52
  • kalapos01
    #52
    A bérgyilkos nagyon jó volt. Szerintem sokaknak azért nem tetszett, mert nem sablonos volt.
  • koschwarz
    #51
    szerintem pont a bérgyilkos volt az egyetlen karakter, aki nem volt sablonos, sőt, egészen egyedi motivációi voltak.
  • Vucli
    #50
    Nem rossz film, de a bérgyilkos karaktere hihetetlennül el lett szúrva
  • koschwarz
    #49
    na végül én is megnéztem, és tetszett.
    valóban nem akciófilm, hanem krimi.
  • bippo
    #48
    Talán kicsit túlzás, lesz még ennél feleslegesebb film idén :)
    Lehet, hogy csak rossz hangulatban nézted a filmet vagy sokkal többet vártál.

    Nekem pl. tetszett. Bár tény, hogy voltak benne kidolgozatlan és értelmetlen dolgok, fura karakterek, klisé is volt benne bőven, de ettől még élvezhető kis film volt.
    Én pl. a The Hurt Locker filmben csalódtam hasonlóképp. (kb. ugyanazt fel tudnám sorolni, amiket Te írtál), csak az még akciófilmnek és elgondolkodtató drámának is szintúgy kevés.
  • zetortraktor
    #47
    Nem igazán az volt a lényege a filmnek, hogy ki a főgenya, ezt nem is titkolták, nem tudom, mit lehetett ezen találgatni. Mint ahogy a filmnek csak a magyar címe volt Rohanás, ami sima félrefordítás, ezen pláne nem kell fennakadni. Az pedig külön öröm, hogy nem lett egy kommersz szar, ami mindenkinek bejön. :) Az ilyen gyöngyszemekért érdemes moziba járni.
  • Ender Wiggin #46
    A "valószínűség" jelen esetben semmit mondó. A nagy bevételt hozó filmek között legalább annyi obladék van, mint amennyi igazi érték a kis bevételt hozók között.
    Sőt, mivel a "közízlés" éppen hogy erősen leépült az elmúlt 10 évben. Az, hogy ez miért következett be, megér egy külön topikot...
  • nessboth
    #45
    Talán ez 2011 legfölöslegesebb filmje. Semmitmondó, unalmas, lapos és első 10 perc után rá lehet jönni, hogy ki a főgenya (marha nehéz, van két ember akik közül ki kell találni...). Ahhoz képest, hogy "Rohanás" a címe, eléggé tötymörgő kis semmiség. Agyonhasznált jelenetek, érdektelenség, sivárság, a filmtörténet újrahasznosított sallangjait felsorakoztató, szombat délutáni rtl-klub akciósorozatinak szintjére süllyedt kínszenvedés. Összefoglalva: f.o.s!
  • kalapos01
    #44
    Száz ilyen film van, amit jónak tartanak (nem én, hanem összességében), de nem nagy siker. Nem arról van szó, hogy ami jó, az magas bevételt ér el, hanem arról, hogy ami magas bevételt ér el, az nagyobb valószínűséggel jó - főleg, ha azt nem a nyitóhétvége bevételével alapozza meg, hanem hosszabb távon. És jóval nagyobb valószínűséggel, mint egy random szavazáson jónak titulált film. Épp itt volt szó arról, hogy szinte minden film "jó" értékelést kap zömében.
  • bippo
    #43
    Ez így van, én sem mondtam mást.
    (Idiocracy tetszett, a The Fall pedig gyönyörű film)

