World of Warships
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
De köszi a részletes választ,végig is olvasom.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2021.09.18. 16:31:50
A apó CA ágat asszem az Aoba-nál hagytam abba. A rövid lőtáv, a lassú lövegtöltés és a folyamatos citadellák elvették a kedvem tőle. Az ARP Myoko tetszett, annak ellenére is, hogy ritkán volt vele jó csatám. Az amcsi cirkálókkal könnyebb volt játszani... egy darabig, a játékstilusomhoz is talán azok álltak közelebb. Aztán egy idő után ráéreztem a japó ágra is, a Mogamitól kezdve már kifejezetten szerettem velük játszani, a Zao-val viszont vagy semennyit, vagy nagyon keveset mentem eddig. Mozogni kell velük és okosan pozicionálni a hajót, mert egy szerencsés salvo könnyen elvihet. A torpedóik jók, viszont csak a hátsó negyedek felé tud inditani, a kis lőtáv miatt amúgy is inkább olyan "menekülő" cirkálók. A 203 milisük nagyon erős, BB-kbe is simán lehet 6-7k-s salvokat verni még HE lőszerrel is.
A BB-k legfőbb jellemzője a borzalmas sigma. Messzire lőnek, sok lövegük van, a sigma miatt viszont inkább közepes illetve kis távolságon hatékonyabbak. A gyengébb páncélzatuk miatt viszont általában inkább messziről kempelnek vele az emberek. Gyúlékonyak, a két löveg/torony nekem kevésbé jött be (a németeknél se szeretem) a mostani Ranked sztem legnépszerűbb hajója viszont a Fuso, nem véletlenül. A toronyelrendezés miatt a full salvo-hoz oldalt kell állni, javasolt tehát a hajó fordulékonyságára gyúrni. Két lövés pedig szögelni vagy szembe fordulni az ellenséggel. A BB-k közül talán nekik van a leggyengébb légvédelmük és mig alacsony szinten gyorsak, magasabb szinten (T9-10) talán a leglassabbak.
Az Izumo kilóg a sorból, 3*3-as lövegelrendezés és orrtornyos, ez egy eléggé eltérő játékstilust igényel, mint a többi japó BB.
Az amcsi cirkálók lőtávja egy kicsivel jobb, de a többi cirkálóhoz képest még igy is kicsi. Jobb szeretek gunfightolni, részben ez is hozzájárult, hogy inkább ezt az ágat preferáltam. Bár az azért érdekes, hogy az Omaha után drasztikusan csökken a könnyű cirkálók lőtávja, még a Helena is elmarad az Omaha-tól. Egyedül nem igazán lehet velük védekezni, mert nincs rajtuk torpedó, igy az ellenfél kevésbé fél tőlük, esélyes hogy lerohannak. Amire minden amcsi hajónál érdemes figyelni, hogy a lövedékeik lassabbak és magasabb ivben szállnak, mint a többi nemzeté, nehezebb velük célozni, főleg nagy távra, de könnyebb belőni a szigetek mögé és pl a BB-k lövedékei kisebb eséllyel pattannak le. A BB-ik lassúak és a Mexico-nak pl borzalmas stock lőtávja van. A harmadik slotban a BB-knek aimim mod van, ált ezt érdemes feltenni, az amcsiknak lőtávnövelő van helyette, meg van spotterük, viszont a nehézkes célzás miatt ez sok gyakorlást igényel és könnyen kidodgeolhatóvá teszi a távoli lövéseket. T8-tól van a cirkálókon radar, közepes hatótávolságú, de sokáig működik. A kisebb lőtáv és a radar miatt inkább sziget mögül kempelő hajó, de lehetőleg a középvonal közelében. A BB-k a NC-tól kezdődően már gyorsak, a toronyelrendezés miatt érdemes inkább szemből kapni az ellenséget, mint oldalazva csorogni. Hiába jó a lőtávjuk, én BB-vel is szeretek bemenni közelharcolni, az amcsinak ehhez elég jó másodlagos lőtávja is van.
A németek cirkálói érdekesek, egyrészt a toronyelrendezés miatt (elöl egy, hátul két torony) másrészt T5-6-ban pl a hátsó tornyok körbe forognak, ami miatt ideálisak a cikk-cakk mozgásra és könnyű velük oldalt váltani lövésnél. A lövegek jók, a lőtáv jó, mozgékonyak, alacsony szinten könnyű, magasabb szinten nehézcirkálók, ez a páncélzat miatt érdekes. A specifikációjuk a német hydro és a 6 km-es torpedó. Talán az egyik legkönnyebben játszható/tanulható cirkáló ág, bár a toronyelrendezés miatt egyedi stilusuk van.
