Szekeres Viktor

Sztárok A smaragd románca feldolgozásában?

Lehet, hogy a Katherine Heigl - Gerard Butler duóval készülhet el A smaragd románca remake-je, ha a Fox stúdió úgy dönt, hogy folytatja a 80-as évek nagy sikereinek feldolgozását.

A 20th Century Fox már egy ideje tervezi, hogy feldolgozza A smaragd románca (Romancing the Stone) című Michael Douglas-kalandfilmet. A napokban ismét felreppentek a pletykák a remake-ről, s a MovieHole pletykák ráadásul már szereposztásról is szólnak. Nyilvánvalóan ezeket az értesüléseket helyükön kell kezelni, de azért el lehet merengeni azon, hogy vajon ma ki lenne leginkább alkalmas arra, hogy eljátssza a Jack T. Coltont alakító Michael Douglast, Kathleen Turnert, illetve Danny DeVitót.


Bár úgy tűnik, hogy az eredetileg kinézett Robert Luketic rendező már nincs benne a produkcióban, az általa felkért Katherine Heigl továbbra is szerepelhet a filmben, míg a férfi főszerepre Taylor Kitsch és Gerard Butler is esélyes, ha megvalósul a terv. Az eredeti 1984-es film akkor az év egyik legsikeresebb darabja lett, Amerikában 76,5 millió dollár bevételt hozott, s többek között Robert Zemeckis rendező karrierjét is beindította, aki később olyan alapfilmeket készített, mint a Vissza a jövőbe vagy a Forrest Gump. A smaragad románca folytatása, A Nílus gyöngye egy évvel később készült el, s aratott hasonlóan nagy sikert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #11
    Amúgy sztem ezzel a hozzáállással elkezdhetik újraforgatni a Keresztapát is. Pacino, tamponnal szájában lehetne Vito. John Woo rendezésében, azzal a buzi Pattinsonnal, meg még egy pár ifjú suhanccal. Értelme nem sok lenne, ill hogy kollégámat idézzem: "mert maga a történet eladható most is" szóval akk miért ne? XD
  • hypno #10
    Minimum zseniálisnak kell lennie az újraforgatásnak, ha azt akarják, hogy siker legyen.

    Merthogy az eredeti igen nagyon jól sikerült és még nem volt olyan régen.
  • adampierson #9
    Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a gyártók szarnak a szinkronra. Biztos ezért van Magyarországon annyi igénytelenül leszinkronizált film. Ami Kaszát Attilát illeti, nos ezt talán kihagytam az előbb, de ez csupán számomra fontos dolog, és a magam mércéjéhez viszonyítottam. Ő tökéletesen élvezhetővé tette a karaktert. Oly annyira, hogy sztem ugyan ez a történet "engem" más szereplővel, és annak más hangjával, már nem érdekel. Ahogy a moziba sem megyek be Heigl kisasszony miatt. :)
  • NovaTerra #8
    Nem csak úgy, de jobban eladható velük egy film, mint nélkülük. Persze kell még a jó marketing is. A stúdiók nem véletlenül fizetnek ki dollár milliókat mondjuk Katherine Heigl-nek, pedig biztos van olcsóbb és jobb színésznő is, mint ő.
  • winnie #7
    "csak kell bele két felkapott sztár, akiért a fiúk és a lányok is bemennek a moziba"

    ez talán igaz volt a 80-as években, de ma... mióta mennek be felkapott sztárok filmjeire a fiúk-lányok csak úgy? nézd meg a felkapott sztéok filmjeit.
  • NovaTerra #6
    A gyártók szempontjából teljesen mindegy Mo.-on ki szinkronizálja. Feldolgozzák, mert maga a történet eladható most is, csak kell bele két felkapott sztár, akiért a fiúk és a lányok is bemennek a moziba. Michael Douglas vagy Kathleen Turnert ma már kevésbé eladhatóak, hiába sokkal jobb színészek és a korábbi filmjeik is jóval magasabb színvonalúak voltak.
  • adampierson #5
    Ó, de hát ennek a filmnek tényleg kell, hogy fel legyen dolgozva. Mert Butlernek majd biztos olyan jó lesz ez a szerep. Most láttam, kb egy hónapja (talán kettő) DVD-n. És tényleg annyira, de annyira nem trendi máár. Mennyé' a francba Hollywood!!! Megjegyzem, hogy többek közt, Kaszás Attila szinkronja miatt a filmet reprodukálhatatlannak tartom. De ez persze, csak az én véleményem. :)
  • winnie #4
    dzerinted úgy megy, hogy ha a forgatókönyvírónak van ütlete, akkor abból film lesz? vagy egy ilyen remake egy író ötlete?

    a feldolgozások jó része stúdiófilm, és a forgatókönyvírók ezer meg egy remek ötlettel és megírt szkripttel állnak elő (csekk az éves fekete listát). más kérdés, hogy a stúdió mire ad pénzt, mit készít el, miről gondolja, hogy a közönség több pénzt fog adni rá, mint amibe nekik került az elkészítés.

    a remake-ek nem annyira ötlethiányra utalnak, hanem inkább kockázatkerülésre.
  • xyl #3
    Annak ellenére, hogy láttam olyan filmeket, ahol mind az eredeti, mind a feldolozás tetszett, felteszem a kérdést: Miért, és minek? Nincs a forgatókönyvíróknak új ötletük?
  • Chocho #2
    Katherine Heigl = szar film.