53
A gondolatok hatása:
  • Rotcsa
    #53
    Úgy álltam hozzá én is, de nem az.
    Hogy igaz-e, nem tudni, de azt sem tudja egyetlen mérnök, orvos, fizikus sem mondani rá, hogy nincs úgy. Egy, a mai tudományos eredményeket(tényeket) egymással logikusan összefüggésbe állító irományról van szó. Ha érdekel, olvasd el, vagy nézd meg a videókat. Többet nem tudok mondani róla.
    Inkább mutatok egy ajánlót:
    ---------------------------------------------------------------------
    Ajánlás

    Fenyő Márta fizikus vagyok, a polarizált fényterápia feltalálója. Ez a fényterápia az 1980-as évek elején született találmány, eleinte az EVOLITE, később a BIOPTRON lámpa formájában öltött testet.

    Fizikus lévén, a világ, a természet jelenségeit, az ember biológiáját mindeddig kizárólag az általunk tanult anyagi világ összefüggéseivel, törvényeivel próbáltam megérteni, magyarázni. Még egyetemista koromban ugyan kidolgoztam egy ún. �harmadik utas� filozófiai szemléletet, amelynek alapját az �univerzális törvény� képezte, tehát megvolt bennem a nyitottság és a törekvés, hogy világunk dolgait magasabb rendű összefüggések segítségével magyarázzam, de ennek ellenére � vagy ezzel együtt � új és más világ tárult fel előttem, amikor elolvastam Balogh Béla A VÉGSŐ VALÓSÁG c. könyvét. Nehezen és lassan haladtam, mert nehéz volt megemészteni a világ eme teljesen más megközelítését, mint amivel eddig találkozhattunk.

    Elárulom, hogy mivel tudott ez az új filozófia engem is levenni a lábamról.

    Két dologgal.

    Az első: próbáltam, de nem sikerült cáfolnom az alaptéziseit az anyagi világ általam ismert fizikai, kémiai, biológiai törvényeivel, összefüggéseivel.

    A második: sok olyan kérdés válik eme új filozófiai közegben megválaszolhatóvá, amelyeket eddig csak feltettünk, amelyek izgattak bennünket, de egységes, mindenki számára univerzálisan elfogadható választ soha nem kaptunk rájuk.

    Létezett a világ keletkezésével kapcsolatban materialista illetve idealista megközelítésű válasz, amelyet a másik fél igazán nem tudott a magáévá tenni. Hasonlóképpen nehéz volt egységes választ adni arra a mindenkit izgató kérdésre, hogy mi történik mivelünk a halálunk után, és sok más kérdés is foglalkoztatott bennünket, amelyekre Balogh Béla A VÉGSŐ VALÓSÁG c. könyve és a benne leírt új filozófia választ adhat.

    Fenyő Márta

    fizikus, feltaláló
    ------------------------------------------------------------------
  • armageddon666
    #52
    Ez meg a Végső Valóság is ilyen Egely György meg gróf Spanyol Zoltán szintű baromság? ...
  • L Viper #51
    Sokan azt hiszik, hogy már tudunk, de itt is látszik, hogy csak kapiskáljuk még mi ezeket a dolgokat. Óriási még a felfedezni és megérteni való. Ezért sem szabad dogmatikusan védeni a már elfogadott, kitaposott elméleteket, hanem ésszel elfogadni az újat és tovább gyúrni a tudományt.
  • Rotcsa
    #50
    Nagyon köszi, hogy belinkelted, mert én is akartam! :D
    Olvatam már korábban!