Lassan egy éve lesz, hogy eldobtam a német BB ágat és elkezdtem újra húzni. Nagyon gyorsan meg is bántam. T5-ig imádom őket, a Bayern sörrel elmegy, a Gnei igazi szenvedés. A másodlagos buffal egy kicsit jobbak lettek, de még igy sem igazán nevezném életképesnek ezt az ágat. A lövegek gyorsan töltenek, viszont kevés van belőlük (Gneien 6, Bismarckon/Fricin 8). T8-tól van rajtuk német hydro. Ha van ág amit nem ajánlok, az ez. Közelről nehéz őket citázni, de amúgy meg kb minden lövés sebzi őket, AP bomba kb instant cita. A Gnei rendelkezik 2*3 német torpedóval.
Russön biass. A cirkálók gyorsak, nagy a lőtávjuk, távolról kempelős/gyújtogatós ág. A nehézcirkálós miniág páncélzata elég jó, ügyesen játszva velük 1v1-be még BB ellen is van esély. T8-tól nagy hatótávolságú radar (12 km) ami rövid ideig működik. A hajók hosszúak, nagy a citadellájuk, általában gyatra a légvédelmük és a kedves orosz 4 km-es torpokat cipelik.
A BB-k lassan töltenek, DPC csak korlátozott számban áll rendelkezésükre, kicsit nehézkesek, gyúlékonyak, könnyen citázhatók, cserébe brutál légvédelmük és AP lőszerük van. Tipikus orosz "mindent a tűzerőre" elv alapján.
Franciák. Specifikációjuk az engine boost (T8-tól BBn is van) illetve a cirkálókon a reload booster. CA-k igazából semmi extra. Semmiben sem igazán jók, viszont nagyon gyengeségük sincs. A boost miatt gyorsak, könnyű őket átpozicionálni, 9 km-es torpok.
A csatahajók érdekesebbek, nekem a másik kedvenc BB ágam a francia (legutóbb ezt húztam újra). Kis kaliberű ágyúik vannak (a többi BB-hez képest) és 4 löveges tornyok, érdekes elrendezésekkel. A Rizsa orrtornyos, az adja magát, az Elzász már hátra is kapott tornyot, a Repu 1-1 toronyelrednezése nekem nagyon jött be, nem is szeretem, annak ellenére se hogy ált elég jó csatákat megyek vele.
Angol könnyű CA-k. A füst+kis lőtáv miatt ezeknek is elég saját játékstilusa van, sajnos közel kell menni az ellenséghez, nincs HE lőszer, viszont angol torpok, gyorsan töltő kis kaliberű ágyúk, jó légvédelem és füst+hydro, ami sose rossz. Papirból vannak, ha nem overpenelik őket, akkor instant cita. Amikor bekerültek a játékba, még 5 sec volt a füst kieresztési ideje, most már egész szép csikot lehet húzni, de érdemes azért ezt is gyakorolni. Nem lehet Propulsion modot rakni rájuk, de alapból is jobban gyorsulnak, mint a többi CA.
Nehéz CA-k: kis késéssel ők váltották le nálam a japó cirkálókat. Cirkálók közül ezt az ágat szeretem a legkevésbé. Gyatra lőtáv, kevés ágyú, amik lassan is töltenek. Még csak a Drake-nél tartok, de sztem idén már nem lesz Goliat-om. Van rajtuk HP töltő (ezeken már a fejlesztett angol, a könnyű cirkálókon is van, de az T8-ig elég sovány) angol torpi, a légvédelmük is jó és azért ha betalálnak, az általában fáj.
Angol BB-k. A QE-t leszámitva HE lőszer, T7-től jó concealment, de kis lőtáv. Az előző T7-es Ranked sztem legjobb hajója (a Z-39 után) a KGV volt. Brutális az a hajó. A Monarch stock konfigban mondjuk elég ratyi, T10-es csatákban az a 17 km-es lőtáv szánalmas. És hiába jó a concealment, úgy is a dd-k fognak felspottolni.
Olaszok. Mozgó füstös CA-k és BB-k. SAP lőszer. A cirkálókon nincs hydro. Gyorsak, a lövegek kicsit talán lassan töltenek (BB-k is), 12 km-es, de lassú torpedók, közepes légvédelem. A csatahajók lőtávja kicsi, a lövegek kis kaliberűek és ráadásul lassan is töltenek. A cirkálók nekem nagyon bejöttek, de a csatahajókat sem mondanám sz@rnak. Arra érdemes figyelni, hogy a BB-knek kicsi a lőtávja, de még füstből is elég messziről spottolódnak, ha ellövik magukat.
