46
  • teddybear
    #46
    Na szóval. Többé-kevésbé egyetértek. Egy átlagfelhasználó csak egyszer telepíti a nyomtatót, amikor megveszi. Ennyi meg kibírható. Viszont bármikor, bármit ki tud nyomtatni vele, internet nélkül is.

    Ami pedig a tintasugaras nyomtatót illeti, nem muszáj olyat venni. A lézernyomtatók most már nem olyan drágák, egy monokróm már 20 ezer alatt is kapható, és a színes is olyan 30-40 körül kezdődik. És a lézer nem szárad be, és bár egy toner nem olcsó, de ritkán kell cserélni, mert többet lehet vele nyomtatni.
  • L3zl13
    #45
    Majd szóljanak, ha a nyomtatót is ki tudják váltani felhővel. Addig nem érdekel...
  • Vazeratti
    #44
    Akinek telik Apple cuccra, meg felhő előfizura annak nehogy már én dobjam össze a 3500 forintos digiszámlára!
  • Komolytalan
    #43
    Igazán az a durva, hogy ha az erősen túlfizetett, elvileg szakirányú orientáltságú bírák képesek lettek volna beírni a google-ba hogy iPad vs Galaxy Tab és rákattintanak a képek fülre akkor kb első találatnál kiszúrta volna a szemüket, hogy más a képernyő arány. Ahogy ez kb minden 5. fórumozó szemét kiszúrta ahogy olvasta a cikket. Pedig ők nem is kapnak egy valag pénzt a szakértésért.
  • kjhun
    #42
    Ennek nem sok értelme van

    Nem sok átlagfelhasználó használ nyomtatót. (ha ritkán használod, akkor a tintát dobhatod ki, mert beszárad, és nem olcsó mulatság) Meg ha nem akarsz vesződni vele, beintegrálod az Windows XP/Vista/7 telepítőjébe, amikor újrarakod (rá legyen kötve a gépre közben), és kész, mire felmegy a windows, addigra az is telepítve lesz.

    Meg ki lenne az a bolond aki a kinyomtatandó dokumentumait kiengedni a netre

    Aki nyomtatni akar vesződjön vele, vagy vigye át ismerőshöz/szomszédhoz/akárhová a kinyomtatandót. Pláne ha 1 évben 1-2* kell csak.
  • sanyicks
    #41
    Én ezt reggel úgy olvastam hogy "megtévesztette a birkákat", de szerintem úgy is tökéletesen jól hangzik :D Remélhetőleg megfizetteti a bírákkal a samsung a kiesett bevételt, sőt egy ilyen után le is kéne tiltani a jogi pályáról az emberkét, mert aki ennyire hülye hogy egy képből dönt, az nem való bírónak.
  • MacropusRufus
    #40
    OFF

    hmmm

    szóval így viselkedik egy igazi nagy: Megtévesztette a bírákat az Apple


    OFF
  • Molnibalage
    #39
    Maradjunk annyiban, hogy az almások semmi olyant nem tudtak csinákni, amire nekem szükségem lenne. Lassan kezdem osztani a véleményt, hogy az almások a fanatikus hívőkből, a technosznobokból és idiótákból élnek meg.

    Nem vagyok infós sem programazó, de marhaság az egész ötlet. A #4-ben ott a lényeg. Egyszer kell feltenni a drivert. Az egyszer akarok sokat nyomtatni és az több időmet vette el.

    Azt, meg hogy bizalmas iratokat így nyomatassak. Áh, megalol az egész.
  • G_ArchAngel #38
  • HM
    #37
    Ne kaparj. Az ilyen ostoba, buta ember bármit ír, az ugyan úgy ostobaság, butaság. Az a hozzászólás is az volt, amire reagáltam.
  • G_ArchAngel #36
    Tudom, de legalabb en belatom.
    Vajon te mikor jossz ra, hogy meg nalam is sokkal butabb vagy..., pedig az mar tenyleg nem semmi