    willcox: #39: elolvastam.
    Azt kell elfogadnod, hogy azért, mert tudatosabban választasz filmet, (remélem, minél többen vannak/lesznek így), és neten nézel, attól még jelenleg ez a filmválasztási mód van kisebbségben.
  • Ender Wiggin #42
    Tipikus példa a The Fall. 2 év késéssel mutatták be pár tucat moziban a filmfesztiválos debütáláshoz képest, így csupán 3 milliót kaszált, viszont a Rotten és az IMDB tetszési indexe elég magas.
  • who am I 7
    #41
    Közvetett mozis kimutatás akkor lenne 100%osan reflektív, ha minden néző húzna egy x-et a megfelelő rublikába a vetítés végén
    [ ] tetszett
    [ ] többet vártam
    [ ] nem tetszett
    Persze, tovább görgethetjük a sztorit még azon a szálon, h ezek a vélemények esetlegesen szubjektívek (fúj!) és még így sem tükrözné objektíven egy adott film, jóságát.De adna egy képet, nyilván átlagemberből van több.
    Netes szavazást én is jobb ötletnek tartanám, természetesen akkor lenne értelme, ha 1 ember csak 1x tudna szavazni, és tényleg csak olyan szavazna, aki nem baromkodja el, és normálisan szavaz.
  • who am I 7
    #40
    http://www.youtube.com/watch?v=3Rc3FoOPT9Q
  • willcox
    #39
    Meg is magyaráztam, hogy miért nem vagyok tipikus filmnéző. Csak el kellett volna olvasnod.
  • bmw
    #38
    Kisse unalmas volt, de a sracot nagyon birom.
    Olyan mint Statham, mindkettot birom de olyan hulye filmekben tudnak szerepelni....
  • Ender Wiggin #37
    Mindattól független, amit írsz, a bevételi listák továbbra sem tükröznek semmiféle közízlést. Legalább is nem egzakt módon. Mert a korlátozott megjelenésű filmek (pedig van közöttük "közízléses is szép számmal) eleve hátránnyal indulnak.
    Egyébként a közízlésről jut eszembe az Idiocracy című szatírában bemutatott jövőkép - a moziban egy közelit bámul mindenki egy pucér seggről, mely néha fingik egyet. A közönség tapsol, éljenez, az alkotás Oscar-t is nyer. Mert sajnos effelé haladunk.
  • bippo
    #36
    Most nem tudom, mit kell itt ellenségeskedni. Senki nem mondta, hogy a bevétel és a film minősége között egyértelmű megfeleltethetőség van. Csak annyit, hogy ha valamit nagyon sokan megnéznek (akár többször is, és több héten át mennek rá az emberek), az valószínűleg nem a világ legrosszabb filmje, mert akkor csak nem néznék meg. És mindenki tudja, hogy vannak baromi jó filmek, amiket valahogy mégsem néz meg ország-világ, pedig megérdemelné. Ha egy film rossz, akkor hiába produkál az első héten jó mutatókat, hamar elpártolnak tőle.

    Ami pedig a nézettséget illeti. Azt is tudjuk, hogy a legjobb az lenne, ha mindenkit meg lehetne kérdezni, aki látta a filmet, hogy véleményezze (akár moziban, akár neten, akár videotékában). De sajna ez kivitelezhetetlen. Ezért próbálják meg ezt modellezni, közelíteni. Vagy a bevételi mutatókkal (idősíkon természetesen), vagy netes szavazásokkal, vagy tévénél pl. a mérőkészülékekkel. Egyik sem tökéletes, egyikkel sem lehet egyértelmű és pontos végkövetkeztetést levonni a film minőségéről (főleg, mert az egyben szubjektív is), de legalább megpróbálják a lehető legjobban közelíteni.

    Szóval hiába vesszőparipád a neten nézők és szavazók részhalmaza, és nem akarod elfogadni a bevételi mutatókat, mindkettő csak egy módszer a sok közül.

    Ha pedig a filmeket illetően az ízlésed egyedi ("nem tipikus filmnéző"), esetleg ínyenc, attól még nem feltétlenül a többi ember hülye, csak más, esetleg az ő ízlésük közelebb áll a közízléshez.
  • bippo
    #35
    Nyugodtan visszavehetsz a stílusból.
    Győzike és maúnika pedig biztos többszázmillió dollárt produkált a mozipénztáraknál, nem tudom, hogy jön ez ide. Ettől függetlenül úgy tűnik - sajnos - eltalált egyfajta közizlést. (Meg persze formálta is valamennyire azt).