    EZ nagyon meghökkentett engem is! Leginkább az jutott eszembe, hogy lehet a természeti népek nagyon is tisztában vannak ezzel, persze a saját módjukon...
    Az indiánok pl tudják, hogy az erdő nem csak fák bokrok és néhány vadállat együttese, hanem valami olyan, ami tudatos, figyel és reagál.... Nos, abba még inkább hajmeresztő belegondolni, hogy égitestek között is van kvantum-összefonódás...
  • BladeW
    #49
    Lehet, hogy kicsit szélsőségesen fogalmaztam, inkább akkor úgy mondanám, akiket nem érdekelnek a magyarázatok, azok hajlamosak csak egy (vagy egy féle) forrásnak utánanézni. Vagy a másik jelenség, amikor addig-addig kutakodnak, amíg nem találnak valamit ami megerősíti őket a hitükben, minden mást élből elvetnek.
  • Balumann
    #48
    Szerintem ez kevésbé attól függ, hogy "érdekel-e" valakit, nyilván őket is érdeklik a magyarázatok, csak inkább azoknak hisznek, akik szebb körítést találnak ki, arra meg, hogy a tudomány mennyire "vaskalapos" (mi természetes szkepticizmusnak hívjuk), arra meg hát találnak valamiféle bizonyítékot.
    Nameg igen, egymást is bíztatják, ráadásul vannak jópofa, jófej emberek, akik meggyőzik az embereket, hogy azokban is van bizony igazság, csak a tudomány gonoszan elnyomja őket. :-)
  • Balumann
    #47
    Nem is láttam, hogy válaszoltál.
    De továbbra is az a baj, hogy ezeket a jelenségeket láthatjuk a részecskéken (kvantumok szintjén), a cikk szerint az atomokon is, de ha az atomok már anyagként viselkednek, mint ahogy a valóságban, akkor már nem. Ehhez nem is igazán kell megépíteni a kvantumradart, mert ezt már most is láthatjuk, hogy mi az, ami időnként nem úgy viselkedik, ahogy a fizika szerint kellene.
  • L Viper #46
    Ez már régebbi cikk, de érdemes elolvasni.

    Több mint érdekes.
  • BladeW
    #45
    Nem, az a baj (illetve igazából nem baj), hogy alapvetően két féle ember létezik. Akit érdekelnek a magyarázatok, és akiket nem. Akiket nem érdekelnek a magyarázatok valahogy mindig beszűkült, vaskalapos embernek képzelik, azokat akiket érdekelnek a magyarázatok, mert nem értik, hogy egyesek miért nem HISZNEK el valamit, csak azért mert másvalaki is ELHISZI.

    HINNI viszont annyi mint NEM TUDNI.