    Miutan egy kb. artatlan kommentre ilyen megjegyzessel reagalsz, eselyt sem latok. Szamolgasd csak a csillagokat, Kiralylany.
  • HM
    #35
    Annyira buta vagy...
  • sanyicks
    #34
    Száműzné? De hát akkor warezbe kell nyomtatni mert a kedves apple le fogja tiltani a nyomtatódrivereket mert 2 féle bit is benne van a szabadalmaztatott osx-ből(0 és 1)?
  • Komolytalan
    #33
    EPIC:-D
  • G_ArchAngel #32
    A leveleket a Google kapja, a csaladi kepeket a Facebook, a tartozkodasi helyedet a Foursquare es a mobilszolgaltatod. Valami nekik is kell:)
  • Rotyoka
    #31
    Az ötlet jó, de az azért vicces, hogy minden nyomtatás az apple hez menne :)
  • mrzed001
    #30
    4) uninstall helyett win reinstall akart lenni
  • mrzed001
    #29
    Kezdjük akkor a félreértések kivesézését:
    1) céges környezetben user nem telepít nyomtatót. Már csak azért se, mert joga sincs hozzá. Admin beállítja milyen nyomtatókat láthat, és azok szépen auto települnek neki
    2) a spooler a világ legnagyobb szemétkupaca, jó ha magától nem omlik össze
    3) a driverek készítői bár indiaiak lennének ... mert most szerintem valami hajléktalan drogos dzsunka bagázs írja a folyamatosan marhaságokat csináló driverek többségét
    4) vannak olyan szép dolgok, mint a HP universal driver ... ami még a szervereket is képes kicsinálni ... sikeres letelepítésére pedig az egyetlen módszer az uninstall :(
    5) nem minden gép van neten 7/24, felhőcske így elérhetetlen
    6) amúgy sem engedné ki egy cég a szupertitkos dokumentumait a netre
    7) pláne meg nem mondjuk a titkosszolgálatok, titkos iratok nyomtatása, ipari kémkedés ...
    8) plusz a cégek azért szeretnék tudni, hogy miért ugrott a nyomtató számlálója hirtelen sokezer oldalt, ki nyomtatta ki a Twilight összes kötetét 4 példányban egyik este.
  • G_ArchAngel #28
    Nem a szabadalommal van baj, mert hasznos, a baj, hogy minden faszsagra lehet. Ha nem az USAban, akkor talalnak ra alkalmat Vietnamban vagy Haitin.
    Az osszes ceg, csak az Apple-t erdemes kiemelni, arra jobban csorog a trollok nyala.
  • e57
    #27
    Igen. Kb 2 dologra jók ezek a szabadalmak.
    1. Szabadalmi trollkodás.
    2. Ha mégis lesz belőle valami használható rendszer, akkor függőségi helyzetet okoz
    Mindkét dolog jó az Applenek.

    Természetesen ugyan ezt próbálja elérni a Microsoft, és a Google is. Nem új, nem meglepő dolog. Azt nem értem, hogy akiknek lenne hozzá szava, meg hatalma, az miért nem vet gátat ennek a fajta viselkedésnek? Aztán csodálkoznak a kormányok, hogy kicsúszik a szőnyeg a lábuk alól.
  • G_ArchAngel #26
    Kerdem en, hogy a tobbi felhos cegnek nem ez a celja, vagy ok buddhista szerzetesek?
    En hasznalok AmazonCloud-ot, Dropbox-ot, SugarSync-et, megsem kattogok azon, hogy hozzafernek az adataimhoz, ha ezt tennem, nem lenne eletem. Foleg nem egyszeru, mert inkabb hasznosnak latom a felhoket, mint karosnak.
  • MacropusRufus
    #25
    mondjuk úgy, hogy az Apple eszközei fogják és nem az összes mobil.
    Majd az összes mobil eszközben már van usb van pl. usb... :) már egy közönséges telóről tudok képeket nyomtadni driver nélkűl direktbe a nyomtatóra.
    Van már wlan kapcsolattal ellátot nyomtató is, amire a mobilom wifi-jén keresztűl tudok nyomtatni, stb...
    Amennyiben meg nincs a közelemben nyomtató és én neked szeretnék nyomtatni valamit, akkor az okos telómmal átkűldöm neked emailban és te majd ki nyomtatod ha akarod. Lásd be: 1000 fajta módja van annak az áthidalására, hogy nyomtatni tudjak mobil eszközről. Ez a felhős dolog ismét az, hogy az Apple-n keresztűl menjenek az adatok. Semmi más indoka nincs.
  • G_ArchAngel #24
    A szabadalmi jogra reagaltam, az antiApple-fangirloknek ez az uj lovacskaja, mert csak az egyik iranyba kepesek forditani a tekintetuket:)
  • e57
    #23
    Nyilván ők is azért vettek. Ettől még a dolog nem változik.
    Egyébként meg mi a fenéért hozod ide az Apple <--> Google politikát?
  • usersg
    #22
    "Sokan nem azt nezitek, hogy ezek a cegek nem a geekeknek, hanem a nagykozonsegnek akarnak megfelelni, mert nem a felhasznalok 0.01%-a jelenti a piacot."

    És ehhez minek kell a cloud?
  • G_ArchAngel #21
    Aha, a Google meg azert vett 17000-et, mert most ezeket szabadda fogja tenni:DDD
  • G_ArchAngel #20
    Mert a cloud-ot a mobil eszkozok fogjak eltetni, nem a desktop halozatok.
  • Yv@n
    #19
    "Ha ezentúl valaki mégis felhőn keresztül akar nyomtatni az fizessen."

