1087
Red Dead Redemption PC verzió
-
#46 ha már egyszer átírták jól a gta iv motort (ugye patchek után), akkor gyerekjáték lesz az rdr-t átültetni és nem annyi idő, mint volt a gta-t. -
#45 -
#44 teljesen játszahtó már a gta 4 -
#43 amikor fizika cimen nvidia kártyákat 1-2 zászlóval vagy üvegtöréssel próbálnak eladni, mondván hogy "csak fizixel lehetséges"
parasztvakitás, ha úgy tetszik :)
eközben a gta4 euphoria fizikai motorja köröket ver a világra -
#42 de nem bírjátok ki a semmirevaló kommentek nélkül -
#41 teljesen mind1 hogy lesz-e, ha lesz is, akkor is jatszhatatlan optimalizalatlan fosport lesz mint a gta4 volt. -
#40 Lesz. -
#39 hatalmas játék, még megjelenés után játszottam végig 1-2 héttel.
hosszú játékidő, rengeteg mellékküldetés, eltudsz benne fogni bűnözőket, ha élve viszed be (megkötözöd és felrakod a lóra) akkor több pénzt kapsz.
3 féle bullet time rendszer a játék folyamán fejlődik ki.
játékidő olyan 22-23 óra volt számomra, úgy hogy megcsináltam mindent végülis de el lehet szórakozni rengeteg időt két küldetés között, szerencsejátékok, munkák, mellékküldik.
a grafika meg kurv@jó + a történet is. vannak benne a játék által generált dolgok is pl. mész a pusztába és látod hogy a rablók valakit felakasztottak de még megtudod menteni az illetőt ha időben ellövöd a kötelet és leszeded őket, ezért kapsz egy kis pénzt is.
undead nightmare is komoly de az alapjáték az mindent visz, számomra a 2010-es év játéka az RDR. -
#38 milyen kamu fizikszről beszélsz? -
wednes #37 "Kíváncsi vagyok mennyire basszák el pc-re"
Hát igen, a portolás az már egy külön kérdés. :)
Meg lehet úgy írni egy Wolf3D játékot, hogy a mai gépeken is akadjon mint a disznó. :)
Egyébként ha a GPU kihasználásra mennek, az nem baj, sőt az lenne a legideálisabb PC-n. -
#36 zabálta a procit de olyan fizika van benne, hogy majdnem beszartam tőle annyira jól néz ki/látványos. legalább durva fizika van benne és nem ilyen kamu fiziksz... -
#35 igen, talán több gpu időt fog enni és kiegyenlítettebb lesz kicsit a két hardver terhelése. -
#34 nézz meg pár videót, kemény azért ez is, a távoli/közeli hegyek és minden tereptárgy volumetrikus fénytörést okoz, a növényzet sűrű és ugyancsak árnyékot vet, sokat törik a terep is. GTA IV-ben elhiszed, hogy sokat látsz, de mégsem. A házak nem tesznek ki ANNYIRA sok poligont és a tereptárgyak látótávja meg nem olyan nagy. Igen, én is arra gondoltam, hogy esetleg majd kisebb lesz a gépigény és ha lehet szépen állítani, akkor az is lesz, de pont ezért lett megemelve a poligonszám és berakva a volumetrikus fény, blur, meg tudomisénmi, hogy kb ugyanazon a számításigényen szebben nézzen ki, mint az elődje. Pushing to the limits :)
Kíváncsi vagyok mennyire basszák el pc-re -
#33 biztos nem lesz olyan processzor igénye mint a gta4-nek, itt van pár épület van pár fa meg a pusztaság és pár npc ehhez nem kell olyan sokat számolnia a procinak sztem -
#32 LOL, vadi újat 40 ezerért vettem ezelőtt fél éve. -
wednes #31 Jó, de azért mégse dzsungel növényzetet kell megjeleníteni. :)
Meg nem mindegy, hogy a látótáv a pusztaságot mutatja, vagy egy nagyvárosban nyüzsgő dolgokat.
A belső terek meg nem okoznak olyan problémát. A GTA IV-nél az a probléma, hogy minden objektumnak van árnyéka, és nagyon sok elem mozog, autók emberek. Ott vannak még a fények is, fényszóró minden autóra, hatalmas látótávolságok, rengeteg épület stb.
Szóval, ha nem lesz fele a gépigény a GTAIV-nek akkor a készítők bújjanak el. :) -
#30 hogyne -
#29 mert pc-n ebből is csak 100db-ot adnának el :D -
#28 örülnék neki :DDD -
#27 májusban meg remélem kiadják -
#26 igen, csak szerintem kihúzzák karácsony utánig persze, mert lehet a sok hülye most akart venni vagy kapni boxot, hogy játszhasson a gémmel. Ez a januári bejelentés nekem hihetőnek tűnik. -
#25 Egy szaros Manhunt 2-t átportoltak egy év után(ami már ps2-n is elavultnak számított grafikailag) a Rockstar-os gyerkőcök. Eladhattak belőle 100 db-ot.
Majd pont egy ilyen aranytojó tyúkot,ami konzolokon többmilliós eladásokkal büszkélkedhet, nem fognak átrakni pc-re?
Ki van zárva, csak idő kérdése.
-
#24 reméljük tényleg jön majd pc-re
+fav -
#23 ja és volumetrikus fények :) -
#22 á-á nehogy azt hidd. A városokban minden ház ki van belsőleg is dolgozva továbbá a pusztán kurvasok növényzet, kaktusz meg terep van és nagy a látótáv stb, szóval az is azért kicsit megvágná. De mindenesetre nem annyi ember tehát a mestint nem húzná le annyira a gépet, mint gta iv-ben -
#21 szólnak egyes pletykák arról, hogy jövőre bejelentik/kiadják pc-re is de ez még csak mendemonda...
mindenesetre van rá esély. -
#20 jól átbasztál, már azt hittem tényleg bejelentették -
wednes #19 Én is hallottam pletykákat januári bejelentésről. Na majd kiderül. Egyébként annyira optimalizálatlan nem lehet, mint a GTAIV, annál csak jobban futhat. Itt nincs nyüzsgő világváros, rengeteg épülettel, autóval járókelővel, ezernyi árnyékkal stb. A horizonton is csak a messzi pusztát látjuk. -
Baelint #18 Attól még, hogy van egy hülye, aki ennyiért eladja, még nem ennyi az ára. -
#17 meg az sem aki 25ért adna el ilyet (ha tényleg van) -
#16 1 wireless kontrollerrel és 1 távirányítóval 20 gigás vincsivel egy kifogástalan állapotú xboxot vett barátnőm tesója ennyiért -
#15 Az sem volt normális aki 50k-ért megvette :) -
#14 gta iv topikot se zárták -
#13 mutass már nekem 25alatt xboxot...most adtam el a 2008as xboxom 50be,ez alatt amik vannak csak hibásak vagy szinte semmi nincs hozzá (vatera) -
#12 felesleges megnyitni, úgyis zárják/törlik, amíg hivatalos bejelentés nem lesz. -
RYO21 #11 Hát ez a szar helyett inkább csinálták volna a következő GTA-t! -
#10 én is gondolkozom ezen, de egyszerűen SZAR irányítani kontrollerrel, kurva idegesítő még úgy is, hogy autocélzás van rajta. -
#9 felesleges topik -
#8 ugye te is tudod hogy ez elég hülye kifogás ? -
#7 Na már megörültem, hogy történt bejelentés de úgy látszik még nem.