A végére maradtak az új holland CA-k. Amik mondjuk nem értem, miért nem az Európai ághoz kerültek. Ha később akarnak majd holland dd-ket, azt simán berakhatták volna második ágnak a svéd mellé. Persze WG-t és logikát egy napon emlegetni...
Még csak a T7-es van meg. Sztem eddig kifejezetten hulladék ez az ág. A légvédelme erős, de csak 3,5 km-es. Nincs torpedó, nincs másodlagos. A fő lövegek lőtávja nevetséges. Az airstrike-al meg nagyon nehéz célozni. Ahogy néztem, T8-tól kezdődnek itt a használható hajók, azokon már van normális légvédelem, másodlagosok, meg dupla AS.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ha filmet néznék, egyikre azt mondanám, valami kém, vagy bérgyilkos, vagy sorozat gyilkos filmet látok. Sok lopakodással, hátbaszúrással, stb.
A mellékelt hajótípus meg, olyan mintha a ... nem is tudom, a Star Wars összes űr akció jelenetét látnám egy csatában.
Csatahajós meg? Hirtelen a Mónika Show jutott eszembe. Sok szájkarate (mert piszokul ráérnek), némi pofozkodással vegyítve. Azt is tisztes távolságból.
Cirkáló? Film nem is, de jelenet igen. Sok asszonynép mondja-mondja a magáét folyamatosan, másikat meg sem hallgatja. Mindezt összebújva a piacon, a zöldséges stand előtt - akarom mondani, egy sziget mögött - összeterelődve. Onnan senki sehová, míg a piac be nem zár.
Persze tisztelet a kivételnek. A nagy átlagot említem, akivel gyakran összefutok.
BB-kről s Cruiserekről is érdekelne a véleményed.
kiváncsi vagyok akiknek hajó esett,szintén a sirocca vagy a krim esett e mint anno a makarovnál 😄
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2021.09.17. 21:38:59
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
A japók nagy hatótávolságúak, közepesen gyorsak, messziről spottolódnak de nagyot ütnek
Az angolt egyesével is lehet inditani, olyan átlagos torpjai vannak
A "kinai" nem sebzei a dd-ket, viszont 1km alatt van a spot rangeük
Az európai (svéd) gyors, gyorsan tölt, de kicsit üt
Az orosz lassú, kis hatótávolságú (magasabb szinten közepes) és lassan tölt
A német is olyan közepes, az új dd ágnak nagy hatótávolásgú, de lassú torpjai vannak és lassan is tölt
A francia gyors, viszonylag gyorsan tölt, jók a kilövési szögei, cserébe csak közepes hatótáv a dd-k amúgy nem túl jó concealmentjéhez
Az amcsinak is alapvetően kétféle van, közepes távolságú, de lassú és kis hatótávú közepes sebességű
A 20km-es torpi tényleg poénnak tűnik, de nem árt észben tartani, hogy minél messzebbről lövöd, annál nagyobb lesz a távolság az egyes torpik között, ergó egyre könnyebb befordulni közéjük. Meg amúgy is nagyobb az esély rá, hogy a célpont kifordulja. Meg aztán T8 felett már kevés olyan hajó van, amin nincs hydro, nem véletlen, hogy a jobb rombisok inkább rövid torpikat használnak és próbálnak minél közelebb kerülni az áldozathoz.
Az egyes nemzetek rombolóinak karakterisztikája is annyira eltérő, hogy teljesen más játékstilust igényel.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Utoljára szerkesztette: Trucker39, 2021.09.17. 19:25:20
24WOWSSIX5YEARSWOOHOO6
1LETS24START6THEBDPARTY
3GOOD24NEWSEVERYONE6
UNDERWATER6UNDERCOVER4
Nem tudom, mit ad. Most írtam be, elfogadta.
Utoljára szerkesztette: Trucker39, 2021.09.17. 15:33:08
az ázsiai rombolóknak van még ilyen torpijuk,de ez cirkálók ellen is jók. de rombolót az se talál el.
előnye hogy nagyot üt és nehéz észrevenni a torpikat. az ázsiai vonal a yueyang vonal érdekesség hogy az ezen a vonalaon lévő t8as prémnek a Loyang-nak sima torpijai vannak
én szeretek rombolózni,nem véletlen hogy a shima volt az első t10 amit kihúztam,és a yueyang is már a kikötőben van
úton vagyok a halland felé,jelenleg t9en,illetve még az angol vonal kéne romboló téren,de ott t6nál járok
van még usa is t8on,de az angol szinte ugyanaz,csak jobb,úgyhogy az most pihen,csak amikor ezt is elkezdtem még az angol dd-k sehol nem voltak 😄
ruszkikat nem csipem romboló téren.
amcsiból a benham kéne de már nem lehet megszerezni,bár előbb utóbb biztos visszarakják valahogy
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2021.09.17. 14:17:16
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Nem sima torpedó jelük volt hanem olyan mélységi torpedó vagy mi a ragya jele volt.