    Nem valószínű, lévén a google cloud print egy jó ideje működő szolgáltatás, szimplán prior art miatt érvényteleníthető lenne a szabadalom, ha ebbe az irányba mozdulnának.
  • e57
    #18
    Teljesen hihetetlen vagy. Itt rajtad kívül mindenki látja, hogy ez a két "szabadalom" csak azért született meg, hogy később legyen mivel trollkodni Apple-nek.
  • MacropusRufus
    #17
    akkor minkek kelle az a rizsa, hogy a usertől időt vesz el a driver telepítése? :)
    ellentmondás van a két dolog közt, mert ha rádugom és megy telepítés nélkűl, akkor minek a jobsék újjabb marhasága? :o
  • G_ArchAngel #16
    Dolgozz fejlesztokent, invesztalj bele penzt, tedd publikussa es elj meg a vallonveregetesbol.

    Majd akkor megkerdezem, hogy baromsag-e...
  • G_ArchAngel #15
    "nyomtatót a gépre dugod és már működik is faszásan. Erre az apple"

    ...OSX 10 eve kepes, nem kell drivert telepiteni:)

    (asszem mostanra a Win7 is tudja)
  • bigjoe
    #14
    Ez egy ordas nagy baromság... És szabadalomba foglalták... Ha ezentúl valaki mégis felhőn keresztül akar nyomtatni az fizessen.. A jelenlegi szabadalmi jog is nagy baromság..
  • lpmaskmancick
    #13
    És akinek nincs internete az, hogy nyomtasson? Az Alma és ők újabbnál újabb világmegváltó megoldásaik. Amikor elkezdtem olvasni a cikket olvasni, azt hittem olyan, hogy a nyomtatót a gépre dugod és már működik is faszásan. Erre az apple megbonyolítja a helyzetet.
  • G_ArchAngel #12
    Ez igaz, csak az a megoldas nem annyira hulyebiztos.
    Itt most arra megy a jatek, hogy Kati, Peti a tabletrol facebookozas kozben tolja printerre a kepeket.

    Sokan nem azt nezitek, hogy ezek a cegek nem a geekeknek, hanem a nagykozonsegnek akarnak megfelelni, mert nem a felhasznalok 0.01%-a jelenti a piacot. A cegek tovabbra sem fognak hazon belul cloud-dal vagy akar wireless nyomtatni, mert lassu, bizonytalan tovabbra is. (legalabbis ahol dolgoztam 300 fos cegnel, az volt) es a titkar neni nem fogja tudni osszedobni a halozatot nyomtatasra.
    Arra ott van a hozzaerto vagy magarol azt gondolo renccergizda,
  • Shaenis
    #11
    mert akkor te sem jutnál szóhoz :)
  • G_ArchAngel #10
    Bizonyara nem az a cel, hogy millio wireless eszkozzel tudjal nyomtatni, hanem a driver telepites felgyorsitasa...

    Egesz nap oszthatnam a facepalm-ot! Miert nem kotik IQ-hoz az internet hasznalatot!?
  • G_ArchAngel #9
    Annyira aranyos, mikor ungarische forum-hussar mondja meg, hogy mi legyen a jovoben!;DDD

    Termesztesen a gonosz Apple azt szeretne, hogy az Cambridge nagyszotar iPhone-rol legyen printelve 3G-n keresztul.

  • Shaenis
    #8
    az agyukra ment a felhő, de nem kicsit

    amúgy feltűnt már nektek, hogy mennyi időt vesz el az életünkből a video driver telepítése?

    mennyivel jobb lenne már, ha valami okos felhő kitalálná milyen felbontásű kijelzőnk van és jól elküldené a képet a monitornak. nem kellene külön videokábel (mert az is bonyolult dolog ám) elég lenne egy ethernet csatlakozó a monitorba, bedugjuk a internetbe és már jöhet is a felhő.. na milyen? :)
  • Komolytalan
    #7
    Na ja, csak míg ezek a csoda-okos telefonok kiköhögnének egy postscript fájlt egy dokumentumból, addigra izomlázat kapna az agyuk. Most egyre inkább olyan irányba megy a fejlesztés, hogy felhőben számolunk, mert így nem kell hardvert tenni a vásárló készülékébe, jó a 10 évvel ezelőtti színvonal is, 200ezret úgy is el lehet érte kérni, a webes szolgáltatók meg majd megoldják valahogy a dolgot. Egyrészt az user net számlájából futja, ha meg mégse a CIA akkor is fizeti a szerver üzemeltetési költségeket boldogan.