11
  • adampierson
    #11
    Amúgy sztem ezzel a hozzáállással elkezdhetik újraforgatni a Keresztapát is. Pacino, tamponnal szájában lehetne Vito. John Woo rendezésében, azzal a buzi Pattinsonnal, meg még egy pár ifjú suhanccal. Értelme nem sok lenne, ill hogy kollégámat idézzem: "mert maga a történet eladható most is" szóval akk miért ne? XD
  • hypno
    #10
    Minimum zseniálisnak kell lennie az újraforgatásnak, ha azt akarják, hogy siker legyen.

    Merthogy az eredeti igen nagyon jól sikerült és még nem volt olyan régen.
  • adampierson
    #9
    Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a gyártók szarnak a szinkronra. Biztos ezért van Magyarországon annyi igénytelenül leszinkronizált film. Ami Kaszát Attilát illeti, nos ezt talán kihagytam az előbb, de ez csupán számomra fontos dolog, és a magam mércéjéhez viszonyítottam. Ő tökéletesen élvezhetővé tette a karaktert. Oly annyira, hogy sztem ugyan ez a történet "engem" más szereplővel, és annak más hangjával, már nem érdekel. Ahogy a moziba sem megyek be Heigl kisasszony miatt. :)
  • NovaTerra
    #8
    Nem csak úgy, de jobban eladható velük egy film, mint nélkülük. Persze kell még a jó marketing is. A stúdiók nem véletlenül fizetnek ki dollár milliókat mondjuk Katherine Heigl-nek, pedig biztos van olcsóbb és jobb színésznő is, mint ő.
  • winnie
    #7
    "csak kell bele két felkapott sztár, akiért a fiúk és a lányok is bemennek a moziba"

    ez talán igaz volt a 80-as években, de ma... mióta mennek be felkapott sztárok filmjeire a fiúk-lányok csak úgy? nézd meg a felkapott sztéok filmjeit.
  • NovaTerra
    #6
    A gyártók szempontjából teljesen mindegy Mo.-on ki szinkronizálja. Feldolgozzák, mert maga a történet eladható most is, csak kell bele két felkapott sztár, akiért a fiúk és a lányok is bemennek a moziba. Michael Douglas vagy Kathleen Turnert ma már kevésbé eladhatóak, hiába sokkal jobb színészek és a korábbi filmjeik is jóval magasabb színvonalúak voltak.
  • adampierson
    #5
    Ó, de hát ennek a filmnek tényleg kell, hogy fel legyen dolgozva. Mert Butlernek majd biztos olyan jó lesz ez a szerep. Most láttam, kb egy hónapja (talán kettő) DVD-n. És tényleg annyira, de annyira nem trendi máár. Mennyé' a francba Hollywood!!! Megjegyzem, hogy többek közt, Kaszás Attila szinkronja miatt a filmet reprodukálhatatlannak tartom. De ez persze, csak az én véleményem. :)
  • winnie
    #4
    dzerinted úgy megy, hogy ha a forgatókönyvírónak van ütlete, akkor abból film lesz? vagy egy ilyen remake egy író ötlete?

    a feldolgozások jó része stúdiófilm, és a forgatókönyvírók ezer meg egy remek ötlettel és megírt szkripttel állnak elő (csekk az éves fekete listát). más kérdés, hogy a stúdió mire ad pénzt, mit készít el, miről gondolja, hogy a közönség több pénzt fog adni rá, mint amibe nekik került az elkészítés.

    a remake-ek nem annyira ötlethiányra utalnak, hanem inkább kockázatkerülésre.
  • xyl
    #3
    Annak ellenére, hogy láttam olyan filmeket, ahol mind az eredeti, mind a feldolozás tetszett, felteszem a kérdést: Miért, és minek? Nincs a forgatókönyvíróknak új ötletük?
  • Chocho
    #2
    Katherine Heigl = szar film.
  • shenmuedc #1
    Katherine Heigl, hát nem mondom jó csaj, de mint színésznő egy borzalom!