  • Ender Wiggin #34
    Ninc sigazad, mert nagyon sok film van, ami direkt dvdre került, illetve nagyon kevés filmszínházban mutatták be, tehát a valós minőség nem tudott bevételt, nézettséget generálni, mert nem jutott el a közönséghez. A szavazás még mindig a kisebbik rossz, ha a filmek tetszésindexét kutatjuk.
  • sandor8206
    #33
    ne legyél már fogalmatlan légyszíves, ki mondta hogy csorda szellem vagy akármi. nekem is van dögivel olyan film ami sikeres és nem tetszett, de nem vitatom el tőle hogy sikeres és a nagy átlagnak tetszett ergo jó film!
    az olyan szavazásokat meg ne hozd már fel példaként, ami önkéntes és nem jól összeállított minta alapján készül
    erre mondta kalapos és én is , hogy ATTÓL a szavzástól még a bevétel is jobb, nem az hogy tévedhetettlen vagy CSAK az a jó, hanem JOBB. A két rossz és tévedhető adathalmaz közül a kisebbik rossz
    Pl: annó volt a cinematrix-nak egy egész európára terjedő felmérése és rendes felmérés volt, megkérdezték az átlagembert is aki nem fog felmenni az imdb-re vagy akármelyik internetes mozi honlapra és szavazni egy filmre mert kb. tökre nem érdekli és leszarja csak megnézi moziban vagy otthon és kész
    első 3 helyezett
    1; Shindler
    2; Ponyvaregény
    3; Titanic, ez pl: hol van az imdb-n, a picsába, pedig akárki akármit mond a nagyátlagnak tetszet a film, egy szar filmre nem fognak 42 héten át jegyet váltani ( a víz kirázz tőle, 3 részben tudtam megnézni, de akkor se fogom az mondani rá, hogy tuti csak a hájp vitte, meg valójában nem is szerették az emberek, mert van józan eszem)
    vagy olyan filmek szerepeltek a TOP100-ban, mint Csupasz pisztoly, Halálos fegyver, Die Hard ezek hol vannak az imdb-n és pedig a nyakamat tenném rá, hogy inkább megnézik az emberek még 20-or mint mégegyszer a imdb 1. Remény rabjait (ami jó film), mert az emberek nem MŰVÉSZILEG jó és eredeti filmeket akarnak, hanem jó, élvezhető, szórakozató filmeket akarnak, ami persze nem egyenló a gagyival, nagyátlag persze!!!
  • willcox
    #32
    Példát mindenre lehet hozni pro és kontra. Amit ezzel kapcsolatban akartam, már leírtam. Annyit adalékként: nyilván nem én vagyok tipikus filmnéző (bár egyre többen lesznek olyanok, mint én), aki nem moziban nézi meg a filmeket. Ennek ellenére véleménye azoknak is van, akik nem moziban láttak egy filmet, kimutatás viszont sehol nincs róla (ennyit a számaidról).
    Nekem egy film megnézése előtt a következők a kiválasztási szempontjaim: műfaj, szereplők, rendező, rövid tartalom. A legkevésbé sem érdekel, hogy kinek mi a véleménye róla, sem az, hogy mennyi volt a film költségvetése, sem az, hogy mennyi volt a bevétele (régebbi film esetén).
    Teljesen hidegen hagynak a trendi dolgok. Nem tartozom semmilyen csordába. Ha valakiben túlteng a csordaszellem, és még nagyon trendi is akar lenni, az csak tereltesse magát, engem nem zavar. Csak ne harsogja, amit el akarnak hitetni vele.
  • sandor8206
    #31
    willcox nézzél már meg egy pár filmet amit "jónak" gondol az emberek nagyrésze pl: Inception, LotR, Star Trek stb. 2. és 3. heti nézettségi adatokat, hogy hogyan csökkent a nézettség, nyitó hétvége aránya az összbevételhez képest stb. vagy összehasonlítva a sorozat darabjaival stb. és hasonlítsd már össze pl: Wolverine-nel vagy a Quantum csendjével
    simán be lehet lőni egy filmről, hogy tetszet-e az embereknek (nagyrészének!!!), milyen a véleményük róla, csalódtak-e
    a számok soha nem hazudnak, egyszerűen azért mert csak igazán sikeres film csak az lehet amit megnéznek 2. és 3. héten is és szar filmet nem fognak, mert nem fogják mégegyszer megnézni, nem fogják ajánlani, sőt inkább mondják, hogy szar, nem fognak róla jó kritikák kijönni stb.
  • creed13
    #30
    Én vártam a filmet, meg néztem a filmet és majd nem elaludtam a filmen.Szerintem kicsit túleröltették ezt a bosszúállós-megbocsájtós témát.Ez a sírás-rívás meg a végén nekem abszolúte nem volt hiteles ezektől a karakterektől.Egy újabb "akár jó is lehetett volna" film....szerintem.
  • willcox
    #29
    Olyan egyszerű vagy, mint a nicked mögé fogott eke. Ezt a semmit felesleges volt leírnod. Bár gyanítom, hogy jó szajkó módjára ismét megteszed.
  • willcox
    #28
    "Én úgy vagyok vele, hogy ha a nagy tévécsatornák többtíz/százmilliók elosztását ezen nézettségi adatokra rá merik bízni, nekem is megfelelő lesz." - vajon miért nem lepődtem meg?