    Akiket érdekelnek a magyarázatok azok TUDNI szeretnének valamit.
    Akiket nem érdekelnek a magyarázatok azok HINNI szeretnének valamiben.
  • Me0w
    #44
    Pedig nem kellene kimenned, hatha tenyleg roncsol valamit, es remelhetoleg egy ilyen agyilag selejtes embernek akkor nem lennenek utodai.
  • Rotcsa
    #43
    Ha sikerül majd megépíteni a kvantum-radart és kiderül,hogy az atomok szintjén tényleg nem létezik objektív valóság, akkor mi lesz? Mi is atomokból épülünk fel lényegében...
  • Balumann
    #42
    De az érdekesség ebben, hogy mindez cska a kvantumfizikában jelenik meg, az általunk érzékelhető fizikai világban nem. Lehet, hogy van a gondolatunknak hatalma, de munkavégzésére nem képes, márpedig a vízkristályok kialakulása csak a fizikai hatásoktól függhet. Ha szennyezőanyagok kerülnek bele, nem tud olyan szép kristályokat kialakítani, ha más sebességgel fagy meg, másmilyen lesz a kristály megintcsak, stb.. Szenzáció lenne, ha tényleg hatással lenne erre is a gondolatunk, de nincs! :D Pont ez miatt problémás ez a jelenség, mert igencsak ellentmondásban van a két fizika.
  • Rotcsa
    #41
    A cikket amit mondasz én is olvastam és nem zárja ki azt, hogy a gondolatainknak ekkora hatalma legyen, sőt... alternatívaként azt vázolja fel az univerzum működésének modelljére, hogy nincs objektív valóság, csak az, amelyet elképzelsz magadnak. ELég hajmeresztő...
  • Balumann
    #40
    Az a baj, hogy ez a "miért" két dologból áll össze, egyik, hogy elhiszed létezik-e az, amire a miértet keressük, a másik pedig a magyarázat. Ha látok egy koszos vizet, és a gondolatommal meg tudnám tisztítani - vagyis bárki meg tudná tisztítani(!), akkor azt mondanám, hogy oké ez tényleg magyarázat. De a jégkristályok, amik végtelen tényezőtől befolyásolhatók, nem igazán fogom tudni elhinni, hogy gondolat segítségével befolyásolhatók, mivel az egy fizikai folyamat, a gondolatunk pedig nem lehet rá hatással, nincs munkavégző képessége.
    Másrészt ha ez igaz lenne, a tudományos közösség valószínűleg ezen lenne éjjel-nappal, hogy erre logikus magyarázatot találjon, mint jelenleg a kvantumfizikában található ellentmondásokkal. (példa)
    Ez amit bemutatott képeket édes kevés ahhoz, hogy meggyőzzön (és ez gyakorlatilag így van az összes áltudományos kuruzslással meg sok mindennel).
  • Bronx South
    #39
    Az a baj hogy az emberek nagy része az ilyen dolgokat hétköznapi, egyszerű ésszel próbálja felfogni, ami ellenszenves, egyszerü érvekkel való reagálást szül. Ugye az univerzum nem csak abból áll ami körülvesz minket, amit látunk, hanem ennél sokkal bonyolultabb, sokminden rejtett de mégis elöttünk van, csak kikéne lépni a hétköznapi gondolatvitelből egy másik gondolati síkra, ami az emberek többségének nem megy, és hát nem szeretnék átmenni a New World Order témába de az rejti a miértre a választ.
  • Rotcsa
    #38
    alulról második sorban zárójel előtt "nem tiszta" helyett tisztát akartam írni.
  • Rotcsa
    #37
    A 2-es gondolatmenetedhez:
    "(Azaz a bácsi rájött arra, hogy a "koszos" vízben a kristálynövekedés nem szabályos... )"

    Nem egészen.... Arra jött rá, hogy a koszos vizet megtisztíthatjuk pusztán a gondolataink és érzelmeink erejével. ( a kettő együtt hat)
    A koszos víz gondolatkezelés nélkül rendezetlen kristályképet ad, utána pedig nem. EZ a lényeg.
    Nem csak tiszta és nem tiszta vizek kristályképét mutogatja és magyarázza, hanem nem tiszta(nagyon régi, emberi kéz által érintetlen) és nem tiszta vizet mentális tisztítás után. Azaz olyan lesz, mint amelyik még nem szennyezett!
  • Sadist
    #36
    Pláne, hogy erősen kultúrafüggő. Japánoknál egy temetésre nagyon nem illik sötét ruhába öltözni, esküvőre pedig világosba.
  • Balumann
    #35
    Nah ezzel lehet nagy pánikot kelteni, mert garantáltan ki fog csengeni mindenhol, mivel a mikro nem a mobilok által használt hullámhoszt fogja meg. :D
  • haxoror
    #34
    Rakd be a mobilod a mikróba és hívd fel egy másik telefonról, ha nem csöng ki akkor a mikró jól szigetelt és semmi ok pánikolni

