássam mi pénzek tűnnek el a zsebekben.

    Ismeritek a korrupció meghatározását: Ha benne vagy akkor lobbi, ha kimaradsz akkor korrupció. :D
  • finizlik
    #18
    Még mindig nem a zeneiparral van a baj hanem a jogvédőkkel, mivel ebbe a zenészeknek NINCS beleszólásuk és egy ft-ot sem kapnak.
  • passatgt
    #17
    http://jamendo.com
  • aaaaa
    #16
    Te most a milliomos zenészek közé tartozol ? Kapsz néha valami jogdíjat ezektől a szervezetektől, vagy csak Te is fizetsz nekik ? Másrészt elég nagy aljasság a rádió hallgatókat kriminalizálni. Teljesen mindegy, hogy netes rádiót, vagy hagyományos FM rádiót hallgatnak. Ha elolvasod a cikk utolsó három sorát itt pont erről van szó. Egy szó nem esett a letöltésekről.
    Én ismerek elismertebb zenészeket, akik nem a sarki kocsmában zenélnek, de saját maguk rakják ki a Youtube-re vagy a saját oldalukra a zenéiket. Senki nem kényszeríti őket erre, bár hivatalosan megjelent albumaik is vannak, mégis megosztják a műveiket. Akkor hogy is van ez a harc a letöltők ellen ?
    Sok zenészt a kutya sem ismerne az internet nélkül.


  • Jagello
    #15


  • Petka
    #14
    Te meg menj el kőműves mellé dolgozni, hogy megtudd mit jelent a pénzkeresés...
  • csimmasz
    #13
    "A szegény zenész meg úgysem kap ezekből a pénzekből, az 100%. Vállalkozások ezrei mennek tönkre, miközben senki nem akar foglalkozni ezzel, de a zenészeknek, filmeseknek, mindig miden jár."

    Na, ez itt a lenyeg!
  • B0nFire
    #12
    "Másrészt baromira senkit nem érdekel a milliomos zenészek sorsa…"

    Akkor ne töltsd le a zenéjüket sem! Szerezz magadnak sajátot, azt' azt hallgasd!
  • aaaaa
    #11
    Illegális streamajánlat használóit megbüntetik ?... Aki Hagyományos FM kalózrádiót hallgat, azt is börtönbe vágják ??? Térjenek már észhez, hogy nem ez a megoldás. Ha valaki stream-et szolgáltat, és ez nem tetszik valakiknek, a szolgáltatót kell felelősségre vonni, nem azt aki hallgatja. A folytatás ? Megbüntetik, mert a kormánynak nem tetsző "illegális híreket" hallgatott, vagy olvasott, amelyekről nem szabadott volna értesülni, mert hivatalosan tagadták az amúgy megtörtént dolgot ?...
    Másrészt baromira senkit nem érdekel a milliomos zenészek sorsa, miközben becsületes nap mint nap dolgozó emberek milliárdjai nyomorognak a válság miatt világszerte, és nekik csak az egyre rosszabb életkörülmények jutnak. A szegény zenész meg úgysem kap ezekből a pénzekből, az 100%. Vállalkozások ezrei mennek tönkre, miközben senki nem akar foglalkozni ezzel, de a zenészeknek, filmeseknek, mindig miden jár.
  • Reg5
    #10
    A következő választásokon tuti befutó lesz.
  • wednes
    #9
    Csak ez nem a zenészek támogatásáról szól, hanem a zavarosban való sikkasztásról, "üzemeltetési költségek" és "egyéb költségek" címén.
  • HuMarci
    #8
    Jó ötletlen tartom.
    Gondolom itt mindenki zenész és tudja hogy mennyi egy zenész fizetése és mivel mást nem csinál mert máshoz hülye, ezért csak a zenélésből tud megélni.

    Vannak a pénz elosztásával kételyeim, de ahhoz hogy az élő zene ne halljon ki, és legyenek még zenészek akik a potméteren kívül ismerik még az 5 vonalat is, szerintem ez egy jó lépés lenne.
  • atcreate
    #7
    Ezt azért akkarja beveztni mert a felesége énekes.
    Ahogy egyesek itten mondják, a tehetséges zenészeknek ijesmi ugysem kell...

    Vannak ingyen meg kolaborativ online szolgáltatások, aho ingyen és legálisan lehet zenét hallgatni és letölteni mint :

    ccmixter.org vagy jamendo.com
  • mortep
    #6
    Már látom magam előtt az új szalagcímet: Sarkozy felszólítja a zinternetet, hogy mondjon le.

    Viccet félretéve, én személy szerint rádiót szoktam hallgatni, máskor jútubon hallgatok zenéket, nézek klippet. Gondolom Fr.o.ban is akad jónéhány hasonló szokásokkal bíró júzer. Hogy jönnek ahhoz, hogy adót fizzettetnek utánuk amit közvetve ők perkálnak ki?

    Másik bökkenő: A kedves majdani nemzeti zenei központ mi alapján fogja eldönteni, hogy kinek mennyi pénzt oszt vissza? Letöltések száma szerint? Röhely
  • gemihu
    #5
    Ez ugyanaz,mint a jogdíj. Az egy dolog,hogy beszedik,de hogyan osztják szét? Mindig itt van a kutya elásva.
  • Cocogány
    #4
    Szerintem meg a halárusokat kellene támogatni ebből az adóból, vagy az utcaseprőket, vagy valakinek biztosan van jobb ötlete. Ja hogy a zeneipart, tényleg ez nem is jutott volna az eszembe.
  • speed2006
    #3
    Ez vicc kategória.
  • Kryon
    #2
    A netes közösségnek kéne saját zenét készítenie, mert tehetséges zenészekben nincs
    hiány, a "zeneipart" pedig szépen kihagyni az egészből, sőt bojkottálni. Megnézném mire jutnának a mesterségesen gerjesztett "trendjeik" nélkül, mert erre nem lenne befolyásuk, egyenesen ki lennének belőle zárva.
  • gforce9
    #1
    Hihetetlen.... ez egyszerűen nonszensz. Nem gondoltam volna, hogy valaki ennyire sötét lehessen. Akkor az autók után is fizessenek a tulajdonosok a zeneiparnak? Ugyanis az autó is alkalmas jogvédett zenei tartalmak továbbítására. Nemhogy örülne a koszos zeneipar, hogy az internettel egy baziolcsó reklámközeghez jut... elképesztő.