27719
-
ratgab #2967 És most ez neked miért is olyan vicces?
Csak jelezném, hogy az ilyen pletykák 90 %-a valós infót tartalmaz (lásd új Skyrim DLC-ről szóló, ami mint kiderült nagyrészt tényleg a valóságot tartalmaz: címe megerősítésre került, dragon mount megerősítésre került).
Mivel ilyen még nem volt, hogy 2 főhős volt egy GTA-ban, ezért én igen nagy esélyt látok rá, hogy most ezúttal ez is megvalósulhat. Legalábbis ugyanannyi esélye van, mint az 1 főhősnek.
Gameinformer 18 oldalas cikkéből tuti sok minden kiderül majd. -
#2966 "A trailerben nagyon szembetűnőek a fejlett emberek közötti interakciók. Látványos fejlődéseket láthatunk a mesterséges intelligencia területén. Már a második jelenetben felfigyelhetünk arra, hogy a két kocogó hölgy a két sportos srác után néz, majd összesúgnak. Később három turistát láthatunk, köztük két szerelmes egymás kezét fogja. Mikor megfordulnak, hogy megcsodálják a tájat, elengedik egymás kezét, majd a nő szinte azonnal, reflexszerűen megigazítja a vállán a hátizsákot."
Úristen de idióta. Nem látja, hogy az a jelenet full motion captured? Ott sokkal részletesebben kidolgozottabbak a karakterek, mint a trailerben a többi utcás jelenetekben, az egy szimpla átvezető videóból van kivéve... Bírom az ilyen szar oldalakat, mindenbe belemagyaráznak valamit. Meg ez miért lenne intelligens, ha igaz is, felvettek egy plusz új interakciós jelenetet, yay :-| -
#2965 Ha esetleg lemaradtál volna a dolgokról,ajánlom figyelmedbe ezt:
GTA V - Ismertető -
#2964 #2799 -
#2963 Most láttam a topikot, eddig nem is tudtam hogy már készül a GTA 5. (Nagy rajongója vagyok a sorozatnak.:) ) Biztosan le van írva valahol, de felteszem az utált kérdést, hogy ez mikorra várható? Még idén? -
Interstate 95 #2962 Én azt értékelem hogy amit a Rockstar a reklámokban megmutat, az nagy eséllyel olyan lesz a játékban is. Ha a reklám jó, nagy eséllyel a játék is jó és fordítva. Nem egy cég viszont a reklámmal vakít, azt a játék pedig az első 10 perc után uninstall. -
#2961 soha, csak itt (pontosabban máshol) panaszkodnak milyen sok idő van még addig és hasonlók... hát igen, így viszont biztosan olyat adnak ki a kezük közül ami nekik is megfelelő... mert gondolom ez a két dolog egyenlő... -
#2960 mikor kaptunk nem jófélét a rockstartól? -
#2959 "A két főhős között majd egy gombnyomással lehet váltani."
LOL, na majd persze ... -
#2958 12-re tippeltem, akkor nem is olyan rosszul... jah, elég messze, de így talán valami jófélét kapunk :) -
#2957 De messze van még :/ -
ldavid #2956 2. trailer jövő szerdán (november 14.) -
ratgab #2955 Nem is kell tényként kezelni, mivel az oldal direkt pletykának is írja. -
#2954 szerintem meg pont kisebbet, valamiért nem illik be az artworkök közé, mintha fényképre raktak volna rá valami szar ps effektet. A bal oldali csajok inkább beleillenek az összképbe. -
ldavid #2953 flash nélkülit összerakhatok -
Interstate 95 #2952 Nem rossz, bár annak a szöszinek nagyobb teret adtam volna. Ám jobban preferálom a flashben váltogatós, mozgó bannereket, többet mutatnak.
(Esetleg olyat tud valaki csinálni ?) -
ldavid #2951 akkor cseréljem? amíg nincs több art, meg borító kép addig jó lehet -
#2950 Nem az én érdemem!
Csak találtam és beraktam ide... Nekem tökmindegy mi van a bannerban. -
#2949 Bannerba! -
morzsi555 #2948 Ez a mostani váltogatós sokkal jobb. -
#2947 Szép!
A mérete jó ennek már bannernak? -
#2946 -
#2945 Hát jah! -
ldavid #2944 a helyükben korlátoznám a kommentelést mondjuk napi 5 postra, bőven elég lenne -
#2943 Na a kisgyerekek megsértődtek,hogy nincs ma trailer 2 megy a spamelés ezerrel!
Erre jött is válasz a R*-tól:
R* K32 seconds ago
As it says in the post, we will have an update on the release of the next trailer later this week. Anyone spamming this thread will have their commenting priviliges instantly removed. Please consider that before you post.
LOL -
#2942 Szerintem hihetőnek hangzik egy része az infóknak. Na majd elolvasom a tweeteket. -
#2941 Hála az égnek! -
morzsi555 #2940 Game Informer egyik szerkesztője cáfolta ezt a fost: https://twitter.com/mattbertz -
#2939 Szerintem fasza lenne 2 karakter, esetleg összeterelodne a történet, stb. -
#2938 Grand Theft Auto V Now Officially Available for Pre-Order
Ha jól veszem ki,akkor csak a gameinformer után jön csak a Trailer 2! -
#2937 nem bánnám az uj trailert :D -
#2936 "Újra lesz autó tuningolási lehetőség, ami Dougie-nek lesz elérhető, mivel Albert széthulló életéhez nem illet volna ez a feature"
innentől kezdve a többi is ugyanakkora hiteltelen sz@r, mint ez... persze, majd a R* pont ilyenekkel szórakozik, hogy melyik karakternek lesz egyáltalán lehetősége tuningolni, meg ez a karakterváltás.. áh... :) -
#2935 Le is hal tőle az oldal rendesen!! -
#2934 Hacsaknem ʀ☆ alkalmazott hypeolja a népet kétlem, hogy bármit is jelent, ha pörögnek a rajongók, persze ne legyen igazam. :) -
#2933 ma lesz az új trailer ? nagyon pörögnek a commentek. -
#2932 "A pénz nagyon fontos szerepet fog betölteni a játékban"
"A rablási lehetőség Dougie-nak lesz csak elérhető"
És akkor mégis miből lenne pénz? Fagylaltot fog árulni?
jöhetne már az új trailer -
#2931 -
#2930 pfff :D -
morzsi555 #2929 Ez egy nagyon régi fake, csak most át lett variálva egy kicsit. -
#2928 "A két főhős között majd egy gombnyomással lehet váltani."
Ez ugye csak valami vicc? Már az is nagy hülyeség lenne, ha alapból 2 játszható karaktert tennének a játékba.