Úgy emlékeztem valamikor a nyár elején mikor venni akartam az első prém hajómat volt a shopban valami ilyen nagy távolságú vacak is a DD-k közt,de akkor lehet rosszul emlékszem.Mert úgy emlékeztem akciósan valami 7 vagy 8 ezer arany lett volna az ára.De akkor lehet tévedek és rosszul emlékszem.
DD-vel csak marháskodni szoktam,nekem csak T7 van,meg T7 szenes bicskanyitogató vagy mi a rosseb nevű.<#vigyor>#vigyor>
Utoljára szerkesztette: Plata, 2021.09.17. 14:06:55
ja de mégis. asashio,prémium japán,20km deep water torpikkal,csak csatahajót és cvt tud támadni ezekkel
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2021.09.17. 14:03:14
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
De amúgy meg tudom erősíteni az elhangzottakat, a torpedó-hatótávolságának növekedésével fordítottan arányos a hatékonyságuk. Pedig én aztán rohadtul nem vagyok egy nagy DD-s, főként co-opban szoktam velük játszani, de ha lehet, még ott is érdemesebb egy gyorsabb, de kisebb hatótávolságú modult használni.
Csak nem emlékszem mi volt a neve,de az armoryban már nincs bent.
Vagy mi a túró a bolt neve.
jobb a 12 km , de van neki 8km ami nagyon gyors és nagyon lopakodós,de kockázatosabb is.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Más most nem jut eszembe.
Nem olyan nagy élvezet halászgatni vele. Legalábbis én nem olyan nagyon szeretek. Jó sok idő, míg újra tölt, addig meg malmozol jobb esetben. A füledet behúzva settenkedsz, nehogy kiradarozzanak, vagy a CV megtaláljon, mert bizony könnyű célpont vagy.
A Wiki-t érdemes ez ügyben felkeresni és ott nézegetni a hajókat, hátha megtalálod, amit kerestél.
Wiki
Valamikor a nyáron láttam olyan DD-t aminek a torpedója 20 kilóméterre is elment.
Azzal mi lett vagy hova tűnt?
Nekem is kellene egy ilyen vicces DD szórakozni,melyik az a DD ami legtávolabbra tud nagyon sok torpedót lőni?
Link
Viszont, T5-T9-ben érdemes mindegyiket megcsinálgatni, mert azok is adnak valamit. Most épp beváltható token-t.
Amiből ahogy látom, perma camo-t kaphatunk bizonyos hajókra.
Ezek egyre nagyobb értéket képviselnek. Legalábbis nálam. Jelentősen csökken az álcafestékek száma a raktáramban. Igyekeztem a legtöbbet használt hajókon lecserélni perma camo-ra. Nálam például az összes T8 hordozón perma van.
Jelenleg az orosz T8 perma camo beszerzése a következő cél úgy, hogy nem költök rá valódi pénzt. Évek óta nem költök a játékra amúgy és most sem szeretnék.
Ha sikerül beszerezni, a T8 hordozó már nem is annyira érdekes, hiszen az fejleszthető bármikor a későbbiekben. Egy hordozó ág felhúzása meg nekem nem okoz különösebben nagy kihívást.
Visszatérve a témára: Érdemes kiszedegetni a ládákból a plusz jutalmakat is és rátenni a megfelelő hajóra. Ha meg még nincs meg, akkor kifejleszteni és akkor rátenni.
Amúgy nem bukta. Havonta úgyis kapsz egy konténert. Jövő évben - ha még lesz játék - addigra kifejlesztesz még néhány ágat és máris lehet gyűjtögetni a konténereket.
Sok hajót FXP-ből szedtem ki. Azon egyszerű oknál fogva, hogy T8-ig aránylag hamar el lehet jutni minden ággal. Onnantól meg T10-ig nagyjából 500K FXP kell. Kicsit több, de most ez lényegtelen.
Elég sok az FXP-s hajó és szerintem marha drágák, ahoz képest, hogy csak egy hajót kapsz érte. Egy két millás FXP hajó árából négy!! fejleszthetős ágat is be tudsz fejezni T8-tól. Azért ott sokkal több hajó van.