    Ja és NE kapcsold be a tesztelés közben a mikrót :)
  • ZilogR
    #33
    1.) Mivel a biológiai folyamatok FOLYÉKONY közegben zajlanak, tök mindegy, hogy hogyan fagy meg a víz.
    2.) Az, hogy milyen ALAKÚ kristályok válnak ki, sok tényezőtől függ és ezek között van az is, milyen és milyen mennyiségű olyan szemcséket (gócokat) tartalmaz, ami körül elkezdődhet fagyáskor a kristályok kiválása majd növekedése - így ez persze lehet oka annak, amit tapasztalt. Ez természetesen nem a víz üzenete, vagy éppen lehet így is mondani ;) :D XD (Azaz a bácsi rájött arra, hogy a "koszos" vízben a kristálynövekedés nem szabályos... Hahaha...! ROLF ROLF! Ja,hogy a Gangesz is vagy melyik, ami koszos,de mégisz szépek a kristályok?!? Hány mérésből?)
    3.) A fentiek alapján már csak adaléknak: Elég sok a szövegben az "azt gondolom", "emberi kéz által nem szennyezett", "természetes"
    4.) SzVSZ: Megint egy tudományosnak látszó maszlaggal átitatott parasztvakítás - lesznek majd rezgésjavító vízszűrők, antarktiszi 300000 éves vízkapszulák, gangeszi romlatlan pasztillák, amik a csapvizet szent itallá alakítják és lesznek emberek, akik felsorakoznak a csávó mögé és jó zsírosra szedik magukat és tolják a lazát Ibizán.

    Amúgymeg, ha lenne kedve az embernek a nyilvánvaló ellen vitába szállni, akkor megintcsak azt kell hogy mondjam, az a helyzet, hogy a valóban művelt, hozzáértő és szakértő embereknek kell sok munkát és időt áldozni arra, hogy bebizonyítsák erről, hogy baromság, nem pedig a kuruzslóknak, hogy ez valóban tudományosan megalapozott és helytálló.

    Aki meg a fentire beindít egy flamewart, annak: ugye te is jobban szereted, ha évekig tesztelt, majd engedélyezett vakcinákkal oltanak téged és a gyermekeidet, nem pedig egy számítógép előtt színes képeket mutogató "tudós" által kevert, gyógyító rezgésekkel feltöltött lötymővel, ugye...?!