    "Az a film, ami többszázmillió dollárt produkál, annyira szar nem lehet. Legalábbis a közizlést valamilyen szinten eltalálja." - győzike és maúnika sem lehetett szar, mert állítólag sokan nézték, igaz? Ennyit a közizlésről, meg a hozzáértésedről.
  • bippo
    #27
    A tévés nézettségi adatokkal kapcsolatban: Milliószor lerágott csont. Aki meg nem tudja, mit is jelent a 'reprezentatív minta' kifejezés, az ne kritizálja.
    Én úgy vagyok vele, hogy ha a nagy tévécsatornák többtíz/százmilliók elosztását ezen nézettségi adatokra rá merik bízni, nekem is megfelelő lesz.

    Bevétel-filmminőség: Azt senki nem mondta, hogy nagy bevétel=jó film. Viszont egyfajta iránymutató egyben. Az a film, ami többszázmillió dollárt produkál, annyira szar nem lehet. Legalábbis a közizlést valamilyen szinten eltalálja.
    Abban igazatok van, hogy aki jegyet vesz, nem biztos, hogy tetszett is neki.
    De ha egy film nem jó (vagy az előzetesek alapján támasztott elvárásoknak nem felel meg), annak hamar híre megy, és hamar lecsökken a nézőszám.
  • zetortraktor
    #26
    Súlyos módon félreérted azt, amit már többen is írnak neked. Főleg, ha azt hiszed, hogy az nyakon felül gyenge, aki rávilágít, hogy nagyon félreértesz valamit. Tényleg csak el kellene olvasnod még egyszer, amit írtál, és azt, amit válaszoltak neked. Akkor tudnád, hol a hiba a gondolkodásodban, hogy mit értettél félre. Addig menj és hagyatkozz a fórumszavazatokra.
  • willcox
    #25
    Megakadt a lemez? Ezt már írtad egyszer. Vagy ezt is segítséggel írtad? Már elsőre is látszott, hogy nyakon felül gyenge vagy, nem kell ezt többszörösen is bizonygatnod!
  • kissssss
    #24
    Willcox figyu hagyd a fenébe csak a falnak beszél ennél érthetőbben már nem lehet elmagyarázni a mondandódat.
  • Szefmester
    #23
    Willcox-nak van igaza nagyrészt. Aki sokat jár moziba, és nem csak az előre kinézett mindenki más által zseniálisnak nevezett filmre megy be, hanem néha csak bemegy mert kíváncsi, az előfordulhat hogy a film felénél csak azért nem jön ki, mert hátha a vége jó, és mert/vagy a terem közepén ül, és nincs pofája kimászni mindenkin keresztül.

    Az lenne a megfelelő értékelés ha a film után a moziban szavazna mindenki, vagy a film után fizetne annyit amennyit neki ért. (ez utóbbi pár országban tuti nem működne) Mert az hogy elmegyek a moziba és kifizetem a jegyet, még nem fogja azt jelenteni hogy tetszeni fog a film, max azt hogy halgattam a divatmajom csőcselékre/hittem a marketingnek/nem halgattam a megérzéseimre (még ha csalhatnak is).