Csak arra gyúrni, hogy majd valami méreg drága hajót megvenni és az milyen csodás lesz, nem szabad hagyatkozni. Minden hajó elébb-utóbb kap tekergetést, hogy az újabbakat megvegyék a népek. Talán az RP hajók nincsenek még annyit tekergetve. Nehéz is hozzá jutni mondjuk.
Amúgy csak javaslat volt részemről a hajó flottád szaporításához.
Magam hasonló képpen jártam el.
Arra kell figyelni, hogy festék, zászló, FXP-t lehetőleg javítson és később nem szabad hozzá nyúlni. Amikor összejött a bő fél milla, megnézed valamelyik T8-ig húzott ágat és belefekteted. Mindjárt öröm a köbön, mert két hajód is, meg az ág is ki lett fejlesztve.
Volt olyan, hogy meg volt a 2 milla FXP és nem mertem meg venni azt az egy hajót. Inkább négy ágat kihúztam. Igaz, a modulok fejlesztésére nem futotta, de az már akkor is a kikötőben áll.
Utoljára szerkesztette: Trucker39, 2021.09.17. 09:23:20
Akkor nekem bukta mert 1 hajóm van.
November 7-ig csak sikerül minden érintett hajóval menni egy megfelelő kört Coop csatában.
Azért kíváncsi leszek, hogy esik-e valami értelmes dolog ennyi SC-ből.

Nem figyeltem oda és a lőszer alapból HE volt.<#falbav>#falbav>
Ha jól gondolom ma kezdődik az évfordulós event?
Vagy nem?
Utoljára szerkesztette: Plata, 2021.09.17. 07:33:02
Én amcsikkal főleg AP-t.
De Duke of York-al inkább HE-t.
Most bele kezdek japó ágba is.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
Bár az megint csak az én magánvéleményem, hogy max lőtávról puttyogtatni, majd sírni a szórás miatt, annyira azért nem olyan okos dolog, és nem csak a japán BB-ágnál.
(Tudom, tudom, alább még én írtam, hogy a japán BB-k úgy en bloc spontán autofellációk a szórás tekintetében, de ha az ember kitapasztalja és még a skillek/zászlók kiosztására is figyel, akkor kezelhetővé szelídülhet a dolog.)
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)
Milyen távolra tud lőni?
Nagyon észnél kell legyek T8-T10 csatákban, mert szinte minden alkalommal előfordul ilyen, ha a túloldalon van Yamato.
Minden csatát úgy kell kezdjek, hogy megnézem, mi van az ellenfélnél. Ha van Yamato és tsa-i bt. Akkor elsődleges, hogy mozgásba kell lendülni és fedezni a hordozómat, míg biztonságos távolságra nem manőverezek.
Persze a random csapatnak nem tetszik a dolog, mert szerintük az összes rombolót kellene lehetőleg egyszerre spottoljam, közben persze légi fedezetet adni a magányosan nézelődő csatahajóimnak, de közben jó lenne sebzést is osztani, mert sem kredit, sem XP nem lesz a végére.
Persze a dolog kivitelezhetetlen, mert az ellenfél csapata 2-3 zárt csoportban üldögél a szigetek mögött, míg a mi hajóink szanaszét a tengeren. Ki merre látott épp.
Amúgy érdekes a dolog, mert akinek van Yamato-ja az tudja, hogy messzire nem olyan nagyon pontosak az ágyúi. Akik viszont CV-re vadásznak, valami furcsaság miatt fél hordozó távolságban becsapódó szórásképpel rendelkeznek. Mindezt kb 20km távolságban. Ja és egyik sem krumplibogár valami nevesincs klánból. Lehet lejt a pálya. Nem értek hozzá.
Amúgy a karma pontokkal sem kell sokat vesződjek. Ha jól megy a csata, az ellenfél repoltol, ha meg szarul, mert mondjuk látványosan mellé megy minden - rakéta, torpedó, bomba is - akkor meg a saját csapat reportol. Van kicsit több mint 11K csatám, de szinte mindig 0 a karma értékem.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ha nem állatok akkor nem tudom mik.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2021.09.15. 16:44:09
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
WoT-ban olyan tankok jönnek amik sosem léteztek,dupla lánc van rajtuk,ha az egyiket el lövöd a másikkal tovább megy,olyan tornya ami a levegőben lóg és belőhetetlen,de cserébe olyan szögben is le tudja fordítani hogy a saját lábát el lője.
volt korábban már ilyen,nemtomkik 3ddvel füstben szintén CVre vadásztak,aztán majdnem bannolták őket toxikus játékért meg nem fair játékért...
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
van amikor a shimának jobban kijöna gyorsabb torp mint a gyakoribb 12kmes
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.