    Még egy gondolat a végére, ami az emberi elmét villantja meg szomorú egyszerűségében: Mindenki ismeri a sztorit a fizikusról, aki sokszor hazajárt a szüleihez vidékre és egy alkalommal észrevette, hogy a magasfeszültségű villanyvezetékek alatt magasabbra nő a búza. Több helyet is végigjárt és ezt tapasztalta. Elkezdett rajta dolgozni és egy csinos elméletet kreált, amit mérésekkel akart alátámasztani, ezért újra hazautazott és szépen kipakolta a kis cumóját a búzatáblán, már kezdte is volna, amikor a búzát kaszáló parasztbácsi megkérdezte tőle, ugyan mi is ez, amit csinál. A fizikus kicsit fellengzősen elmesélte a dolgot, éreztetve az öreggel, hogy itt komoly tudományról van szó. Az öreg somolygott, majd azt mondta a fizikusnak: Tudja, fiatal barátom, itt vannak ezek a vezetékek és esténként ezekre szoktak ülni a madarak, szépen, sorban, egymás mellé. És egész nap, csak szedegettek, ettek, ittak, így amikor elcsendesednek, elkezdenek szépen potyogtatni. Odaszarnak maguk alá és jól megtrágyázzák a búzatáblát. Na, fiam, ezért nő itt magasabbra a búza, nem pedig a térerősség miatt!
  • Balumann
    #32
    A mikrohullámú sütőben a hullámok első sorban az ételre vannak fokuszálva, ott veszik el az energia legjelentős része. A másik része a sütő falán verődik vissza, ami úgy van megcsinálva, hogy a lehető leghatékonyabban fogja meg ezt a hullámhoszt. Félni szerintem teljesen fölösleges tőle, ha valaki olyan mikrókat gyártana, ami nem szigetel rendesen, nem tesztelik eléggé, akkor közbelép a szabványosító a pereivel, nameg a konkurencia. Ráadásul az étel is hatékonyabban melegszik fel, kevesebb fogyasztással, ha jól szigetel.
    Én már elég sokszor áltam a mikro mellett is, figyelve hogy hogy sül a kaja, vagy pl. mikrokukoricánál hogy mikor kell leállítani (ráadásul ott ugye maximum teljesítményen), soha nem volt semmi bajom tőle.
    Ami kijut belőle az nem több egy egyszerű wifi-s eszköznél sem.
  • donatus13
    #31
    Tehát pszichés dolog :)
  • Bronx South
    #30
    A parát az okozza hogy tudom milyen hatásokkal bír, és mikor itthon tartózkodok, azon belül is a szobámban, akkor a közelsége zavaró a számomra. A hullámok nem állnak meg a fal előtt.
  • Balumann
    #29
    A mikrohullámú sütőnek ha jól zár az ajtaja, akkor kevesebb hullám jut ki, mint pl. egy wifis eszközből (ugyanaz a 2,5 Ghz -es frekvencia). Ha nem jól zár, akkor életveszélyes is lehet. Parát viszont nem nagyon okozhat, az szinte biztos, hogy szintén pszichés dolog.
    Másrészt nagyon kevés a valószínűsége, hogy ha tényleg hatással van kifele, akkor az csak rád lenne rossz hatással, mást nem zavar?
  • Bronx South
    #28
    És mit gondolsz a mikrohullámokról, mondjuk a mikró működése közben ? Pl. a szobám és a konyha egymás mellett van, és a válaszfal oldalán van az íróasztalom, a válaszfal túloldalán szintén a válaszfal felöli oldalon pedig a mikró. Mikor megy a mikró elég nagy parába vagyok, van mikor ki is megyek a szobából ha valaki használja.
  • Balumann
    #27
    Ez az elektroszmog egy másik érdekes dolog. Én személy szerint ezt is hülyeségnek tartom - természetesen nem azt, hogy az elektromágneses sugárzás nincs hatással ránk, hanem hogy az az elektroszmog, ami minket érhet így általános környezetben, az problémákat okozhatna. Rengeteg bizbaszt el lehet adni az embereknek, hogy az majd ionizál, megszünteti az elektroszmogot.
    Az általad belinkelt oldalon ha megnézed, gyakorlatilag felsorolják az összes legtipikusabb problémát, hogy a gyanútlan emberek biztosan megtalálják benne a problémát, és rohanjanak megvenni a cuccokat. Persze ezt úgy magyarázzák, hogy a melatonin termelését zavarják össze, ami szintén igaz, de nem ekkora elektromágneses mezőben.
    Én is ismerek olyanokat, akik meg vannak győződve, hogy rájuk rossz hatással van az elektroszmog, ami az érdekesség, hogy a másik, aki ugyan ott lakik, annak semmi gondja nincs :D
    Én, mint aki foglalkozott agykontrollal meg egy kicsit pszichológiával is, meg biológia iránt is érdeklődök, nekem elég egyértelmű a magyarázat.

    Összefoglalva, hülyeség az egész. Ennyi elektromágneses sugárzás nem elegendő, hogy problémákat okozzon az emberi szervezetünkben. Ha megfogsz egy áram alatt lévő tárgyat, nah az hatással van rád (szép nagy parancsot ad az izmok összehúzádására, elektrolízis is történhet + a váltóáram mp -ként 50x próbálja a szivedet működtetni, ami nem fog neki tetszeni ^^

