27719
-
#4941 Nekem jobban hűl a gépem ha nincs rajta a bal oldala. Sajna nekem nincs ilyen jó keringtetési rendszer a gépházba.? -
#4940 gondolom abból, hogy mindenki ismeri a saját házát :) a 4850em idején olyan házam volt, amiben még hátsó ventihely se volt (csak 6 centis, amit nyilván nem használtam). -
#4939 off:
Nem értem miből gondolják az emberek, hogy levett ház oldal jobb?
A közhiedelemmel ellentétben ez egy hamisan elterjedt dolog. Nem jobb a hűtés és főleg nem biztonságos. Egy jól szellőző ház attól szellőzik jól, hogy komoly légáramlás érhető el a belsejében (azaz jó huzat van benn). Minél nagyobb levegő áramlást tudunk elérni a ház elején lévő célszerűen alul elhelyezkedő nyílások és a ház hátulja (célszerűen minél közelebb a tetejéhez) között, annál jobb és hatékonyabb lesz hűtési rendszerünk. A folyamatosan beáramló friss levegőt nem lehet pótolni azzal, hogy levesszük az oldalát és hagyjuk szépen lassan távozni a meleg levegőt ezzel azokat az alkatrészeket amik közvetlenül venti által nem hűtöttek hagyunk a szokásosnál nagyobb hőmérsékletre hevülni. -
#4938 Majd akkor beteszem a hűtőbe :) -
#4937 -
#4936 Hát kicsi rá az esély. Hűvős helyen kell tárolni a gépet és akkor nem lesz gond. :) -
#4935 amikor megveszem 40ért a vgat és még 8-10et kéne a hűtésre költeni... na az általában már nem fér bele :) ilyenkor ráadásul a gari is veszélybe kerül, pláne ha esetleg elcseszem a frissen megvett "drágaszágot" :)
(utoljára a ATI 9600/9800-okra raktam zalmant, azokkal megszenvedtem, soha többet :D )
---
Coral Springs: nyáron nyilván jobban fel kell tekerni a hűtést, de ha MINDIG 80 fokon tartod, sose lesz baja - 60 fok az "luxus" :) -
#4934 úgy beszélsz mintha számítógép alkatrészek nem romolhatnának el :D mintha még nem történt volna ilyen a földön...... -
Coral Springs #4933 Én évek óta így játszok, de ahány ház annyi szokás. Nekem itt pörög minden fullon, azt inkább menjen egy kicsit erősebben az a ventilátor, mint hogy szopjak ! Az a 80°C egy meleg nyári napon mindjárt felmegy 100°C -ra, de a tél se különb amikor jól be van fűtve a szoba. Ezt egy erősebb ventilátor teljesítménnyel lehet kompenzálni, az a 40% pedig semmiféle szempontból sem vészes. Nem ezen fogok spórolni. -
#4932 Illik rá venni egy hűtőt az ilyen sz*rhűtős kártyákra. 5-10ezer forintért már tökéletes hűtőt lehet rájuk kapni. Sőt 5 ezer alatt is vannak jó hűtők. -
#4931 nekem a 4850 anno levett oldallemezzel is felment 100 fokra... :( (ref, 1 slotos) -
#4930 Jó szellőzés mindent megold. A gépház bal oldalát már vásárláskor eltávolítottam. Csak a jobb van rajta. Nálam mindig is jó volt a hűtés[Csak aktív]. Persze 30+ fokos szobába már nem jó mert hangos ezért költözök nyáron hűvősebb szobába. -
#4929 De legalább jó hangos és ha sokat játszol, hamar lesz csapágyas a ventid :)
80 fok környékén teljesen jól elvannak a kártyák, elég addig lehűteni, nem kell felesleges zajt a semmiért generálni. -
Coral Springs #4928 A gyári hűtés általában szar, és zajos szokott lenni, ám rengeteg gyártó foglalkozik a VGA -k tuningolásával. Lehet válogatni. -
Coral Springs #4927 Én mielőtt elkezdenék játszani, mindig 40% -ra állítom a ventilátort a Sapphire TriXX -el. 60°C fölé még 100% terhelésnél se megy a hőmérséklet. -
#4926 Hát volt egy gf5500am amit anno a végstádiumig működtedtem. valami chipek is kiégett rajta meg a kondik is szétdurrantak.
Ez egy agp 256megás gf6600Gt talán gainward.Elég öreg már. itt is chip meg nyákon égés,egy smd-t meg csak egy hajszál tartja. működik még de nem mertem tovább kockáztatni a gép épségét.
Gta4 meg a sok por ami télen ráragadt meg a kevés idő a szétszerelésre takarítására okozta a végét. -
#4925 Ja, csak pl én fps-en kívül nem iratok ki semmi mást a képernyőre. Nekem nincs olyan fétisem hogy 6 sornyi adat legyen játék közben az egyik sarokban XD -
#4924 Pont a mostaniak tudnak leégni.... elvégre régen nem zabáltak a kártyák 300+ wattokat, most ellenben simán.
Sok gyártó alulméretezi a hűtést vagy csak a VRM hűtést és egy durvább tesztprogrammal sima ügy agyonvágni....
