Neki is hobbija ez a digitális zenegyűjtés (digizés vinylről wav-be). Rég taliztunk, kicsit eldiskurálgattunk...
Gondoltam, azóta (hogy nem láttam) már felhagyott ő is ezzel a szenvedélyével, de nem igazán. Ő nem tudja, de én látom, hogy nála ez már megszokás, rögeszme lett. (mánia)
Arra a kérdésemre, hogy miért csinálja még, nem tudott magyarázatot adni. Nem titok, hogy egy időre én is rákattantam erre a hobbira, de beláttam: ennek se vége, se hossza. Mindig belebotlasz egy zenébe, amit már régóta kerestél...majd egy másikba....és másikba....és így megy ez a végtelenségig.
Ma már úgy gondolom, nem ez az életcélom. Nem mondom, hogy ha belebotlok valami jó kis bakelit lemezbe olcsón, azt nem veszem meg. Csak azt mondom, húztam egy határt, amit igyekszem betartani. Több kevesebb sikerrel. Egy nap majd lehet, hogy gondolok egyet, felkeresek valami komolyabb zene gyűjtőt és az egész kollekciót tokkal vonóval elcserélem egy faxa böhöm nagy csopper motorra, hátam mögé az asszony kerül, elém meg a végtelen országút....

Én? Az a baj, hogy én pont ellenpéldát tudnék csak mondani.
Van, hogy az ember néha ösztönösen cselekszik. Megesik. Bár sokszor meg jobb lenne, ha helyette átgondolná a dolgot és úgy cselekedne. Az ösztön szerintem a legtöbb esetben valamiféle védelmi mechanizmust takar. Hibáztatni persze kár egy ösztönösen cselekvő embert, de érdemes próbálkozni az ösztöni "parancsaink" felülbírásával. A gondolkodással mindig több helyes megoldásra is juthatunk, míg az ösztöneinkkel legtöbbször csak egyfélére. És sokszor később belátjuk: dönthettünk volna helyesebben is ha gondolkodunk előbb és aztán cselekszünk.