    Azt is sok helyen olvasni, hogy a rádióhullámok (így a mobiltelefon) rákot tud okozni, pedig ezek a hullámok nem igazán képesek a DNS -t roncsolni vagy akadályozni a sejtosztódást, és a tudomány sem támasztotta még alá.
  • Balumann
    #26
    Szerintem ez az egész egy szép mese. A jégkristályok bármilyen formát (lehetősége végtelen) felvehetnek, de ez számos dologtól függ - pl. a videóban említett víztisztaság, de pl. még a megfagyás sebesség, felülettől. Ilyen szempontból van igazság az alábbi videóban, de onnantól kezdve már baromság. Nem kell a szervezetnek olyan "tökéletes víz", biológiailag nézzetek utána, hogyan használja fel a vizet.
  • BladeW
    #25
    Érdekesnek tűnik, mindenféleképpen elolvasom majd, de azt hiszem már csak holnap fog rá sor kerülni:)
  • Rotcsa
    #24
    A youtubon a másik 2 része a filmnek. Ugye megnézted? Elfelejtettem bemásolni.
    Az ember azt gondolja, h vége az egésznek, mert úgy van vége, h "ha 50% alá esik, meghal". Ezzel lezárva a gondolatmenetet. De nem, van még folytatása!!
  • haxoror
    #23
    Persze arra utal, nem is ez a gond hanem az, hogy kijelenti hogy az életfolyamatok csak(!) ilyen rendezett vízben zajlanak.

    Ez egy megalapozatlan kijelentés és erre épülne az egész mondanivalója.

    Lelkes a kisöreg de amit mond az mind csak fikció.
  • Rotcsa
    #22
    Gondolom a szép kristályformákra utal. Ha rendezett, akkor kivehető egy alakzat, ha nem, akkor nem az. Mert hogy alakzatot vesz fel, az nyilvánvaló.Ahhoz pedig rendeződnie kell.
  • tigeroo
    #21
    pedig ez mind csak fizika
  • haxoror
    #20
    3.18 "Az életfolyamatok csak rendezett szerkezetű vízben zajlanak"

    Mi az hogy "rendezett szerkezetű víz"?
    Na itt kezdődik a "kinyilatkoztatás", tényként kijelent valamit minden háttér nélkül.

    4.37-nél ugyanez
  • CattiBrie
    #19
    Nem úgy értettem, hogy válaszold meg azonnal.. :) hanem a filmet végignézve felmerült bennem a kérdés és ha esetleg valakinek van hozzá épkézláb ihlete, esetleg valami másik videó, ami erről szól, akkor gondolom majd beszúrja. :)
  • BladeW
    #18
    De úgy terjed, ki mondta, hogy nem?

    Nekem úgy tűnik, inkább te erőlködsz valamiért, nyilván sok negativ rezgésű emberrel találkoztál ma, amit átvettél, és hogy kiegyensúlyozd a kozmosz energiájinak fluktuációját, most megpróbálod magadból átsugározni.
  • tigeroo
    #17
    úristen, mert a rezgés nem hullámként terjed a közegben?
    inkább ne erőlködj
  • tigeroo
    #16
    ásványvíz kb. egyenlő a poshadt csapvízzel. főleg amelyik műanyag palackban van. gondolj bele hogy mióta áll az a víz benne és a napfény/hő hatására csak még jobban oldódik belefele a mérgezőanyag a műanyagból...

    forralt víz a szerves anyagok ellen jó de nem sokat nyom a latba, pl. arzént meg ilyen finomságokat nem távolít el belőle.

    artézi/forrásvíz pedig még úgy ahogy jó,ha valóban olyan helyről van ahol semmiképp sem tud bemosódni a talajvíz hozzá


    ha nagyon oda akarsz figyelni akkor venni kell egy komolyabb víztisztító berendezést és úgy inni a csapvizet!
  • Rotcsa
    #15
    HUh, ne árasszatok el ilyen kérdésekkel, léci! :D

    Hidd el, én sem tudok sokkal többet ezekről a dolgokról, mint Te pl...
  • BladeW
    #14
    "ez alatt pedig valóban olyan hullámok vannak amik rákkeltőek a szervezetre nézve és negatív irányba befolyásolják a sejteket stb."

    Ennek amúgy semmi köze a témához.

    Ez a videó pedig sztem egy áltudományos maszlag. De majd nálam okosabb emberek megmondják ha mégsem így lenne.