    Az Oscar-díj meg az Arany glóbusz leginkább politika.. amik ott nyertek eddig legjobb film címet.. hát.. nem sok fogott meg.
  • zetortraktor
    #22
    Te súlyos módon félreérted azt, amit már többen is írnak neked.
  • willcox
    #21
    Olvass csak vissza a korábbi filmismertetők hozzászólásaiban, hogy mennyi ember írt negatív hangvételű hozzászólást (nem tetszett nekik a film), és ezek közül sokan moziban látták a filmet, vagyis fizettek. Tehát nem igaz az a megállapítás, hogy nagy bevétel=tetszett a film.
    Sokfélék az emberek, vannak mindenevők, és vannak, akik csak pár stílust kedvelnek. Nyilván a tetszési index sem lesz azonos minden embernél.
    A jegyeladások csak egy dolgot mutatnak meg: mennyien látták a filmet _moziban_. De ebből még nem következik egyenesen sem az, hogy annyinak tetszett is a film, sem az, hogy arányosan annyival jobb film lenne, mint egy olyan film, amit kevesebben láttak moziban. És ha már itt tartunk: nem mindegy, hogy hány moziban hány hétig vetítik. Nyilván több nézője lesz egy olyan filmnek, amit sok helyen sokáig vetítenek.
  • moviestar
    #20
    Nnna, csak hogy a filmhez is írjon valaki. Szerintem az első fél óra tényleg ütős volt. Meg is lepődtem, hogy milyen jó film. Aztán elindult egy egészen rossz irányba az egész :( Főleg a bérgyilkos szál volt tiszta hülyeség. Senkit nem érdekel az ő magánélete, ha mégis vállalja a munkát. Meg mi ez a marhaság, hogy 1 dollárért? És azt sem értem, hogyha volt nála távcsöves puska, akkor miért nem lehetett volna már messziről lelőni? (persze én is a főhősnek szurkoltam)szóval ez nagyon sokat levett a film lendületéből.
  • willcox
    #19
    Nem értek én félre semmit. Azt viszont látom, hogy páran képtelenek gondolkodni és ezek közé te is beletartozol.
  • juniorjb
    #18
    Igaza van willcox-nak is meg kalapos01-nek is. Az egész nézőszempont kérdése. kalapos01 szerint a jegybevétel által látni lehet mennyi embernek tetszett a film, tegyük fel h elhiszem ezt a tényt. Most tegyük fel hogy nem hiszem el, hogy miért? Mert tudom h az "átlag" embereket mennyire lehet médiával hülyíteni, mennyire lehet hype-olt reklámokkal motiválni különböző dolgokra, és azt is eltudom hinni h azért mentek el annyian megnézni azt a filmet mert trendi volt megnézni...
    Nos erre a filmre visszatérve sztem 1 átlagos, mint manapság minden akció film. Nem lehet 1 lapra rakni, a The Shawshank Redemption-el, a Hannibal-al v akár a Pulp Fiction-el.
  • bippo
    #17
    +1
  • nlght
    #16
    inkább egy normális sztori hiányzott volna
  • zetortraktor
    #15
    LOL. Te súlyos módon félreérted azt, amit már többen is írnak neked.
  • willcox
    #14
    "nagy zsé=nézők nagyrészének tetszett" - ezt honnan veszed? A "nagy zsé"-ből csak az következik, hogy sokan vettek mozijegyet. Ne próbálj olyat is belelátni, ami nem következik belőle. A tetszést csak azután lehet megállapítani, miután látta valaki a filmet. Ehhez azonban ELŐBB meg kell venni a mozijegyet, vagyis úgy fizetsz, hogy még fogalmad sincs arról, hogy neked tetszeni fog-e, vagy sem. Neked akkor lenne igazad, ha a dolog fordítva működne: csak az fizetne UTÓLAG mozijegyet, akinek tetszett a film. Így valóban egyértelműen meg lehetne a bevételből állapítani, hogy a film tetszett-e az embereknek (sok embernek tetszett-e). De mivel az is ELŐRE fizet, akinek nem tetszett a film, így ez az adat nem egyértelmű.
  • koschwarz
    #13
    én személy szerint kifejezetten örülök, hogy mintha jönnének vissza az ilyen "klasszkius" akciófilmek (lásd még pl. expandables, rambo legutóbbi rész). ezek megbízhatóan szórakoztatóak, semmi extra körítés.