Vagy ott van a geforce590ek leégésének nem is olyan régi "története".... -
#4923 Hány fokon ment+mennyi ideig ment azon a hőmérsékleten. De szerintem kamu. A mostani VGA-k szerintem nem tudnak leégni, előbb kapcsolnak ki.
Jó nagy madárnak kell ahhoz lenni hogy leégesd. Aki ért egy kicsit hozzá és figyeli h ne menjen 80 fok fölé, azzal nem lesz gond szvsz sohase. -
#4922 nem, én a gtaról beszélek :D -
#4921 kutyaharapást már ne is említsük XD -
#4920 nekem meg egy kis furgonom volt amivel felborultam és kigyulladt, gyorsan kiszáltam azt felrobbant. -
#4919 Nekem egyszer volt a 9800gtxem 127 celsius fokos, azt még túlélte, de rá pár hetére aztán megadta magát...:D -
#4918 baromság, 2 és fél éves 3870em szó nélkül leégett anno és semmi nem volt húzva rajta -
#4917 Vagy öreg volt, vagy húztad, vagy olyan moddolt drivert használtál amit nem kellett volna. -
mester1987 #4916 Mikor a mennyezet repedezett :D -
Coral Springs #4915 Nekem még soha nem fordult elő ilyen, ha fel is melegedett egy kártya játék közben, akkor max lefagyott a gép azt ennyi. Pedig én aztán a GTA IV -el volt hogy toltam 9-10 órákat egybe, de még fagyás sem volt. -
#4914 mennyi ideig füstölt el? -
#4913 Milyen videókártya? Hány fokon ment? Mennyi ideig? Mi történt pontosan? -
#4912 Nekem meg épp most füstölt el a videókártyám gta4 közben -
#4911 What? -
Coral Springs #4910 -
#4909 5 €-t sajnáltam az EFLC-re most Steam leárazáskor.
Trágyáért még ezt is sokallom. No, mind1, az alap GTA4 unalmas, EFLC-t meg majd megveszem egyszer ha a bolygó együttállás, a jókedv, sok felesleges pénz és leárazás egyszerre meglesz.
Az meg külön lol hogy még mindig problémák vannak a kulcsokkal. -
Coral Springs #4908 Azt szerintem senki sem vitatta hogy szar a GTA IV portja, az viszont vitatható, hogy van akinek nem megy még a játék normálisan. Nálam például a kínai negyedben, esőben le-le megyeget 30 fps alá, de a 40 fps átlagban mindenhol megvan maximum grafikán. -
#4907 Nekem is felmegy 50re de valamiért sokszor leesik 20-25 alá... Nagyon felbasz mivel kiadtam érte pénzt...
Amúgy ha jól emlékszem a x4 4gb 4850 gépemmel nem voltak ekkora FPS droppok mint most ezzel... -
nú #4906 Most komolyan, nekem egy X6-os procim van, radeon 6770 és 8 giga ram, 50 FPS-el megy a játék kb maxra tekerve. -
#4905 Radeon kártyákat nem szereti, még egy 7970-nel sem mindig remekel. Konzolokon szintúgy 30 FPS alatt van sokszor, azoknak a régi konzoloknak már túl komoly a GTA IV számolása. -
#4904 Lehet h én vagyok béna tényleg... Nekem megvan eredetibe az összes GTA steamen és GTA IV és EFLC sokszor vagyis szinte mindig leesik 25 FPS alá... Multiplayerről nem is beszéljünk ott vannak a legnagyobb FPSdroppok...PS3-on is ezt tapasztaltam[Hatalmas FPS droppok] és ott is sírtam a röhögéstől hogy hogyan lehet ez mivel Eredeti játékkal PS3-on multiztam.
Lent látható a gépem. Legújabb drivereket használom.
Egyszerűen egy sz*r port. Azt hittem hogy megveszem ezt a gépet és sohase megy 25 FPS alá de megy sőt van amikor lemegy 20 alá is. Nevetséges... -
nú #4903 Nem tudom mi a rákot kell most tényleg ezen vitáznatok, 2007-es építésű gépeken lehet, hogy nem volt 30 FPS fölött stabilan a játék, de BAZMEG MÁR 2013-AT ÍRUNK :D Aki most egy 2 magos géppel (tegyük már tényleg hozzá, hogy azért a 4 mag már pár éve standard, ha új gépet vett az ember) veri itt a nyálát, az verje nyugodtan, magasról szerintem le van már szarva, ennél azért már nagyobb elvárások nyugodtan lehetnek a fejlesztők oldaláról is. Másrészt meg az előző részből is lehetett tanulni, hogy 4 magos proci nem árt, szóval azóta volt 5 év, még előttünk legalább fél, nyugodtan lehet menni, venni új procit, vga-t. Ha régi a gép, akkor is van tuti még elfekvőben vagy használtan az annak idején best-of procik itt-ott már olcsón, plusz így akkor alaplap csere sem kell. Ennyi. -
#4902 "És már az elöző,2 magos gépemnél sem kellett nagyon kompromisszumokat kötnöm."
Hazudsz. Vagy neked a 20fps nem elég nagy kompromisszum? ;)